Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-03 / 2. szám

1996. január 3., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL ÜB id Hst.' FTiiW»Tm:Til William Perry (balról) ameri­kai védelmi miniszter. Keleti György (jobbról) magyar honvédelmi minisz­ter és John Shalikasvili (középen) tábornok, az amerikai vezérkari főnökök tanácsának elnöke közös sajtótájékoztatót tartott Taszáron, még mielőtt a két miniszter megbeszélést foly­tatott volna egymással. Keleti György honvédelmi miniszter elmondta: megtiszteltetésként értékeli, hogy William Perry mostani egyhetes körútját Taszáron kezdi, s a magas rangú vendégek társaságában személyesen tájékozódhat az amerikai békefenntartók taszári bázisáról Nagy Gábor (ISB) felvétele Kasszában a Matáv ára Szökés Szombathely (MTI) — Elfogta a rendőrség Ko­vács László 40 éves rába- kecöli lakost, aki a Vas Megyei Rendőr-főkapi­tányság fogdájából január elsején este 20 óra körül szökött meg. Rablás és be­töréses lopás miatt volt őri­zetben, ahonnan falbontá­sos módszerrel jutott az ut­cára. A többszörösen bün­tetett férfit 2-án hajnalban a Hegyeshalom felé közle­kedő vonaton fogták el. El­mondták, hogy a szökést, annak megtörténte után mintegy fél órával fedez­ték fel: ezt követően azon­nali körözést rendeltek el. A bűnöző kijátszotta az őr­zők figyelmét, kétnapos munkával kibontott né­hány nagyméretű téglát. Adás­kimaradás Budapest (MTI) — Az Antenna Hungária Rt. kar­bantartási munkák miatt január 4-én, csütörtökön 12 és 16 óra között nem su­gároz műsort a soproni, a vasvári, a csengődi és a pé­csi tévéadón. Ugyancsak karbantartás miatt ebben az időpontban a miskolci, a soproni és a pécsi URH-rá- dióadó műsorában is adás­szünet lesz. A műsorszó­rók kérik a lakosok megér­tését és türelmét. Budapest (MTI) — A Ma- gyarCom még a múlt év végén átutalta az Állami Privatizáci­ós és Vagyonkezelő Rt.-nek a Matáv 37 százaléknyi rész­vénycsomagjáért járó teljes vételárat. A vételár értéke 852 millió dollár, ami csaknem 117 milli­árd forintnak felel meg. A tranzakció lebonyolításával többségi magántulajdonba ke­rült a Matáv Rt. Az ezzel kap­csolatos szerződést az ÁPV Rt., a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, va­lamint a MagyarCom képvise­lői december 20-án írták alá. A tervek szerint a vételár 10 Budapest (MTI) — Az ér­vényben lévő 1987-es bel­kereskedelmi törvény nyolc napban szabja meg azt az idő- intervallumot, amikor az aján­dékba vásárolt árucikkek kü­lönösebb indok nélkül kicse­rélhetek. Mindez azonban csak szám­la ellenében tehető, viszont valamennyi árucikkre vonat­kozik — mondta Könycse Ta- másné, az Ipari és Kereskedel­mi Minisztérium főosztályve­zetője az MTI érdeklődésére. Hozzátette: egészségügyi megfontolásokból élelmisze­reket, fehérneműket és csecse­mőknek való gyermekjátéko­kat csak bontatlan csomago­lásban vesznek vissza. Az vi­szont már a kereskedőktől függ, hogy kicserélik-e a százaléka a Hírközlési Alapba kerül, a többi pedig az ÁPV Rt. bevételeit gyarapítja. Az ÁPV Rt. a költségvetési tör­vényben foglaltaknak megfe­lelően utalja át a pénzt a Pénz­ügyminisztériumnak. Ä MagyarCom két évvel ez­előtt már 30 százalékos része­sedést szerzett a magyar táv­közlési társaságban. Ezért, va­lamint a Matáv 25 évi működ­tetésre szóló koncessziós jogá­ért a német-amerikai konzori- cium 875 millió dollárt fizetett akkor. A MagyarCom tulajdoni aránya a legutóbbi vásárlást követően a Matáv Rt.-ben 67 visszavitt holmit, vásárlási utalványt adnak, avagy vissza­fizetik a pénzt. A vásárlóközönséget külö­nösen a karácsony utáni na­pokban, hetekben foglalkoz­tatja az ünnepek alkalmából kapott és feleslegesnek bizo­nyult ajándékok kicserélésé­nek, levásárlásának lehetősé­ge­A Centrum Áruházaknál el­mondták: a vétel időpontjától függetlenül január 15-ig szab­ták meg azt a határidőt, amed­dig kicserélik a nem kívánt ajándékokat. Kizárólag számla ellenében vihetők vissza az áruk, ame­lyeket mindenképpen le kell vásárolni. Fehérneműt, cse­csemőjátékokat csak bontatlan csomagolásban cserélnek a százalékra emelkedett. Ugyanakkor az ÁPV Rt. 64.8 százalékos részvénycsomagja 25 százalék plusz