Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)

1996-04-16 / 89. szám

HAZAI HOL-MI 1996. április 16., kedd : Müskég sarok Hadifitok Kováts Dénes r eiszik, nem tetszik, akadnak olyan telepü­lések; ahol nemcsak egyszer választanak egy cik­lusban polgármestert és/vagy képviselőket, hanem időközi választást is ki kell írni ilyen-olyan okok miatt. Már megszoktuk, hogy így van ez, — szerte az ország­ban — igyekszünk is időben hírt adni az eredményről. Akkor persze, ha ezt lehető­vé teszik. A mögöttünk álló hétvé­gén Magyarország több te­lepülésén is a szavazóur­nákhoz járultak a polgárok Somogytá! Szabolcsig. A legtöbb helyen — ha más­ról nem, de — az új polgár- mester megválasztásáról hírt adtak a médiák, a kép­viselők eredményeinek összesítése szokás szerint később készült el, így erről természetesen később lehet csak hírt adni. Tiszaszalkán a jelek sze­rint más szemlélet uralko­dik. Ott hadititokként kezel­te a választási bizottság az új polgármester személyét, mondván: csak az összes jegyzőkönyv elkészülte után kerülhet az eredmény a hi­vatalba, csak ezután adható ki a polgármester neve, ad­dig nem. Várjanak csak so­rukra, akiket érdekel. Pedig ettől nagyobb ha­dititkot is elárultak már a tájékoztatás kedvéért... . Mozi KRÚDY MOZI: Sabrina. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Szemtől szemben. Előadás kezdete: 16 és 19 óra. MONTÁZS MOZI: Un­derground. Előadás kezde­te: 18 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban május végéig Szabó Iván .szobrászművész tárlatát te­kinthetik mes .az érdeklő­dők. A Nyíregyházi Művésze­ti Szakközépiskola Csont- váry Kamaragalériájában a t tanulók rajzversenyének anyagából nézhetnek meg kiállítást az érdeklődők. M. Róka Gábor és M. Ró­ka Sándor festőművészek életműkiállítása látható a Tiszavasvári Városi Könyvtárban. A Zrínyi Ilona Gimázium első emeleti galériájában Szász János festőművész tárlata tekinthető meg. A városi művelődési köz­pont fotógalériájában Péter Gábor fotókiállítása látható május 9-éig. A nyíregyházi Városi Galériában Á Magyar Ke­ramikusok Társasága a honfoglalás 1100. évfordu­lója tiszteletére rendezett kiállítássorozat alkalmából bemutatott munkák május 10-ig tekinthetők meg. A földszinten Pál Gyula fest­ményeit nézhetik meg az érdeklődők. A Stílus Irodalmi Társa­ság által szervezett képző­művészed kiállítás a VTsnu Art Galériában látható. Színház A Móricz Zsigmond Szín­házban ma 15.30 órától G. B. Show Szent Johanna cí­mű drámáját. tekinthetik meg. (Sarkadi-bérlet). 19 órától a Krúdy Kamara Színpadon Uram nem látta Magyarországot? című. da­rabot láthatják a színház iránt érdeklődők. (Bérlet­szünet) Kelet Magyarország mmm immsmwmmmm, ■ m mmm Szabolcs-Szatmar-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sípos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika). Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5.. Mátészalka. Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Iskolaösszevonási széthúzás Pénzhiány miatt racionalizálják a gyerekek alapfokú oktatását Mátészalkán A fotó nem a helyszínen készült Szondi Erika Mátészalka (KM) — Napok óta borzolja a lakosság kedé­lyeit Mátészalkán az a terve­zet, amit a város oktatásának racionalizálására készített egy szakértőkből álló bizottság. Szájról szájra terjedt a hír, hogy a város hat általános is­kolájából hármat kívánnak csak üzemeltetni, s ez azt je­lenti, hogy összevonnak egy­mással intézményeket. Áz összevonást a csökkenő gyer­meklétszám és a tragikus pénzhiány indokolja. A legutóbbi képviselő-testü­leti ülésen a városatyák dön­töttek a három egység létreho­zásáról, s megbízták a szakér­tőket a koncepciók kidolgozá­sával. Meghatározták azt is, hogy gazdaságilag a huszon- nyolcas osztálylétszám lenne optimális. Feszült hangulat Az elmúlt héten a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Isko­laszéke szülői értekezletet hí­vott össze, amelyre meghívták a képviselő-testületet és a pol­gármesteri hivatal szakembe­reit is. A zsúfolásig megtelt tornateremben pillanatok alatt feszült hangulat alakult ki. Di­enes Béla igazgató elmondta, az előzetes egyeztetések sze­rint a II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola az 5. Sz. Általános Iskola tagiskolájává válna. A pedagógusok szerint ez a ter­vezet a tagiskola elsorvasztá­sához vezet. A Rákócziban je­lenleg 398 gyermek tanul, s a következő tanévre már hetve­nen jelezték beiratkozási szán­dékukat. Mind a szülők, mind a pedagógusok számára érthe­tetlen, miért kell megbontani egy gazdaságilag jól működő egységet, ami szakmai szín­vonalában is a város egyik leg­jobb intézménye. Konczili Sándor harminc évig volt az érintett iskola igazgatója. — Tudjuk, országos tenden­cia az iskolák bezárása, a pe­dagógusok elbocsátása. Óriási teherként nehezedik ez a peda­gógusokra. elveszett az a nyu­galom, ami nélkül egy peda­gógus nem tud dolgozni. Ha egyik iskolából a másikba át- kényszerítenek gyerekeket úgy járhatnak, mint az átülte­tett virág, ami az új földben sokáig hervadozik, amíg képes új életre kelni. Lelki sérülések nélkül nem képesek a gyerme­kek elviselni ezt a változást. Nehéz megérteni a pénz el­sőbbségét az értékek fölött. Nem lehet sakkozni a gyere­kekkel a pénzhiány miatt. Az a társadalom, amely nem képes áldozatokat hozni a fiatalo­kért. előbb-utóbb elpusztítja önmagát. Önállóan Misley Győzőné a Közalkal­mazotti Tanács elnöke el­mondta, nem először játszák el iskolájukkal az Adj király ka­tonát játékot, hiszen többször kellett már gyermeket, peda­gógust és ezzel együtt pénzt átadni a város más iskolájának azért, hogy a másik is működ­ni tudjon. A tanulmányi ered­mények, a megyei és országos versenyek igazolják a Rákó­cziban folyó oktatás magas színvonalát. Itt vezették be először az önálló intézményi gazdálkodást is, s olyan ered­ménnyel, hogy minden évben jelentősen hozzájárulnak a sa­ját fenntartásukhoz. Kárpáti Tibor a Megyei Közgyűlés tagja szülőként szólalt fel: — Szomorú dolog, hogy a város lakói csak pletykák alap­ján értesülnek a döntésekről. Természetesnek tartom, hogy a szülők féltik gyermekeiket és az iskola jövőjét. Hiányo­lom, hogy nem született több alternatíva az oktatás raciona­lizálására és nem informálták az érintetteket. Súlyos döntés előtt áll a képviselő-testület, de kérem őket. hogy „hétszer mérjenek, mielőtt egyszer vágnának”. Dr. Szilágyi Dénes polgár- mester indokolta a népszerűt­len tervezetet. — Mátészalka önkormány­zata nemcsak a Rákóczi Fe­renc Általános Iskoláért fele­lős, hanem az egész város ok­tatásáért. 1988 óta 800 gyer­mekkel van kevesebb az isko­lákban. Nem célunk az iskolák tönkretétele, ám az viszont tény, hogy a jelenlegi formá­ban a város iskolarendszere pénzügyileg kezelhetetlen. Mindenkinek a saját intézmé­nye, a saját gyermeke a leg­fontosabb és természetes hogy Harasztosi Pál felvétele kiállnak érdekükben. Jó lenne azonban, ha mindenki olyan erővel fújná a sípot, amekkora erővel felelősséget tud vállalni a gondok megoldásában. A város 1,3 milliárdos költségve­téséből 800 milliót fordít az oktatásra. Többletbevételre a közeljövőben nem számítha­tunk. Tények nélkül A szülői értekezleten kiderült, a szülők többet tudnak az isko­larendszer átalakításáról mint maguk a képviselők, akik a döntéseket hozzák. A képvise­lők szinte mindegyike meg­erősítette, a testület még nem döntött, milyen formában old­ja meg a racionalizálást. Konkrét tények nélkül nem adhatnak egyértelmű válaszo­kat az aggódó szülők kérdései­re. Még az oktatási bizottság elé sem került hivatalosan a tervezet. A szülői értekezletről megnyugtató ígéret és konkrét válaszok nélkül mentek haza a szülők. Nem lett nyugodtabb senki, sőt tovább erősödött a bizonytalanság. S hogy a kép­viselők miért nem tudtak sem­miről, arra talán majd a követ­kező testületi ülésen fény de­rül. Közlekedési pályázat Nyíregyháza (KM) — A ti- szadobi Egészség és Család­védő Egyesület és a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság pályázatot hirdet általános és középiskolai tanulók részére. A pályázat témája'. 1. A biztonságos és a bal­esetmentes közlekedés. 2. Hogyan lehet megelőzni a közúti baleseteket? A Pedagógus... ...Szakszervezet Nyugdíjas Tagozata kedvezményes gyógyüdültetést szervez Haj­dúszoboszlóra a Hőforrás üdü­lőbe október 3—10-ig. Jelent­kezni lehet április 18-án 14-16 óra között a jósavárosi műve­lődési házban. A jelentkezés­hez szükséges a nyugdíjszel­vény és 2000 forint előleg be­fizetése. Bővebb felvilágosítás a helyszínen. (KM) A Szabolcs-... ...Szatmár Bereg Megyei Köz­gyűlés Turinform Irodája új helyre költözött a Megyehá­zán belül. Pontos címük: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5/B. épület fsz. 24. Tel.: 42/312- 606. (KM) 3. Én így szeretnék közle­kedni! Műfaja: leírás, elbeszélés. (Megtörtént esetek leírása, megfogalmazása, saját elkép­zelés, fantázia írásba foglalása a feladat.) A pályaműveket szakértőkből álló bizottság bí­rálja el. A győztesek tárgyju­talomban részesülnek. A díjat nyert pályázókat levélben ér­Rajzoljunk... ...történelmet! című rajzpályá­zat eredményhirdetése és díj­kiosztása lesz április 17-én, szerdán 14 órától a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A rendezvényen közreműködik a Dongó együt­tes. (KM) Az Aranycsibe... ...című mesejátékot mutatja be a Mesekert Bábszínház április 16-án 9 és 10.30 órakor Nyír­egyházán a Kölyökvárban. (KM) A Stílus... ...Irodalmi Társaság Dal vers­ben címmel előadóestet tart április 17-én 18.30 órától Nyíregyházán a Sipkay Barna tesítik. Kérik a pályázók ada­tait is: név, lakcím, életkor, is­kola neve, címe, osztálya. Beküldési határidő: 1996. április 30. A pályázatokat az alábbi címre kell beküldeni: Egész­ség és Családvédő Egyesület 4456 Tiszadob, Andrássy út 37. (Tel.:/fax: 06-60/355­411.) Kereskedelmi és Vendéglátói­pari Szakközépiskolában. (KM) Lakossági... .„fórumot tart Lónyán a műve­lődési házban április 16-án. kedden 19 órától Iványi Tamás országgyűlési képviselő. (KM) ' Műhelytitkok... ...címmel ad koncertet április 16-án 10 órától a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar az ibrá- nyi közösségi házban. (KM) Véradás... ...lesz április 16-án 9-14 óráig Apagyon az Egészségházban és Gyulaházán az új orvosi rendelőben. (KM) Mindenfele rendezte meg az enyhén értelmi fogyatékos tanulók megyei játékos matemati­kai vetélkedőjét. A verse­nyen eredményesen szere­péitek a Nyíregyházi Bár- czi Gusztáv Általános Is­kola és Diákotthon felsőta­gozatos tanulói. Első he­lyet szerzett Pőszét István nyolcadik, másodikat Má- lik Attila hetedik, és Akai János hatodik, negyediket Baráti László ötödik osztá­lyos tanulók. A megyeszékhelyen a Szent István u, 16. szám alatt látják el a betegeket este 7-től reggel 7-ig. Ezen a héten a Kazay gyógy­szertár tart ügyeletét Nyár­egyházán a Szent István u. 10. szám alatt. A Kisvárdai 6-os Sz. Ál­talános Isko­la második alkalommal ; az enyhén ékos tanulók

Next

/
Thumbnails
Contents