Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-03 / 2. szám
HATTER 1996. január 3., szerda Tiszta lélekkel Tomasovszky András emlékezete Fazekas Árpád jTFTwwrr™ ......... Nyíregyháza — Harmincöt éves korában végezték ki, 37 évvei ezelőtt. Most lett volna 72 éves. Bár 1956-ban a forradalom egyik megyei vezetője volt, viszonylag keveset tudunk róla. Ezért is jelentős, hogy Tomasovszky András leánya, a Budapesten élő Mária most többőnk kérésére leírta visszaemlékezését, amely jól pontosítja eddigi ismereteinket. Tomasovszky András a hadifogoly Tomasovszky Mihály nyíregyházi gazdálkodó és a kazah Szergej Zinaida második gyermekeként született 1923. december 22-én Kazahsztán fővárosában: Alma-Atában. 5 éves koráig itt élt. Édesapját 1928-ban hazahozatta a nyíregyházi Evangélikus Egyházközség, azonban nem sikerült elválnia törvényes feleségétől (Cseh Mária), s így Zinaida 3 fiával (Mihály 1921, András 1923 és Sándor?) visszautazott. Azaz mégsem teljesen így történt, mert Tomasovszky Mihály erővel „lekapta a mozgó vonatról” egyik gyermekét. így maradt itt Nyíregyházán Tomasovszky András, s kezdődött a család kivételesen nehéz élete. A gyermekkora szép volt, gyermektelen mostohaanyja fiaként szerette. Elvégezte az általános, majd a középiskolát. Ezután apjának az alsósimai birtokán gazdálkodott. Közben 1944. februárjában elvette Bartha Máriát, akitől 3 gyermeke született: Mária, 1945, Tibor 1947 és Ilona 1951. A család 1952-ig Kálmánháza Alsósima 14. szám alatt lakott egy kétszobás házban, amelyhez sok melléképület tartozott. A portát kb. 85 hold föld vette körül, s együtt gazdálkodott az apa (1946-ban kisgazdapárti országgyűlési képviselő, 1947-ben Szabolcs vármegye főispánja, 1948-tól ku- lák) és a fia. Jött azonban az államosítás, s 1952-ben elvették a földjüket, házukat, állataikat, mindenüket. Sőt elvették Tomasovszky Mihálynak a városban lévő (Szarvas u. 27.) és saját építésű 3 szobás házát is. Akkora adókkal terhelték őket, hogy a beszolgáltatás felemésztette bútorzatukat is. Sőt Tomasovszky András kétszer börtönben is volt a „közellátás akadályoztatása miatt”. Tomasovszky Mihályt a politizálástól, Tomasovszky Andrást pedig a földműveléstől tiltották el. Erre az apa és fia elvégezte a villanyszerelői tanfolyamot 1954 július 12-én (megvan a „technikai minimum vizsgabizonyítvány”), s a falvak villamosításán dolgoztak. Ekkor már szívfacsaró volt a család sorsa. Tomasovszky Mihályék megkapták Szarvas utca 27. sz. alatti házuknak az előszobáját „kegyelemből”, minthogy ide két szobába a szintén kulák Zomborszky János távoli rokonukat telepítették ki. A fiatal Tomasovszky András a családjával csak a ház udvarán lévő pajtában húzódhatott meg. A ház legjobb szobáját, konyháját, fürdőszobáját, WC-jét, éléskamráját egy ávós családnak utalták ki. Heten jártak át az előszobán. A beázó pajta után Tomasovszky András családjával együtt egy rokonnál húzódott meg egyetlen szobában, majd albérlet következett (a kórház környékén), s végül lakást kaptak az Iskola utca 5. szám alatt (szoba, konyha, speiz, veranda, sufni, 20 négyzetméter kert). Mária így emlékszik vissza ezen időszakra: „Elképzelni nem lehet, hogyan éltünk. Olyan' szegények voltunk, hogy alig jutott ennivalóra, télen tüzelőre.” Ráadásul Tomasovszky Andrásné évekig elhúzódó, gyógyíthatatlan