Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-09 / 264. szám
1995. november 9., csütörtök HAZAI HOL-IMI Korlátok Orémus Kálmán y—>f zen a napon még a íf szokásosnál is las- JL-J sabban haladt a délutáni csúcsforgalomban a kocsisor a Sóstói úton, az erdő fái alatt. Olykor nekilendültünk, aztán fékcsikorgás hallatszott valahonnan elölről, villantak a féklámpák. No meg az irányjelzők is, mert valamit kerülni kellett. Az egyre erősödő szürkületben csak közelebb érve lehetett észrevenni, valaki karvastagságú, tőből kivágott fatörzset fektetett keresztbe a kerékpárúton, mely jócskán belógott az úttestre is. A fatörzs, akkurátus elhelyezéséből ítélve, korántsem véletlenül kerülhetett oda. Szerencsére, tragédia ezúttal nem történt, az élet- veszélyes akadályt két markos fiatalember félrehúzta az útból. Én mégis azon töröm a fejem, vajon kinek van ideje, energiája és főleg gusztusa ilyen halálos játékokra. A z ilyen korlát kihelyezéséhez ugyanis már oly fokú korlátoltság kell, mely ép emberi ésszel felfoghatatlan. Még akkor is, ha azt mondják, hogy csak a korlátoltságnak nincsenek korlátái. Mozi KRÚDY MOZI: A hálózat csapdája. Előadás kezdete: 16 és 18 óra. BÉKE MOZI: Apolló 13. Előadás kezdete: 16 és 18.15 óra. MONTÁZS MOZI: Ollókezű Edward. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. A Dumb és Dumber című filmet 22 órától vetítik. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a következő időszaki bemutatók várják a múzeumbarátokat: Válogatás a Miskolci Képtár kincseiből, Országos Ifjúsági Bélyegkiállítás és végül a magyar rádiózás 70. évfordulójára készített Rádiótörténeti kiállítás tekinthető meg. A Városi Galériában a Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep gyűjteményéből láthatnak ízelítőt az ide betérők. Egy hasonló, a körmöc- bányai és Uherské Hradi- ce-i alkotóteleppel közös kiállítás is nyílt Bronz háromszög címmel. A Sóstói Falumúzeumban a Dohánymagtól a pipaszóig című tárlatot nézhetik meg az érdeklődők. A szervezők nem csak a dohányosoknak ajánlják a kiállítás megtekintését. A jósavárosi görög katolikus templomban Dr. Vi- kár István grafikusművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők egészen november 20-ig. A csengeri Helytörténeti Múzeumban Hetvenéves a magyar rádiózás címmel régi rádiók, televíziók és lemezjátszók gyűjteménye nyílt. A vásárosnaményi művelődési házban az aranyosapáti alkotótábor anyagát mutatják be. Klibanyecz Alex erdélyi ásványgyűjtő kiállítása november 15-ig tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház ma 19 órától bemutatja A velencei kalmár című darabot. (Radnó- ti-bérlet.) Szabolcs-Szatmár-Berag megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság). Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sípos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Mindenféle _________________________ Az ablakgyárban előre néznek A Nyír-Komplett a generálkivitelezői munkák mellett új gyártó üzemet is beindított Nyíregyháza (KM - MCS) — Generálkivitelezői munkák vállalásával és az építmények kulcsra kész átadásával kezdődött a nyíregyházi Nyír-Komplett Kft. története. A paletta azóta színesedett, hiszen egy nyílászáró gyártó üzemet indítottak be, amelynek termékeit nemcsak a saját építkezéseiken használják fel, hanem a belföldi eladások mellett Németországba exportálják. Ugyanehhez a profilhoz tartozik az is, hogy egy másik társaság keretében megkezdték a nyílászárókhoz a hőszigetelt üvegek gyártását. Szinte a rendszerváltással egy időben, öt éve alakult a Nyír- Komplett Kft. A társaság az első időben generálkivitelezői munkával foglalkozott, különböző megrendelések alapján kulcsra kész építményeket adott át. A megrendelőik között elsősorban a közületek hozták a munkát, de akadtak közöttük egyéni cégek és vállalkozók. Saját beruházások Elsőként Gávavencsellőn egy élelmiszer-feldolgozót építettek fel, ezt követte a vajai iskola és diákotthon, majd az igazán jelentős beruházásként említhető, a volt SZÁÉV- munkásszálló átalakítása, amelyben a zrínyis kollégisták kaptak helyet. Jelenleg az ön- kormányzattal együttműködve a Moszkva utcai társasházépítéseket kezdik, ahol 76 lakás, garázsok és üzletek kapnak helyet. Az építkezéseknél a munkák töredékét, elsősorban a szakszerelői szereléseket adják ki alvállalkozóknak, a többit saját munkatársai végzik el, akik száma meghaladja a nyolcvanat. — A beruházások évről évre visszaszorulnak, kevés a megrendelés — jellemzi napjaink építőiparát Horváth Jenő marketingigazgató. — A létszámot viszont nem akarjuk elengedni, a csapatot egyben akarjuk tartani, ami eddig sikerült, hiszen nem kellett senkit sem fagy szabadságra küldeni. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiumának épülete Elek Emil felvétele Hogy mindezt folyamatosan meg tudjuk tartani, negyedik éve saját beruházásokba kezdtünk, főleg társasházakat és üzleteket építünk. Mindez azt is jelenti, hogy az építőipari tevékenység jelentős része saját beruházásként valósul meg, nem külső megrendelők hozzák a munkát. Korábban bevált szokás volt egy-egy társasháznál, hogy a lakók finanszírozták az építkezést, az építtető pedig a fizetés ütemében elkészítette a házat. — Ehelyett mi a saját erős és kedvezményes építési hitelekből megvalósuló beruházásokat választottuk. Egészen „nyomott” áron árusítjuk ezeket a lakásokat és üzleteket, mert nagy 8 konkurencia és a hasonló szintű a túlkínálat. Arra egy percig sem gondoltunk, hogy mini TÜZÉP-telepet nyissunk, ami háttért nyújtana az építkezésekhez, hiszen nem célunk az építőanyagok hosz- szadalmas tárolása. Ehelyett közvetlenül a gyárból szállítjuk el az építőanyagokat. Növelik árbevételüket Az egymillió törzstőkéjű cég vagyona azóta 100 millió forint fölé emelkedett, az eddigi üzleti éveket nyereséggel zárták. A tendencia pedig minden évben az, hogy jelentősen növelni tudják árbevételüket, ami idén meghaladja a 400 milliót. Az építőmesteri tevékenység az árbevétel 60 százalékát adja, a többit a nyílászáróüzem és egyéb tevékenység. — Alig másfél éve indítottuk be a nyílászárók gyártását, ugyanis felméréseink alapján jelentős volt az igény ezekre a termékekre — emlékszik visz- sza a szakember az újabb profil beindítására. — Előbb egy már működő üzemet akartunk megvenni, mivel az nem sikerült, hozzáláttunk egy saját beindításához, ahol 22 főt foglalkoztatunk. Műanyag nyílászárókat — külső és belső ajtót, ablakot — készítünk nyugati technológia alapján, amely közel 10 éve már meghonosodott hazánkban. Megrendelések alapján a termelési érték közel 30 százalékát, kb. 40 millió forint értékű nyílászárót exportálunk Németországba, főleg a volt NDK területére, ahol napjainkban egy építési láz alakult ki. A készterméket kamionnal szállítjuk ki, a szerelést a kintiek végzik. Eddig nem volt minőségi kifogásuk, elégedettek a termékkel. Belföldön közvetlenül értékesítjük a nyílászárókat, de terveink szerint az országban legalább két képviseletet szeretnénk kialakítani. A saját nyílászáróink hazai beszerelését viszont már mi végezzük. Egy társcéggel közösen két hónapja komplex üveggyártó üzemet indítottak és elkezdték a hőszigelt üvegek gyártását, amelyet a nyílászáróüzem használ fel. Emellett a fa nyílászárók értékesítését is felvállalták, több cég nagykereskedői, illetve konyhabútorok forgalmazását is végzik. Rentábilisnak tűnik — A következő években a készlakás-építés, -értékesítés tűnik rentábilisnak — elemzi a jövő év feladatait Horváth Jenő. — Egy értékesítési láncolatot alakítottunk ki, hiszen lehetőség van arra. hogy a használt lakások értékét beszámítsuk az új lakásokéba és úgy értékesítsük tovább. Emellett a nyílászáróüzembe új célgépeket vásárolunk, terveinkben ugyanis a jelenleginél nagyobb volumenű eladás szerepel. Előfelvételi a jövő tanévre A jó eredményt elérők felvételimentességben részesülnek Vásárosnamény (KM) — A vásárosnaményi Ipari, Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakmunkásképző- és Szakiskola előfelvételt hirdet az irányítástechnikai műszerész szakközépiskolai osztályába. A jelentkezés határideje: november 30. A felvételi időpontja: december 5. 14 óra. Az intézmény igazgatója, Huszti Sándor elmondta: az általános iskolában jó tanulmányi eredményt elért tanulókat felvételimentességben részesítik. Jelentkezni az iskola által kibocsátott űrlapon lehet. A további információkat illetően az érdeklődők felkereshetik személyesen az iskola titkárságát, illetve a (45)371-543-as telefonszámon értesülhetnek a tudnivalókról. Fogadóórát... ...tart Lakatos András ország- gyűlési képviselő november 10-én pénteken 8 és 10 óra közt Baktalórántházán a képviselői irodában. (KM) Teadélutánra... ...várja egyedülálló sorstársait a Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesülete november 10- én, pénteken, 14 órakor Nyíregyházán a Körte u. 19. sz. alatt. (KM) A Banchieri... ...Együttes műsort ad a nyírpa- zonyi iskolában november 11 - én szombaton 18 órától. (KM) Jótékonysági... ...zenés áhítatot tartanak november 12-én 10 óra 30 perctől Nyíregyházán a kertvárosi református templomban. Az adományokat az Irgalmas Sa- maritánus Értelmifogyatékosok Napközi Otthonának megsegítésére szánják. (KM) Bábosok... ...a Kölyökvárban. November 18-án Nyíregyházán a Kölyökvárban báb-és díszletkészítő tanfolyamot indítanak. Az egy évig tartó tanfolyamra főleg általános iskolai tanárok és óvónők jelentkezését várják. (KM) Gyógy termékek... ...gyógykozmetikumok és péksütemények kiállítása és vására lesz november 10-én Nyíregyházán az egészség- ügyi szakközépiskolában. Akciót... ...rendez november 10-én a SZÜV Rt. nyíregyházi COM- PUTER-M boltja. Ezen a napon a részvénytársaság féláron adja a WINDOWS 95 magyar nyelvű változatát. (KM) Véradást... ...szerveznek november 10-én Nyíregyházán a tejipari vállalatnál és a kenyérgyárban. Ezen a napon a SZAVICSAV vásárosnaményi üzemében is véradás lesz. (KM) A Hallássérültek... ...Szövetségében Nyíregyházán a Szabolcs u. 2. sz. alatt november 11-én délelőtt a hallásjavító készülékekhez mintavétel lesz, a készülékek beszabályozását is elvégzik. Ezen a héien a megyeszékhelyen a Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7-től reggel 7 óráig. Nyíregyháza patikái közül la 17/9. sz. gyógyszertár tart ügyeletet a Szabadság tér 1. szint alatt. A Beregszá- f vaS? \ szi Magyar Gimnázium felvette Bethlen Gábor nevét. Ebből az alkalomból felavatták a névadó szobrát. A szobor elkészítéséhez jelentős anyagi támogatást adott a Consensus Humánus Alapítvány, a Nyírgép Kft., az Illyés Közalapítvány, a Rákóczi Szövetség, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Kárpátaljai Szövetség. Az emlékezetes névadó ünnepség és a szobor az elismerésre méltó összefogásnak köszönhető.