Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-28 / 254. szám
1995■ OKTÓBER 28., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Kegyurak régen Öt évet kellett várniuk a szamosújlakiaknak c A szerző felvételei Elhalkulóban az októberi nyár. Az út szélén sokszínű gyönyörűségben pompáznak a téli álomba készülő fák. Sárga, cinóber, álmosbarna és más, fantáziával megálmodott színárnyalatok. Ősz van már, igazi ősz. Nehezen száll fel a reggeli köd, ám a baktai erdő után már kiderül: ajándék volt ez az október. Mihucz Ildikóval, a műemlékvédelmi felügyelőség munkatársával a megye csücskébe tartunk, ahol búvó örökségként számos régi templom és más műemlék rejtőzik. Úgy terveztük, egy napra Ildikó mellé szegődöm, elkísérem napi munkája során, így talán jobban betekintést nyerhetünk a műemlékvédelem mindennapi feladataiba, gondjaiba. Utunk legelőször Szamosújlakra vezet, ahol nemrég fejezték be az ottani műemlék református templom helyreállítását. Út közben rövid tájékoztatást kapok a helyreállítás előzményeiről, a templomról. A már álló épületet először 1329-ben említik az írások, titulusa szerint Keresztelő Szt. Jánosról nevezték el. A falu már a 16. század közepén református, 1590-ben újra katolikus; a 17. század vége óta pedig végleg reformátussá vált. Az évszázadok során tűzvész, árvíz és az idő rongálta, az állapota pedig a legutolsó tatarozás óta eltelt idő alatt rendkívül leromlott. A régóta esedékes műemléki helyreállítás megindításáról az 1990-es januári helyszíni szemle során született meg a döntés: a templom megmenekül. Az 1990 nyarán megindult műemléki kutatás eredményei lehetővé tették, hogy az épület addig rejtőző középkori értékeit a hiteles, igényes műemléki helyreállítással be lehessen mutatni. Öt évet kellett várniuk a szamosújlakiaknak, míg elkészült a felújítás. Türelemre volt szükség, hisz az Úr hajléka évekig használhatatlan volt. Megérte várakozni, csodás, fehérre meszelt kis ékszerdoboz fogadja most a hívőket és a látogató vendégeket. Megyénk újabb haranglábas, megszépült műemlékkel gazdagodott. Örömmel fogad Varga Árpád tiszteletes úr is, aki az elmúlt öt évben sok gonddal küszködhetett. Valóságos kis előadást hallok tőle. A több évszázadot átölelő beszélgetésből néhány gondolat: — Már az 1100-as években működött Cégénydányádon egy monostor, amely ennek a környéknek az oktatási centruma volt. A monostorban lakó szerzetesek látták el a környező gyülekezeteknek az egyházi szolgálatát, szorgalmazták a templomok építését. A gyügyei, szamosújlaki és a nagyszekeresi templom építése a XIII. században kezdődött. Az egyházak sokat köszönhettek a Cégénydányádon élő Kende családnak. De az évszázadok során is mindig voltak olyan áldozatkész kegyurak, földesurak, akik komoly ősz- szeget áldoztak a templomok fenntartására. Jellemző például, hogy az 1865-ös tűzvész után, amikor a falu egyharmad része és a templom is leégett, az áldozatos lelkületű Nagyváradi Ajtay Sámuel a lelkész által az újjáépítésre kért összeget megtetézte... A mostani tiszteletes úrnak sincs oka sok panaszra, most sem maradt el a segítő kéz: — A templomszentelés alkalmából elmondtam, hogy hála Istennek, ismerjük azokat a kegyurakat, akik lehetővé tették, hogy az Úr dicsőségére fennmaradhassanak a templomok. A mai kegyurakat másképpen hívják: műemlékvédelmi hivatal, megyei ön- kormányzat, helyi önkormányzat, esperesi hivatal. Az építkezés megkezdésekor alig 60 ezer forintunk volt. A helyreállítás több mint 11 millió forintba került... □ a nem túl nagy létszámú gyülekezet mivel tudott hozzájárulni a költségekhez ebben a szegény világban? — Itt mindenki református, és nincs olyan lakos, aki ne járulna hozzá az egyház fenntartásához. A munkálatok során úgy kétezer munkaórát végeztek társadalmi munkaként, vagy ahogy, mi mondjuk: Isten dicsőségére. Nem volt a faluban olyan család, amely ilyen vagy olyan mértékben ne járult volna hozzá a munkához. Ma mindenki láthatja — megérte. Megújult, szép templommal dicsekedhetünk. Sokat időztünk Szamosújlakon, utazzunk hát tovább, nézzük meg a másik két, szóba hozott templomot. A maga nemében unikum a gyügyei istenháza, amely festett kazettás, zodiákus mennyezettel dicsekedhet. Az önkormányzat segítségével 1992-ben állították helyre. Az épület szép, de sajnos már néhány év alatt kikezdte az idő, illetve a nedvesség. A Szamos nem kedvez az itteni épületeknek, s az ellene való küzdelem sziszifuszinak tűnik. Elhagyatottabbnak látszik viszont az egykori egyházközpont, Cégénydányád református temploma, amelynek a heíyreálí- tására több millió forint kellene. Sajnos, csak toldozgatásra futja... Haladunk tovább, délben Csengerben kell lennünk, ahol útitársamat az 1780- ban épült Szuhányi-kúriánál várja egy vállalkozó. Az épületet szeretné megvenni a helyi önkormányzattól, ám előtte a műemlékvédelmisekkel is kell beszélnie. A tárgyalás során kiderül, a fiatalember fogadót, panziót szeretne