csontbetegségével megkezdődött a család széthullása. Az anya 1956. július 24-én bekövetkezett halála után a legidősebb gyermek (Mária) a Bartha nagyszülőktől (Kálmánháza, Fecskedűlő 10. itt járta az elemi iskola 1-2 osztályát) az ököritófülpö- si Leánynevelő Otthonba kényszerült. A visszaemlékezés így folytatódott: „Közben kitört a forradalom. Édesapám is részt vett benne. A forradalom leverése után nem bujdosott, nem disszidált, hisz tiszta volt a lelkiismerete. Semmi olyat nem tett, amiért elítélhették volna. De rosszul gondolta, hiába figyelmeztették: disszidáljon, mert szedik össze az embereket. Ő nem ment sehova, ott volt testvéreimmel Kálmánházán. Onnan is vitték el, de még a börtönben is azt hitte, hogy hamarosan kiengedik. Sajnos nem így történt, onnan már nem volt visszaút... Közben nagyapámat elbocsátották a villanyszerelői állásából, édesapám forradalmi tettei miatt. Kubikosként járta az országot az Útépítő Vállalattal.” Tomasovszky Andrást a testvérei: Mihály és Sándor, a két szovjet tiszt meglátogatta az AVH nyíregyházi börtönében, azonban már ők sem menthették meg az életét. Azóta Sándor már meghalt, de Mihály 1993-ban rokoni látogatáson volt Máriáéknál (Galina nevű feleségével), s gyakran leveleznek azóta. Mária 12 éves korában látta utoljára édesapját: „Utána megszűntem gyermek lenni, soha többé nem játszottam, mindig sírva aludtam el. Három éven keresztül fekete ruhában jártunk. Ahogy meghaltak szüléink, soha nem beszélgettünk róluk. Mindhármunk szíve megkeményedett. Nagyapámtól egyszer kérdeztem meg, hogy nem tudja-e hova temethették el édesapámat. Akkor ezt mondta: érdeklődött egy ismerősénél, aki valószínű tudott róla, hova temették, de azt mondta, ha nem akar ugyanoda jutni, soha többé ne is érdeklődjön.” Tomasovszky András a nyíregyházi tanyabokrok köztiszteletben álló gazdálkodója, családszerető férj, s 1956-ban a forradalom egyik megyei vezetője és mártírja volt. Rászolgált emlékezetünkre. Beregszászi aranyásók kincse Tíz kilométernyi tárna, huszonkét kötet tervdokumentáció — ez már megvan Geológusok a tárnában Kovács Elemér Beregszász — A kijevi központi lapoknak újra kedvelt témájává vált a Beregszász környéki hegyekben talált arany, illetve annak kitermelése. Kétségkívül új fejezet kezdődött azzal, hogy nyáron létrehozták a leendő Muzsalyi Aranykitermelő Kombinát építését koordináló igazgatóságot. Lassan tehát körvonalazódik a kép. — A beregszászi, a muzsalyi, illetve a kovásznói és a bégányi hegyekben található aranyérc feldolgozására Mu- zsaly környékén, a perlitbánya közelében épül majd a kombinát, nyilatkozta Matelesko Ivan, a szóban forgó igazgatóság nemrég kinevezett vezetője. — Nem szeretnénk a régiek hibájába esni, így minden újabb fejleményről tájékoztatjuk a környék lakosságát. Nos, a legfontosabb, hogy az elkészült műszaki tervdokumentáció igen komoly gondot fordít a környezetvédelemre. (A feltárással és a beruházással foglalkozó anyag immár 22 kötetre rúg.) — A kimerült aknákat például speciális, a betonhoz hasonlóan viselkedő oldattal árasztjuk el, a kombinátnak helyet adó völgykatlan egészét dupla szigeteléssel béleljük ki, a felhasznált vizet zárt ciklusban keringetjük. A környezetvédelmi előírások azt is előirányozzák, hogy próbakutakat fúrjunk a környéken — ezek vizét a