Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-16 / 89. szám
1996. április 16., kedd wmmmmmmmmmmmmmmmm MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Garancia nélkül Budapest (MTI) — Az egészségbiztosító és a Népjóléti Minisztérium vezetői hétfőn mégsem írták alá az egészségügyiek béremelését megalapozó garanciális megállapodást. A két félnek legkésőbb az egészségbiztosító pénteki közgyűléséig kell egyezségre jutnia, különben a biztosító április 20-tól nem utalja át az egészségügyi intézményeknek a béremeléshez szükséges összeget. Simsa Péter, az egészségbiztosító alelnöke az önkormányzat elnökségi ülését követően az MTI- nek elmondta: a megállapodás azért nem jött létre. mert a minisztérium által készített szövegtervezet még mindig nem tartalmaz garanciát arra. hogy a biztosító módosíthatja költségvetési előirányzatát, ha a béremelés miatt túlköltekezne. Pedig ez nyilvánvaló — mutatott rá az alelnök —. hiszen a 217 milliárd forintos, úgynevezett gyógyító-megelőző keret legalább 9-10 milliárddal kevesebb a szükségesnél. Az elnökség meghallgatta az Országos Egészség- biztosítási Pénztár főigazgató-jelöltjeit. Egyelőre azonban nem döntött arról, kit javasol a közgyűlésnek az OEP élére. Az alelnök azt mondta, elképzelhető, hogy pénteken reggel a közgyűlés előtt még határoznak e kérdésben, s így a közgyűlés még a héten kinevezheti az új vezetőt. Eltitkolt milliárdok A dokumentumok egy része megsemmisült vagy eltűnt Budapest (MTI) — A konszolidációs folyamat ennek ellenére sem zárulhatott le; újabb és újabb milliárdokat kellett költeni a pénzintézetekre, bankokra. Az előző kormány belső határozatok alapján 124 milliárd forint hitelt vett fel külföldről. A szakértői becslések szerint 50-53 milliárd forint adót és különböző illetékeket engedett el egyes vállalatok számára, bizonyos cégekkel szemben pedig 30 milliárd forintnyi garanciát vállalt 1990. és 1994. között. — Ez 900 milliárd forint — vonta meg az adatok egyenlegét a miniszterelnök. hozzátéve, hogy e tehernek legfeljebb egynegyedét, egyharmadát ismerhették a kormányváltáskor. Ezután leszögezte: az előző kabinet nem teljesítette az önkormányzatokat megillető privatizációs kötelezettségeit sem; ezt a 65 milliárd forintot a mostani kormánynak kell kifizetnie. Horn Gyula utalt arra is, hogy a kárpótlási törvény előírásainak megfelelően a jelenlegi kabinetnek 60-80 milliárd forintnyi vagyont kell a kárpótoltak részére felajánlania, mert ezt az előző kormány elmulasztotta megtenni. 1990. és 1994. között a szükségesnél 6-7 milliárd forinttal több kárpótlási jegyet bocsátottak ki. és a kárpótlással kapcsolatos teljes káoszt mutatja az is. hogy már felhasznált értékpapírok ismételten visszakerültek a forgalomba. Ebben az ügyben vizsgálat is folyik. A miniszterelnök megjegyezte azt is. hogy a kormányváltás előtt a privatizációval összefüggő dokumentumok egy része megsemmisült vagy eltűnt. A miniszterelnök az energiaárakkal kapcsolatban rámutatott, hogy az előző kabinet 1991-ben — a Világbankkal kötött megállapodásában — vállalta az áremelést. Erre azonban nem került sor, pedig ha az előző kormányzat teljesíti kötelezettségeit, akkor 1995-ben 20 százalékos lehetett volna az infláció. Horn Gyula emlékeztetett arra is, hogy az előző kormány az 1991 -es GATT-tárgyalások során olyan adatokat prezentált a külföldi partnereknek, amelyek nem feleltek meg a valóságnak. A mezőgazdasági exporttámogatásokról úgy tájékoztatta partnereit, hogy Magyarországon csak 16 termék részesül támogatásban, pedig ezeknek a produktumoknak a száma elérte a 250- et is. 58 milliárd forintos támogatás helyett pedig csak 22.3 milliárdról számolt be; ennek a súlyos helyzetnek az orvoslása rendkívül nehéz helyzet elé állítja a jelenlegi kabinetet. Horn Gyula emlékeztetett arra is. hogy a GATT záróokmányát (amelynek melléklete tartalmazta a hibás, magyar vonatkozású adatokat) Kádár Béla külgazdasági miniszter. jelenlegi MDF-es képviselő írta alá. A miniszterelnök utalt arra is. hogy az előző kabinet az IMF-fel kötött megállapodás egyetlen pontját sem tartotta be. és a bizalom helyreállítása három évig tartott. Horn Gyula beszámolt arról is. hogy a jelenlegi külügyi vezetés elődje 2.3 milliárd forintnyi hiányt hagyott hátra, ebből 700 millió forint a nemzetközi szervezeteken belüli elmaradt magyar tagdíj volt. Horn Gyula a parlamentben Nagy Gábor (ISB) archív felvétele HIRDETÉS Ütőképes és ütésálló mobiltelefon: • lOO óra készenléti idő • 3,5 óra beszél getési idő • Használat köz ben is tölthető Nem kell vele kesztyűs kézzel bánni! WESTEL 900 mintabolt: Nyíregyháza, Szarvas u. 2-4. tel: 42/314-432 Ofotért: Nyíregyháza, Kossuth tér 11. tel: 42/311-910 Információ és házhozszállítás megrendelése: 265-90-90, 30/30-30-30 'Új Weste) 900 előfizetés esetén, amíg a készlet tart. Választás Tiszaszalka (KM) — Vasárnap lapzárta után fejeződött be a szavazatok összesítése, így most tudunk hírt adni a tisza- szalkai időközi önkormányzati választás eredményéről. A településen a polgármester és a képviselő-testület tagjai között kialakult kibékíthetetlen költségvetési vita miatt a korábbi testület feloszlatta önmagát. A hétfőn nyilvánosságra hozott tájékoztató jellegű adatok szerint a szavazásra jogosult 789 helyi polgár közül 605-en adták le voksukat, a részvétel 76,67 százalékos volt. A községben ilyen arányban még soha nem vett részt a lakosság választáson. A négy polgármesterjelölt közül a legtöbb szavazatot. 295-öt Lapos István, a régi polgármester kapta. így továbbra is ő áll az önkormányzat élén. Kocsis Józsefre 184- en. Lakatosné Virág Katalinra 94-en, Danku Pálra 24-en voksolta. Az új képviselő-testületbe hét tagot választottak meg a 23 jelölt közül. Csecsen siker Moszkva (MTI) — A csecsen felkelők orosz katonai közlés szerint lelőttek egy MI-8-as típusú orosz szállító helikoptert. A személyzet három tagja és a fedélzeten tartózkodó katona életét vesztette. Mint az Interfax hírügynökség jelentette, a gépet vasárnap este vették tűz alá. a Groznijtól húsz kilométerrel északra fekvő Vinograd- noje falu közelében. Ezt a falut egyébként eddig minden jel szerint szilárdan a kezükben tartották az orosz erők. A polgári védelem céljait szolgálta hétfőn az a gyakorlat, melynek keretében szöuli lakosok gázmaszk használatát figyelhették és tanulhatták meg. A délkoreai hatóságok biztonsági előkészületeinek magyarázata az észak-koreai hadsereg közelmúltban többször végrehajtott, a két Koreát elválasztó demílitari- zált övezetbe történő behatolása AP-felvétel Negyvenhét év után jogászképzés Debrecen (MTI) — Jó esély van arra. hogy 47 évig tartó kényszerszünet után már ez év szeptemberétől újrainduljon a jogászképzés a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen — ezt Bazsa György rektor és Hevessy József polgármester jelentette be hétfőn, az egyetemen tartott közös sajtótájékoztatón. Egyebek mellett elmondták: néhány nappal korábban együtt adták át Magyar Bálint kultuszminiszternek A jogászképzés (újraindítása a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (1996- 1997) című dokumentumot. Az előterjesztést az arra illetékes szakmai-tudományos fórumok most tanulmányozzák. s véleményük ismeretében dönt majd a miniszter. A tervek szerint már az idén 150 hallgató kezdené meg jogi tanulmányait Debrecenben: számukra pótfelvételit hirdetnének. de felvételi vizsgát nem kellene tenniük, ugyanis a más egyetemeken tett felvételi eredmények alapján vennék fel a jelentkezőket. A Debrecenbe tervezett jogászképzésben az alaptárgyak mellett a köz- igazgatási és az Európa-jo- gi ismeretek hangsúlyozottan szerepelnek, utóbbi kötelező államvizsgatárgy is lesz. Muszbek László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem rektora a sajtótájékoztatón bejelentette: egyetemükön új szak indul szeptembertől. A KLTE és a DOTE szakmai bázisán megkezdik a gyógyszerészképzést. Hírmustr Hongkongban... ...állandó tüntetések kísérik a brit koronagyarmat átvételének ügyében illetékes kínai vezető tárgyalásait. Az amerikai... ...konnányzat széles körű és beható diplomáciai erőfeszítéseket tesz az izraelilibanoni térségben felerősödött katonai cselekmények megfékezésére. Warren Christopher amerikai külügyminiszter hétfőn az alaszkai Elmendorf légitámaszpontról telefonon kapcsolatba lépett Faruk as-Sa- raa szíriai külügyminiszterrel. (MTI) Kamcsatkán... ...hétfőn a mentőalakulatok két holttestet találtak a tíz napja lezuhant 1L-76 teherszállító repülőgép roncsai között. A tetemeket nem sikerült azonosítani, de valószínű. hogy a két pilóta maradványai kerültek elő a pilótafülke roncsai alól. Tizenkét... ...kelet- és közép-európai államot felölelő körútja első állomására, Ukrajnába érkezett hétfőn a NATO főtitkára. Javier Solana elsősorban az észak-atlanti szervezet kiszélesítésének kérdéseiről fog tárgyalni valamennyi vendéglátójával. (MTI) Mariazellben,... ...a híres osztrák zarándok- helyen és környékén hétfőre virradóra egyméteres hó esett. Állítólag még a legöregebbek sem emlékeznek ilyen havazásra április közepén. (MTI) Muzulmán hagyomány szerint arca elé rakta kezét Alija Izetbegovic bosnyák elnök azon a hétfőn, Szarajevóban rendezett szertartáson, melyen a bosnyák hadsereg polgárháborúban elhunyt katonáira emlékeztek AP-felvétel