Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-08 / 263. szám
1995. november 8., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Napirenden a költségvetés Budapest (MTI) — Az Állami Számvevőszék véleményét a jövő évi költségvetésről Ha- gelmayer István, a testület elnöke mondta el. Az ÁSZ első számú vezetője méltatta, hogy az államháztartási törvény 1992-es elfogadása óta ez az első olyan költségvetés, amely érdemi előrelépést jelent az államháztartási reform útján. A kincstár tervezett felállításával átláthatóbbá, követhetőbbé és ellenőrizhetőbbé válik a költségvetési gazdálkodás. Az ÁSZ elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy helyszíni ellenőrzéseik, taKi a hülye? Budapest (ISB - Sz. I.) — Közbeszólás az MSZP soraiból: Te hülye vagy! — Szórványos derültség. — Közbeszólások... — idézet a parlament keddi ülésnapjának nyers (a lapzártánkig még nem hitelesített) jegyzőkönyvéből. A dolog úgy kezdődött, hogy Torgyán József felszólalására, miszerint Hóm Gyula miniszterelnök tárgyalásai a szomszéd országok vezetőivel a határon túli magyarság ügyében nem vezettek eredményre, indulatokat váltott ki egyes képviselőkből. Az ellenzéki felvetésekre Kovács László külügyminiszter válaszolt, amelyre Németh Zsolt, a Fidesz- MPP képviselője reagált. A hozzászólás közben Takács Imre hajdú-bihari MSZP-s képviselő fűzött a fenti módon megjegyzést. Németh szerint az MSZP képviselője Te hülye, te! bekiabálással kommentálta külpolitikai hozzászólását. Érdeklődésünkre Németh Zsolt kijelentette, Takács Imre sajnos nem csupán elvesztette fejét, hanem most már sorozatosnak tekinthető agresszív megnyilvánulásaival tűnik ki a szocialista képviselők soraiból. Az igazi probléma azonban az — fogalmazott a fi- deszes honatya —, hogy ennek a személyeskedő megnyilvánulás-sorozatnak a ház vezetése nem tud, vagy nem akar gátat szabni. Áz ekkor elnöklő Kóródi Mária — a jegyzőkönyv szerint — azért nem intézkedett keményebben, mert mint mondta: Azt gondolom, hogy Ülj le, te! bekiabálással nem érdemes a Házban foglalkozni. Takács Imre közölte: elnézést kért, de az elmúlt másfél évben a T. Házban annyi ténytorzítás történt, hogy ha valaki figyeli a felszólalásokat, akkor nehéz érzelemmentességet tanúsítani. Arra a kérdésünkre, hogy mit is szólt be. Takács Imre azt válaszolta: nem emlékszik, mert dühös volt. Olyasmit mondtam, hogy üljön le. Elmarad Budapest (MTI) — Elmarad a katonák november végére tervezett demonstrációja, miután a Honvédszakszervezet (HOSZ) vezetői kedden több kérdésben megegyezésre jutottak Keleti György honvédelmi miniszterrel. pasztalataik alapján úgy látszik, az átállásban érintettek még nem tudják pontosan hogy mi lesz a feladatuk. Óvott attól, hogy a végrehajtás hiányosságai miatt a szükséges változást vesse el a társadalom. Az ÁSZ elnöke részletesen szólt arról, hogy az önkormányzatok gazdálkodásával milyen problémák vannak. Szerinte ezen a területen kell leginkább megerősíteni a gazdálkodást és az ellenőrzést. Az ÁSZ azonban képtelen háromezernél több önkormányzat gazdálkodásának elPárizs (MTI) — Alain Juppé francia miniszterelnök kedden benyújtotta kormánya lemondását Jacques Chirac államfőnek, de az elnöktől rögtön megbízást kapott az új kabinet megalakítására. Egyelőre csak annyit tudni, hogy Juppé a korábbinál összefogottabb, azaz valószínűleg kisebb létszámú kormányt akar létrehozni. A politikus máris megkezdte tárgyalásait egyes eddigi minisztereivel. A lépés teljesen váratlanul érte a francia