Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-13 / 87. szám
12 TÁRHAT Mesterek munkái Dániel Péter: Nyakék V ^ eprezentatív tárlattal mutat- m J koztak be a közelmúltban a nyíregyházi tanárképző rajz JL. tanszékének oktatói. Az igen magas színvonalú kiállítást L. Menyhért László művészettörténész útba igazító, ajánló gondolatai segítettek a befogadók, a látogatók számára értelmezhetőbbé tenni. Tőle idézünk néhány mondatnyit az alábbiakban. „Művészet és tanítás, tanítás és művészet — évezredek óta összekapcsolódó fogalmak. Mesterek és tanítványok, majd tanítványokból lett mesterek hosszú évszázadokon átívelő folyamata jelenti szinte az egyetlen fogódzót a művészet történetében. Az itt bemutatott alkotóművészek azonosak abban az igényben — mely egyben igényesség is —, hogy a művészet újra visszakerüljön az élet valóságos közegébe...: a használható valóságba; ha kell ünnepi, ha kell, hétköznapi legyen, ha kell, feltűnő hangon hívja föl magára a figyelmet, ha pedig kell, csendes és észrevétlen maradjon. Bényi Árpád: Déry-portré Horváth János: Találkozás KM-reprodukciók Napkelet • A KM hét végi melléklete Egy évezred a földvárnál Mintha a világ végére tartanánk. Vasmegyer után már egyetlen autóval sem találkozunk, a táj enyhe ködbe burkolózik. Ám a tavasz már ott bujkál a levegőben; a fák ugyan még nem zöldek, de a mező szürke monotóniája tűnőben, s néhány gólya már köszön nekünk. Uticélunk, Beszterec táján éppen oszlóban a köd, érthetjük ezt jelké^ A Rétköz közepén levő kis lápi községben még nyáron is ritkán lehetett száraz lábbal járni. ^ j pesen is, hiszen nem túlságosan sokan tudták róla, hogy Szabolcs községhez hasonlóan ez a település nagy történelmi múlttal és földvárral dicsekedhet. Sajnos — egy útépítés miatt — a hajdani, XI. században épült földvárból csak kevés maradt. így csak leírásokból tudjuk, hogy az ovális alakú földvár alsó harmada volt az elővár, míg a felső harmadát egy kb. 100 méter hosszú 1-1,5 méter magas sánccal belső várrá alakították. Errefelé turista sem igen veszi az útját: Beszterec nem szerepel az úticélok között. Évszázadokig azt mondták róla, hogy itt a világ vége, mivel sokáig egyetlen bekötőút vezetett ide Kék felől. Egy kétszázéves térkép segítségével — amelyet a házigazdák mutatnak —, mindez jobban megérthető, hisz Beszterecet mindenfelől vizek, tavak, áradások veszik körül. A településből pedig jobbára csak annyi látszott ki, ami magasabb területen helyezkedett el. Legendaként él még ma is a faluban, hogy a századforduló táján csónakkal hozták ide a menyasszonyt Domb- rádról. Mostanában is akad persze kellemetlen meglepetés. Az idei télen többször is előfordult, hogy a nagy hóakadály miatt, az összes ide vezető úton elakadt a forgalom, a települést nem lehetett megközelíteni. A hatalmas vízivilág viszont csodálatos lehetett. A Rétköz kellős közepén levő kis lápi községben még nyáron is ritkán lehetett száraz lábbal járni. A kevés szárazföld miatt növény- termesztés helyett inkább jószágtartással foglalkoztak itt; a jószágokat a lápra úsztatták fel. Az egyik idős néni szívesen mesél erről: az apósától hallotta, hogy ilyenkor a pásztorok gyutacsokat vittek magukkal, mert a farkasokat lángcsóvával kellett riogatni. A vízi világ viszont sok mindenért kárpótolta az itt élőket. Mondják, any- nyi hal volt errefelé, hogy még a malacoknak is azt adták. Még ma is emlegetik, hogy Kántor István 1851 telén az egyik tóban egy húzásra 32 szánka halat fogott gyalommal. Az óriási mocsarakban kasszámra fogták a rákot, teknősbékát, piócát oly bőségben, hogy pénzelhettek belőle. A nád is hozott némi bevételt, és „a nádasokban annyi volt a vízimadár, hogyha egyik tóból a másikba szállottak, elsötétítették az eget”. Tavasszal kosár- meg csónakszámra szedték a vízimadarak tojásait. A határ 3000 hold területéből alig 500 hold volt száraz, s ennek is csak egy része művelhető. A szántható helyeket nem kellett trágyázni, faekével szántottak, amit csónakkal szállítottak a művelhető területre. Pohor József polgármester némi nosztalgiával emlékszik a múltra. Talán nem nagyon bánná, ha sok minden úgy lenne, mint 200 évvel ezelőtt, mert úgy páratlan idegenforgalmi lehetőséget kínálna. Ám a civilizáció ide is elérkezett, az említett útépítés, amely az ötvenes évek elején tör^ Toronypárral ellátott, ritka szép templommal büszkélkedhetett több száz évvel ezelőtt a falu. tént, a földvárat tönkretette. Innen hordták ugyanis a földet az útépítéshez, elbontva így a földvár jelentős részét. Jellemző, hogy amikor három, 10-12 év körüli besztercei iskolásgyerektől megkérdezem, merre a földvár, visszakérdeznek, hogy milyen földvár. Nem tudnak a település történelmi emlékéről. Az útépítés a hajdani monostor megmaradt alapjainak sem használt, pedig ritka szép templommal büszkélkedhetett több száz évvel ezelőtt a falu. A toronypárral ellátott, háromhajós templom a jaki nemzetségi templommal lehetett rokon — tudjuk meg Németh Péter leírásából. Említést kell tenni a templomból származó, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött besztercei szenteltvíztartóról is, amely a magyar román kor ötvösművészeti remekei közé sorolható. A polgármesterrel az első utunk a földvár környékére vezet. Bizony, a Várszigeten levő hajSéta a napsütésben dani ovális alakú földvárból nem túlságos maradt. Ám így is megérezhetünk valamit ténelmi időkből, a táj szépségéből. Mes környék most is sok vízimadámak ad otth< szarvas és róka sem ritka errefelé. A köz: ső vezetőjét most némi bosszúság is foga itt lévő zsilip elektromos szerkezetéből az ka kiloptak néhány alkatrészt. A dolog a fölöttébb furcsa és érthetetlen, mivel ezel hol sehol sem használhatóak. Beszterec nem a múltnak, hanem a jei és a jövőnek akar élni. A településnek m képpen jót tett, hogy hat évvel ezelőtt me a társközségi viszonya Vasmegyerrel. Azói mindennel dicsekedhet a falu, legelsőként tíz tantermes iskolával, amelyet a régi isk BÁLLÁ LÁSZLÓ: Örök nyugalomban 1. Mindig félt tőle, hogy ha a férje előbb hal meg, mint ő, nem kerülheti el ezt a ... mit is? vereséget? megaláztatást? Hát most itt van... Az első asszony temetésére ő annak idején nem ment el. Az lett volna csak szép, odaarcát- lankodni és krokodilkönnyeket hullatni. De a férjének ott kellett lennie, ez alól nem volt kibúvó — mégis csak a gyermekeinek az anyja. Azután odahaza rosszkedvűen mesélte: egészen magasra kellett temetni. Ha kissé mélyebbre hatoltak, feltört a talajvíz. A sírásók erősködtek, hogy más években ezen a parcellán ez nincs így,,de ugye, amennyi eső mostanában lezúdult...! így is félő, hogy tovább emelkedik a víz, akkor azután a koporsót is elönti... — De ezen nem lehet segíteni, és ezt maga már különben sem fogja látni. Olgát akkor bántotta, hogy Ottó őt ezekkel a részletekkel trak- tálja. Igazán tapintatlanság a főijétől, hogy őneki panaszkodik. — Tudod, mikor elképzeltem, hogy jön a víz, átnedvesíti a szemfedőt, merő lucsokká változtatja rajta a ruhát, azután a teste szinte úszni kezd odabenn... Erre azt kellett volna felelnie: „Ugyan, neki már úgyis mindegy...!” Ésszerű felelet lett volna, de biztos, hogy megbántja vele a másikat. Mert a férfi nagyon is meg volt rendülve, s neki ez, akárhogy is, rosszul esett. Féltékenységet érzett. Kínzót. Pedig butaság. Féltékenység egy halott iránt? Képtelenség, képtelenség, de azért mégis eluralkodott rajta a zöld szemű szörny. Es tessék, most még ezt is el kell viselnie! Sejtette, hogy a férfi első házasságbeli gyermekei ragaszkodni fognak hozzá: apjukat temessék az anyjuk mellé. De remélte: majd csak leszereli őket valahogy. Ám nem számolt valamivel. Pedig tudta milyen zsúfolt a temető. így aztán, ahogy meghalt a férje, nem maradt más választása: vagy szorosan az első feleség mellé, vagy ki, az Isten háta mögé. Hát megadta magát. Neki is nehéz volna a fájós lábával kijárni oda. Nos, a régi asszony mellé. Mintha ezzel újra egyesülnének, őt pedig szépen félretolnák. De igaz is: hová teszik majd az ő testét, ha eljön az ideje? Ugyanide, harmadiknak? Hm.... szerelmi háromszög... És morbid ötletén keserűen fölnevetett. 2. Nem értette, most miért emészti magát ezek miatt a dolgok miatt, hisz a férjének a halála tulajdonképpen le sem sújtotta nagyon. Emlékszik: a kórházban, amikor az ágya mellett üldögélt, az járt az eszében, hogy a bekövetkező vég majd egy nem túlságosan jól sikerült házasság után tesz pontot. S mivel az orvosok már lemondtak róla, amolyan élő halottként kezelte Ottót. Még föltápászkodik, még kívánságai vannak (Olga, adj teát!), de közben az asz- szony már tudja: még egy-két hét és ez a test merev lesz, ez a száj többet egy hangot k ejt. Hát... (bűnös gondolat) talán könny lesz nélküle... És most a férje itt fekszik a ravatalor nem személy, hatvan-hetven kiló romlásn dúló hús, és Olga számára szinte hihetetl látszik, hogy akkor olyan keményen össZ' tak miatta Irénnel. A két nő minden feg bevetette. Irén a három gyermekét. Olga talságát, vonzó külsejét, még kellőképp k aknázott, ezért izgató erotikumát. És ő g) A kívánatosabb. Mert Irén... A lestrapált jével... A hiányzó fogaival... Ugyan! És két év múlva az a megalázó találka hentesnél. Egymás háta mögött álltak egy hosszan 1 zó sorban. Nem ismert rá hátulról Irénre.1 bát volt rajta, s a puha, borzolódó műanya magasabbnak, még gömbölydedebbnek 1 amúgy is termetes alakját. Olga épp azért gondolta, az előtte álló magas nő jobban t — Mondja már, legyen szíves, csak ezt pacsont marhahúst mérik? Irén hátranézett. Szemének egy villanás árulta el, hogy ráismert. És úgy válaszol! mint valami teljesen ismeretlen ember ud kérdésére szokás, előzékenyen, mosolyog — Sajnos. De ott szemben, a tér túlsó Ián nyulat árulnak. Vehet belőle, ha szere Irént ekkor már hosszú idő óta nem láttí Bodnár István