egy szavaza­tot tartalmazó hányadra csök­kent. A részvények 2,68 százalé­kát elkülönítették a dolgozók­nak. A Matávban az IFC, vala­mint az EBRD közel 3 száza­lékos részesedéssel rendelke­zik. A részvények mintegy 2 százaléka egyéb tulajdonban van. Tervezik, hogy néhány éven belül a Matáv részvénye­ket bevezetik a budapesti, il­letve valamelyik külföldi tőzs­dére. Centrum Áruházak, élelmisze­reket és élvezeti cikkeket pe­dig egyáltalán nem. A hibásnak bizonyult aján­dékokra a jótállási, illetve sza­vatossági előírások vonatkoz­nak: A Skála Áruházakban a ka­rácsonyi ünnepektől számított két hétig vállalják, hogy kicse­rélik azt az ajándékot, ami nem nyerte meg a megajándé­kozott tetszését, fehérneműt, gyerekjátékot azonban a Ská­lák is csak bontatlan csomago­lásban vesznek vissza. A cég­illetékes úgy nyilatkozott, hogy természetesen jobban örülnek, ha a vásárolt árut a vevők, vagy a megajándéko­zottak kicserélik, ám ha ra­gaszkodnak hozzá, akkor a pénzt is visszaadják. Árucsere karácsony után A kiskereskedőktől függ, kicserélik-e a visszavitt holmit Nem kell félnünk a farkastól A Sóstó-erdei Szabadidő Parkban hat van belőlük, és mindegyik jámbor Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — A közeli napokban Pécsett történt tragédia — amikor is az állatkertből kiszabadult far­kas embereket, gyermekeket támadott meg, egy idős asz- szony pedig belehalt sérülései­be — sokakban aggodalmat ébresztett — s félelmet a va­dakkal szemben. Mint ismeretes, a Sóstó-er­dei Szabadidő Parkban is él­nek farkasok, Alexszel, a gyermekek kedvencével együtt összesen hatan. A va­daspark vezetőjétől, Szánthó Jánostól arról érdeklődtünk, nyugodtan elsétálhatunk-e a farkasketrecek előtt. S azért pont őt kérdeztük, mert évek óta foglalkozik farkasokkal, Alexet, a hároméves hibrid­farkast pedig néhány napos korától neveli. — Alexet másfél éve szigo­rúan csak szájkosárral és pórá­zon sétáltatjuk a park terüle­tén, kerülve az embereket, in­kább zárás után. A hölgyeket és a gyerekeket kifejezetten kedveli, nekik azonnal behó­dol. Tavaly május elsején és augusztus húszadikán, az erdei iskola összes turnusában ki­hoztuk ketrecéből, nyugodtan tűrte, hogy a gyerekek simo­gassák. Nemrégiben a megyei fővadász tartott előadást a debreceni Agrártudományi Egyetemen, ahová elvittük Alexet is. Szabadon sétált a hallgatók között, a kétórás elő­adást nyugodtan végigülte. Rajta kívül még öt farkas él a vadasparkban, kanadai-, mon­gol- és szibériai szürke alfaj. A többi állatkerttől eltérően tá­gas kifutóban vannak, 1200 négyzetméter alapterületen. Kitörési szándékot még nem tapasztaltunk náluk. Alaguta- kat kaparnak — ez ösztönös tevékenységük — de ezeket állandóan figyelemmel kísér­jük, a gödröket betemetjük. A kifutót másfél méter mély be­ton kerítésalap övezi — eddig ettől mélyebbre még nem ás­tak. Természetüknél fogva fél­nek az embertől, ösztönösen menekülnek, ha ember lép a kifutójukba. Kivéve Alexet (ő nem fél az embertől), hozzá a gondozók sem mehetnek be, csak én, aki felneveltem. Bár­milyen más állat, amit ember nevel fel, az embertől nem fél, agresszíven is felléphet, mivel fajtársának, falkatársának te­kinti. Ezért nem tanácsos di­vatból majmot, tigrist, nagyra­gadozókat tartani magánem­bereknek. (Magyarországon egyébként az Aggteleki Nem­zeti Parkban telepedtek meg farkasok — Szlovákiából ván­doroltak át —, ők messze el­kerülik az embert.) A szakirodalomban sehol nem írnak arról, hogy élő em­bert támadtak volna meg far­kasok. Sem Kanadában, sem Szibériában nem jegyeztek fel ilyen esetet. A mecseki tragédia körül­ményeit még vizsgálják, addig nem érdemes találgatásokba bocsátkozni. A pécsi kollégák­kal telefonon beszéltünk, az esetleges ottani hibákat szeret­nénk itt megelőzni. A látoga­tók megnyugtatására: nálunk rácsos ketrecek vannak, nem pontheggesztettek, hanem la­posvasban áthúzott rácsok, még ha a hegesztés el is törne, a rácsot nem tudják kifeszíteni a vadak. (Ilyen a szibériai tig­risek és a medve ketrece is). Állandóan ellenőrizzük a kifu­tókat és a külső kerítést is. Ela­vult karámok ugyan nálunk is vannak, ilyen a magyar szürke szarvasmarha és a házi