Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)

1996-04-27 / 99. szám

1996. ÁPRILIS 27„ SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete A millennium és a régi Nyíregyháza 4. Táblák, emlékművek Margócsy József A régebbi tervben szereplők közül csak a nyíregyházit avatták fel 1896-ban; a töb­bit mind 1897-ben leplezték le. Ezeket a budapesti Gerenday-cég szállította, a fel­iratokban mindenütt a jubileumi évszám, 1896 áll. Természetes, hogy az első ünnepség Sza­bolcs községben, a földvár legmagasabb pontján felállított emlékoszlopnál zajlik le. Különvonat megy Rakamazig: innen ko­csik viszik az érkezőket Szabolcsra, 1897. szeptember 7-én, kedden. Mozsárlövések köszöntik a vendégeket, a fellobogózott emlékmű előtt deszkasátorban kapnak he­lyet a díszközgyűlés tagjai. Tomory And­rás ref. lelkész imája után az újonnan ki­nevezett főispán, Feilitzsch Bertold nyitja meg a közgyűlést és Jósa András olvassa fel a vár történetét ismertető, méltató elő­adását. Külön lapon kinyomtatva terjesz­tik a Nyírvidékben is megjelent alkalmi költeményt: Leövey Sándornak Zabolch vára című, 46 versszakos versét. Ennek utolsó sorai kerültek az emlékoszlop olda­laira: „Elmúlt egy ezerév, / Annak állj mint őre, / És légy buzdító jel / A munkás jövőre. / Hirdesd míg a világ, Hirdesd, míg napja tart, / Hogy helyén találja / Harc s munka a magyart!” Jó egy héttel később, szeptember 17-én, pénteken a régebbi megyeszékhely követ­kezett. Nagykállóban is a vár emlékét kí­vánták megörökíteni, de már annyira el­pusztultak a többszörösen is szétrombolt vér nyomai, hogy csak távolabb, a refor­mátus templom, illetve a régi Kállay-kúria (akkor már gimnázium) előtti téren felállí­tott obeliszk várta az ünneplőket. Felirata: „Ezen emléktől délkeletre 400 méternyire állott a kállói végvár, melyben Bocskay István, I. Rákóczy György, II. Rákóczy Fe­renc a szabadságharcok idején táboroztak, honnan I. Rákóczy György Függetlenségi Kiáltványát a nemzethez kibocsátotta.” Az oszlop hátsó oldalán olvasható, hogy „A polgári és lelki szabadságért való küz­delem emlékéül emelte Szabolcs vármegye közönsége.” Itt a nagy tekintélyű Göröm- bey Péter ref. experes tartja az emlékbe­szédet, természetesen a főispán és kísérete, valamint sok helyi érdeklődő jelenlétében, és Pelsőczy Sándor főbíró veszi át a három méter magas gránit emlékoszlopot. A következő két napon folytatódnak a helyi ünnepségek. Előbb 18-án, Vaján. Az emléktáblát Rákóczy-címer díszíti. Az ere­deti, tervezett szövegen némi módosítás történt később; most ez olvasható: „A II. Rákóczy Ferenc szabadságharcát befejező szatmári békekötés pontjai e várkastély­ban lettek megvitatva.” Ezután egy mé­lyebb, üres sor látható. Eredetileg ugyanis így folytatódott a mondat „és végleg meg­állapítva” szöveggel. Mivel azonban ki­tűnt: ez a három szó nem felel meg a tör­ténelmi tényeknek, a sort kivésték, eltün­tették, — amit az is mutat, hogy a 3. sor szövegét most nem zárja le pont. — Itt idős Vay Ádám, a vár ura a ven­déglátó, ő veszi át megőrzésre az emlék­táblát, és ő vendégeli meg — több család­tagja kíséretében — a mintegy 250 főnyi ünneplő résztvevőt. Másnap, 19-én Vajáról érkezik a főispá- ni küldöttség Nyírbátorba. A határon bandérium köszönti a megye első