Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-07 / 32. szám
KULTÚRA 1996. február 7., szerda Pénz oktatásra Budapest (Kormány Szóvivői Iroda) — A közép- kelet-európai országok felsőoktatásának fejlesztését, a nyugat-európaihoz való felzárkózását szolgáló PHARE-TEM- PUS program létrehozásáról 1990-ben döntött az Európai Közösségek Miniszteri Tanácsa. A program az elmúlt öt esztendő alatt mintegy 92 millió ECU-val támogatta a magyar felsőoktatás korszerűsítését. Idén a PHARE támogatása megközelíti a hárommilli árd forintot. A magyar kor mány a programot a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány és a Diákcsere Mozgalomért Szakalapítvány útján, gyakorlatilag jelképes összeggel, mintegy 20 millió forint kamathozadékával támogatja. A program végrehajtását a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint a felsőoktatási intézmények kiemelt képviselőiből álló 44 tagú felügyelő bizottság irányítja. A gyakorlati tennivalókat a TEMPUS iroda végzi. Az eredményes program végrehajtását zavarja a TEMPUS felügyelőbizottságának és az iroda jogállásának tisztázatlansága. Pénzügyi gazdálkodásuk, rendezetlen jogállásuk a program folytatását veszélyezteti. A tartós rendezést, a jogi és szervezeti megoldást a közalapítványi forma kínálja. A TEMPUS program brüsszeli irányítói a Brüsszelben és Budapesten folytatott tárgyalások során kedvezően fogadták az MKM vezetésének azon elgondolását, hogy a magyar- országi TEMPUS program szervezését és a gyakorlati végrehajtást szolgáló iroda jogállását közalapítványi formában oldják meg. A közalapítvány létesítésének költségvonzata nincs, induló vagyona a Diákcsere Mozgalomért Szakalapítványnál 1990-ben elhelyezett 20 millió forintos kormányhozzájárulásból rendelkezésre álló 18 millió forint. Hírcsokor Nemzeti... ...drámánk, a Bánk bán aktualitásainak „boncolgatása” lesz a témája annak a beszélgetésnek, melyre, az érdeklődőket február 8-án 15 órától várják a kisvárdai városi könyvtárban. A könyvtári csevegés vendége Verebes István, a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház igazgatója. (KM) Anyák napján... ...az idén is megrendezik Erdőkertesen a vers- és prózamondók találkozóját, gyermek- és ifjúsági, valamint felnőtt amatőr előadók részére. A rendezők a versenyt a határainkon túl élő amatőr versmondók és színjátszók részére is meghirdették. A döntőre május 4-én, Erdőkertesen kerül sor. Jelentkezési határidő február 26. (MTI) Évkönyvet... ...adott ki a tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium. A mű harminckét, az oktatónevelő munkában eltelt év történetén kívül főleg a gimnázium jelenét mutatja be az olvasónak. (KM) Bagossy Levente... ...plakátterveiből nyílt kiállítás a Pécsi Ifjúsági Ház Galériájában. A hónap végéig látható tárlatán huszonhét eredeti plakáttervével mutatkozik be az ifjú képzőművész. (MTI) Süli András... ...naiv festőművész centenáriumi emlékiállítását nyitják meg február 10-én a Magyar Naiv Művészek Múzeumában, Kecskeméten. Ezzel egyidejűleg — ugyanott — nyílik meg a III. Országos Népi Szobrászat című tárlat. (KM) Hamisított Hitler Bonn — (MTI) — A csalásokkal, hamisításokkal általában nemigen szoktak dicsekedni. A német Konrad Kujau viszont kifejezetten büszke arra, hogy ebből él, méghozzá egyre jobban. Az 57 éves férfi, aki elmondása szerint nemcsak kiváló hamisító, hanem szakács, vendéglős, festő, énekes is egyszemélyben, jövedelmének további gyarapítása érdekében a sok interjú után könyvben is összefoglalta, hogy miként hajtotta végre élete nagy húzását, hogyan készítette a Hitler- naplót. A Stem című magazin által megvásárolt és megjelentetett hamisított napló miatt Kujau négy és fél évet ült börtönben. Visszaemlékezése szerint eredetileg csupán egy történészt akart lejáratni, aki azt állította magáról, hogy mindent tud a fasiszta korszakról. Kujau készített egy festményt Hitler stílusában, mire az állítólagos professzor azt állította, hogy igen, ő ismeri a náci vezérnek ezt a képét. Majd újabb próbatételként a hamisító azt kívánta megcáfolni, hogy Hitler nem írt naplót. Tanulmányozta a Führer kézírását, felelevenítette történelmi ismereteit és elkezdte írni a naplót. A történész végül valódinak ismerte el az iratot. A Stem című magazin egyik szerkesztője tudomást szerzett a kéziratról