Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-21 / 274. szám

14 Kelet«Magyarország CSUPA ERDEKES 1995. november 21kedd Millecentenárium Napi négy, évi ezerkétszáz program Budapest (MTI) — Az 1996-os év 365 napján 1200 program. Ez azt je­lenti, hogy jövőre minden napra három-négy ese­mény jut. Ennyi vagy még több, ugyanis a honfogla­lás 1100. évfordulója al­kalmából tervezett, az or­szág különböző helyein látható, hallgató, látogat­ható rendezvény. Vannak köztük kiemelt, országos meg nemzetközi részvé­telt is tartalmazó esemé­nyek, még kisebb, ám je­lentőségükben ugyancsak fontosak. A fővárosban és megyeszékhelyeken, kis­településeken és nagyvá­rosokban. Vannak me­gyéket, régiókat érintő tervezetek, és szőkébb kö­zösségek számára szólók. Helyi kezdeményezés Amikor az 1100. évforduló megünneplésének országos rendezvénysorozatát össze­állította az e célra létreho­zott emlékbizottság, mesz- szemenően figyelembe vet­te a helyi kezdeményezése­ket. Ezek támogatására ko­rábban pályázatot is hirdet­tek, amelyen 394 intéz­mény, helyi közösség sze­rezhetett támogatást, össze­sen 222 és fél millió forint értékben. Még többen vol­tak, akinek nem jutott tá­mogatás, de az emlékbi­zottság felvette program­jukat a millecentenáriumi eseménynaptárba. Kiemelt rendezvények, amelyek kiemelt anyagi tá­mogatásban is részesülnek, behálózzák az országot. Mindjárt januárban kezde­tét veszi az ünnepélyes év­fordulós évnyitó, amikor is a Parlamentben az ország- gyűlés ülésén emlékeznek meg a honalapításról. Nem­zeti ünnepünk, március 15- e köré rendeződik a Magyar Nemzeti Múzeum rekonst­rukciójának egyik fontos eleme: ekkorra készül el ugyanis az új történeti kiál­lítás területének a felújítá­sa, mintegy kétezerötszáz négyzetméteren. A múze­um teljes felújítása alapítá­sának kétszázadik évfordu­lójára, 2002-re fejeződik be. Március 15-én nyílik meg tehát a honfoglalás ko­rát bemutató reprezentatív kiállítás, amely 1997 után külföldi turnéra indul, és 1998 februárjában tér visz- sza állandó helyszínére, a Nemzeti Múzeumba. Ugyanitt augusztus 20-án nyílik meg a magyar törté­nelmet az államalapítástól a millenniumig összefoglaló új állandó kiállítás. És 1996. október 23-tól láthat­ja a közönség a huszadik század történetét feldolgo­zó időszaki kiállítást. Mindezen tárlatok a törté­nelem kutatásának legújabb eredményeire épülnek, mo­dem múzeumi és számító- gépes kiállítástechnika al­kalmazásával. Az apátság ünnepe Jó évtizede készül a Pan­nonhalmi Apátság fennállá­sának — a honfoglalástól elválaszthatatlan — ezer­esztendős megemlékezésé­re. A bencés rend Magyar- országon ugyanis éppen ezer éve működik Pannon­halmán. Március 21-én nyí­lik meg a Mons sacer — Pannonhalma ezer éve cí­mű történeti és a rend kin­cseit bemutató kiállítás a főapátság épületében. A krónikás hagyomány szerint Ópusztaszeren tar­tották az első magyar or­szággyűlést. Az 1896-os millenniumi megemlékezé­sek egyik különlegessége az a nagyméretű, Feszty Árpád által festett körfres­kó volt, amelyet 1995 nyara óta az ópusztaszeri történel­mi emlékhelyen láthat a kö­zönség. Április-május fo­lyamán felavatják az Ópusztaszeri Nemzeti Tör­téneti Emlékparkot. Májusban adják át a fővá­ros legszebb terén, a Hősök terén a felújított központi szoborcsoportot, a hét tör­zsi vezér, az Árpádházi ki­rályok és a legnevezetesebb történelmi személyiségek alakjaival. És ezzel meg­kezdődik a városligeti kul­turális és szórakoztató léte­sítmények millecentenáriu­mi rendezvénysorozata. A Szépművészeti Múzeum, a százéves Műcsarnok, a százéves Magyar Mezőgaz­dasági Múzeum és az ugyancsak százéves Közle­kedési Múzeum ünnepi ki­állítássorozata. Kiemelt millecentenáriu­mi esemény a Magyar Tu­dományos Akadémia 1996. évi közgyűlése és társada­lomtudományi osztályainak együttes ülése májusban, valamint az MTA magyar Őstörténeti Bizottságának tudományos ülésszaka de­cemberben. Ennek témája ugyanis a honfoglalás és Európa, míg az előbbi ülés az 1100. évfordulóval fog­lalkozik. Százéves hányattatás után 1996 novemberében új épületben rendezheti meg reprezentatív kiállítását a Magyar Természettudomá­nyi Múzeum. A volt Ludo- vika Hadiakadémia Lovar­dáját korszerű múzeummá alakították az utóbbi évti­zed legnagyobb kulturális fejlesztésének eredménye­képpen. Az Ember és ter­mészet Magyarországon cí­mű átfogó kiállítással nyit­ják meg az új múzeumi épületet. Az iskola ezer éve Kapcsolódik a millecente­náriumi ünnepségekhez a magyarországi iskolázás történetének ezredéves év­fordulója is. Három hely­színen, Győrben, Debre­cenben és Budapesten nyíl­nak nagyszabású kiállítá­sok. Mégpedig március 21- én a győri Xantus János Múzeumban A magyar is­kola első századai 896- 1526 című, májusban a debreceni Déri Múzeum­ban és a Református Kollé­giumban A reformáció és az ellenreformáció iskola­ügye, a magyar iskola a 16-19. században, valamint augusztusban Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeum­ban A modem polgári köz­oktatás története, 1848- 1948 címmel. 1996 júniusában Ópusz­taszer és Budapest lesz a helyszíne a Magyarok IV. Világkongresszusának. Ezt a Magyarok Világszövetsé­ge szervezésében készülő találkozást is kiemelten tá­mogatja az emlékbizottság. A hivatalos program 1996 decemberében gála­esttel fejeződik be, ahol is a Magyar Állami Hangver­senyzenekar ad koncertet. Az autóközlekedés 100 éve Jubileumi kiállítást nyitottak Budapesten, a Közlekedési Múzeumban Nagy Gábor (ISB) felvételei Csonka János híres, 1908-as, saját tervezésű gépkocsija Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) — 100 éve, hogy Budapesten az Andrássy úton végiggördült Hatschek Béla külföldön vásárolt Benz Velo autója. Ez volt az a pilla­nat, amikor az autóközlekedés megindult Magyarországon. E centenárium alkalmából ren­dezett a budapesti Közlekedé­si Múzeum autótörténeti kiál­lítást. 20 eredeti autó, 12 nagy autómodell, benzinkutak, szerszámok, négy berendezett életkép, egy századfordulós műhely, régi autóverseny tab­lóképe, taxidroszt, Autóklub műszaki állomás, 150 darab Az első Magyarországon, Szentgotthárdon készült Opel Astra Nosztalgiát idéző régi taxik plakett, serlegek autós ver­senydíjak láthatók a 700 négy­zetméter alapterületű Baross Teremben. A legizgalmasabb persze a régi autók látványa. Itt van Csonka János híres 1908-as saját tervezésű gépkocsija, amelyen még a „virsligumik” is eredetiek a négy keréken. 50 kilométeres sebességgel is tu­dott menni ez a négyütemű gépkocsi. A legrégibb darab az 1898-as Peugeot postai cso­magszállító. A kiállítás másik végén már ott láthatjuk a ma­gyar gyártású Suzukit és Opel Astrát, amelyek legalább 100 kilométerrel gyorsabban is tudnak közlekedni. 1938 és 1992 között nem volt Magyarországon gépko­csik sorozatgyártása. Próbál­kozások persze történtek. Pen- telényi János gépészmérnök 1948-ban készült egyedi Pente 600-asát is megcsodálhatjuk e kiállításon. Ő szerette volna az autógyártás hazai újraindítá­sát, de a gazdasági tanács ak­koriban nem adott erre enge­délyt. A most nyílt centenáriu­mi kiállítás hosszú időn át lesz látható és tulajdonképpen „ál­landó kiállításnak” tekinthető a Közlekedési Múzeumban. Szentek új bélyegeken Budapest (MTI) —- A Magyar Posta Rt. a múlt héten új bé­lyegeket hozott forgalomba, így megjelent az „Árpádházi Szt. Erzsébet és Portugáliai Szt. Erzsébet” elnevezésű szelvényes postabélyegeket tartalmazó kisíve. A kisív bélyegképén Szt. Er­zsébet látható, amint egy lep­rás férfi lábát mossa, a szelvé­nyen pedig Szt. Erzsébet déd­unokája, a Portugáliai Szt. Er­zsébet látható, amint a beteg férjét ápolja. A kisívet Kertész Dániel grafikusművész terve szerint az Állami Nyomda Rt. készítette többszínű ofszet­nyomással, 62500 példány­ban. Ugyancsak ezen a napon je­lent meg ..Karácsony ’95" el­nevezésű bélyegsorozat. A bé­lyegek a karácsonyi gyermek- rajzpályázat nyertes rajzai alapján készültek. A 14 forin­tos címletű bélyegen Tóth Ju­dit Csillagszóró alkotása, a 60 forintos címletűn Tóth Kinga Háromkirályok című alkotása látható. A Pénzjegynyomda Rt. összesen 2 millió példányt készített többszínű ofszetnyo­mással. Ugyancsak most került for­galomba a „100 éves a Nobel- díj” elnevezésű 100 forint név­értékű szelvényes postabé­lyeg. A bélyegképen öt Nobel- díj érme, a szelvényen pedig három díj látható Nobel Álfréd portréival, s alatta 12 magyar, illetve magyar származású Nobel-díjas neve olvasható. A Pénzjegynyomda Rt. összesen 350 ezer példányt készített a bélyegekből többszínű ofszet­nyomással. Napos részleg Tokió (MTI) — Napener­giára szakosodó részleget hoz létre a japán Sanyo cég szűkebb hazájában, hogy kielégítse az egyre élén- kebb keresletet az egyik legtisztább energiahaszno­sítási mód iránt. Az AP jelentése szerint a vállalat hétfőn jelentette be, hogy Osakában 450 millió jen (4,41 millió dol­lár) beruházással, 180 fő­vel létesít üzemet, amely­nek révén mindenekelőtt a Sanyo 10 megawattos nap­elemcelláinak a gyártását bővítik. A Sanyo egyébként ta­valy tovább fejlesztette kristályos napelemeit és az Egyesült Államokban ala­pított gyártó üzemet.

Next

/
Thumbnails
Contents