a patinás épületből alakítani, olyat amelyik otthona is lenne. Felülre tetőtér-beépítés kerülne. Az építési felügyelő elmondja, semmi kifogás ez ellen, de a főfalaknak, a kor stílusjegyeinek, a barrokkos megjelenésnek meg kell maradni. Remélhetőleg így lesz, ha egyáltalán létrejön az átalakítás, ami legalább 10 millióba kerülne... A mintegy órás egyeztetés után tovább megyünk Ököritófülpösre, ahol szintén a református lelkész vár. A fülpösi templom kisebb renoválásának a befejezését szemléljük meg. Műszaki átadásra vártak. Csatornákat javítottak és homlokzatfestés történt. A festői környezetben, a Szamos holt ága melletti dombon álló épület szépnek tűnik. Kiderül, ez csak a látszat. A nagy ellenség, a víz itt is dolgozik, félő, hogy egyszer összerogy az alámosott templom. A szakvélemény: a templom körüli vizet el kell valahogy vezetni, a falakat is vízteleníteni kell, egyébként a pusztítás tragikussá válhat. Félő, hogy egyszer megindul a töltés, és a víz alámossa az épületet. Megyénk páratlannak mondható műemlékekkel dicsekedhet. Fenntartásuk hatalmas erőfeszítést igényel. Félő, hogy minden erőfeszítés ellenére sem tudunk lépést tartani a pusztulással. A megszépült szamosújlaki református templom Az ingázó rendező Győré Ágnes Telihay Péter dramaturg, rendező és díszlettervező. Bár fiatal még — harmincéves — neve a szakmában többet jelent, mint ígéretet. Körülbelül két éve a kritikusok elismeréssel fogadták vizsgarendezését, a Stuart Máriát, melyet a Miskolci Nemzeti Színházban játszottak. A másoddiplomást a siker után ott is marasztalták. Következő munkája Szép Ernő: Háromlevelű lóhere című darabjának színpadra állítása volt. Egy olyan feladat, amit Hegyi Árpád Jutocsa direktor kicsit rátukmált, a megvalósítással mégis sikerült újra kivívnia a műértők dicséretét. A közönségét is. Mindez talán előrevetítette, hogy eseteben nem hullócsillaggal lesz dolgunk. Azt mondja: egy időben nyomasztották a sikerei (melyekhez minden bizonnyal az is hozzátartozik: tizennyolc évesen vették fel a színművészeti főiskola dramaturg szakára, később pedig első próbálkozásra jutott be az egyik Ádám Ottó és Békés András vezette rendezőosztályba.) Szerinte a szorongásra rá is ment két rendezése: a Kurázsi mama Miskolcon és a Mesél a bécsi erdő a Pesti Színházban. Ma már túljutott a görtozatának premierjét tartják. A velencei kalmárét, amely többek közt az uzsorások hatalmáról, a pénz- és érdekközpontúságról, az idegengyűlöletről és a ho- moszexualitásról vet föl kérdéseket. A rendező úgy tartja, pályáján valószínűleg az arisztotelészi Poetica szükségszerű véletlenei érvényesülnek, de igazából mindig egyetlenegy dilemma foglalkoztatja: mik azok a pszichés sérülések, amik befolyásolják, irányítják az ember életét, kapcsolatait. Tulajdonképpen folyamatosan analízist végez. Adaptációiban mindig komoly funkciója van a zenének. Kifejti, hogy az életében főszereplő a muzsika és a tánc. Nincs az a vers, ami, mondjuk, Beethoven V. szimfóniájának kezdetét el tudná mondani — fogalmazza meg. S a szeme csillagszórófényeket szór. Borsod teátrumában már várja az újabb kihívás. Egy angol reneszánsz rémdrámát állít majd színpadra, az Amalfi hercegnőt, melyben a brutalitás eredőit, mibenlétét kutatja. Tavasszal várhatóan ismét megjelenik Nyíregyházán, hogy Schiller Wallensteinjéhez adjon instrukciókat. A tizenöt felvonásos drámához, amely vágyai szerint két estén át tartana, s amelynek kapcsán megvalósulhat egy régi terve: együtt dolgozni Csorna Judittal. Bodnár István A helyreállításra váró cégénydányádi templom csőt okozó lelki terhen. Természetesen ez nem jelenti a felelősséggel végzett munka hiányát. A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban az előző évadban tette le névjegyét. Lehet, hogy merészség volt egy olyan színháztörténeti forradalmat szimbolizáló, j — így a publikumot meg- J osztó — drámával indíta- l nia, mint a Jean Paul Ma- { rat üldöztetése és meggyilkolása..., de ő nem az az ember, aki kitérne a kísérletek, megújulási törekvések elől. Például valaha alapítój volt Szegeden a Független Szí padnak. Törekvéseiben felfedezhető Artaud hatása, aki szerint a színháznak „ a mozitól, a ,y í music- halltól a cirkusztól és magától az élettől ismét magához kell venTelihay Péter Harasztosi Pál felvétele nie mindazt, ami mindig is az övé volt”, mert „minden egyes kiejtett szó jelenté- sének értelemszerű kitágítására és fokozására van szükség”. Mindez talán hátit teret ad ahhoz, hogy fk fordulhatott elő az élig múlt évadban, hogy a K Marat egyik előadásán B egy kamaszfiú felmá- 0 szott a színpadra. Ál- V lítólag meg akarta W nézni a zuhanyzót, ( ahol a megjelenített elmebetegek egyfajta terápiában részesültek. Valószínűleg a vájtfülűek meg mernének esküdni rá, hogy Telihay Péter az aktuális politikai kérdésekhez választ darabot, így az sem véletlen, hogy ma éppen A velencei kalmár általa megálmodott válA KM VENDÉGE