Köjál és a többi egészségügyi szervezet állandóan ellenőrzés alatt tartja. A geológiai expedíció beregszászi központjában szívélyesen fogad Szabó Gyula, a geológiai osztály vezetője. Beszélgetésünk Skljanka Vaszil főgeológus szobájában Pavel Szavickij főmérnök társaságában immár nyolcszemközt folytatódik. □ A tájékoztatóban az áll, hogy a leendő kombinát közel 700 dolgozót foglalkoztat majd. — Tisztában vagyunk vele, hogy a lakosság ellenérzéseit a feltárandó aranybányával szemben a környezetvédelmi aggályok mellett egyrészt az váltotta ki, hogy a hatalmas beruházás rengeteg szakembert kíván, akik természetszerűleg az ország belsejéből jönnének — így a főgeológus. — Nos, erről szó sincs. A terv összesen nyolc ilyen speciális képesítésű új szakemberrel számol. A többi dolgozó úgymond adott. □ Hogyan? — Úgy, hogy fénykorában vállalatunk 1200 szakmunkást, illetve műszaki értelmiségit foglalkoztatott. Mára ez a szám a felére csökkent. Tehát szó sincs róla, hogy az új kombinátban teljesen spontánul toborzódna a munkaerő. Emellett kétségtelen tény, hogy az építkezések megin- dultával több tucat munkahely teremtődik, s ez a környékbeliek számára nem mellékes. A terv lakóházak, fűtőház, drót- kötélpálya stb. építését irányozza elő. □ Hány emberből áll jelenleg az igazgatóság? — Voltaképpen a törzskar alakult meg — válaszol a főmérnök. — Ez nyolc szakembert jelent: valamennyiük korábbi munkahelye a geológiai expedíció. □ Az önök vállalata lényegében befejezte a munkát az aranylelőhelyen. Úgy is gondolhatnánk, hogy a geológusoknak ott már semmi dolguk? — Nem egészen így áll a helyzet — érvel Szabó Gyula. — Például mi készítjük el azt a tervdokumentációt, melyben az aranykombinát nyersanyaggal történő ellátásának menetét dolgozzuk ki. Tehát ha a Nagyhegyen lévő lelőhely aranykészlete a dúsított üzembe állítása után mondjuk 8-10 év múlva kimerülne, akkor sem maradna nyersanyag nélkül. Akkorára ugyanis a többi helyen kell befejeződniük a feltáró munkálatoknak. Egyébként aki járt lent a tárnákban — mára a vájatok hossza meghaladja a tíz kilométert —, az tudja, hogy ott is a mi bányászaink dolgoznak. A kombinát üzembe helyezése után természetesen a jelenlegi egytucat fős létszám lényegesen kibővül. □ Egyes környezetvédők már az eddig kitermelt és a felszínre hozott anyag veszélyességére figyelmeztetnek. Hogy ezeket a halmokat a szabad ég alatt eső áztatja, szél fújja. Így belőlük a Mengyelejev-táblá- zat valamennyi eleme felszabadul. Ismét a főgeológus veszi át a szót: — Gondoljunk csak bele, ezek az anyagok a hegy gyomrából — vízerekkel keresztül- kasul szabdalva — az idők kezdete óta kimosódnak. Szerencsére közöttük egy sincs, mely az ivóvízkészletbe jutva egészségromboló hatással bírna. Más a helyzet, ha a dúsítás során különböző vegyszereket adagolnának a ledarált anyaghoz. Bár léteznek ilyen megoldások, éppen a lelőhely sajátosságait figyelembe véve — a sűrűn lakott települések közelsége miatt — ezeket az eljárásokat itt nem alkalmazzák majd. Kirovográd, illetve Dnyepropetrovszk mellett Ukrajnában több olyan ércfeldolgozó működik, ahol a dúsítás végső fázisa elvégezhető. □ Az aranybánya-ellenzők között vannak, akik abban reménykednek, hogy az az ország, ahol télen fűtőanyag híján az iskolákat bezárják, ahol a kórházakban már az alapvető