Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám

Ez már az én színházam (Folytatás a 9. oldalról) Véleményem szerint 50-60 millió fo­rintból létre lehetne hozni egy kisebb, arányosabb, egy ilyen mezővárosnak megfelelő reformkori igényességit színpadot és ünnepibb nézőteret. A legutóbbi rekonstrukciókor nagyon szakszerűtlenül épült újjá. □ Mi a helyzet a szabadtéri szín­paddali — Tudom, hogy ezzel kapcsolat­ban enyhén szólva megoszlanak a né­zetek. Éh csak egy álláspontot kép­viselhetek, az pedig a szakmai. Nem firtatom a múltját, hogy miként jut­hatott ide egy intézmény. Egész tár­sadalmunkra jellemző a története. Fe­lelősséggel oda fizető nézőt nem le­het beengedni. Hiányoznak a legele­mibb feltételek. □ A város polgára viszont azt lát­ja, hogy a Mandala lehozta bele a Macskákat. — Akkor adják vissza a Manda- lának. Én Szabó Dénes koncerteket terveztem oda, nem az amerikai szub­kultúra jeleseit. A nézőtéri székek Részlet a Senki sem tökéletes című darabból ülésre alkalmatlanok, a színpad biz­tonsága miniíhális, mérhetetlen fele­lőtlenség volna itt játszani. Amikor megkaptuk, videóra vettük azokat a borzasztó állapotokat, amelyeket ta­láltunk. El kell dönteni, hogy aka­runk-e egy európai színvonalú sza­badtéri színházat vagy nem. Ha aka­runk, ahhoz figyelem, pénz és szakér­telem kell. □ Végül vessünk egy pillantást a következő évad terveire! — Legfontosabb karbantartani je­lenlétünket, megóvni az eddig elért minőséget. Jövőre a nagyszínházban öt bemutatót tervezünk, közöttük négy népszerű darabot. Egyetlen ve­retes dráma lesz, ez pedig a színtár­sulat tizenöt éves fennállását és a mil­lenniumot ünnepli. Nagy vállalkozás­nak ígérkezik. Móricz „Erdély” tri­lógiáját tűzzük folyamatosan műsor­ra. A „Tündérkertet” az 1996-97- es évadra már próbáljuk. Nagy grand guignol lesz. Szeptember 28-ra ter­vezzük a bemutatóját. Rajhona Adá- mot nyertem meg rendezőnek, aki­nek ez első rendezése lesz, viszont tu­dom, hogy művészi tapasztalata al­kalmassá teszi őt erre a feladatra. Volt partnerem is és már rendeztem is őt. Színpadra Venyige Sándor al­kalmazta a művet, aki már régóta társulatunk tagja, s már új drama­turgja is, értő kézzel nyúlt a darab­hoz. Nem prédikálni kell Móriczról, Krúdyról, színre kell vinni, meg kell mutatni Nyíregyháza polgárának, hogy kik is vagyunk, mi az, ami más­hol nincs. Az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy, az oktatás tönkrete­hető, de valamikor kijavítható. A múlt, az anyanyelv, a kultúra viszont elvész, ha nem ápoljuk. Harasztosi Pál és Nagy Tamás felvételei Napkelet • A KM hét végi melléklete _____________________ 1996. június 1., szombat Díszmagyarban, lovakon Szabolcs vármegye millenniumi bandériuma a király előtt, Budapesten A szabolcsi bandérium a fővárosban Belánszky-Demkó Péter reprodukciója A magyar történelemben a bandérium az olasz banderia (zászló) szóból származik, s a feudális urak címeres zászlója alatt szol­gáló és harcoló katonai alakulatot jelen­tette. Az idők folyamán azonban szerepük, jelentőségük erősen csökkent, majd az ál­landó hadseregek megjelenésének korától a nemesi bandériumok már csak ünne­pélyes díszelgéseken szerepeltek. A magyarországi vármegyék először 1790-ben, II. József német-római császár és magyar király uralkodásának utolsó évé­ben szerveztek vármegyei bandériumokat a magyar Szent Korona őrzésére és védel­mére, melyet abban az esztendőben szállí­tottak vissza Bécsből Budára. Alig száz év­vel később, az ezredéves évfordulóra ké­szülve, Zemplén vármegye vetette fel or­szágos szinten a bandériumok ügyét, az­zal érvelve, hogy az ősi dicsőség, á magyar­ság lovasnemzet voltának legméltóbb kife­jezése éppen az lenne, ha a vármegyék egy- egy díszes bandériumot állítanának ki, me­lyek aztán az országos ünnepély kereté­ben a fővárosban is felvonulnának. Ezt az elképzelést a kormány is felka­rolta, s 1895. december 12-én a belügy­minisztérium rendeletben hívta fel a tör­vényhatóságokat a bandériumok megszer­vezésére. Azt is közölték, hogy az ezredé­ves ünnepségek fénypontja I. Ferenc József