emberét. Szikszay József ügyvéd mondja az ünnepi beszédet, majd Szabó Lajos református lel­kész veszi át a táblát. Ez ma „a szószéktől nyugatra eső falmezőben” látható, az ide­vonatkozó szöveggel: „E templom, melyet Mátyás Király idején a Báthory család építtetett mint hirdetője az ősi dicsőség­nek, legyen tanúja újabb dicső ezredévnek.” Egy héttel később Kisvárda ünnepel. A nagyszabású ünnepség 20-án, vasárnap azzal kezdődik, hogy — harangzúgás és a Rákóczi-induló hangjai mellett — a Flóri­án téren összegyűlt közönség felvonult a várhoz. Az ezúttal is díszmagyaros megyei küldöttség jelenlétében ezer iskolás gyer­mek énekli el a Szózatot, majd a reformá­tus, a római katolikus lelkész és az izraeli­ta rabbi imája, áldása után az emléktáblát az alispán a vár tulajdonosának, a közbir­tokosságnak, azaz a vezetőjének, Harsányt Menyhértnek adja át. A táblán a helyszín­re -vonatkozó felírás így hangzik: „É vár, melynek romjait a honfoglalás ezredéves ünneplése alkalmából Szabocs vármegye közönsége ez emlékkel jelölte meg, több ízben a vármegye székhelye, a török pusz­títások és a szabadságharcok idején pedig az üldözötteknek oltalmat, a fegyveresnek otthont nyújtott.” — Makay Lászlónak, a kisvárdai, múzeumi helytörténeti gyűjte­mény kezdeményezőjének, első vezetőjé­nek tájékoztatása szerint, a millenniumi időkben elhelyezett emléktábla az első vi­lágháború és a forradalmi mozgalmak ide­jén elpusztult. Az 1954. évi ásatások köz­ben merült fel a tábla rekonstrukciójának a gondolata, s a községi elöljáróság vállal­Millenniumi emlékmű a szabolcsi földváron ta is ennek anyagi terheit. így 1955 kora tavaszán került sor az avatásra. Ez, a ma is látható tábla, az eredeti szöveggel, ugyan­ott látható, ahol annak idején kapott he­lyet. A szerényebb körülmények között le­folyt „újraavatás” arra is alkalmat adott, hogy az akkori kisvárdaiak kötelességük­nek érezték: nemcsak az emléktáblát kell megőrizniük, hanem cselekedni is kellene a vár megmaradt részeinek megóvására, hasznosítására. Erre azonban csak később kerülhetett sor: úgy, ahogy a mai helybeli­ek és erre látogatók tapasztalhatják. Végül megemlítendő, hogy mi történt még 1897-ben az ünneplés keretében, ja­nuárra készült el a városi kaszinóegyesület kinyomtatott története: Vietórisz József Archív felvétel számol be az elmúlt hat évtized sikereiről és kudarcairól tiszteletre méltóan őszinte krónikában. — Ugyancsak ekkorra fejeződött be az a többéves munka, amely során Leffler Sá­muel a városi levéltárnak eladdig pincék­ben romladozó iratanyagát rendezte átte­kinthetővé és kutathatóvá. — Ugyanennek az évnek végére érkeztek meg azok a szob­rok, amelyeket Kallós Edétől rendelt meg a törvényhatóság, a vármegye homlokza­tán kialakított két fülkébe. A decemberi szállításkor csak első királyunk szobrát vették át, a másik nem a megrendelés sze­rint készült: így Szabolcs vezér szobra csak később került a helyére, ahogy mindkettő ma is látható. A KM VENDÉGE Vadász a természetért Galambos Béla A természet szeretetét ha az anyatejjel még nem is, de békéscsabai kisiskolás korában már mindenképpen magába szívta. Ebben döntő szerepe volt az egyébként solymászó természetrajztaná­rának, aki ötödik osztálytól kezdve fo­kozatosan terelte a fiatalembert a bioló­gia felé. Olyannyira, hogy a később rendszeressé vált közös solymászatok közben, nyolcadik osztályra már a gim­náziumi tudásanyagot is átplántálta ta­nítványa fejébe. Azt viszont még az általános iskolai atyai jó barát sem sejthette a búcsúzás­kor, mennyire jól sikerült a fiatalembert beoltani természetvonzalommal. Nos, olyan kitűnően, hogy Plavecz Jánosból alig több mint másfél évtized múlva, 1976-ban már Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fővadásza lett, húsz évvel később 1996 áprilisában pedig, honi vadászok között tán elsőként az országban, Pro Natura — a „természetért” — plakettet vehetett át a környezetvédelmi minisz­tertől a Föld napja alkalmából. Amíg azonban az elemi iskolától idáig elért Plavecz János, még jó néhány ősszel felhangzott a szarvasbikák bőgése az ál­tala azóta jól ismert nyírségi, tiszaháti és beregi erdők mélyén. Plavecz János Békéscsaba után a szeghalmi gimná­ziumban foly­tatta tanul mányait. Itt, jó sorsának köszönhe­tően olyan kollégium- igazgatót fogott ki, aki szemet hunyt afö­lött, hogy a kissé különc di­ák, galambász- hélyát, no meg egy légpuskát tart a diákotthon padlá sán. „Nagy sze­rencsém volt, hogy a ta­rt á ­raim nem futószalagon nevelték az ifjú­ságot” — emlékszik vissza azok­ra az évekre, s tesz egyben val­lomásfélét nevelési nézeteiről a ma ötvenéves fővadász. Érettségit már Gyomán tett a család odaköltözése miatt, így azóta két érettségi talál­kozóra jár, miután a szeghal­mi osztálytársak is elvárják ezen alkalmakra. Az „érett” fiatalember élete eztán Nyíregyházán folytatódik. A tanárképző főiskola biológia­mezőgazdaság szakán szerez diplomát 1971-ben, közben dolgozott a nyíregyházi rádió­ban is. Félévre ugyan hazamegy Békésbe tanítani, de a követke­ző esztendő már megint a Nyírség fővárosában ta­lálja. „Vissza­jöttem a rá­diót vezető Samu And­rás hívására és én lettem a paraszt a rádióban”. 1977-ben eljött a tit­kon mindig Elek Emil felvétele is várt nagy lehetőség az újságíró-tanár számára. Megüresedett a megyei vadászszövetség titkári állása, amit megpályázott és leg­nagyobb örömére el is nyert. Ami vég­zettség csak kellhetett ehhez a munka­körhöz, a következő években minden oklevelet megszerzett a napi munkája mellett tanulva: Gödöllőn vadgazdálko­dási szakmérnök lett, Debrecenben két­éves kihelyezett külker főiskolai kurzus végén tett vizsgát. „Ez is kell a vadgaz­dálkodáshoz”. Amikor számvetésre kérik eddigi húsz­éves megyei fővadászi tevékenységével kapcsolatban, nagy nehezen előhozako­dik néhány „aprósággal”. Lassacskán így aztán összeáll a kép mi is fűződik a megye vadgazdálkodásának történeté­ben Plavecz János nevéhez. Bevezette a fácán mesterséges nevelését a megyében. Másodmagával részt vett a dámszarvas betelepítésében, amikor is mintegy négy­száz „lapátost” helyeztek ki a megye er­deibe Tiszadobtól Lónyáig. E két látvá­nyosabb tevékenységen kívül a szövet­ségben végzett mindennapi „apró mun­kát” említi, amit/öviden csak a vadász- társaságok menedzselése és ügyes-bajos dolgaik intézéseként foglal össze. Arról, hogy ez mennyi időt, energiát emészt, tőle nem igen várhat senki adatot, fő­ként nem afféle sirámokat. Talán, ha az öreg terepjárója beszélni tudna... fi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents