Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-09 / 264. szám
1995. november 9., csütörtök HATTER Hátulsó pár, előre fuss !? Térségfejlesztés és térség nem fejlesztés • Konkrét pénzt konkrét programhoz Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Izgalmas volt a téma, és tiszteletre méltó a szándék, hiszen a viták kereszttüzében áll manapság a bennünket, a „leszólt vidék” lakóit igencsak érintő területfejlesztési törvény, mely már régóta halogatódik. Pénteken is volt része kritikában azon a nyíregyházi konferencián, mely térségfejlesztés-ügyben jött létre, s ahol részt vettek nem megyénkbéli országgyűlési képviselők, s minisztériumi tisztségviselők is. (Érdekes, hogy másnap egy másik tanácskozáson a Megyei Jogú Városok Szövetsége felhatalmazta a választmányt, hogy a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvényjavaslat visszavonását kezdeményezze, illetve — szükség esetén — az Alkotmánybírósághoz forduljon.) 1 kontra 99 A nálunk rendezett eszmecserén Baráth Etele egy általa is megdöbbentőnek jellemzett adatot idézett, mely szerint az EBRD-től a hazánkba érkező hiteleknek csupán 1, azaz egy százaléka kerül az ország három keleti megyéjébe, a többi 99-et Budapest és Nyugat- Magyarország használja fel. Azt mondta. Pesten az a hír járja, hogy a gázfejlesztés messze nem hozza azt a hatást, amit ettől vártak. Dilemma, hogy „vajon nem lett volna-e jobb, azt a hihetetlen pénzt mondjuk ipari parkok létesítésére költeni...” Pulai Gyula MüM-államtitkár többek között megemlítette: „nagy kihívás, mi több, feszültségpont lesz a pazarló szakmunkás- képzők számára az elkövetkező néhány év, ugyanis 30-40 százalékkal csökken a tanulólétszám”... Nem kétséges: szemlélet- váltásra van szükség, azaz nem feltétlenül kell reménykedünk központi területfejlesztésben. Meg is kérdeztem egy politikust és két szakembert, nekik mi jut eszükbe a témáról. Hozzászólásuk fönt is, s A mozgékony, biztonságos, kulturált közlekedést szereti a működő tőke — ez itt például egy út Elek Emil felvétele helyben is megfontolásra érdemes. Tukacs István, az MSZP megyei ügyvezető alelnöke sem hallgatta el a törvény körül koncepcionális ellentéteket. Három elv közül ugyanis egyet ki kell választani: egyformán juttatni mindenhová, vagy csak a fejlettebbeket támogatni. hogy az húzza majd a többit, avagy a hátrányos helyzetűeknek fokozottabb támogatást adni. Ok ez utóbbi mellett vannak. Nagy az elvándorlás A fejlesztési döntéseket és a pénzalapokat decentralizálni kell — ez azonban módszer és semmi esetre sem tekinthető a probléma megoldásának — mondta. Hátrányos helyzet nincs általában, ezért intézkedni is konkrétan lehet. Biztató jeleket lát, mindamellett, hogy hangsúlyozta: a terület- fejlesztés összekapcsolódik az önkormányzatok finanszírozásával, a normatív támogatás és az átengedett bevételek arányával, hiszen a pénzügyi helyzetbe hozás a területi egyenlőtlenségeket segíthet feloldani. A nagyobbik kormánypárt megyei vezetője meg van győződve affelől, hogy megyénknek középtávon megvan az esélye a felzárkózás megkezdéséhez. A társadalomkutató oldaláról a probléma másként vetődik fel. Fábián Gergely szociológus, az Egészségügyi Főiskola oktatója felhívta a figyelmet egy közeledő nagy veszélyre, az „underclass”, a társadalom alatti osztály kialakulására. Az ország 1991-92- ben két részre szakadt, óriásiak a megélhetési különbségek — megyénkben az egy főre jutó reáljövedelem 1981, tehát 14 év óta majdnem változatlan. A felzárkóztatás egyik lehetősége lenne a még munkahellyel rendelkezők jövedelmének kiegyenlítése. Szomorú, de így van: egy felmérés szerint nemcsak nagy az elvándorlás a megyéből (megerősítette az információmat: 8-10 ezren mennek el innen évente), hanem az elvágyódás is a fejlettebb országrészekbe. A régió kiemelt kezelése, ha sírunk, a segítség a Nagy Politikától, a Nagy Tudománytól nem várható el. Nagyon dicséretes, hogy összeállt egy csapat — mondta —, hogy megvan a megye komplex fejlesztési koncepciója. Énnek folyamatos korrigálása mellett egyeztetett lobbystralégia, s a civil szféra támogatottsága kell. Üléstermen kívül is — A munkahelyteremtő beruházásokhoz milliárdok áramlottak a megyébe — hol van ez a temérdek pénz? Ezzel csak azt akarom mondani a konkrét Z örög a kárászt a lehullott, száraz levéltől. A termések zöme betakarítva, csak az erdő-mező vadjai maradnak kint. Itt az ősz, a vadászati idény. Vajon teremnek-e mezőink elegendő apróvadat, s erdőink a nemesebbjeiből?! Ha az ember végigmegy a mezőn még megriasztja egy-egy fácán, kisebb fogolycsapat. De fűrjét már csak nagyítóval kell keresni, s nyálat is elvétve. Megváltozott a táj, más életmódra készteti őket és persze az éghajlat, az időjárási viszonyok. A meleg, száraz nyarak egyre inkább kedveznek az apróbb rágcsálóknak, ürgéknek, főleg pockoknak. Károkozásuk ugrásszerűen megnőtt. Az egyszerű ember, főleg a kiránduló turista meleg szeretettel gondol az erdő állataira. Hiszen ezeken a meséken nőtt fel, és tudja, hogy a mező vadjai, az erdő állatai pátyolgatásra szorulnak. Tudják ezt az emberek, hiszen odúkat készítenek a ház körüli énekes madaraknak, Őszi erdő — vadakkal gondolva a zord télre. Egyre több területet foglal el az ember, épít be, de örvendetes, hogy a tájvédelmi körzetek még megmaradtak, az újból visszatérő cserjések, horhosok menedéket nyújtanak, s talán remény van rá, hogy életteret találva maguknak lassú szaporodásnak indulnak. Igen, a vadászati szezon, a szarvasbőgések időszaka is van. Valamikor úri passzió, szórakozás volt. A közelmúltban „nagyjaink" is itt élték ki szenvedélyüket, s az erdő oly bölcsen hallgátott is róla. Ma, amikor visszatér a magántulajdon, s vannak erdő- birtokosok, a licitált erdőknek tulajdonosaik, vajon tervszerűbbé válik a vadgazdálkodás, vagy magán viseli a szociális piacgazdaság összes vadhajtásait? Egy biztos, ma legalább úgy irtják az erdő-mező vadjait, mint azelőtt bármikor. Ebben nemcsak a külföldi jár élen, aki mesés trófeákra vadászva mindent megad, hanem honi vadászaink. Ez érthető, hiszen azért vadász valaki, társasághoz tartozik, felszerelést vásárol, fizet érte. Meg az is érthető, hogy a dúvadat irtani kell, elvégezni a vadállomás erősítése érdekében a szelektálást, vagyis a gyengébbet eltaszítani. De- hát ennyi dúvad és selejt állat egyáltalán van-e? Ki dönti el melyik ez vagy az? És akkor még nem is beszéltünk az orvvadászokról, a rabsi- cokról. A munkanélküliség sok mindenre kényszeríti az embert. Hogy hurkot vessen, hogy csapdát állítson, s még ki tudja milyen fondorlattal, alattomosan ejtse el az állatokat. Hivatásos vadászok, vadőrök a megmondhatói, hogy milyen bőséges tárháza van a vadorzásnak, amikor válogatás nélkül, értelmetlenül pusztul el sok értékes állat. Zörög a haraszt. Járjuk mi kirándulók az erdőt, gyönyörködünk az őszi levelekben, melyek a halvány sárgától a bordóig a legkülönfélébb árnyalatokban pompáznak. Néha mi találunk rá a már oszlásnak indult állattetemre, ahogy makkot, mogyorót keresünk, s elszorul a szívünk az értelmetlen pusztulás láttán. De azt is látjuk, hogy egyik napról a másikra kivágnak erdőrészeket melyekről nem tudhatjuk, hogy szükséges volt-e kivágásuk. Ugyanakkor nem nagyon látjuk buzogni a telepítési kedvet, mely csak hosszú távon ígér nyereséget, s a ma vállalkozói szemlélete nem ez irányba mutat. Pedig az ember életéhez hozzátartozik az erdő vadjaival, sivárabb lenne nélküle az életünk, mint ahogy a vadászé is, ha nem tartozna társaságába, s hiába járná vad után kutatva fegyverével az erdőt.-j-k ár sokan szeretik ava- das ízeket, meg a szép JLß állatbundákat, de ahogy a filmen is van, ha nem is a vízilovakkal, de ebben a vesszőfutásban a vadakkal vagyok. programokhoz konkrét pénzek és konkrét, számon kérhető felelősök szükségesek. Siker csak akkor lesz — fontos a sorrend —, ha a helyi kezdeményezésekhez csatlakozik központi állami beavatkozás. A gyakorló szakember, Marosi Lajos szociológus, kandidátus (jelenleg még nyíregyházi lakos) Számára az egyik legfőbb feltétel a tudás és az információ. Szerinte a jövőtervezésben túl nagy arány jutott a kilincset egymásnak adó nyugati szakembereknek. Baj, hogy megyei adatokért gyakran országos szervekhez kell fordulni. (Az MTA tudományos testületé szociológiai szekciójának éves költségvetése 20 ezer Ft.). Említette, hogy korábbi munkahelyén készített egy Phare- pályázatot, mely a megye munkanélküliségi helyzetét tárta volna fel speciális megyei kiutakat keresve, (támogatta a KSH Megyei Igazgatósága és a Munkaügyi Központ is), de a pályázat „nem volt nyerő”. Az összegyűjtött információkat aztán gyorsan meg kell ismertetni a felhasználókkal. Erre példaként hozta fel: a Munkaügyi Központ aktív támogató eszközeinek (ilyen a képzés) hatékonyságát egy éve méri már, de az intézmények a nyár közepéig nem kaptak visszajelzést. Szerinte az önkormányzati, országgyűlési képviselőknek többet kellene protokollmen- tesen — üléstermen kívül — ismerkedniük a helyi gondokkal. Szóval, kinek ügy a térség- fejlesztés illetve a térség nem fejlesztés? Amint látható, főleg számunkra az, de egyelőre csak küszködünk a lemaradás ellen, ám még keveset küzdöttünk a fejlődésért. Ünnepfoglalók M. Magyar lászló y t gy tűnik, a magyar 1 / történelem elmúlt W 1099 éve nem volt elegendő arra, hogy hazánk polgárai megtanuljanak együtt ünnepelni. Elég csak a legutóbbi, az októberi nemzeti ünnepünkre gondolni, amely az összefogás helyett a széthúzást tükrözte. Egynémely ellenzéki politikus a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta, ám éppen azáltal, hogy külön rendezték meg pártjuk nagygyűlését, a gyakorlatban is rácáfoltak erre a szépen hangzó gondolatra. Persze, mondhatják erre többen, nem volt még nagyon régen 1956, sokan élnek közöttünk olyanok, akik egykoron a barrikádokon ellenfélként néztek egymással farkasszemet. Mindnyájuk érdeke lenne Magyarország sorsának felvirágoztatása, ám a megbékélés, a megbocsátás fogalmakkal nem akarnak közelebbről megbarátkozni. Ha igazat adunk azoknak a véleményeknek, amelyek szerint 1956 közel van napjainkhoz, akkor abban talán már mindenki egyetérthet: az 1848-as események annyira régen voltak, hogy személyes sérelem senki nevéhez nem fűződik, a forradalom vívmányait minden magyar ember a magáénak érezheti. Ennek ellenére az elmúlt években március idusán a tavaszi nemzeti ünnepünk is gyakran alakult át a különböző pártok ünnepévé, politikai nagygyűlésévé. Annyi fórumon, politikai rendezvényen elmondhatja véleményét a mindenkori kormányzó párt, illetve az ellenzék, épp ezért érthetetlen az egyszerű emberek számára, hogy a méltóságteljes megemlékezés helyett az indulatok felkorbácsolására törekszenek. Jövőre ünnepeljük a honfoglalás 1100. évfordulóját. Ünnepi szokásainkat látva félő, most sem sikerül megteremteni a nemzeti egységet, s a pártok majd kisajátítják maguknak a magyar történelem e dicső eseményét. Jó lenne pedig, ha a múltról való megemlékezés méltó alapot adna az összefogásra, a közös gondolkodásra. Ez mindnyájunk pártok feletti érdeke! Jó, jó! És utána mivel fütünk?... Ferter János karikatúrája Az adó adója Györke László ■y'k énzügyminiszterünk nem mondott újat, A. amikor ismertette a parlament előtt a jövő évi költségvetésre vonatkozó kormányjavaslatot. Ebből megtudtuk: a körülmények továbbra sem teszik lehetővé az életszínvonaljavítását, sőt 1996-ban a reáljövedelem, főként a reálbérek jelentős, 4 százalékos csökkenését tervezi, prognosztizálja. Hogy mi bajom ezzel a bejelentéssel? Hiszen az idén a reálbércsökkenés állítólag 9-10 százalékos eddig. Tehát akár tapsolnom is lehetne, hogy milyen jó, mégis megyünk előre azáltal, hogy hátrafelé lassulunk. Mert, ugye, a mozgás viszonylagos. Hanem az egy kicsit zavarba hozott, hogy mindez úgy hangzik, mintha (még ennek is) örülnünk kellene. Sőt, nem rejti véka alá, hogy a reálbér- csökken(t)és a kormánypolitika szerves része. Állítólag ettől csökken majd az infláció mértéke. A pénz világa ugyan egyre távolabb áll tőlem (jövőre újabb négy százalékkal), ám ezt azért kétlem. Levonhatjuk a következtetést: tehet itt az egyszerű halandó akármit, ha a kormány — élén a pénzügyminiszterrel — célja az, hogy ha belegebed is a magyar, reáljövedelme akkor is csökkenni fog, mert erről gondoskodnak (lásd: a reálbércsökkentést a tb-járulék 2% -kos emelésével kívánja elérni a kormány). Hát, mit mondjak: nem sok jóra számíthatunk, hiszen a miniszter úr részvéttelen, még csak nem is sajnál bennünket, hogy tovább szegényedünk. Azt azért kétlem, hogy a reálbérünk csökkenése kisebb lesz, mint az idén. Indokaim? Januártól az is fizet személyi jövedelemadót, aki a megélhetését is alig biztosító alacsony béréből kénytelen tengődni. Olyan ez, mintha az állam a koldustól kérne alamizsnát. Másik: a fogyasztási adó várható emelését is bejelentették már. A kötelező biztosítás megadóztatása is beszédtéma. Ez már majdnem úgy néz ki azok számára, akik még senkinek nem okoztak kárt gépkocsijukkal — tehát az abszolút többségnek —, mintha az adót adóztatnák. Amit aztán úgyszintén meg lehet adóztatni. Ez az adólavina.