koronázásának évfordulóján, 1896, június 8-án lesz, amikor a budai várban az ural­kodó és családja előtt felvonulnak és tisz­telegnek a vármegyék bandériumai. Ezt a rendeletet Szabolcs vármegye az 1896. február 20-án tartott közgyűlésén tárgyalta meg és ugyanakkor döntött a me­gyei bandérium megszervezéséről is. A köz­gyűlés úgy határozott, hogy egy 24 tagú úri bandériumot állítanak fel, melynek tag­jai maguk vállalják a ruházat és a lófel­szerelés költségeit. Éppen ezért már ez a közgyűlés felhívással fordult Szabolcs vár­megye tekintélyes és tehetős nemesi család­jaihoz (Forgách, Vay, Dessewffy, Degen- feld, Andrássy, Péchy, Pongrácz, Gencsy, Kállay, Szunyogh családok), szám szerint ötvenöt férfihez, felkérve őket a részvétel­re. Mellettük, a lovak ápolására, a felsze­relés rendbentartására egy 12 fős megyei bandérium szervezését is elhatározták. Ezeknek az embereknek, akiket elsősorban Nyíregyháza és a környékbeli bokortanyák lótartó gazdái közül fogadtak fel, ruháza­tára és a lófelszerelésre személyenként 380 forintot szavaztak meg. Az úri bandérium szervezését és begyakoroltatását Liptay Bé­la jékei földbirtokosra, a vármegyei lóte­nyésztési bizottság elnökére bízták, a me­gyei bandérium irányítását pedig Henter Antal vármegyei tisztviselő, a várnagy kö­telességévé tették. Hiába volt nagy a megyegyűlés lelkese­dése, a saját költségen való szereplés nem aratott nagy közönségsikert, így április vé­gére az úri bandérium létszáma mindössze 12 fő lett. A névsort a helyi sajtó, a Nyír­vidék április 26-i száma közölte: Liptay Bé­la a bandérium vezetője és zászlótartója, gr. Pongrácz Jenő, Gencsy Albert, Gencsy Béla, Gencsy Sámuel, Bogáthy (Pscherer) József, Szentimrey Kálmán, Kállay Emil, gr. Dessewffy Emil, Pilissy István, Petro- vay János és Hubaffy István. 1896 április-májusában már javában folyt a két bandérium szervezése. Liptai Bé­la a budapesti Glasz József nyereg- és szíj­gyártó mestertől kölcsönzött az úri bandé­rium részére 12 dísznyerget a hozzájuk va­ló szíjazatokkal együtt, melyek kék bőrből készültek, sárga fémveretekkel, valamint rezeszablákat és kengyeleket. A ruhákat a szintén budapesti Weiner és Grünbaum tiszti egyenruha- és hadifelszerelési cég ké­szítette. Ez az öltözet nagyon sokban ha­sonlított a vármegye 1790-es (a korona­őrző) bandériumának ruházatához: vilá­goskék, dús aranyzsinórozású atilla, vilá­goskék nadrág, rajta szintén aranyzsinó­rokból vitézkötés, fehéresszürke mente ugyancsak dús aranyzsinórokkal. A huszá­ros viseletét sarkantyús csizma és tollbok- rétás kucsma egészítette ki. Az úri, és a me­gyei bandérium egyforma ruhát viselt, hoz­zá kardot és a vármegye címerével díszí­tett huszártarsolyt, Ugyanezt a címert hí­mezték a nyeregtartókra is. Az így felszerelt bandérium 1896. júni­us 5-én a vármegyeháza előtt mutatta be magát a város közönségének. A Nyírvi­dék tudósítója szerint ezen a délelőttön a nézősereg teljesen ellepte a vármegyeháza előtti teret. „...Az úri bandérium tagjai: név szerint Liptay Béla a vezér, Bogáthy József, Gencsy Béla, Gencsy Soma, Kállay Emil, Petrovay János és Pongrácz Jenő gróf, s ve­sd és a lelki élettel kapcsolatosak. A leg­főbb tanácsa: Ser, bor kávé helyett tejet és vizet kellene inni! A folyóiratot Ungerleider Jónás (1811— 1892) nyíregyházi hasonszenvi orvos (ren­delője: Nagykállói u. 1054) szerkesztette, akiről éppen cikkei alapján ma annyit tu­dunk, hogy Tokajban folytatott orvosi gya­korlatot, majd 1837 június 25-én Újfehér- tóra költözött, mint a zsidó hitközség or­vosa. Témánk szempontjából érdekes azon újsághirdetése is, amelyet a Nyírvidék 1888. május 13-i számából közlünk: „Van szerencsém értesíteni a tisztelt Közönséget, hogy úgy, mint az előző két évben, az idényben is elfogadtam a Veldes (azaz: Bled, Felső-Krajnában Laibach, ma Ljub- jana) melletti vízgyógy és edző intézet or­vosi állomását, azért, hogy 77. életévem­ben a hegyi levegő és forrásvíz élvezete üdítse testemet, hogy képes lehessek a szen­vedőknek orvosi tanáccsal ezután is szol­gálni. Az intézet megnyílik 1-ső júniusban és tart 1-ső októberig. Felvilágosítással szolgálok mindenkinek e gyógyhelyről. Ki­váló tisztelettel: Ungerleider Jónás hason­szenvi orvos és vízgyógyász.” Kétségtelen tehát, hogy Ungerleider Jó­lök együtt a vármegye által alakított 12 ta­gú bandérium Henter Antal vezetése alatt, mindannyian pompás lovakon, remek dísz­magyarban, a vármegyeház udvarán gyü­lekeztek, s kivonulva — katonás rendben — a hátulsó kapun előre kerültek a vár­megyeház főbejárata elé. Elől Liptay Béla, a bandérium vezére, félkörben körülötte az úri bandérium, s hátuk megett a 12 me­gyei bandérista, egyforma remek díszma­gyarban...” — olvashatjuk a lapban. Ami­kor felsorakoztak, Mikecz János alispán és Okolicsányi Dezső vármegyei aljegyző lé­pett eléjük a vármegye zászlajával, melyet egy rövid beszéd kíséretében az alispán adott át Liptay Bélának, majd a bandéri­um visszamasírozott a vármegyeháza ud­varára. A lovakat még aznap a délutáni vo­nattal Budapestre szállították, a bandéri­um tagjai pedig az esti vonattal indultak, hogy június 8-án a király előtt is bemu­tatkozhassanak. A budapesti fényes ünnep­ségen a szabolcsi bandérium az ezredéves kiállításra felküldött vármegyei hadi erek­lyék egyikét, az 1797-es nemesi felkelés Szabolcs megyei ezredzászlóját vitte. A zászló fecskefark formájú, sötétzöld színű, festett viaszosvászonbóí készült. Egyik ol­dalán aranybetűkkel a Comitatus de Za- bolch (Szabolcs vármegye) 1797., és a me­gye címere látható, a másik oldalon pedig az ország címere és a Virtute, Prudentia et Fortitudine (Vitézséggel, körültekintés­sel és bátorsággal) felirat olvasható. Az ünnepség után hazatért bandérium tagjainak és külön Liptay Bélának a vár­megye őszi közgyűlése mondott köszöne­tét a munkájukért, majd a ruhákat és a fel­szerelést a vármegye múzeumában helyez­ték el. 10 év múlva ezek a ruhák ismét elő­kerültek, hogy viselőik akkor II. Rákóczi Ferencet kísérjék végső nyughelyére. nás a veszteséges Természet-Gyógyász c. lapjának megszüntetése után is gyógyító tevékenységet végzett, s a gyakorlatban pél­dázta jeligéjét: Egészség nélkül nincs bol­dogság. Ismert homeopatha orvos volt megyénk­ben Szentmihály községben (ma Tiszavas- vári) dr. Csurgay József (1819-1895), aki 1854-ben Pesten szerezte sebészdoktori, szemészeti és szülész oklevelét. Róla írta Donászi Ferenc (1858-1^23) szentmihá- lyi patikussegéd Doktor Rebarbara c. szín­darabját. Az Ungerleider Jónás által is alkalmazott hidegvíz-kúra apostola Vencel Priessnitz (1799-1851) osztrák földműves volt, 1826-tól. Tőle származnak a ma is hasz­nálatos borogatások. Sebastian Kneipp (1821-1897), német falusi pap a felújított vízgyógymódok mel­lett a növényi, természetes gyógyszereket (phytotherapia) alkalmazta. Krúdy Gyula nyíregyházi beduinoknak nevezte Nyíri em­lékek c. írásában (1924) azokat a gyógyul­ni vágyó férfiakat, akik Ungerleider dok­tor vezetésével a Kneipp-kúrával edzették magukat és mezítelenül a sóstói erdő út­jain a harmaton sétáltak. Ser, bor helyett tej és víz BeneJános Fazekas Árpád A haladó orvosi felfogás mellett, amelyet Jósa István, Korányi Sebald, Korányi Fri­gyes, Jósa András és más tudós orvosok képviseltek, hatottak átmenetileg tudo­mánytalan orvosi irányzatok megyénkben is. Bizonyítéka ennek egy régi nyíregyházi folyóirat: a Természet-Gyógyász, amely Dobay Sándor nyomdájában készült és or­szágosan terjesztett orvosi lap volt 1874-75 között. A Természet-Gyógyász az ésszerű élet- és gyógymód közlönyének mondta magát, kéthetenként jelent meg negyedrét alakban. Sikerült mind a 24 megjelent számot átol­vasnom. így érdekes megállapítás találha­tó az 1875. január 1-jei számában: „...aki meg akar gyógyulni, annak tulajdonkép­pen nem is szükséges Karlsbadba mennie, s ott drága pénzért koplalnia, hanem azt mindenütt olcsóbban megteheti, sőt otthon a négy fal közt is, hogy ha a betegségének sok evés és rendetlenség volt oka...” A mai orvos számára a Természet-Gyógyász lap 122 évvel ezelőtti cikkei közül azok tűn­nek a legjobbaknak, amelyek a megelőzés-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents