Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-22 / 18. szám
HAZAI HOL-MI 1996. január 22., hétfő Egyértelműsítés Balogh József r alán jobban kellene ismernem a közlekedési szabályokat, bár még az is lehet, hogy nem az én ismereteim hiányosak. Arra gondolok, vajon tudják-e a nyíregyházi Iskola utcára vagy a Bethlen Gábor utca sétáló utcává vált részére behajtó autósok: amikor kifelé mennek, kinek van elsőbbsége. Ha valaki odaáll egy pár percre akármelyik sarokra, érdekes helyzetek szemtanúja lehet. Aki ezekből az utcákból kifelé hajt, s történetesen egyenesen folytatja útját egyik esetben a Széchenyi utcán, a másikban a Bethlen Gáborra, ugyancsak taposhatja néha a gázt, néha a féket, hogy ne ütközzön a jobbról, vagy balról érkezővel. Mivel semmilyen tábla nem készteti megállásra vagy elsőbbségadásra, nyugodtan kihajt, miközben a Szarvas utcáról és Zrínyi utcáról, illetve a másik esetben a Bercsényi utcáról kihajtók joggal képzelhetik, hogy nekik van elsőbbségük egy zsákutcával szemben. Korábban egy KRESSZ- módosítás alkalmával az egyenesen haladók útját tették szabaddá még olyan esetekben is, amikor a főút kanyarodott el, mondván, úgy logikus, hogy az egyenesen haladók élvezzenek elsőbbséget. Az említett két utcánál szintén így lenne logikus, ám a — noha ezt sem jelzi semmi — zsákutca rangjának illene alacsonyabbnak lenni a közlekedésben, mint egy olyan utcáénak, amelyiken folyamatosan zajlik a forgalom. Egy táblával ezt egyértelművé lehetne tenni. ■ ■ mmiFMBVmmtmi w m w Mozi KRÚDY MOZI: Mortal Kombat. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Stallone Dredd bíró. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Forrest Gump. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. Mortal Kombat. Előadás kezdete: 22 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások melletti időszaki bemutatók: Medicina in nummis (magyar orvosok emlékérmei) címmel Jakó János főorvos kiállítása; és a magyar rádiózás 70. évfordulójára készített rádiótörténeti kiállítás tekinthető meg. A Nyíregyházi Városi Galéria emeleti termében Nagy Lajos Imre szobrász- művész kiállítása február 11-ig tekinthető meg. A földszinten január 23-án nyílik meg Paulius Nor- mantas fotóművész kiállítása. A jósavárosi templomban Gaál Gyula görög katolikus áldozópap műveiből nyílt kiállítás, amely január végéig látható. A Mátészalkai Szatmári Múzeumban Holló László Munkácsy- és Kossuth-dí- jas festőművesz kiállítása látható január végéig. A vásárosnaményi városi művelődési központban Molnár Attila festőművész kiállítása látható. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház Mátészalkán mutatja be január 22-én 14 órától az Érettségi című darabot, majd 18 órától az Utas és holdvilág kerül színre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális). Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955. Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Orágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Szerény, de méltó ünneplés Szobrokkal és emlékparkkal gazdagodik megyénk a millecentenárium évében Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Méltó módon kívánják megünnepelni a millecentenáriumot megyénkben is — derül ki azokból a programokból, amelyeket a különböző településeken terveznek, és amelyeket az erre a célra alakított megyei emlékbizottság hangol össze. A szervezők megfogadták az országos koordináló bizottság felhívását, hogy szerényen, de méltóképpen emlékezzünk történelmünk meghatározó eseményére, úgy, hogy a programok a természeti és kulturális értékeinkre, a határon túli magyarokra és a hazai nemzetiségekre egyaránt felhívják a figyelmet, és erősítse a magyarságtudatot. Támogatás Szerencsére a támogatás sem maradt el, mintegy 10 millió forintot kapott a megye, hogy ezzel az összeggel segítse a rendezvényeket. Vida Jánossal, a bizottság tagjával a tervezetet tekintettük át. Nos, a legtöbb településen szeretnének valamiképpen megemlékezni az 1100 éves évfordulóról. Az ötletek színesek és változatosak; arra is van remény, hogy a jeles esemény kapcsán több olyan alkotás születik, amellyel a későbbi időkben dicsekedhetünk. A bőséges választékból—'a'teljesség igénye nélkül — most néhányra szeretnénk előre felhívni a figyelmet. Megyénkben a központi rendezvényt június 30-án Szabolcs községben tartják, amelyen Gál Zoltán, az ország- gyűlés elnöke mond beszédet. Ekkor avatják fel Szabolcs vezér mellszobrát. Egész napos műsor és ünnepi ülés teszi majd emlékezetessé az eseA Mudrányi-kúria Szabolcs község egyik idegenforgalmi vonzereje Balázs Attila felvétele ményt. S ha már a szobrot szóba hoztuk, említsük meg azt, hogy a hét vezérről is készül egy bronzdombormű-sorozat, a hét alkotást pedig megyénk hét települése kapja, azok, amelyeket Anonymus krónikája megemlített. Mátészalka szintén gazdagodik egy újabb, szép alkotással. Az őshazából Érdekesnek ígérkezik a Sóstói Múzeumfaluban augusztusban rendezendő program, amelyen olyan külföldi művészek lépnének fel, akik az őshaza területéről, a rokon népek képviseletében kapnak meghívást. Mint már korábban beszámoltunk róla, az ünnepségekből a görög katolikus egyház alaposan kiveszi a részét. Az általa tervezett megemlékezéseken számítanak a határon túl élő hívekre és más érdeklő^ dőkre is. Lesz például görög katolikus világtalálkozó Haj- dúdorogön és nemzetközi konferencia Máriapócson. Rendkívül látványosnak ígérkezik a megyei múzeumban rendezendő Ikon és liturgia című kiállítás. Sok helyen tartanak majd olyan tudományos konferenciát, amely a múltunkkal, történelmünkkel foglalkozik. A tanárképző főiskolán több ilyen tanácskozás lesz. Az egyik például a Kárpát-medence történelmi földrajzával, a másik a nyelvtanítással foglalkozik. Iskolatörténeti konferenciát rendez a megyei pedagógiai intézet, Mátészalkán pedig diákkonferenciát tartanak. Érdekesnek tűnik a Beszíerecen rendezendő minitanácskozás, amelyet igazi harci bemutató követ. A rendezők ígérete szerint a legtöbb esemény olyan lesz, amely a megye határain túl is érdeklődésre tarthat számot. Megyénk jelentős nyári kulturális eseményei igazodnak a jeles alkalomhoz. A kisvárdai nemzetiségi színházi fesztivál programja ennek szellemében szerveződik, olyannyira, hogy a rendezők még olyan dráma megírására is pályázatot hirdetnek, amelynek az őspremierjére majd Kisvárdán kerül sor. A nyírbátori zenei napok rendezvénysorozata szintén kapcsolódik az ünnepséghez. Határon túl is Említsünk meg néhányat más települések terveiből! Rangosnak ígérkezik a Vaján megrendezendő tárogatós világtalálkozó. Nagyvarsány és Kisvar- sány közelében, a hármas határ ölelésében emlékparkot létesítenek. Nyírbátorban gyógypedagógiai kiállítás várja az érdeklődőket. A városi televízió pedig olyan filmet forgat, amely a megye honfoglaláskori emlékeit mutatja be. A Kölcsey Társaság rangos programjai mellett olyan utazásokat szervez, amelyeken a Vereckei-hágó környékére és Husztra is eljuthatnak az érdeklődők. Bank és biztosító összefogása Nyíregyháza (KM) — A Hungária Biztosító Rt. és a takarékszövetkezetek bankja, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. január 17-én megállapodást írt alá a biztosítási díjak elektronikus úton, központi elszámolás keretében történő átutalásáról. A Hungária Biztosító ügyfelei — a Budapest Bank, a Du- nabank, az OTP Bank és a Postabank egységein kívül — ezentúl az egész országot behálózó integrált takarékszövetkezetek kirendeltségeiben is adhatnak megbízást a biztosítási díjak átutalására. A megállapodás értelmében a Hungária Biztosító átvállalja az új, közös tevékenység — takarékszövetkezeteknél szükséges — számítástechnikai szoftverhátterének .megteremtésével kapcsolatos beszerzési Önkéntes... ...véradást szervez a Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége január 22-én, hétfőn 9-től 14 óráig a mérki kultúrházban, 13 órától a Taurusz Rt. tuzséri üzemegységében várja a véradókat. (KM) Alap-... ...és középfokú angol, német állami nyelvvizsgák kezdődtek meg a nyíregyházi TIT Nyelviskolában. A 300-nál is költségeket. Ezzel a Hungária Biztosító a takarékszövetkezetekkel való hosszú távú együttműködés iránti elkötelezettségét juttatja kifejezésre. A Takarékbank, mint a takarékszövetkezeti integráció központi bankja, tevékenységét a takarékszövetkezetek szolgálatába állította: bonyolítja pénzforgalmukat, likviditás menedzselést, devizaműveleteket végez részükre, termékfejlesztést hajt végre és segíti konzorciumok létrehozását. A Takarékbank alapvető törekvése volt, hogy a takarék- szövetkezetek és a Hungária Biztosító közötti együttműködés — közös ügyfélkörük jobb kiszolgálása érdekében — új lendületet kapjon. E célból 1995 júliusában együttműködési megállapodást írt alá a több jelentkező január első felében az írásbeli vizsgarészből, a hónap második felében a szóbeli részből vizsgázik. Sajtótájékoztatót... ...tart a Hit Gyülekezete január 26-án 17 órától Nyíregyházán, a Sóstói út 56. szám alatt. Téma: a Gemeinde auf dem Weg és a Hit Gyülekezete által január 15-18. között Jeruzsálemben megrendezett konferencia. (KM) Hungária Biztosítóval. Ennek értelmében a Takarékbank közvetítői és szervezői tevékenységet lát el a takarékszövetkezetek és a Hungária Biztosító között a biztosítási díjak beszedésében és a Hungária Biztosító termékeinek takarékszövetkezetek révén történő értékesítésében. A Hungária Biztosító a hazai biztosítási piacon a vagyonbiztosítások terén elért vezető pozícióját megtartva az életbiztosítási üzletágban is nagyobb piaci részesedést kíván megszerezni, többek között a takarékszövetkezeti részvétel segítségével. A Hungária Biztosító és a Takarékbank tervei között szerepel, hogy a későbbiekben közös ügyfélkörük igényeit tükröző termékeket fejlesztenek ki. Kezdő... ...szabó-varró tanfolyamra vár jelentkezőket a nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Ház, ahol emellett jelentkezni lehet a callanetics tornára is. (KM) Kihelyezett... ...ügyfélszolgálatot tart minden kedden az Egészségbiztosítási Pénztár Mátészalkán, a Kölcsey u. 2. szám alatt 10-től 14 óráig. (KM) > Jft * » ^ A megyeszékhelyen a : Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7- től reggel 7 óráig. Ezen a héten Nyíregyháza gyógyszertárai közül a Főnix gyógyszertár (Dózsa Gy. u. 12.) tart ügyeletét. A művelődési és közoktatási miniszter a Magyar Kultúra Napja alkalmával Háhn Ferencnének, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárának és Babka Józsefnek, a Zeneiskola igazgatójának a gyermekek nevelése, oktatása érdekében kiemelkedő eredményességgel végzett munkájuk elismeréseként az Arany Katedra Emlékplakettet adományozta. Bábszínház Nyíregyháza (KM) — A lusta kismalac című mű látható a Mesekert Bábszínházban, a Kölyökvár- ban január 23-án 9 órától. ill jsk r rT- f”3gggg MP & * ^ 1 d * J [ UH 4 Gratulálunk I