és 1981-ben kétmillió márkát ajánlott Kuja- unak, ha sikerül további naplórészekhez jutnia. „Nincs az a bolond, aki egy ilyen ajánlatnak ellent tudna állni. így nem maradt más választásom, mint szorgalmasan körmölni a sorokat” — magyarázza az alacsony, zömök, kopasz örökké életvidám férfi. Az első naplórészletek hatalmas feltűnést keltő közlése után, 1983-ban egyesek már azon a véleményen voltak, hogy több tekintetben újra kell írni a hitleri korszak történelmét, amikor kiderült, hogy hamisításról, a német sajtótörténelem egyik legnagyobb botrányáról van szó. Csinn-bumm helyett harmónia Ismét visszazökkent a régi kerékvágásba a Kodály Zoltán Általános Iskola élete Nyíregyháza (KM - MML) — A februári égbolton mind gyakrabban felragyogó nap akár jelképes értelmű is lehet, hiszen mint közismert, a nyíregyházi önkormányzat döntésével elvonultak a viharfelhők a Kodály Zoltán Általános Iskola feje felől. A képviselők ugyanis úgy határoztak: a zenetagozatos intézmény az önkormányzat fennhatósága alatt működik továbbra is. Zenei kifejezésekkel akár azt is mondhatnánk, hogy a felfokozott indulatok csinnadrattáját felváltotta a harmónia. O Hogyan fogadták a döntést a pedagógusok — kérdeztem Alexa Lászlót, az iskola igazgatóját. Elismert erőfeszítés — Szeptemberben szereztünk tudomást arról, hogy az egyházi ingatlanokról szóló korábbi megállapodást felülvizsgálja a két érintett fél, s ennek részeként igényli vissza a Kodály Zoltán Általános Iskolát az evangélikus egyház. Csaknem fél évig tartott a tárgyalási folyamat, amely nem nélkülözte az érzelmeket és az indulatokat sem. Ahogy közeledett a döntés napja, egyre nőtt a feszültség a pedagógusok és a szülők nagy részében. Bíztunk abban, hogy az önkormányzat döntése a tulajdonosváltás ellen szól majd, de azért ebben nem voltunk biztosak. Természetesen örülünk a döntésnek, hiszen azt jelzi: az önkormányzat elismeri az eddigi Énekóra az első osztályban erőfeszítéseinket, fontosnak tartja az eddig végzett oktatónevelő munkát. Nagyon remélem, hogy az evangélikus egyházzal is megmarad az eddigi jó kapcsolatunk. Növekvő érdeklődés □ Az egyház tulajdonosi szerepéről a pedagógusok véleményt mondtak még az ősszel. Nem éri-e valamilyen hátrány, Amatőr felvétel kiközösítés azokat a kollégákat, akik elfogadták volna az evangélikus egyház fennhatóságát? — A véleménynyilvánítás titkos volt, így tulajdonképpen nem is tudjuk, melyik kolléga tette le a voksát az egyház, s melyik az önkormányzat mellett. Nagyon vigyázunk arra, hogy sem a dolgozók, sem a szülők, sem a gyermekek körében ne fordulhasson elő valamilyen megkülönböztetés. Úgy gondolom, a demokráciának része a szabad vélemény- nyilvánítás, a kisebbségi véleményeket is mindig meg kell hallgatni, s abból nem származhat semmiféle hátrány. Kórusfesztivál itthon QAz iskola életében jelenleg a legfontosabb feladat a leendő elsősök beiratkozása. Hol tart most ez a folyamat? — Az önkormányzati döntésig érződött a szülői bizonytalanság, ám most, hogy az ön- kormányzat megtartja az iskolát, egyre nagyobb az érdeklődés. Az iskola titkárságán február 23-ig lehet jelentkezni, s a jelentkezések alapján február 26-án és 27-én tartjuk a zene- tagozatos osztályokba jelentkező kicsik felvételijét. □ Az intézet énekkarai szinte állandóan úton vannak. A közeljövőben milyen fellépések várnak a fiatalokra? — Iskolánk élete visszazökkent a régi kerékvágásba. Túlvagyunk a félévi értékelésen, a nyolcadikosok középiskolai beiskolázása mellett természetesen az énekkarok programját is szervezzük. A Cantemus gyermekkórus márciusban egy japán énekkarral ad közös hangversenyt. Májusban nemzetközi verseny lesz a német- országi Halle városában, s érkezett meghívás Bonnból és Amszterdamból. Készülünk a Cantemus nyári nemzetközi kórusfesztiváljára, amelynek augusztusban ad otthont Nyíregyháza. Az irodalom misszionáriusa Emlékkötet jelent meg Fábián Zoltán 70. születésnapjára A kötet borítója KM-reprodukció Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Kegyetlen és ostoba az idő. Akkor és olyankor szakítja félbe az életet, amikor még teli van elhatározással az ember. Csak kivételesen adatik meg, hogy fölkészülhetünk nemlétünk határtalan csöndjére: fájdalmas rezignáltsággal ugyan, de megadjuk magunkat, s belátjuk a teljességgel soha be nem láthatót: nincs tovább. Fábián Zoltánnak, aki zeneszerzőnek készült s az irodalom mindenese lett, nem adatott meg még a szeretteitől való elköszönés sem. Szentendrén a kijelölt gyalogátkelőhelyen ütötte el egy száguldó autós. Pedig éppen azokban a hetekben tervezte, hogy visszavonul, s megvalósítja mindazt, amire az országjárás nem adott lehetőséget. (Talán éppen itt, Nyíregyházán.) A jegyzetfüzetekben számtalan téma és ötlet várakozott, hogy az írói figyelem kibontsa őket. Az értelmetlen halál mindezt örökre megakadályozta. Január 30-án lett volna hetven esztendős, de már tizenhárom éve nincs közöttünk. Vajon mivel lehet megállítani az idő felejtés lavináját, hogy legalább egy pillanatra végiggondoljuk, mit adott nekünk Fábián Zoltán? Az író nevét viselő alapítványban munkálkodók úgy gondolták, hogy megkérik a pályatársakat, azokat, akik tisztelték és szerették, fogalmazzák meg gondolataikat, érzéseiket. A beérkezett és felkutatott kéziratokból, korábban megjelent írásokból áll össze az a gyűjtemény, amely Cingár Herkules címmel jelent meg az író születésnapjára. A kötet — Fodor András szerkesztésében — átöleli Fábián Zoltán pályáját. Nemcsak, mert pályaképet is olvashatunk róla (Katona Béla munkája), hanem azért is, mert az emlékező írások felidézik Fábián Zoltán életének néhány fontos epizódját. A tisztelgők névsora figyelemre méltó: Nagy Gáspár, Czine Mihály, Bata Imre, Molnár Zoltán, Fábián Mária Magdolna, Ratkó József, Sza- konyi Károly, Szeberényi Lehel, Funk Miklós, Csák Gyula, Földeák Iván, Vasy Géza, Kocsis István, Karol Tomis. Az emlékkötet nem vállalja — nem is feladata —, hogy értékelje az író életútját. Ettől függetlenül több emlékező írásban vannak minősítő részek. Ezek jórészt arra utalnak, hogy Fábián Zoltán „elszolgálta” magát, így nem jutott energiája, hogy minden idegszálával a saját életmű építésén fáradozzon. (Vagy éppen ez volt az ő életműve: szolgálni az irodalmat, szervezni, utazni, támogatni a tehetségeseket, fáradozni, hogy minél sokszínűbb, gazdagabb magyar irodalom szülessen.) Katona Béla írta róla: „Első írószövetségi korszakában elnökségi titkár volt, később Darvas és Do- bozy elnöksége idején a vidéki írócsoportok ügyes-bajos dolgait intézte. S mi mindent csinált még! Koszorúzott, ünnepségeket szervezett, delegációt vezetett és fogadott, együttműködési szerződéseket írt alá, ott volt mindig és mindenütt fáradhatatlanul. Darvas József halála után az Olvasó Népért mozgalom is csaknem teljesen az ő nyakába szakadt, s csinálta olyan buzgón, ahogy csak a megszállottak, egy szent eszme elhivatott misszionáriusai tudnak valamit csinálni. A tokaji írótábortól a tiszaszalkai Váci Mihály- napokig, a tivadari olvasótábortól a vásárosnaményi alkotóházig annyi minden fűződik a nevéhez, hogy felsorolni sem lehet.” A hiánya talán éppen ezekben a tettekben a legfájdalmasabb, mert halála óta nincs senki, aki magára vállalná az irodalomszervező szerepét. Pedig nagy szükség lenne rá ma is. (Fábián Zoltán Alapítvány, Budapest, 1996) Találkozó Vásárosnamény (KM) — Regionális népfőiskolái konferenciát rendeznek február 23-án (pénteken) 10 órai kezdettel a vásárosnaményi polgármesteri hivatal kistermében. Az ösz- szejövetelt a nyíregyházi Népfőiskolái Egyesület, a Balázs Ferenc Beregi Népfőiskola és a gergelyiugor- nyai Kertbarát Népfőiskola szervezi. A találkozón bemutatkoznak a már működő szervezetek, illetve lesz kitekintési lehetőség a határainkon túli területek népfőiskoláinak tevékenységére is. Mint megtudtuk: a tanácskozás résztvevői kezdemémnyezni fogják egy újabb, területi népfőiskola életre hívását. Tanposta Szolnok (MTI) —- A postaforgalmi szakközépiskolai tanulók gyakorlati képzését segíti a Szolnokon átadott tanposta, amely az országban immár kilencedik a sorban. Az összesen. 546 négyzetméteres épület j 62 millió forintjába került a Magyar Posta Rt.-nek. Az intézmény földszintjén négy, ügyfeleket fogadó ablakot alakítottak ki, itt . lehet csomagot feladni, a főpénztárnak is jutott hely, emellett pedig kétszázhét i postafiók várja az igénylőket. Az emeleti rész oktatási feladatokat szolgál: két egybe nyitható tanterem, számítógépes oktatóterem, több iroda, raktár, szociális helyiség áll a tanévenkénti száz postaforgalmi szak- középi skolás rendelkezésére. i