Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-20 / 17. szám
12 ■ «Ml P» V Av S ........ ................. Napkelet • A KM hét végi melléklete TÁRHAT Csontváry: Magyarok bejövetele A magyar kultúra nemzetközi megméretésének fórumain Bartók, Kodály, Munkácsy, Moholy Nagy László neve mellett talán a legtöbbször hangzik el Csonrtváry Kosztka Tivadaré. Pedig, amíg a világhírig eljuthatott, szinte a csodák sorozatának kellett bekövetkeznie. „Nagy magányos volt — írja róla autentikus méltatója, Németh Lajos esztéta, művészettörténész—, mint a széllel és nappal társalkodó cédrusa, e lidérces lobogású önarcképe. Kortársai jószerivel csak különös tetteit, bo- londériáit ismerték és gúnyolták, kevesen tudták, hogy ez az önmagát Raf- faellóval összemérő, zseninek nevező, gyógyszerészből lett festő valóban lángész. ” Minitárlatunkban ez alkalommal egyik, az életpálya utolsó éveiben teremtett szénkarton képének részleteit mutatjuk be. A művész a Magyarok bejövetele című, monumentális rajzán 1914-től 1919-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. (Németh 1974-ben megjelentetett Csontváry-albumában a kép fellelhetőségéről ezt olvashatjuk: jelenleg lappang. Tudomásunk szerint: azóta is...) Csontváry Kosztka Tivadar: Magyarok bejövetele — részletek KM-reprodukció írónők márpedig vannak! „.„mert a Szívből származnak minden gondolatok” Bőd Pétertől, amely szerint „az asszonyoknak az Isten üdvezítő kegyelmére nézve egyenlő méltóságok és prerogativájuk vagyon a férfiakkal, ha nem nagyobb.” (Pre- rogativa = kiváltság). Azzal a két kódexmásoló apácával, Rás- kai Leával és Sövényházi Mártával indít a kiállítás, akik úgy oldották gépies munkájukat, hogy közben a szöveghez megjegyzéseket fűztek, magyarázatot, és még magukról is elárultak egyet s mást. Megidézik az első jelentős magyar költőnőt, Petrőczi Kata Szidóniát, akinek lírájában először szólal meg a boldogtalan szerelmes asszony vádló, ám mégis ragaszkodó hangja. Ott van Árva Bethlen Kata levelezése, önéletírása, imádsággyűjteménye. Majd a felvilágosodás idejének Berzsenyi és Kazinczy által is elismert költőnője, Dukai Takách Judit, akit 1817-ben negyedmagával meghívtak a keszthelyi Helikon ünnepségre. Időrendben közeledvén sokasodnak a nőírók. Már a női nem „hibái és érdemei felől” is értekeznek (a költő Molnár Borbála és Újfalvi Krisztina a 18. század végén). A reformkorban a nők férfiszerepet vállalnak, férfias külsőségeket vesznek fel. Fordítanak, könyveket, folyóiratokat szerkesztenek (Wohl Janka és Stefánia). Egyre több a nőknek szóló folyóirat, az irodalmat is bőven tálaló divatlap, a romantikus és szerelmes regény. Olvasói a nők — gyakran írói is. E század elején, közepén nem minősíti az irodalmat, hogy nő avagy férfi tollából született. Kávéházi és bestseller irodalom, nemesveretű vers és próza, lektűr és könnyed lányregény éppúgy származik a gyengébb, mint az erősebb nemtől. Kaffka Margit igazán nem női íróként vonult be az irodalmi panoptikumba: őt Ady és Móricz Zsigmond is egyenrangú társnak ismerte el az alkotásban. Milyen volt — nem, nem szőkesége. Mert múzsák, író-köl- tőfeleségek e kiállításon csak írói minőségben kaphattak helyet. Szendrey Júlia, mint fordító, Török Sophie (Babits felesége) mint prózaíró és Boncza Berta (Ady Csinszkája) mint költő jelenik meg. Emancipáció ide vagy oda, a Petőfi Irodalmi Múzeumban zsúfolásig megtölti az emeleti dísztermet az író-költőnők emlékezete. De vajon hová férnének a férfiak? Petróczi Kata Szidónia portréja Egy divatlap a Rajzolatok című folyóirat 1835. számából tCáil" M' fta Valami baj mégiscsak lehet a női egyenjogúsággal, hogy most már kiállítással is igazolni kell: nőírók, írónők (sőt jól író nők) pedig vannak. Voltak a messzi múltban is, meg a közelmúltban. S vannak ma is. Bár ez utóbbi tényről nem szól a „... mert a Szívből származnak minden gondolatok” — író- és költőnők a Petőfi Irodalmi Múzeumban című, március végéig látható kiállítás, lévén, hogy a 16. századtól 1945-ig vonja meg a határt. Való igaz, így együtt reprezentatív vonulata tárul fel a magyar irodalomnak. Sajátos, bár erőteljes hang, eredeti látásmód, kisebb és nagypbb tehetségek, kiemelkedő alkotások. (Éppúgy, mint a férfi(?) irodalomban.) Mindezt kéziratos és nyomtatott művek, levelek, festmények, portrék, rajzok, személyes tárgyak — íróasztalok, melltűk —, dokumentumok, meg bőséges idézet-sor illusztrálják. Mindjárt elsőül egy passzus HAJDÚ ERIKA: Itt párosán illik táncolni i. Nem volt sok kedve ahhoz, hogy eljöjjön erre a bálra. Jobban szerette volna, ha egyedül maradhat, hiszen fárasztó volt az utóbbi hónapja. Tudja, hogy nem kellene annyit dolgoznia, de a tennivalók sodorják magukkal. Időnként némi iróniával gondol arra, hogy talán azért van erre a tempóra szüksége, mert így fontosnak látszik munkája és egész személye. Ha több ideje lenne, akkor komolyan el kellene gondolkodnia azon, mennyi értelme van mindannak, amit csinál. Most viszont jólesik, hogy itt van, hogy alig lát idegent maga körül. Szakmabeliek. Időnként elmegy egy-egy ismerős az asztala mellett, rámosolyognak, odaintenek neki, vagy mondanak valami banálisát, ami mégis jó, mert utal arra a szálra, ami ha lazán is, de összeköti őket. Asztaltársai beszélgetnek mellette, de ő most nem figyel rájuk. A táncolókat nézi. Olyan az egész, mintha egy prospektusból olvasná: a zene remek, a táncolok jókedvűen forognak, van hangulata az estének. A párok egy része tánc közben beszélget. Sohasem értette, miért hiszi azt a legtöbb férfi, hogy a tánc alatt is mindenáron szóval kell tartania partnerét, ő jobban szereti, ha beszéd helyett a zenére és társára figyelhet. Pontosabban nem is kell figyelnie, egyszerűen csak jól éreznie az összes sejtjében vibrálást keltő zenét és a másik közelségét. Arra gondol, hogy a táncnak fokozatai vannak, a „lötyögéstől” kezdve a már-már rituálissá váló táncig. Lehet a zenére táncolni, mikor valaki megpróbálja utolérni a ritmust, eltalálni a megfelelő lépéseket, néha szinte már görcsösen, összeakadó lábakkal, máskor olajozottabban, jól kitalált koreográfiával, de mégis arra figyelve, hogy ki ne essen a lendületből, ő meg azt kedveli, ha átadhatja magát a ritmusnak, a dalnak, az énekes hangjának, szóval ha nem neki kell a zenére táncolnia, hanem a zene táncoltatja őt. Néha sajnálja, hogy nem ősembernek, vagy nem egy természeti törzs tagjának született, mert akkor rendszeresen, magától értetődően extázisba táncolhatná magát egyedül is. Itt viszont csak párosán illik táncolni. Biztos, hogy feltűnést, már-már rosszallást váltana ki, ha partner nélkül perdülne a többiek közé. Persze, jólesik egy biztos lábú, határozott kezű férfivel táncolni, a másikat megérintve érezni a másikra hagyatkozásban egy csipetnyi erotikát is, éppen csak any- nyitv amennyitől újra és újra nőnek érezheti magát. De attól a másik mégis inkább eszköze, és nem oka annak a felszabadító érzésnek, amit a zene és a tánc kelt benne. Valahogy úgy, mint ahogy egy pohár hódító pezsgő ugyanolyan ízű akkor is, ha bádogbögréből issza meg valaki, akkor is, ha kristálypohárból, mégis, az utóbbi esetben szinte szertartássá válik az ivás. Ezen az estén többen is felkérték már, szívesen táncolt, most mégis jó itt ülnie, kellemes fáradtsággal az izmaiban. Egyáltalán nem bánja, hogy egyedül jött. Zavarná, ha éppen csak az alkalom kedvéért meghívott partnere igyekezetét honorálva akkor is beszélgetnie kellene, amikor nincs hozzá kedve. Nem akar jópofa lenni, nem akar sziporkázni, nem akarja, hogy mások mindenáron észrevegyék. Egyszerűen csak itt akar lenni. Ahogy nézelődik, feltűnik neki, hogy figyeli egy férfi. Nem látszik tolakodónak. Látásból ismeri csak, semmit nem tud róla. Mégis, muszáj vissza-visszalesni rá. Átlagos külső, de a szemében van valami erő, ami egyre inkább fogva tartja. Hogy többször is összetalálkozik a tekintetük, a férfi feláll, odamegy hozzá és táncolni hívja. Mire a többiek közé érnek, Freddie Mercury utánozhatatlan és megismételhetetlen hangja tölti be a termet, a Time című dalt énekli. Bosszúsan gondol arra, hogy éppen most kell majd megint beszélgetnie, pedig ez az a dal, amit hallgatni kell, ez az a dal, ami még mindig felkavarja, ez az a dal, ami túlságosan is emlékezteti valamire, amit el akar felejteni minél előbb. De a férfi — miközben átkarolja derekát és megfogja jobb kezét — nem szólal meg. Most is könnyen mozdul a ritmusra, hagyja, hogy a másik arra vigye, amerre akarja. Jó, hogy nem kell törődnie azzal, hogy korrigálja partnere bizonytalan léA Kaffka-kötet 1918-ban jelent meg
