Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-11 / 266. szám
KULTURÁLIS MOZAIK Galéria Szlovákiában Abban, hogy a határ túloldalán lévő Dunaszerdahelynek a régió határain kívül is híre lett, elévülhetetlen érdemeket szerzett Pázmány Péter polgár- mester. A település a Duna régió központja, Csallóköz politikai, gazdasági és kulturális központjává vált. Különösen ez utóbbi eredményt méltányolta a Magyar Művészetért Alapítvány, amikor is a napokban Kő Pál szobrászművész éremsorozatával tüntette ki Pázmány Péter polgármestert. Kiemelve, hogy milyen fontos a két szomszédos ország kulturális kapcsolatai között az a kortárs magyar művészeti galéria, amelyet egy ideje éppen a mostani polgármester kezdeményezésére sikeresen működtetnek Du- naszerdahelyen. Közel a természethez! Honnan is máshonnan — Svájcból érkezett hozzánk, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba az Eletösszefüg- gések a tájban című kiállítás. Az ökológiai vándortárlat a Goetheánum Szabad Szellemi Főiskola Természet- tudományi Kutatóintézetének produktuma, amely művészi értékű színes rajzokból és ábrákból, valamint gondolatébresztő szövegbetétekből áll. S merőben újszerűén közelíti meg a természet és a művelt táj jelenségeit, segítséget nyújtva ahhoz, hogy a látogató felismerje a természetben és a tájban lévő összefüggéseket. Mindez Jochen Bockermühl svájci természettudós módszertanára épül. A professzor szerint: „A kiállítás érzékszerveinkre, az átélés örömére hivatkozik, amikor az élet értékeinek belső megközelítésmódját igyekszik közvetíteni. Olyan módszerekre mutat rá, amelyekkel valami újat ismerhetünk meg, és a természet közelébe férkőzhetünk. Hiszen a tájjal csakis akkor tudunk értelmesen bánni, ha megtanultuk értékelni, mint egy barátot, akitől aztán éltető segítségre is számíthatunk.” Párbeszéd a sötétben Egy kiállítás, ahol semmi sem látható. Negyvenöt perc teljes sötétségben: így sétálnak a résztvevők egy bottal a kezükben az erdőben, így próbálnak boldogulni egy nagyváros utcáin, így ismerik meg, tapogatva egy kiállítás szobrait, és végül így ülnek le egy kis kávézóban, ahol üdítőt isznak és fizetnek. Persze nincsenek egyedül, a csoportot egy vak kísérő vezeti végig az úton. A cím a vele és az önmagunkkal folytatható párbeszédre utal. A sötétség, a kiszolgáltatottság érzése olyan kérdéseket sugall, amelyeket egyébként nem tennénk fel. A kiállítás december 17-ig látogatható csoportosan. Téli enteriőr Nagy Tamás felvétele Ezeréves a magyar iskola Margécsy József Az 1800-as évek legelején Nyíregyházán már kétszeresnél is többen laknak, mint a megyeszékhely Nagykállóban. A vásártartási joggal már rendelkező fiatal tirpákváros lakossága méltán igényelte az elemi foknál magasabb színvonalú iskola létesítését: annál is inkább, mert ilyen már régóta működött Nagykállóban, a reformátusok fenntartásában. Mivel pedig itt a lakosok többsége evangélikus: ettől az egyháztól várható a kezdő lépések megtétele. Az előzményekről Martinyi Józsefnek megjelent dolgozataiból értesülhetünk, az általános városi monográfiák alig foglalkoznak ezzel a fontos kezdeményezéssel, amelynek folytatásában, a főgimnáziumban előbb tanár, majd igazgató 1885 és 1904 között Martinyi. Egyébként a régi iskola diákjairól, működésére vonatkozóan a levéltárban is található kellő forrásanyag. A már említett nagykállói partikuláris iskola a XVIII. századtól működött: ez az általános elemi oktatásnál igényesebb intézmény. Valamelyik református főiskolás kollégium kihelyezett részei, és a központ tantervi, módszertani előírásaihoz alkalmazkodva működnek. A reformátusoknál szélesebb körben ismerős ez az iskolahálózat, az evangélikusoknak azonban nincs ilyen szervezetük, a Felvidéken volt főiskoláiknak nincsenek ilyen partikulái. Ezért is megbecsülendő az egyháztanács 1806. augusztus 20-ai határozata, mely szerint „a protestáns elvekhez való hűség, a magyar hazafias szellem ápolása és az egyházakkal való nemes verseny kifolyása gyanánt szükséges egy főbb iskola létesítése városunkban. — Már ezen a gyűlésen megindult a felajánlások összeírása: még aznap 3500 forintnyi összegre vállaltak kötelezettséget. Ebből nemcsak a kiszemelt telek ára, 500 forint telt ki, hanem maradt bőven az iskola építésére, felszerelésére is. Ez a telek a mai Luther utca és tér sarkán feküdt: a Luther-háznak a déli sarka. A tanítás már ősszel megindult, egyelőre egy bérelt házban: a nagykállói utcán álló Fitkonidesz, majd Kralovánszky tulajdonú épületben. Itt ma, a Szent István u. 14. sz. emeletes orvosi rendelőintézet működik. — Az önálló latiniskola épületére Sexty András vármegyei mérnök készített tervet. Ennek eredeti rajzát az evangélikus egyház levéltára őrzi, fotómásolatát László Géza közölte (Szabolcs-Szatmár m. Helytörténetírás, V-VI. köt. 1985:243.) A nyíregyházi evangélikus egyháznak ez- időtt hat hagyományosan működő elemi iskolájában az olvasás, az írás és a számolás alapjait iskolamesterek oktatták. — A professzori iskolában a tanórák túlnyomó része a latin nyelv és grammatika. Sőt még a „számvetés és a földmérés elemeit is latin nyelven tanították” az ide meghívott, megválasztott, főiskolát végzett, papi szolgálatra is kiképzett pedagógusok. A professzori iskolának a módszere — a kor általános szokása szerint — a szabályok, meghatározások könyvnélküliként való bemagoltatása, előadása, felmondása, ami főleg manapság meglehetősen elítélően emlegetett eljárás. De nemcsak ma: Bessenyeitől Móricz Zsigmondig, Csokonaitól Arany Jánosig több generációnak volt ben-, ne része. Valamennyien eléggé keserűen gondolnak ezekre az iskolai időkre. Van azonban közelebbi „tanúja” is a professzori iskolának. A városunk történetében több generációban is fontos szerepet betöltő Juhász család egyik tagja, ő maga majd orvos. Megírta ifjúkori emlékeit, s ezeket a becses feljegyzéseket a család ma is itt élő tagjai kegyelettel őrzik. Nos, ennek a Juhász Kálmánnak is kedvezőtlen tapasztalatai gyűltek össze e száraz tanítási rendszerben eltöltött éveiről. — Akkoriban azonban itt sem, másutt sem volt választási lehetőség. Csak az így tanultak birtokában remélhették a kisdiákok, hogy majd sikerrel kapcsolódhatnak be a nagy kollégiumok tanulási rendjébe, ahol majd erre az „alapozásra” már a magasabb szaktudományi ismeretek épülhetnek valamely diploma elnyeréséért. 1806-tól azoknak a városlakóknak a gyermekei léphettek ebbe az új iskolába, akik még magasabb iskolai végzettség nélkül ugyan, de teljes sikerrel vezették a várost. Képesek voltak kivívni az örökvált- ságot a teljes szabaddá válás érdekében előbb a Dessewffyektől (1803), majd a Károlyi földesuraktól (1824). Ezek után, természetesen, továbbra is földművelő marad a lakosság nagyrésze, de ekkoriban válnak ki mind többen az ipar űzésére, kisebb számban pedig a kereskedelem folytatására is. Életmódjuk hovatovább városiaso- dik, a fokozatosan érkező jövevények hatására kialakuló, felvett szokásaik, igényeik a polgárosodás felé sodorják őket. Az ehhez már szükséges műveltebbé válást, iskoláztatást — a gyermekeik számára — immár elengedhetetlennek látták. Ezért vállaltak nem kis terheket, így a professzori iskola elindítását, majd fél évszázadon át fenntartását is. Ugyanis csak 1851-ig műMartinyi József ködhetett. A Bach-korszak elején azonnal szigorú, osztrák birodalmi előírásokat vezettek be nálunk is. Elsősorban a szakosított oktatást és az évfolyamonként külön tartott szaktanári órákat. Ezek azonban már elviselhetetlen terhek a presbitérium számára. Ugyanakkor, az ötvenes évek elején szűntek meg azok a régebbi önkorlátozó intézkedések, amelyek eladdig határt szabtak a gazdák vagyonosodási törekvéseinek. A többség, így érthetően egyre kevésbé foglalkozott a köz érdekeivel és inkább csak saját gazdasága fejlesztésével törődött. 1861-re azonban a már két generációval fiatalabbak növekvő igényei — immár magasabb szinten -— fogalmazódtak újra. Ezúttal is az egyház kereteiben, nehéz anyagi áldozatok vállalásával megindították az újszérvezetű algimnáziumot. Ennek fenntartásához a város hamarosan egy nagyösszegű alapítvány évi kamataival adott jelentős támogatást. Az 1806-ban indult professzori iskola így előzménye az 1861-ben újjászerveződött, gimnáziumi tantervvel induló iskolának, — amelyik megerősödve, főgimnáziumként majd 1921-től viselheti városunkban Kossuth nevét. Tehát: a negyedik éve újra evangélikus középiskola joggal készülhet 1996-ban az indulás 190. évfordulójának szélesebb körben tervezett megünneplésére. Skydra és Fehérgyarmat Interjú Alexandros Rallissal, Melina Mercouri unokaöccsével A görögországi Skydra város és Fehérgyarmat város testvérvárosi kapcsolatot létesített. Ebből az alkalomból Görögország budapesti nagykövetségének főtanácsosa Fehérgyarmatra látogatott. Alexandros Rallis főtanácsos készséggel válaszolt kérdéseinkre. Meglepetve hallgatták a mátészalkai vasúti pályaudvaron az angol nyelvű tájékoztatást, amikor a budapesti gyors megérkezett. Pár perc múlva egy joviális úriember üdvözölte a fehér- gyarmatiak képviselőit. Takarékoskodik a követség? — Én hazám angliai külképviseletéről kerültem Magyarországra. Vallom, csak úgy lehet megismerni egy országot, egy népet, ha úgy élünk, ahogy a többiek. A vonat, az utasok, a látott táj az ismerkedésre jó lehetőséget kínált. Harmadik országban szolgálom hazámat, a többi helyen is igyekeztem nem elkülönülni. Meglepett, hogy már Mátészalkán vártak, úgy terveztem, hogy átszállással utazom Fehérgyarmatra. Nem takarékosságból. □ A testvérvárosi szerződést a Kisvárosok Érdekvédelmi Szervezetén keresztül Fehérgyarmat kezdeményezte. A követség erről miként vélekedik? — Nem központi kezdeményezés kell, ha viszont van, segíteni kell! Segítettünk is. Viszont nem mi választottunk. Itt járva ismerkedtem meg Skydra delegátusával, s a fehérgyarmatiakkal. Arról győződtem Alexandros Rallis Archív felvétel meg: jól választottak. Két hasonló adottságú és nagyságú város. Gazdasági, várospolitikai, de főleg kulturális téren magam is látok együttműködési lehetőséget. A skydraiak között több üzletember volt, akik zöldség-gyümölcsben, ipari (gép, ruházat) cikkekben már szinte konkrétumokig jutott. Ennek csak örülni tudunk. □ Mi magyarok, ha a görögök szóba kerülnek Zoránékra, s a Beloianniszban élő, közel fél évszázada idekerült emberekre gondolunk, ezután már a skydraiakra is. — Pár hete jártam a Beloianniszban. Örömmel tapasztaltam, hogy nemcsak otthont, hazát is találtak itt hazámfiai. Ma már vegyes házasságokban élnek, magyarul, görögül beszélnek. Csak köszönettel tartozunk ezért a baráti fogadtatásért. Nagynéném minisztersége (Melina Mercouri az ismert színésznő) idején, de azt követően is azt tapasztaltam, hogy Görögországban mindig is testvéri népnek tekintették a magyarokat. Mi úgy gondoljuk, Magyarországon keresztül ez a kapcsolat Európa szívébe vezet. Amikor meghívtak bennünket, ezért jöttem örömmel Magyar- ország keleti részébe. □ Mit ismerhetett meg a szatmári térségből? — Eljuthattam nemzeti himnuszuk költőjének emlékhelyeire, s megismerkedhettem e természeti szépségekben gazdag vidékkel. Nagyon megtetszett. S igazán jól éreztem magam a szatmári emberek között. Nem kellett különösebben „rábeszélni” arra, hogy ne csak az őszi, de a nyári időszakban is látogassak a vidékre. Élve a szíves meghívással, feleségemmel együtt eljövünk, s igyekszünk a megye e részét jobban megismerni. Addig viszont az marad, hogy hivatali szobám falán ránézve a szatmári tájat ábrázoló festményre, a görög-magyar barátságra emlékezzek. Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995. NOVEMBER 11., SZOMBAT 2. A nyíregyházi „professzori iskola”