politikai életet, bár kétségtelenül jól időzítették: Jacques Chirac ugyanis most kedden ünnepelheti megválasztásának féléves évfordulóját, s ez a szimbolikus dátum Budapest (MTI) — A világ vezető politikusainak, kiemelkedő államférfijainak jelenléte a meggyilkolt izraeli kormányfő, Jichak Rabin temetésén nem csupán a miniszterelnök személye, életműve iránti világméretű megbecsülés kifejezése volt, hanem egyfajta állásfoglalás a közel-keleti megbékélés folyamata mellett, a konfrontáció erői ellen. A többi között ezt hangsúlyozta keddi budapesti sajtóértekezletén Kovács László külügyminiszter, aki a térségben tett Washington (MTI) — Simon Peresz ügyvivő izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy keddtől ismét folytatódik az izraeli csapatkivonás Cisz- jordániából. Mint mondta, az áttelepítéseket csak néhány napra állították le a Jichak Rabin elleni merényletet követően. — Komolyan vesszük azoknak a kötelezettségeknek a teljesítését, amelyeket magunkra vállaltunk. Á visszavonást folytatjuk — közölte az ügyviBudapest (MTI) — A Miniszterelnöki Hivatal kedden az alábbiak közzétételét kérte a Magyar Távirati Irodától: A Miniszterelnöki Kabinet Kommunikációs és Sajtóirodájának személyi ügyeivel kapcsolatban a következőket tartjuk szükségesnek közölni. A mai napig dr. Havas Henrik címzetes államtitkárrá és dr. Szegvári Péter kormányfőtanácsossá való kinevezése történt meg. A történtek fényében megállapítható, hogy mindketten előzetes eljárást igényeltek a miniszterelnöktől. Kinevezésükkel egy időlenőrzésére, ezért Hagelmayer István szerint számon kellene kérni annak az előírásnak a betartását, hogy minden kétezer főnél nagyobb önkormányzatnál működjön belső ellenőrzés. Kedden három párt vezérszónoka fejthette ki véleményét az ország jövő évi költségvetéséről az Országgyűlés plenáris ülésén. Kádár Béla az MDF nevében azt hangsúlyozta: pártja is egyetért az egyensúlyjavítás szükségességével, de elutasítja annak a költség- vetésben megjelölt módját. Az MDF szerint a jövedelemterlehetőséget ad egy új kezdetre. Chirac ugyan teljesen elégedett Juppé tevékenységével — ezt megerősítette azzal, hogy ismét őt bízta meg a kormányátalakítással —, de a kormánypártok megosztottsága, a költségvetéssel kapcsolatos, immár nyílt színen folyó viták, valamint a Juppé-kabinet rossz népszerűségi mutatói miatt a jelek szerint szükségesnek tartotta a kormány át- alakítsát. Ezt az is fontossá tette, hogy az államfő két héttel ezelőtt, a deficitek elleni küzdelem előtérbe helyezésével egyfajta gazdaságpolitikai fordulatot jelentett be, s ehhez, valamint a társadalombiztosítás küszöbönálló reformjához látogatásának eredményeiről számolt be. A magyar diplomácia vezetője november első napjaiban Jordániát, majd Izraelt kereste fel, ám ez utóbbi hivatalos programját a merénylet miatt le kellett mondani, s Hóm Gyula miniszterelnök társaságában a temetési szertartáson képviselte Magyarországot. Kovács László kiemelte, hogy útja a magyar diplomácia fontos törekvését tükrözte: diverzifikálni a magyar külpolitikát, tehát az európai integrávő kormányfő a CBS amerikai televíziónak hétfő este, Jichak Rabin temetése után adott interjújában. Hangsúlyozta, hogy Izrael szeretne megállapodásra jutni Szíriával is. Ugyanakkor nem adott egyenes választ arra a kérdésre, hogy tervez-e új javaslatot tenni Damaszkusznak a megfeneklett tárgyalások előmozdítására. Simon Peresz kijelentette, hogy mélységesen megdöbbentette a szombati merénylet. ben lemondtak magánvállalkozásaikban viselt tisztségeikről, továbbá felajánlották, hogy önkéntes vagyonnyilatkozatot tesznek, és kérték cégeik pénzügyi ellenőrzését, valamint igényelték azt is, hogy biztonsági szempontból világítsák át őket. Kérésüket külön is tolmácsolták a belügyminiszternek és az APEH elnökének. A rendőrségi vizsgálat alatt álló Mihályi Endre iratai eddig nem érkeztek meg a Személyzeti Főosztályhoz és a történtek után a sajtóiroda nem kívánja foglalkoztatni a jelöltet. A Mihályi-üggyel kapcsolatmelő képesség javítása és nem az elvonás az, amivel el lehet érni a gazdasági növekedést. Gaál Gyula (SZDSZ) ezzel szemben leszögezte: a lehetőségekhez képest a jövő évi büdzsé növeli a beruházásokra és a gazdaság fejlesztésére fordítható összegeket, miközben az állami kiadások csökkentése iránti igényeknek is eleget tesz. Torgyán József (FKGP) teljes egészében vetette el az 1996. évi költségvetési törvényjavaslatot, amely szerinte álliberális, álkommunista és nemzetrontó. szüksége lesz a teljes kormánypárti tábor támogatására. Az új kormány várható összetételéről egyelőre nem nagyon mernek jóslásokba bonyolódni a párizsi megfigyelők, bár az biztosra vehető, hogy visszatér a kabinetbe Edouard Balladur volt miniszterelnök néhány közeli híve. Az átalakítás hírét a jobboldali pártok elégedetten fogadták, úgy vélve, hogy ez új lendületet adhat a francia kormányzatnak; a baloldali ellenzék viszont rögtönzésnek minősítette azt, amely csak a kormánytöbbség, illetve a végrehajtó hatalom bajairól tanúskodik. ció ügye mellett más jelentős térségekre is megfelelő figyelmet fordítani; emellett a Közel-Kelet a magyar áruk és szolgáltatások jelentős piaca, illetve a külkereskedelem beszerzési forrása lehet. Hóm Gyula és Vladimír Meciar a szlovákiai nyelvtörvényről folytatott rövid eszmecserét Jeruzsálemben. Ezt is Kovács László közölte a külügyi szóvivői tájékoztatón. Elmondta azt is, hogy a két miniszterelnök pénteken Berlinben folytatja a tárgyalást. az a tény, hogy egy zsidó ölte meg a kormányfőt. Elmondta, hogy Jichak Rabint kifejezetten boldognak és önmagával megbékéltnek látta élete utolsó napjaiban. — Amióta csak ismerem, és van annak már vagy ötven éve, soha nem láttam még őt táncolni, sem énekelni. Most szombaton, a nagygyűlésen velünk együtt énekelt és táncolt. Életemben nem láttam még boldogabbnak, mint akkor — emlékezett vissza. ban mulasztás nem állapítható meg, miután a köztisztviselői kinevezésnek a hatályos jogszabályok szerint az erkölcsi bizonyítvány és a középfokú végzettséget bizonyító okirat bemutatása a feltétele, a régebbről ismert feddhetetlensé- gi vizsgálatra a törvényi feltételek jelenlegi hiánya miatt nem kerülhet sor. A nemzet- biztonsági törvény megszületéséig nincs mód előzetes biztonsági vizsgálatokra sem. A Miniszterelnöki Hivatal ezzel a közleménnyel a Mihá- lyi-ügyet lezárta. Mihályi Éndre alkalmazására nem kerül sor. Lemondott a francia kormány Pénteken magyar-szlovák csúcs Kovács László külügyminiszter sajtótájékoztatója Folytatódik a csapatkivonás A Mihályi-ügyet már lezárták A Sri Lanka-i Jaffna városából elmenekült tamil lakosok érkeznek a közeli Vavuniyaba, ahol a menekültek ellenőrzési pontja található. A Jaffnától alig öt kilométerre állomásozó Sri Lanka-i katonáktól és egy esetleges vérontástól tartva egyre több tamil hagyja el a felkelők által ellenőrzött Jaffnát és költözik Sri Lanka déli részére AP-felvétel Nőtt az export Horn Gödöllőn a mezőgazdaságról Gödöllő (MTI) — A kormány elmúlt 15 hónapos tevékenységének eredményeként előrelépett a mezőgazdaság, megszilárdult a termelési, értékesítési biztonság, megállt az állatállomány csökkenése, az ágazat exportja egy év alatt 20 százalékkal növekedett, s az idén csökkent az élelmiszerek behozatala — jelentette ki kedden Hóm Gyula Gödöllőn, az agrártudományi egyetemen tartott előadásában, amelyen az ágazat helyzetét tekintette át. A miniszterelnök közölte, hogy a kormány számára működésének kezdetekor a legnagyobb kihívást a tönkrement mezőgazdaság talp- raállítása, az átalakítás véghezvitele jelentette; az ágazat működése ugyanis kiemelten fontos gazdasági, politikai és szociális kérdés. — Az ágazatnak van jövője — húzta alá Hóm Gyula. A feladatokról szólva a kárpótlás befejezését, a szövetkezeti vagyon helyzetének rendezését, a kistermelők számára fontos közraktározási és a földtörvény megalkotását, illetve a modernizálást célzó jogszabályalkotási csomag elkészítését emelte ki. Nincs megállapodás Budapest (MTI) — A vasutas bértárgyalások keddi fordulójától várt áttörés elmaradt. Rigó Zoltán, a MÁV vezérigazgatója három évre vonatkozó megállapodástervezetet adott át a szakszervezteknek, amely többek között irányelveket tartalmaz a keresetek alakulásáról, a kollektív szerződésről, a foglalkoztatáspolitikáról, a munkabékéről, valamint a MÁV stabilizálásának támogatásáról. A szakszervezetek szerint az átadott megállapodástervezet mindössze elvi jelentőségű, hiányoznak belőle a konkrétumok és a garancia- vállalás. így annak ellenére, hogy a középtávú megállapodás egyes pontjaival, például a hatályos kollektív szerződés 1998. december 31-éig történő meghosszabbításával és szükséges kiegészítésével egyetértenek, az 1996. évi bérfejlesztés kérdése továbbra is nyitott marad. A MÁV 15 százalékos alapbérfejlesztési ajánlatával szemben a vasutas szakszervezetek átlagosan 30 százalékos alapbémöve- lést követelnek. Horn Gyula... ...miniszterelnök január 4- én adja át Mosonmagyaróvár magasságában az Mles autópálya Győr és a magyar-osztrák határ közötti szakaszát — közölte Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter magyar újságírókkal Bécs- ben. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy akár 900 forintot is elkérhetnek érte a koncessziós autópályaszakasz építői az úthasználatért. (MTI) Hazaérkezett... ...Budapestre kedden Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatását befejezve. (MTI) A hirtelen... ...jött télnek több áldozata volt hétfőn Hajdú-Bihar- ban: a megyei útjain egyetlen nap alatt öten haltak meg kihűlés miatt. (MTI) II. János Pál... ...pápa bízik abban, hogy 1996 júniusában Pannonhalmára látogat a pannonhalmi bencés monostor megalapításának ezredik évfordulója alkalmából. A katolikus egyházfő ezt abban a válaszlevélben fogalmazta meg, amelyet Göncz Árpád magyar köztársasági elnök üdvözletére küldött. (MTI) Kábítószer-... ...csempészt vettek őrizetbe a francia hatóságok Strasbourg városánál: a magyar gépkocsivezető által vezetett kamionban — amely egy magyar szállítmányozási cég tulajdona — 677 kilogramm hasist találtak. Ennek forgalmi értéke 34 millió frank. (MTI) Betiltották... ...keddtől — a rendelkezés visszavonásáig — a rendkívüli időjárás és a hóviharok miatt a Tátrában a túrázást. A hóviharok a Tátra minden magasabb pontján álló menedékházat elzártak a lakott településektől, de az alacsonyabban fekvő területek túraösvényein sem lehet már közlekedni a nagy hó miatt. (MTI) ilw ifri pl y i; FI * 1 j EyÁ:?' S «