bivaly karámja, amelyek felújításra szorulnak, ezeket a munkákat márciusig szeretnénk elvégez­ni. Változtat az MSZP Budapest (MTI) — Amennyiben az MSZP hű akar lenni önmagához, a ta­vaszi kongresszuson vál­toztatásokat kell végrehaj­tania. Ellenkező esetben úgy tűnik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne; ezt pedig senki sem állítja — mondta Vitányi Iván, az MSZP Országos Választ­mányának elnöke kedden az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. A politikus hozzáfűzte: a kongresszusnak nemcsak joga, hanem kötelessége is elemezni az elmúlt két esz­tendő eseményeit, s értékel­ni a kormányban lévő szo­cialisták tevékenységét. Kötelezettsége az is, hogy mindennek fényében fel­mérje a szükséges módosí­tásokat. A politikus beszámolt ar­ról, hogy a szocialista párt március végi kongresszusá­ra való felkészülés jegyé­ben zajlik majd az MSZP Országos Választmányának első negyedéves munkája. A testület a következő he­tekben megvitatja a kong­resszusra kerülő vala­mennyi dokumentumot, köztük a tervezett alapsza­bály-módosításokat és poli­tikai nyilatkoztatot. Első idei, január végére-február elejére tervezett ülésén a testület a válaszmány kong­resszusi beszámolóját tűzi napirendjére. A politikus egyben emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi választ­mány csak a kongresszusig tervezi munkáját, azután ezt a testületet is újravá­lasztják, azaz tagjait a helyi pártszervezetek újradele­gálják. A választmány egy korábbi döntésének megfe­lelően a vezetőség készíti el a választmány beszámoló­ját a kongresszusra. A ki­dolgozásba bevonják emel­lett a párt jelentős szemé­lyiségeit is: Kósáné Kovács Magdát, Katona Bélát, Kiss Lászlót, Kiss Gábort, Kra- usz Tamást és Puch Lászlót. A beszámolóban értékelik a párt munkáját, s kitérnek a tagság alakulására, a párt­építés helyzetére, az MSZP társadalmi kapcsolataira. Elemzik emellett a kor­mányban részt vevő szocia­listák tevékenységét. Az új esztendőben... ...folytatódik a honvédség átalakítása, 70 ezer alá csökken a hadsereg létszá­ma. Erdélyi Lajos honvé­delmi szóvivő kifejtette: a magyar katonák részvétele a boszniai békefenntartás­ban már túlmutat az eddigi partnerségi manővereken. A magyar katonáknak ugyanis éles helyzetben kell bizonyítaniuk, hogy készek és képesek megfe­lelni a NATO követel­ményrendszerének. (MTI) A taszári... ...amerikai hadtápbázis kórházába szállították a hétvégén Boszniában meg­sebesült amerikai kato­nát — közölte egy ameri­kai szóvivő az AFP-vel. Martin Begosh, a boszniai NATO-tevékenység első amerikai sebesültje, a hor­vátországi Zupanjából ér­kezett. (MTI) Vietnam... ...kedden közölte, hogy az új év kezdetén közkegye­lemben részesített 681 el­ítéltet, de politikai okokból bebörtönzöttek szabadon engedésére a tájékoztatást adó kormánytisztviselő nem utalt. (Reuter) Megadta magát... ...a hatóságoknak Larbi Mezrak, az Iszlám Üdvhad­erő (AIS) algériai terror­szervezet vezetőjének jobb­keze. (MTI) Franciaországban... ...ismét lavinát okoztak a kijelölt pályáktól távol síelő vakációzok; többen megsé­rültek, egy ember meghalt hétfőn az Alpe d’Huez mel­letti sípályán. (MTI) Bili Clinton Boszniában Washington (MTI) — Le­het, hogy Bili Clinton még az unió helyzetéről szóló hagyományos elnöki be­széd ideiglenesen január 23-ra beütemezett elhang­zása előtt felkeresi Boszni­át. Mike McCurry fehér házi szóvivő kedden megerősí­tette, hogy a látogatásról valóban szó van, és folynak az előkészületek. Az elnök a boszniai béke­megállapodás végrehajtásá­ban részt vevő amerikai csapatokat tekintené meg. Az út lehetőségéről már ko­rábban is napvilágot láttak kiszivárogtatások, azzal a megszorítással, hogy a ka­tonai vezetők nem szeret­nék, ha a látogatás megza­varná a húszezer fősre ter­vezett amerikai kötelék te­lepítési menetrendjét. Súlyos buszbaleset maradványait és körülményeit vizsgálják a szakértők a mexikói Sonoita közelében. Újév napján, az amerikai határ mellett, egy sivatagi úton történt a két busz frontális ütközése, melynek során huszonheten meghaltak, több, mint ötvenen megsérültek AP-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents