Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-06 / 82. szám
lyyb. APR111S 0., SZU MBA r Napkelet • A KM ünnepi melléklete Tavaszünnep új fedél Úgy jött nekünk ez a lakástámogatás, mint egy falat kenyér N ehezen bár, de Szatmárban is beköszöntött a tavasz. Ám hogyan..., sarkig vágta az ajtót! Húsvét előtt eg)* hettel zengett, csattogott, akkora villámok hasították az eget a Kraszna-Szamos közben, hogy az augusztusi vihar is elbújhat mögötte. Most pedig szól a pacsirta. Valahol Szamoskér alatt járunk, az egykori Ecsedi-láp északi nyúlványában, és a mező fölött, mintha csak az égből csüngne, két pacsirta dalol. Készülnek a fészekrakáshoz. Bent a faluban Kovács Józsefék már túl vannak rajta, nemrég teljesült az öttagú család régi álma: tavaly novemberben költözhettek be a szép, háromszobás lakásukba. Ezt azonban most még nem tudom, hiszen csak azt látom, hogy egy idősebb férfi szaporázza a kerten át ki a határba a lépteit. Kezében balta, lábán gumicsizma, s meglepve fordul hátra, mikor meghallja a hangom. — O, a ház érdekli? Pótor Ferenc — nyújtja a kezét. — A lányomék építették, én csak vendég vagyok a portán. Nézem a baltát, és a csizmát a lábán, elneveti magát. Nem, nem embert ölni indult. Van a kert alatt egy kis másfél hektáros birtoka, a végében pedig három elszáradt fűzfa, azt szándékozott legallyazni. A nagy hangra kilép a lánya, Kovács Jó- zsefné is, és szégyenkezik, hogy az udvar még mindig „szalad”, de le sem tagadhatja, e szégyenkező félmosoly mögött azért igazi öröm dereng. Hogyne örülne, hiszen másfél éve még csak nem is reménykedtek, hogy hamarosan új házuk lesz. — Úgy jött nekünk ez a lakástámogatás, mint egy falat kenyér — mondja. — Három gyermek mellett hogyan tudtunk volna mi összespórolni több mint kétmillió forintot? Sehogy, hiszen az emberem is munkanélküli. Egy öreg, szoba-konyhás házacskában éltek eddig, de az minden volt, csak lakás nem. A vizes falak között a három gyermek közül kettő is asztmás lett. Voltak időszakok, amikor szinte hetente kellett a nyíregyházi kórházba hordani őket. Még szerencse, hogy azért az öregek segítenek. De még így is rejtély, hogyan lehet megélni harmincezer forintból öten. 7700 forint a férj jövedelempótló támogatása, kilencezer a külön miniszteri hozzájárulással folyósított gyermeknevelési segély, és tizennégyezer a kiemelt családi pótlék. — Nehéz..., nagyon nehéz — folytatja a fiatalasszony. — Pedig higgye el, igyekszünk. Tavaly is volt forgónk, uborkánk, de az csak csepp a tengerben. Most is odavan az uram Nyíregyházán, olvasta az újságban, hogy munkásokat toboroznak Boszniába. O már oda is elmenne szegény, mert itt a végeken semmi reményünk, hogy munkát találjon. Szamoskér semmiben sem különbözik a többi szatmári falutól, legfeljebb annyiban, hogy itt a szokottnál is több az üres porta, az elhagyott, öreg ház. Pedig két három éve nagyot fordult itt is a világ. Bevezették a gázt, a távhívásra is alkalmas telefont, és ha nehezen is, az új gazdák birtokba vették a nemrég kapott földeket. Hamarabb kellett volna megtörténnie ennek! Mert a valamikor ezeregyszáz lelkes falu ma már ötszázat sem számol, voltak időszakok, amikor évek teltek el, hogy egyetlen lakás is felépült volna. Kér is az erőszakolt körzetesítési hullám egyik szatmári áldozata. Volt itt jól működő téesz, iskola, de aztán a tanáccsal együtt a szomszédos Szamosszeghez csapták őket. Az emberek a huszonöt kilométerre lévő Mátészalkán, vagy még tovább, Nyíregyházán, Debrecenben kerestek munkát. Aztán közülük sokan ott ragadtak. A fiatalok közül pedig szinte mindenki. — Ne csak a rosszat, a bajt, az örömeinket is vegyük sorra — feddi meg barátságosan a látogatót a község polgármestere, Tóth Sándorné, aki ugyan Opályiból jött ide férjhez, de mára ízig-vérig szamoskéri lett. Igaz, nehezen szokta meg ezt a tájat, hiszen itt már kemény, konok, fekete a föld, nem úgy mint Pályiban, abol a Nyírség szelíd homokdombjai ölelik a falut. Közhely, de biztat, írjam csak nyugodtan: a szatmári ember nehezen fogadja be az idegent, de ha egyszer megszereti, az egy életre szól. O is negyedszázada él már a Szamos partján, ahol öreg dió, meg szilvafák nőnek mindenütt. Tele velük az ártér, s persze az udvarok, a kertek. De nem a szépségről, hanem az örömökről kezdtük a beszédet! — A gázról, a telefonról már volt szó — sorolja a polgármester asszony. — Eddig az iskola felső öt osztálya Szamosszegre járt át, most szeptemberben sikerült visszaszereznünk a negyedikeseket. Leköveztünk több mint nyolcszáz méter járdát, s most készülünk a folyónak menő utcánk aszfaltozásához. És nincs adósságunk. Sőt... a községnek van egymillió forint tartalék pénze, miközben százötvenezer forinttal a lakásépítőket is segíteni tudjuk. Az idén például hat család kap majd tőlünk építési támogatást, de én azt szeretném, ha tízszer többen kaphatnának. Mert ha most nem áll meg a népesség fogyása..., de erről jobb nem is beszélni. A polgármester bizakodása talán túlzott optimizmusnak is tűnhet, hiszen még ma is alig győzi számolni az ember az elvadult, magára hagyott portákat. Ám el kell ismerni, szembetűnő a változás. Négy-öt éve még minden negyedik ház üresen állt, most viszont közülük már igen sok új gazdára talált. Lebontják, s építenek újat. Ha sikerül, költözik az idén családjá- Tavaszi séta a főutcán val Pócsiné Bégány Henriett is. Süt a nap, az orgonabokrokon már körömnyiek a rügyek, bűn lenne most a szobában maradni. Pláne, ha két eleven gyermek is van a családban. Kijöttek hát ők is sétálni. Igaz, a fiatalasszony alig bír a nagyobbikkai, de azért szívesen megáll beszélgetni. — Tulajdonképpen én is vendég vagyok még mindig Kéren, hiszen Szamosúj lakról jöttem ide férjhez — mondja. — A férjem nagymamájához költöztünk, de az idén nagyon nagy munkába fogunk: építkezünk. Itt, a falu közepén, a nagyszülői ház háta mögött vettünk telket. Ha csupán magukra hagyatkozhatnának, persze abból a házból nehezen lehetne lakás. De számítanak az építési támogatásra, a szülői, rokoni segítségre. Jövő húsvétkor már egészen biztosan ott várják majd a locsolkodókat. Kiss Lajost, a falu legidősebb emberét persze már nem nagyon izgatják az új lakásépítési lehetőségek, de azért szívesen beszélget mindenről, mindenkivel. Legszívesebben azonban arról, miként lett ő szamoskéri lakos. — Megszöktem a románoktól — húzza ki magát önérzetesen — mert én nem akartam a román király katonája lenni. Hetven éve történt mindez, de mintha A szerző felvétele csak tegnap lett volna! Szatmáron, Szatmárnémetiben született 1906-ban, s huszonhétben behívták katonának. Az ország túlsó felébe, Jasiba vezényelték, de hatodmagával úgy döntött, jön ő inkább Magyarországra. Mátészalkán kötött ki, elszegődött egy szamosszegi gazdához, amolyan napszámos lett nála. Aztán megnősült, s átköltözött Kérre. Azóta is itt él. Az imént még melegítette a nap a hátunk, de most elbújt a ház mögé, s feltámad a szél is. Rám néz a kilencvenéves öreg, és azt mondja, ő bizony fázik. Ha meg nem sért, most behúzódna inkább egy kicsit a melegre. De ha igazán nekitavaszodik, szívesen lát egy hosszabb beszélgetésre. Mert neki annyi, de annyi mondanivalója lenne. Majd kiülünk a vén diófa alá, s elmondja az életét. Addig is eldolgozgat a portán, s néha- néha leballag a kert végébe. Oda, ahol az egykori Ecsedi-láp volt, amit az ő születése előtt csapoltak le néhány évvel. Megáll a láp szélén, kezét a szeme elé emeli, s messze, délnek néz. Szatmárnak, Károly- nak, a szülőföldjének. Nem tudni, mi jár a fejében olyankor. A szülőhely, a régi hús- vétok...? A tovatűnő ifjúság? Balogh Géza w/ a km vendége Ikeipár — éneklő basszussal Bodnár István Némi meglepetést keltett a nyíregyházi március 15-i ünnepségen, amikor két egyforma fiatalember lépett egyszerre a pódiumra, és 48-as dalokat énekelt. A két énekesnek nemcsak hangfekvése és hangszíne hasonlított, hanem mintha tükörképei lennének egymásnak. Nem véletlen a hasonlóság: Fenyvesi Attila és Zsolt ikertestvér. Mindketten énekesek, a zeneakadémia ének tanszakán végeztek. □ Bizonyára nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy az ikertestvérség ezen a pályán inkább hátrány, mint előny? Mindketten helyeselnek, és egymást kiegészítve fogalmazzák meg a választ. Fenyvesi Zsolt — Sajnos, valóban hátrány. Két basszus énekes nehezen tud egyszerre elhelyezkedni. A tenoroknak könnyebb, hiszen például sokkal több opera íródott számukra. Ikerpárra meg talán egyetlen szerző sem gondolt. Pedig egy jó menedzser ki tudná használni adottságainkat — egészíti ki Attilát Zsolt —, hiszen basszus hangon éneklő ikerpár talán nem is akad. Sok érdekes színpadi esemény forrása lehetne együttes fellépésünk. Jó menedzser sajnos nem adódott. A zeneakadémia elvégzése után a két fiatalembert sem az Opera, sem valamelyik színház I nem szerződ- 1 tette, néha viszont akad egy-egy fellépés. Alkal- f mánként az Óbudai Társaskörben szerepelnek. Attilát Miskolcon ismerik inkább, ahol rendszeresen szerepel egy nemzetközi fesztiválon, Zsolt pedig a múltkorában lépett fel egy nemzetközi Bach-héten Budapesten. Mindez nem lehet elég két művész számára. Szerencsére a debreceni Kodály Kórus főállású tagjai, és ennek köszönhetően évente 50 alkalommal pódiumra lépnek. □ Önök nyíregyháziak. Nem tudott segíteni a város az elhelyezkedésükben? — Igaz, hogy a megyeszékhelynek nincs operaháza, de azért az itt folyó zenei életnek, a zeneoktatásnak bizonyára jobban is hasznára tudnánk válni. Bár néha felkérnek minket is, mégis úgy tűnik, ha szükség van énekesre, inkább Budapestről hívnak valakit. Mostanában legalább a humán irodától kapunk néha fellépési lehetőséget, mint most március 15- én. Fenyvesi Attila Harasztosi Zsolt válaszát Attila egészíti ki: — A zeneoktatásban is tudnának hasznosítani minket, de nem tartanak igényt ránk. □ Teljesen egyforma a hangjuk. Egyáltalán: van valami különbség a két hang között? — A Zsolt hangszíne világosabb, egyébként baso cantare, azaz éneklő basszus. A beszélgetés akaratlanul az iker- g ségre terelődik. Kiderül, a két fiú f egypetéjű iker. Ennek ellenére életük szuverén, teljesen elkülönül. — A mi ikerségünkben nincs semmi misztikus. Nincsenek megérzéseink, hogy a távollevő másikunkkal valami jó vagy rossz történt. Bár sok mindenről egyformán gondolkozunk, véleményünk olykor eltérő. A szüléink úgy szoktattak, hogy mind a ketten mindenből egyformán kapunk, még ha egy pohár üdítő italról volt is szó. Sőt, még a keresztanyánk is egy és ugyanaz a személy Pál felvételei — mondja Attila megfontolt szavaira kicsit tréfásan Zsolt. A lányok pedig... Nos, az ízlés nagyjából ugyanaz.
