Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-03 / 259. szám
1995. november 3., péntek HAZAI HOI^MI Sárga lap Nyéki Zsolt A z állat\’ásár megváltoztatott időpontja sem igazán enyhíti a megyeszékhely szombatjainak tömegnyomorát a Tokaji út piacához vezető utakon. A vásárra érkező vidéki, a bevásárlásait intéző városlakó örül, ha a Széna téri kereszteződésnél a lámpa sokadik szabad jelzésére átcsúszik, s törekszik erre még akkor is, ha netán csak a sárga fényt csípi meg. Egyik hétvégén azonban az autószalon előtt éber szemekkel figyelt a rendre az arra felhatalmazott őr, s írta fel jegyzetfüzetébe a sárgánál szép lassan átguruló autók rendszámát (mert a száguldást az iszonyatos tömeg és a forgalmi dugó lehetetlenné tette). A gyalogosok félhangos megjegyzéséből kiderült: nagyobb elismerést váltott volna ki, ha mondjuk a szorgalmas jegyzetelés helyett középre áll és próbát tesz a forgalmi rend helyre- állítására. Vitathatatlan tény: a szabály az szombaton és a Rákóczi utcán is szabály, de a „szolgálunk és védünk” hivatalos szlogen mögött em- berbarátibb tetteket is vár a polgár. Tudva, hogy méltánytalanul kevés bérért dolgoznak a rend őrei, s hogy létszámuk sajnálatos módon apad, a járókelők csak óvatos figyelmeztetésnek szánták megjegyzéseiket a sárga lámpánál. Amolyan sárga lapnak. Mozi KRÚDY MOZI: Apolló 13. Előadás kezdete: 16, 18.15 és 20.30 óra. BÉKE MOZI: Játssz a túlélésért!. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Leon, a profi. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. Az Apolló 13 című filmet 22 órától vetítik. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások melletti időszaki bemutatók: Válogatás a Miskolci Képtár kincseiből, Országos Ifjúsági Bélyegkiállítás és a magyar rádiózás 70. évfordulójára készített Rádiótörténeti kiállítás tekinthető meg. A Városi Galériában a Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep gyűjteményéből látható ízelítő. Egy hasonló, a kör- möcbányai és Uherské Hra- dice-i alkotóteleppel közös kiállítás is nyílt Bronz háromszög címmel. A sóstói Falumúzeumban a Dohánymagtól a pipaszóig című tárlatot nézhetik meg az érdeklődők. A jósavárosi görög katolikus templomban Dr. Vikár István grafikus- művész kiállítása tekinthető meg november 20-ig. A csengeri Helytörténeti Múzeumban 70 éves a magyar rádiózás címmel régi rádiók, televíziók és lemezjátszók gyűjteménye nyílt. A vásárosnaményi művelődési házban az aranyosapáti alkotótábort mutatják be. Klibünyecz Alex erdélyi ásványgyűjtő kiállítása november 15-ig tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban november 3-án, 19 órakor „Hyp- polit, a lakáj” című darab kerül színpadra (bérletszünet). A Krúdy Kamara 18 órától az „Utas és holdvilág” című darabot mutatja be (bérletszünet). Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölese^ u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Életmentés jeges sodrásban Míg élek, nem felejtem el azt az estét — mondja Balogh Lajos révész Györke László Olcsva-Olcsvaapáti (KM) — Az értesítés szűkszavú: Bartha Zsolt, Bartha László olcsvai, Balogh Lajos olcsva- apáti lakost a Magyar Köztársaság Kormánya Életmentő emlékérem kitüntetésben részesíti. A kitüntetés átadására november 6-án kerül sor a megyeházán. Olcsva és Olacsvaapáti szomszédos falvak. A szokványosnál annyi különbséggel, hogy a két kistelepülés között folyik a Szamos. Ha kedvező a vízállás, az időjárás, nincs gond: közlekedik a komp. Belecsúszott —■ Amíg élek, nem felejtem el azt az estét — emlékszik visz- sza Balogh Lajos révész, aki éppen akkor volt szolgálatban. — Tizenöt éve vagyok révész, voltak esetek, de