Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-03 / 259. szám
1995. november 3., péntek HÁTTÉR Versenyrendszer veszteségekkel Megszűnt a szaktanácsadás a mi megyénkben is • Tehetséggondozási formák Tömegjelenet egy országos matematikaverseny megyei fordulóján Vásárosna- ményban Harasztosi Pál felvétele Kállai János Nyíregyháza (KM) — Amióta tanodák léteznek a világon, a bennük folytatott oktatómunka eredményességének mindig mércéi voltak a tanulóknak szervezett versenyek, vetélkedők, az összehasonlításra alkalmat adó tudáspróbák. Ma sincs ez másképp. Elég csupán arra utalnunk: megyénk általános és középiskolás korú diáksága évente mintegy 120 féle versengésben mérheti össze az erejét. A bonyolult versenyrendszer összehangolása, a szervezési teendők sokasága a megyei pedagógiai intézetben jelenik meg feladathalmazként; nevezetesen Ferku Imre csoportvezető tartja kézben a „szálakat”. — A hajdani, megyei tanácsi időkben a művelődési osztályon zajlott a tanulmányi versenyeztetéssel kapcsolatos munka. A pedagógiai intézet öt éve vette át e feladatokat. Az országos, a megyei és az intézményi versenyek szakmai hátterének a megteremtése hárul ránk. Szakemberek felkérése, bizottságok összehívása, zsűri megbízása stb. Cl Hányán végzik az intézetben ezt a nagy körültekintést, precizitást igénylő munkát? Valóban tudnak-e minden vetélkedőről, versenyről? Dömping — Lehet, hogy hihetetlenül hangzik: jelenleg én vagyok egy személyben a „versenyfelelős”. A dolog abszurditása akkor tűnik ki igazán, ha figyelembe vesszük: a tíz tucatnyi tudáspróbán kb. 18 000 diák próbálkozik a különböző fordulókban. A megye tanulóifjúságának közel 20%-a! És akkor még nem szóltunk a nem tantárgyi jellegű megméretésekről: a kulturális seregszemlékről, a Ki mit tud?-on indulókról, az egyes intézmények helyi vetélkedőiről. Hogy minden formáról tudunk-e? Biztosan akadnak olyan szervezések, melyeknek a híre nem jut el hozzánk, illetve melyekben nem igénylik a közreműködésünket. O A résztvevők nagy száma sejteti: a versenyzési kedv megvan a diákokban. Pedig voltak többen — a terület ismerői —. akik úgy vélték: a megnövekedett költségek, az iskolák és a tanárok nehéz anyagi helyzete, a felsőoktatási intézmények felvételi mechanizmusának az átalakulása mérsékelni fogja az érdeklődést. — A középfokú intézmények diáksága körében továbbra is nagy a vonzereje az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenynek, a Szakma Kiváló Tanulója cím elnyerhe- tőségének, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenynek. Az általános iskolásoknak szintén megvannak a kedvenceik: pl. a Varga Tamás matematikai verseny, az országos idegen nyelvi versenyek. A televízió újra megszervezi a Ki miben tudós?-t történelemből — a Magyarság a modem korban témakörből! A'kedv tehát, miként a fentiekből kitűnhet, megvan. Teljesítményorientált társadalomban, a sikerre összpontosító személyes törekvések közepette ez így van rendjén. Anyagi terhek A versenyeztetés anyagi terhei kétségtelenül növekedtek. Az országos meghirdetésű formák költségfedezetét a Művelődési és Közoktatási Minisztérium adja; egészen pontosan; a megyei és az országos fordulók pénzeit. Az iskolai szint költségeit „házon belül" kell előteremteni. Aztán: vannak részvételi díjas versenyek, mint p! a Hevesi György kémiaverseny, vagy a Teleki Pál földrajzvetélkedő. De a bökkenő az egész szisztéma működtetésében nem elsősorban a pénztelenség. O Mire gondol? — Nos, mint említettem: egyszemélyi „felelős” vagyok. Még nem is oly rég a szaktanácsadók segítsége, aktív és szakszerű közreműködése a versenyeztetésben rendkívül sokat könnyített a feladatok jó színvonalú, zavarmentes ellátásában. Elvégezték a szakmai gondozást, tesztlapokat készítettek, zsűriztek, dolgozatokat véleményeztek. A megbízatásuk ez év július 1-jével lejárt. Eszerint: megszűnt a szaktanácsadás a mi megyénkben is. Persze, ezzel maga a tantárgyi versenyrendszer nem semmisült meg, de az máris érzékelhető: szakmai háttér nélkül a folyamatokat hosszabb távon nem lehet veszteségek, hiányosságok nélkül vezényelni. A tanulókat felkészítő — legjobb — tanárokat nem lehet bevonni a munkába — mondjuk: zsűrizésbe —, hiszen saját nebulóikat kellene minősíteniük, dönteni