Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)

1996-04-13 / 87. szám

1996. április 13., szombat HAZAI HOL-IHI Tüskés sarok A szu egye Az óvodára nagy szükség van Az intézmény fennmaradásáról a közgyűlésnek kell döntenie április 29-én Vajon végérvényesen bezárják? Harasztosi Pál felvétele Mentőöv az iskolának gyerekeket, komoly gondot je­lent. Hajnalban kell kelteniük őket, zsúfolt buszokon tolong­hatnak, télen pedig kimarad­nak a járatok. Aki pedig a László utcai óvodát választja, csak gyalog viheti, mert arra még busz sem jár. Mindenki igyekszik majd protekciót ta­lálni, hogy felvegyék a gyere­két a másik két örökösföldi óvodába, akkor viszont úgy felduzzad a csoportlétszám, hogy csak gyermekmegőrzés­ről lehet szó, szakmai, pedagó­giai munkáról aligha. Szót kért Bartha László, a körzet önkormányzati képvi­selője is, aki beismerte: — Rossz döntést hoztunk, amikor a Család utcai óvodát is bevettük a bezárandók köré­be. Az érzelmi okokról most nem beszélnék, de azt tudom: május elsejével a Volán ritkí­tani fogja a járatokat. A részle­tes rendezési terv szerint ha­marosan újabb építkezések kezdődnek a lakótelepen és a hogy eddig 8075 aláírást gyűj­töttek az iskola megmaradásá­ért. Ez a ma Nyíregyházán élő 90 625 szavazóképes korú ál­lampolgár 8.9 százalékát teszi ki. Ettől kevesebb (5 százalék, azaz 4532) aláírás is elegendc. hogy újra tárgyalja a képvise­lő-testület az iskola ügyét. Hétfőn az önkormányzat megbízottjai a diákönkor­mányzat, az érdekképviseleti szervek és a pedagógus közös­ség véleményét kívánják ki­kérni. Bejelentették, április 17-én (szerdán) újbóli szülői értekezlet lesz az 5-ösben, ezúttal az önkormányzat kép­viselői kérésére. A most egy­begyűltek szeretnék, ha akkor jelen lenne a polgármester asz- szony is. Nyéki Zsolt-» j em kell falun felnőni l\l ahhoz, hogy valaki 1 Y azon mérje te szom­szédjának belső tulajdonsá­gait: mennyire tartja rend­ben portáját. Ha nem szeme­tel sem maga, sem más alá, ha ügyel a tisztaságra kör­nyezetében, akkor rámond­ják: ez egy rendes ember. Ugyanígy árulkodik egy kert is gazdája jelleméről, ha fel­veri a gaz az ültetvényt, vagy metszetlenül maradnak a gyümölcsfák, akkor ferde szemmel néznek az egyéb­ként csak látásból ismert tu­lajdonosra. Kivételek per­sze itt is erősítik a szabályt, jó példa erre Nyíregyháza- Oros határán fekvő zártker­ti gyümölcsös. A metszőol­lók ugyan csattognak a szor­galmas kezekben a fiatal te­lepítés legnagyobb részénél, ami ügyé pozitív dolog, ettől akár még dúlhatna a kertba­A gond ott kezdődik, ami­kor a szintén dicséretes mó­don összegyűjtött nyesedé- ket a tábla szélére kihordja ugyan a tulaj, de azt szépen ott is hagyja. Az említett területen van­nak olyan kupacok, ame­lyek az elmúlt három év ta­vasza óta várnak arra, hogy valaki kezdjen velük vala­mit. Addig is szépen meg­bújnak bennük a különböző kártevők, innen rajzanak ki a szú bogarak, amelyek jó néhány almafa pusztulását okozták már. Persze, legin­kább a vétlen gazda terüle­tén. Balul sült el egy segítő­kész vagy talán éppen indu­latos próbálkozás, amely gyufát tartott a hatalmas nyesedéktömeg alá, mert a nagy lángok megperzselték a közeli fákat. Következtetés: ha min­denki rendben tartaná a sa­ját portáját, kevesebb lenne a bosszúság Oroson és má­sutt. Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Előze­tes, elvi döntés született a nyíregyházi közgyűlés már­ciusi ülésén több intézmény átszervezéséről, illetve meg­szüntetéséről. Ez utóbbiak közé tartozik a Család utcai óvoda is. Sokak szerint köz­rejátszott ebben egy szeren­csétlen esemény: februárban leszakadt az ovi mennyezete, emiatt használhatatlanná vált az épület, s a gyerekeket másutt kellett elhelyezni. A szülők azóta sem tudtak be­lenyugodni a döntésbe. Csü­törtök estére szülői értekezle­tet hívtak össze, s kérték, ezen legyenek jelen az önkormány­zat oktatási bizottságának, a hivatal humán irodájának, il­letve a körzet önkormányzati képviselői. A megbeszélést Jaczkó Pál, az oktatási bizottság elnöke vezette, aki elöljáróban bizott­sága véleményét ismertette. Elmondta: a felmérések sze­rint a várható óvodai gyermek­létszám idén azonos lesz a ta­valyival. A Család utcai óvo­dások elméletileg elhelyezhe­tők más óvodákban, gond ak­kor lesz, ha a szülők nem Írat­ják be a kicsiket a javasolt in­tézményekbe. — A szülők már döntöttek, a Család utcai óvodába szeret­nék járatni a gyerekeiket, más alternatívát nem tudnak elfo­gadni — szögezte le Tatár András szülő. — Mondvacsi­nált okok, hogy szennyezett a levegő, romhalmaz az épület. Nem igaz, mert statikai prob­lémája nincs. Az önkormány­zat sokat tett korábban az örö­kösföldi óvodások utaztatásá­nak megszüntetése érdeké­ben. — Figyelembe kell venni azt is: ez egy szegény lakóte­lep — vette át a szót egy anyu­Sánta János Nyíregyháza — A nyíregyhá­zi 5-ös iskola csütörtök esti rendkívüli szülői értekezletén bejelentették: a szülők 84 szá­zaléka támogatja az iskola evangélikus egyházhoz való kerülését. A felajánlkozást az önkormányzat által megszün­tetésre ítélt iskola pedagógu­sai, iskolaszéke és szülői mun­kaközössége kezdeményezte. Az idén végzős diákokat le­számítva 381 gyerek sorsáról van szó. A 321 megjelent ag­gódó anyuka és apuka közül 319-en aláírásukkal bizonyí­tották, támogatják az iskola evangélikus egyházhoz való kerülését. Ez a teljes tanulói Baja Ferenc... ...Környezetvédelmi és Terü­letfejlesztési miniszter április 13-án 10 órakor rövid ünnep­ség keretében adja át a megyé­ben elsőként létesült lég- szennyeződési mérőállomást, a nyíregyházi Széna téren. A lelkisegély-... ...szolgálat 13-án és 14-én is hívható este 6-tól 11 óráig a 313-097-es, és a 313-804-es telefonon. (KM) Pécsi Ildikó... ...estje lesz a Váci Mihály Mű­velődési Központban Együtt veletek címmel április 13-án ka. — Ide fiatal házasok köl­töznek, mert ezeket a lakáso­kat tudják megvenni. Óvodára szükség van. Ha nem omlik le a mennyezet, biztos nem kerül szóba a bezárás. Egy másik fiatalasszony ar­ra figyelmeztetett: sokszor el­hangzott már, hogy „elhelye­zést kaptak” a gyerekek. Pon­tosított: fedél van a fejük fö­lött. S a kettő nem ugyanaz. Mások emlékeztettek arra: a szülők még februárban fela­jánlották, szívesen vállalnak társadalmi munkát, anyagi hozzájárulást is az óvoda rend- behozatalára. Békési Elemér, a humán iro­da vezetőhelyettese ismertet­te: matematikailag a 21-es, a 28-as és 19-es óvodában kínál­kozik lehetőség a gyerekek el­helyezésére, igaz, a városi át­lagot meghaladó 30-32 fős csoportlétszámokkal lehet szá­molni. Szóvá tették a szülők: ha tá­volabbi óvodába kell vinniük a létszám 84 százaléka. Az ön- kormányzat a közelmúltban olyan határozatot hozott, hogy nem kívánja átadni a Kodály Zoltán Általános Iskolát az evangélikus egyháznak. Az 5- ös iskola igent mondott. Laborczi Géza igazgató lel­kész szavait megnyugvással és többször tapssal fogadták a szülők és az ajtóknál toporgó legkíváncsibb hatodik-hetedi­kesek, akik most mégis re­ményt látnak problémájuk megoldására. Abban, hogy együtt maradhassanak, ha más iskolaépületben is. Évente 250 gyereket keresztelnek meg evangélikusnak, mondta a tiszteletes úr. Az iskolaszék és az SZMK vezetői azt is bejelentették, 19 órától. A művésznő vendé­ge Szűcs Csaba, a zenés szá­mokat Gyarmati István kíséri. (KM) A Csizmás kandúr... ...című mesés darabot tekint­hetik meg az érdeklődők a Bessenyei Színkör előadásá­ban április 14-én 10 órától. Könyvpremiert... ...tartanak az Irodalmi matiné legközelebbi, április 14-i 10 órakor kezdődő összejövete­lén. A Ki vált meg minket cí­mű, a megyében élő költők an­tológiájának bemutatójára ezúttal — rendhagyó módon — a TIT székházban kerül sor. Nyíregyháza, Országzászló tér 10.) (KM) A nyíregyházi... ...ÁFÉSZ Nyírpazonyi Nép­dalköre, a honfoglalás 1100. évfordulója emlékére április 14-én hangversenyt ad Nyír- parasznyán. A műsort színesíti a gyermek néptánccsoport fel­lépése is. Tárogatón Rákóczi dalok, citerán szatmári dalcso­kor is elhangzik majd. (KM) A debreceni... ...Ölveti blues band lép fel a Három Rózsában (Hatzel tér) április 13-án 21 órától. (KM) Bujtoson. Az Örökösföldön nem oldható meg a gyermekek elhelyezése, ezért javasolni fo­gom a közgyűlésben, hogy ne zárjuk be az óvodát. Felaján­lok egy nap társadalmi mun­kát, a képviselői tiszteletdí­jamból pedig tízezer forintot az óvoda rendbehozatalára. Lehet, már tudott valamit a képviselő, mert Békési Elemér a továbbiakban arról tájékoz­tatta a szülőket, hogy számítá­sokat végeztek, mibe kerülne az óvoda minimális felújítása. Kiderült: — 'A szükséges felújítások másfél millió forintból elvé­gezhetők, ebbe belefér a fűtés átállítása gázra, a mennyezet rendbehozatala, a falsarok megerősítése öt év garanciá­val. Kérte a szülőket, hétfőig ír­ják össze és juttassák el a hiva­talba, miben tudnak ők is segí­teni. Az óvoda fennmaradásá­ról a közgyűlésnek kell dönte­nie, várhatóan április 29-én. A közel­múltban ren­dezték meg a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban a latin­standard táncok versenyét junior II. korcsoportban, Jenei Petra Dorina, a Rit- mo TSE versenyzője stan­dard kategóriában I. helye­zést ért el. Felkészítő taná­ra Magyar László volt. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. szám alatti rendelőben látják el sürgős esetben az arra rá­szoruló betegeket este 7- től reggel 7-ig. Ezen a héten a Főnix gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán a Dózsa György u. 12. szám alatt, itt lehet munkaidő után ki­váltani a szükséges gyógy­szereket. ügyeletes állatorvos dr. Gonda Gedeon Nyíregyhá­za. Leffler S. u. 33. Elérhe­tő telefonon a 06-20/440- 111 számon. Megyei Opel sürgősségi ügyelet a hét végén hívha­tó Záhonyban és nyíregy­házán, az Opel Csősz autó­házakban a 06-20/364- 428-as telefonon. rátkozás. Mozi KRÚDY MOZI: Sabrina. Színes, amerikai filmvígjá­ték. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Szemtől szemben. Előadás kezdete: 16 és 19 óra. MONTÁZS MOZI: Ve­ronika kettős élete. Előadás kezdete: 18 és 21 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban május végéig Szabó Iván szobrászművész tárlata te­kinthető meg. M. Róka Gábor és M. Ró­ka Sándor festőművészek kiállítása látható a tiszavas- vári városi könyvtárban. A Nyíregyházi Művésze­ti Szakközépiskola Csont- váry kamaragalériájában a tanulók rajzversenyének anyagából nézhetnek meg kiállítást az érdeklődők. A Zrínyi Ilona Gimázium első emeleti galériájában Szász János festőművész tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. A nyíregyházi Városi Galériában Á Magyar Ke­ramikusok Társasága a honfoglalás 1100. évfordu­lója tiszteletére rendezett kiállítássorozat alkalmából bemutatott munkák május 10-ig tekinthetők meg. A földszinten Pál Gyula fest­ményeit nézhetik meg az érdeklődők. A Stílus Irodalmi Társa­ság által szervezett képző- művészeti kiállítás a Visnu Art Galériában látható. Színház A Móricz Zsigmond Szín­házban ma 19 órától a Hyppolit. a lakáj című dara­bot tekinthetik meg. (Bér­letszünet) Kelet - P-laifaiisiát IBI -!<-/ '5 ^HM IÉÉ Él Szabolcs-Szatmar-Bareg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hirügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. r; ............. ; VÍ," ...............

Next

/
Thumbnails
Contents