az mind játéknak tűnik ma már amellett. Február volt, nem épp strandidő. — Este kilenc óra lehetett, koromsötét. Ráhajtott a kompra egy személygépkocsi. Egy szempillantás alatt már a vízben is volt. Még szerencse, hogy én a kompon belül maradtam, el tudtam oldani gyorsan a csónakot. A csónak nagy volt, nehéz, evező meg csak egy. Gondolkodni nem volt idő, gyorsan felvettem Bartha Lacit meg Bartha Zsoltit. Bár tudtam róluk, hogy nem tudnak úszni, segítségük nélkül reménytelen lett volna a helyzet, hiszen a kocsit a gyors sodrás ugyancsak vitte. Csónakba ültek, ahogy csak bírtak, eveztek, hogy mielőtt lemerülne a gépkocsi, utolérjék. Az autó lámpája még viláBalogh Lajos gított, ez nyújtott némi támpontot a sötétségben. A nagy lendület azonban túlvitte a csónakot a kocsin. Mire megfordultak, az autó már elsüllyedt. — Ekkor bizony elég kilátástalannak látszott a dolog — mondja Balogh Lajos. — Aztán észrevettem, hogy mintha valami úszna a vízen. Jaj, Istenem, add, hogy ne holmi lom legyen! Hát, az ember volt, szerencsére nem merült le. — Honnan volt bennem annyi erő, nem is tudom — mondja a révész. — Nem tudom, még egyszer végig tud- nám-e csinálni... Örökkévalóság Bartha László így meséli a számára is emlékezetes esetet: — Zsoltival lementünk a komphoz. Át akartunk menni. Egyszer csak azt látjuk, hogy a kocsi ráhajt a kompra, majd bele a vízbe. Mikor jött Lajos bátyám a csónakkal, nem sok gondolkodni való idő maradt, beugrottunk. Az autót még vagy kétszáz méteren sodorta a víz, addig nem merült el. A vezető aztán kirúghatta az ajtót, hogy kiszabaduljon, mert aztán hirtelen elsüllyedt az autó. Zsolti vette észre a férfi kabátját. — Sötét volt, mint a kút fenekén. Zsolti tartotta a csónaBartha László kot, míg mi ketten Lajos bátyámmal beemeltük az embert. Megindultunk visszafelé. De olyan gyors volt a sodrás, hogy egy örökkévalóságnak tűnt, míg az apáti oldalon a révháznál kikötöttünk. Pedig nem volt több, mint 600-700 méter a távolság, de biztos beletelt egy órába is, míg vissza- eveztünk. Ekkorára már kezdett magához térni a kimentett. Bartha Zsoltot — saját bevallása szerint — még mindig kirázza a hideg, ha arra a februári estére gondol. Hiszen valóban nem tud úszni, ahogy Balogh Lajos említette. Cselekedni kellett — Nem volt lehetőség a mérlegelésre — mondja a fiatalember. — Cselekedni kellett, mert nem nézhettük tétlenül, miként sodorja a kocsit, s benne az embert a fagyos víz. Balogh Lajos révész 1980 óta ingázik a két part között a Szamoson. Azelőtt volt gépkezelő a téeszben, korábban bányász Oroszlányban. — Sok mindenen mentem már keresztül — mondja. Traktorom alatt beszakadt egyszer a jég a Tiszán. Megúsztam. Bányász koromban órákig voltam a kőomladék alatt. Megúsztam. Na, ez sem Bartha Zsolt A szerző felvételei volt éppen veszélytelen. Hál’istennek, ezt is megúsztam. Bartha László tősgyökeres olcsvai, 1968-ban született. Korábban dolgozott egy beregi kft.-nél, most a szüleivel együtt gazdálkodik. Nem „hivatásos” életmentő, csak tette, amit adott esetben tennie kellett, mert ezt diktálta a szíve és az esze. Bartha Zsolt a legfiatalabb, huszonkét éves. Kőműves segédmunkás; nőtlen, együtt él szüleivel. Szerénységére jellemző, hogy nem akarta, hogy kitüntetésre felterjesszék. Ma sem cselekedne másképp hasonló szituációban. Életvezetési ismeretek Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ ad otthont november 3-4-én, illetve november 10-12-ig annak a tanártovábbképző tanfolyamnak, melyen az Életvezetési ismeretek és készségek című személyiségfejlesztő program vezetésére készítik fel a pedagógusokat. A résztvevők megismerkednek a négy évre szóló megelőzési program tantervéNyíregyháza (M. T. F.) — A Merkur a hajnali égbolton egy órával kel a Nap előtt, problémás felkeresése, mert 23-án már felső együttállásban van a Nappal. Ä Vénusz az esti égbolton napnyugta táján keresendő. Láthatósága egyre javul, a hónap elején háromnegyed órável, a tapasztalatokra alapozott, interaktív, azaz kölcsönösen egymásra ható tanítási-tanulási módszerrel. Elmélyítik a kábítószer megelőzéssel kapcsolatos ismereteiket, tájékozódnak a hazai és nemzetközi viszonyokról, szakembercsoportok törekvéseiről, a magyar iskolákban alkalmazott megelőzési programról. November 11-én 17 órától a téma iránt érdeklődő külső val, végére másféllel nyugszik a Nap után. A Mars is az esti szürkületben keresendő a délnyugati látóhatár közelében. Másfél órával nyugszik a Nap után. Az óriás bolygó, a nagycsa- ládú Jupiter is a délnyugati égbolton a hónap elején kettő, végére háromnegyed órával vendégeket is szívesen látják; ekkor dr. Pénzes Mariann, az ANTSZ főorvosa tart előadást a kábítószerek szervezetre gyakorolt hatásáról. A tanfolyam zárásaként a harminc pedagógus a program vezetésére jogosító oklevelet kap. így lehetővé válik a megelőzési tanterv széles körű bevezetése a város iskoláiban. A program „gazdái” Csendes Éva és Gubacsi Józsefné. követi nyugvásával a Napot, a Szaturnusz az éjszaka első felében látható, mivel nyugvása éjfél körül van. Az Uránusz és a Neptunusz bolygók is a nyugati égbolton kísérelhető meg térkép alapján felkeresni igen közel a délnyugati látóhatár közelében a Nyilas csillagképben. Füzesabonyban nemrég országos táncversenyt rendeztek, ahol 15 klub vetélkedett a legjobb helyezésért. Latin táncokban az „E” Junior I- ben Balázs Zsombor és Mezősi Gyöngyi a nyíregyházi Basic TSÉ versenyzői 6. helyezést értek el. Kiss Zoltán és Kői Eszter, a Flip Táncklub tagjai a „D” felnőtt, latin táncban szintén hatodikok lettek. A táncosoknak további sikereket kívánunk. Teadélután Nyíregyháza (KM) — A mozgáskorlátozottak Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesülete teadélutánra várja az egyedülélő sorstársait november 2-án a Körte u. 19. sz. alá. fíní t €(€>1« ■ €» ■ t* A csillagos ég novemberben Önkéntes véradókat... ...vár november 3-án, pénteken 9-től 14 óráig a Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége a kálmánházi általános iskolában. (KM) Testnevelő... ...tagozatos osztályt indít a következő tanévben is a nyíregyházi 14. Számú Általános Iskola. Kérik azokat a szülőket, akik a most óvodás gyereküket ebbe az osztályba kívánják beíratni, a november minden hétfőjén este 5-6 óra között tartandó kiválasztó foglalkozáson jelentkezzenek. (KM) Jótékonysági bált... ...rendeznek november 4-én 20 órától a nyírcsaholyi művelődési házban, a bevételt a település ifjúsági sportjára ajánlják fel a szervezők. Mindenkit szeretettel várnak, a zenét az Orion együttes szolgáltatja. (KM) Megyei németnyelvi... ...versenyt hirdet a nyíregyházi Jókai Mór Általános Iskola 13-14 éves korcsoport számára. Nevezni az iskolában lehet (Színház út 3.) november 10- ig. A nagykállói kéttannyelvű gimnázium a győzteseket felvételi vizsga nélkül veszi fel intézményébe. (KM) A Zenith-böl... ...átalakult „202. mellék” nevű zenekar most is, mint minden pénteken várja a táncolni, kikapcsolódni vágyókat a nyíregyházi Városi Művelődési Központ klubkávéházában, este 9 órától. (KM) Ezen a héten a megyeszékhelyen a Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7-től reggel 7 óráig. Nyíregyháza patikái közül a a Főnix Gyógyszertár (Dózsa Gy. út 12.) tart ügye letet. ..... „ ......................................Ili imTnlil.l JL