a továbbjutásukról. Iskolai szinten természetesen lehet rájuk számítani, de azt elvárni, hogy szabad idejük feláldozásával, ingyen lássanak el körzeti és megyei feladatokat — nem lehet. Oá magyar oktatásügy modernizációs programjában milyen súllyal jelenik meg a tantárgyi versenyek kérdésköre? — Közoktatásunk modem pályára állításának — megítélésem szerint — kulcskérdése: lesz-e életképes, szakmai információáramoltatás, kialakít- hatóak lesznek-e a csatornák. A szaktanácsadás megszűnése ezt illetően a kétségeket látszik erősíteni. Az elbürokratizálódás mint veszély a versenyrendszerben megjelent. Utasításokkal nem lehet szakmai szemléletet formálni; a pedagógusok megnyerése és érdekeltté tétele nélkül az iskolában nemcsak a versenyek „fáradhatnak ki”. Szaktanácsadás nélkül Pedig a tehetségkiválasztás egyik látványos és sikeres eszköze a megméretés, a próbatétel. A versenyekre kellene ráépülnie a fejlesztési stratégiáknak. A felismert, felfedezett tehetségeket gondozó-fejlesztő programoknak. A tanügy tartalmi modernizációja ennek hiányában írott malaszt... O Ha már szóba került a tehetséggondozás: mi a helyzet a megyében e területen? — A diákjaink legjava megállja a helyét az országos döntőkben. A tanulmányi versenyek finisében minden évben vannak dobogósaink néhány tantárgyból. A tehetséggondozás hagyományosabb formái és módszerei alapoznak az eredményekhez, az újabb formációk inkább csak alakulgatnak. Mint pl. az iskolaközi tehetséggondozó csoportok, tudományos diákkörök, szaktáborok. Jó hír: megyénk pályázaton nyert 4,5 millió forintot a fejlesztő programokra. Ebből másfél millió jut a hátrányos helyzetben levő diákok ösztöndíjára, a három millió pedig kb. két évre megszüntetni látszik a tehetséggondozás gondjait. Y y a csa^ teheti, délben b I mindig otthon ebédel. A A Hiába, pótolhatatlanok a hazai ízek. Éppen melegítette a vasárnapi maradékot, amikor csengettek. Ugyan ki lehet az, nyitott kíváncsian ajtót. Egy jól megtermett cigány ember állt előtte. Az elhasználódott késeket szerette volna megélezni. Gondolkodás nélkül nemet mondott. (Mégis csak vadidegenről van szó.) — Kedveském, nem tudna adni egy tollat és ceruzát — kérdezte alázatosan. —Azért még írószerszám csak akad — gondolta, s bár becsukta az ajtót, gyorsan papírt keresett. Néhány másodperc múlva egy fecnivel jelent meg. — Annyira hasonlít egy hatvanas években megismert fiatal doktornőre, hogy szinte hihetetlen — ámuldozott a köszörűs. A fiatal hölgy akkoriban készülődött az eskiiA _ ■ ■ ■ ■ mm koszorús vőjére. Nászajándékként néhány lottó számot mondtam neki. A szelvénnyel nyert is egy viszonylag nagyobb összeget. Szeretnék magának is szerencsét hozni. (Gondolta miért is ne. Még tetszett is neki a furcsa szerzet.) Különböző kérdéseket tett fel. Van-e kedvese, szőke-e vagy barna, van-e testvére, milyen hónapban született, s ki tudja, még mire volt kíváncsi a váratlanul becsöppent idegen. A cigány osztott, szorzott, s minden egyes kérdés után felírt egy számot. Azt ígérte, ha megjátssza egymás után háromszor, egész biztosan nagy nyeremény üti a markát. Ha már ilyen mérhetetlen szerencsét hozott a fiatal lánynak, cserébe (valamit mindig valamiért) biztos akad néhány életlen szerszám a szekrényben — kommenál- ta az eseményeket a cigány ember. (Csak azért, hogy mind a ketten jól járjanak.) Különösebb gondolkodás nélkül mondott igent. Az nem jutott eszébe, ahhoz, hogy a műveletet elvégezze a köszörűs, be kell engednie a lakásba. Már a konnektort kereste a váratlanul becsöppent idegen, mikor hirtelen elkezdett remegni. Úr isten, mi minden történhet itt vele. Éppen akkor vette fel a fizetését, a pénz egy kupacban a konyhaasztalon feküdt. Alig tudta egy újsággal letakarni. A cigány nem sokat teketóriázott, kinyitotta a fiókot, életlen késeket és ollókat keresett a szekrényben. Nem volt nehéz találnia, már majdnem egy tucatot összeszedett. Miután fizetett, s bezárta az ajtót, alig várta, hogy leülhessen. Lassan, nyugodtan végiggondolta, mi is történt. Egészen biztos, hogy hiányzik egy kereke. Beenged egy vadidegen embert, aki kifoszthatja, megölheti vagy megerőszakolhatja. Remegő kézzel fogyasztotta el az ebédjét. Napokig nem merte elmondani senkinek, hogy a második ikszen túl képes ilyet csinálni. A mi a lottó számokat illeti: első lelkesedésében megjátszotta azokat. Már majdnem el is hitte, hogy tényleg valamiféle nyeremény üti majd a markát. Akkor gondolta még egyszer végig a történetet, mikor a szelvényt bedobta. Ekkora balek a világon egészen biztos nincsen még egy — állapította meg magáról. De azért izgatottan várta a lottóhúzást.------1 IS i f *.} j I I g i I ~f £ I Ti i ' ; . Átvilágítás Györke László M int arról hírt adtunk, megtörtént a megyei szociális, ifjúsági és gyermekintézmények átvilágítása. Az átvilágításnak több fontos tanulsága is van, bár az anyag jelen pillanatban még képlékeny állapotban van. Egy napjainkban nem is meglepő, ám fölöttébb szomorú végkövetkeztetés levonására minden esetre alkalmas az anyag. Mégpedig arra, hogy megállapítsa: a költségek visszaszorítása — amely kényszerhelyzet — nem oldható meg a szakmai ellátás sérelme nélkül. Ez tehát azt jelenti, hogy a megszorító intézkedések nyomán ezekben az intézményekben romlani fog a szakmai színvonal. Hogy ez milyen lavinát indít(hat) el, gondolom, nem kell részletezni. Az átvilágítás másik fontos tanulsága, hogy a fenntartási költségeknek csak egy viszonylag kis hányadát teszik ki az 'úgynevezett dologi kiadások. Az intézményeknél átlagosan a kiadásoknak mintegy háromnegyed részét — néhol többet is — a bérköltség, s ennek vonzatai teszik. Ez persze nem azt jelenti, hogy megyei gyermekintézményeink munkatársai túl lennének fizetve. A következő igen fontos tanulság, hogy egyes gyermekintézményeink túlzsúfoltak. Ezek közül a cégény- dányádiban 23, a gacsályi- ban 10 és a tiszalökiben 9 százalékkal haladja meg a létszám a megengedettet. A szociális otthonok esetében tendencia, hogy egyre magasabb az ellátottak száma, jelentős a sorban állás. A szakellátáson volna mit javítani, miközben a berendezés, a környezet szegényes, az épületek zömmel lelakottak, túlzsúfoltak. Az intézményeknél megfigyelhető, hogy saját bevételre igyekeznek szert tenni. Ez dicséretes, ám, ahogy hallottuk, nem érdem, hanem kényszer. Hiszen hosszú távon többet hozna a konyhára, ha a szakmai vonalat tudnák erősíteni. Ez azonban jelen pillanatban nem (csak) rajtuk múlik. Hoppá Ferter János rajza ——i----------------------------------n k I -? 4.* i * I*11 i Híd a Dunán HmHMmMMHMHMMMMMMHMMHmMMMHMmHMWOMHMMM« Balogh Géza-m—T tkészült Budapest he- tedik közúti hídja, a A J főváros főpolgármestere a hét derekán adta át a forgalomnak. Majdnem fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az Erisébet- híd újjáépítését nem számítva új átkelővel gyarapodjon főváros, van tehát okunk az örömre, ám ebbe bizony némi üröm is vegyül. Anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a híd fontosságát, a vidéken élő ember joggal kérdezheti: nem lett volna nagyobb szükség erre a beruházásra Budapest alatt? Amíg ugyanis a fővárosban lassan már minden kilométerkőnél találunk egy-egy hidat, addig Budapesttől a szerb határig mindössze kettőt, azok is olyan állapotban, hogy az embernek összeszorul a gyomra a félelemtől, az idegességtől mikor átgurul rajtuk. Mint tudjuk, a lágymányosi híd gondolata nem ma született, már a rendszerváltás előtti időkben is tervezték a kifeszítését. Igaz, kerekedett is belőle nagy, országos Vita, főleg persze a vidéken élő szakértelmiségiek követelték a délebbre helyezését. Aztán jött a rendszerváltás, mindinkább realitássá vált a világkiállítás megrendezése, meg aztán szokás szerint jelentős erőfölényben volt a fővárosi lobbi, hozzá láttak hát az építéséhez az eredeti helyszínen. És mára el is készült. Egy kicsit sokba került ugyan, tizenhat milliárd forintnál tartanak, s még koránt sincsen kész, de most már nem is ezen töpreng az ember, hanem az avatáson megjelenő közlekedési miniszter szavain. Öt éven belül hozzá látnak egy újabb híd építéséhez a Dunán, és ki fogják találni, hogy hol, természetesen a fővárosban, annak is az északi határán. Ez az a pont, amikor a vidéki emberek jó részének eláll a szava. Eddig ugyanis halványan még reménykedtek, hogy talán hamarosan sorra kerülnek ők is, s a Dél-Dunántúlra utazó nyíregyháziak, debreceniek, békéscsabaiak nem kényszerülnek Budapestnél átlépni a folyót. Az ő érdekük azonban úgy tűnik ma sem fontos.