gyógyszerek is hiányoznak, ahol gyakoriak az áramkimaradások, ott képtelenek felépíteni és működtetni egy komolyabb üzemet... — Tudomásom szerint az iparügyi minisztérium elkülönített számlájáról fedezik majd a beruházás költségeit — állítja a főmérnök. — S ne feledjük el: Ukrajnának igen nagy szüksége van az aranyra. Egy idő óta mindnyájan tapasztaljuk, hogy az építkezést kiemelten kezeli a miniszteri kabinet. A kombinát beindításához így is legalább három esztendőre van szükség: remélhetőleg addig Ukrajna gazdasági helyzete is stabilizálódik valamelyest. Háborúban sem hallgatnak a múzsák Művészet a tűzharcban • Kiállítás az ostromállapot kultúrájáról a Műcsarnokban Szarajevó (MTI-Press) — Szarajevóról — némi anakronizmussal — azt írja az útikönyv, hogy színpompás látvány a zöldellő Trebevic és a kopár Ozren által formált völgykatlanban kibontakozó város, a völgy közepén végigsiető Miljacka által megosztott háztengerével, ahol itt is, ott is nyurga minaretek rézkupolája szikrázza a napot. Körben előreugró török házak kúsznak fel a hegyoldalra, régi mohamedán temetők színesítik a zöld mezőt, a körpanorámát a sziklacsúcsokon erődromok zárják le — a zavaros múlt és a békés jelen közötti kapcsolat elfakult mementója- ként. Nos, tudjuk, békés élet évek óta nincs. Szarajevó vad indulatok áldozata lett. A békés lakosok menekülni kényszerültek, az ott maradókra vad lövöldözések vagy orvlövészek leselkedtek. Szarajevóban háború van. Most talán fegyver- szünet, s remélhetőleg a közeli-távoli jövőben igazi béke lesz. De mivel háborúban sem hallgatnak a múzsák, s a művészeteknek vannak eszközeik a szarajevói történések megörökítésére, meg a tiltakozásra, hát a Bosnyák fővárosban élő művészek teszik a dolgukat. A szarajevói Obala Művészeti Központ és a budapesti Soros Alapítvány Kortárs Művészeti központja kiállítást rendezett Szarajevó ostrom- állapotban címmel a Műcsarnokban. A különleges dokumentumokból, dokumentációkból és installációkból álló tárlat december végéig tart nyitva. Mindjárt bevezetésnek Mustafa Skopljak: Szarajevó, 1991, 92, 93, 94... című installációja (képünkön). Híven példázza, mit jelentenek ezek az évszámok a város, az ország, Kelet-Európa életében. S a végkifejletet illetően sincsenek illúziói. Aki látja, hallja a harcokról szóló tudósításokat, csak pusztulásról, összecsapásokról, elaknásított terepekről, felnőtt- és gyerekhalálokról tud. Csak a borzalmakat jegyezzük meg, azokra figyelünk. Pedig az ostrom alatt sem szűnt meg a kultúra létezni Szarajevóban. Tartottak színházi előadásokat, nyitottak kiállításokat, felléptek énekesek, prózai előadók, rendeztek performan- szokat. És ezekről a kulturális eseményekről dokumentáció is készült. Itt látható most a Műcsarnokban Az ostromállapot kultúrája címmel. Egy másik egységnek Valóságfeltárás az elnevezése, és benne szarajevói rendezők videodokumentáció- it láthatjuk a városban folyó életről. A kiállítás nem kíván teljes képet nyújtani az ostromlott és az elpusztult város életéről, de a felvillantott részletekkel érzékeltetni szeretné, milyen az élet a világ legnagyobb börtönében, Szarajevóban, s mekkora jelentősége lehet a kulturális tevékenységnek a háborúban, a legdrámaibb emberi szituációban. Részlet Mustafa Skopljak installációjából fO Eqv aranvröq A szerző felvételei
