Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-28 / 254. szám

1995■ OKTÓBER 28., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Kegyurak régen Öt évet kellett várniuk a szamosújlakiaknak c A szerző felvételei Elhalkulóban az októberi nyár. Az út szé­lén sokszínű gyönyörűségben pompáznak a téli álomba készülő fák. Sárga, cinóber, álmosbarna és más, fantáziával megálmo­dott színárnyalatok. Ősz van már, igazi ősz. Nehezen száll fel a reggeli köd, ám a baktai erdő után már kiderül: ajándék volt ez az október. Mihucz Ildikóval, a műem­lékvédelmi felügyelőség munkatársával a megye csücskébe tartunk, ahol búvó örök­ségként számos régi templom és más mű­emlék rejtőzik. Úgy terveztük, egy napra Ildikó mellé szegődöm, elkísérem napi munkája során, így talán jobban betekintést nyerhetünk a műemlékvédelem mindennapi feladataiba, gondjaiba. Utunk legelőször Szamosújlakra vezet, ahol nemrég fejezték be az ottani műem­lék református templom helyreállítását. Út közben rövid tájékoztatást kapok a hely­reállítás előzményeiről, a templomról. A már álló épületet először 1329-ben említik az írások, titulusa szerint Keresztelő Szt. Jánosról nevezték el. A falu már a 16. szá­zad közepén református, 1590-ben újra katolikus; a 17. század vége óta pedig vég­leg reformátussá vált. Az évszázadok so­rán tűzvész, árvíz és az idő rongálta, az ál­lapota pedig a legutolsó tatarozás óta el­telt idő alatt rendkívül leromlott. A régóta esedékes műemléki helyreállítás megindí­tásáról az 1990-es januári helyszíni szemle során született meg a döntés: a templom megmenekül. Az 1990 nyarán megindult műemléki kutatás eredményei lehetővé tet­ték, hogy az épület addig rejtőző középko­ri értékeit a hiteles, igényes műemléki helyreállítással be lehessen mutatni. Öt évet kellett várniuk a szamosújlaki­aknak, míg elkészült a felújítás. Türelemre volt szükség, hisz az Úr hajléka évekig használhatatlan volt. Megérte várakozni, csodás, fehérre meszelt kis ékszerdoboz fogadja most a hívőket és a látogató ven­dégeket. Megyénk újabb haranglábas, megszépült műemlékkel gazdagodott. Örömmel fogad Varga Árpád tiszteletes úr is, aki az elmúlt öt évben sok gonddal küszködhetett. Valóságos kis előadást hal­lok tőle. A több évszázadot átölelő beszél­getésből néhány gondolat: — Már az 1100-as években működött Cégénydányádon egy monostor, amely en­nek a környéknek az oktatási centruma volt. A monostorban lakó szerzetesek lát­ták el a környező gyülekezeteknek az egy­házi szolgálatát, szorgalmazták a templo­mok építését. A gyügyei, szamosújlaki és a nagyszekeresi templom építése a XIII. szá­zadban kezdődött. Az egyházak sokat kö­szönhettek a Cégénydányádon élő Kende családnak. De az évszázadok során is min­dig voltak olyan ál­dozatkész kegyu­rak, földesurak, akik komoly ősz- szeget áldoztak a templomok fenn­tartására. Jellemző például, hogy az 1865-ös tűzvész után, amikor a falu egyharmad része és a templom is leé­gett, az áldozatos lelkületű Nagyvá­radi Ajtay Sámuel a lelkész által az újjá­építésre kért össze­get megtetézte... A mostani tiszte­letes úrnak sincs oka sok panaszra, most sem maradt el a segítő kéz: — A templom­szentelés alkalmá­ból elmondtam, hogy hála Istennek, ismerjük azokat a kegy­urakat, akik lehetővé tették, hogy az Úr dicsőségére fennmaradhassanak a templo­mok. A mai kegyurakat másképpen hív­ják: műemlékvédelmi hivatal, megyei ön- kormányzat, helyi önkormányzat, esperesi hivatal. Az építkezés megkezdésekor alig 60 ezer forintunk volt. A helyreállítás több mint 11 millió forintba került... □ a nem túl nagy létszámú gyülekezet mivel tudott hozzájárulni a költségekhez ebben a szegény világban? — Itt mindenki református, és nincs olyan lakos, aki ne járulna hozzá az egy­ház fenntartásához. A munkálatok során úgy kétezer munkaórát végeztek társadal­mi munkaként, vagy ahogy, mi mondjuk: Isten dicsőségére. Nem volt a faluban olyan család, amely ilyen vagy olyan mér­tékben ne járult volna hozzá a munkához. Ma mindenki láthatja — megérte. Meg­újult, szép templommal dicsekedhetünk. Sokat időztünk Szamosújlakon, utaz­zunk hát tovább, nézzük meg a másik két, szóba hozott templomot. A maga nemé­ben unikum a gyügyei istenháza, amely festett kazettás, zodiákus mennyezettel di­csekedhet. Az önkormányzat segítségével 1992-ben állították helyre. Az épület szép, de sajnos már néhány év alatt kikezdte az idő, illetve a nedvesség. A Szamos nem kedvez az itteni épületeknek, s az ellene való küzdelem sziszifuszinak tűnik. Elhagyatottabbnak látszik viszont az egykori egyházközpont, Cégénydányád re­formátus temploma, amelynek a heíyreálí- tására több millió forint kellene. Sajnos, csak toldozgatásra futja... Haladunk tovább, délben Csengerben kell lennünk, ahol útitársamat az 1780- ban épült Szuhányi-kúriánál várja egy vál­lalkozó. Az épületet szeretné megvenni a helyi önkormányzattól, ám előtte a műem­lékvédelmisekkel is kell beszélnie. A tárgya­lás során kiderül, a fiatalember fogadót, panziót szeretne a patinás épületből alakí­tani, olyat amelyik otthona is lenne. Felül­re tetőtér-beépítés kerülne. Az építési fel­ügyelő elmondja, semmi kifogás ez ellen, de a főfalaknak, a kor stílusjegyeinek, a barrokkos megjelenésnek meg kell marad­ni. Remélhetőleg így lesz, ha egyáltalán létrejön az átalakítás, ami legalább 10 mil­lióba kerülne... A mintegy órás egyeztetés után tovább megyünk Ököritófülpösre, ahol szintén a református lelkész vár. A fülpösi templom kisebb renoválásának a befejezését szem­léljük meg. Műszaki átadásra vártak. Csa­tornákat javítottak és homlokzatfestés tör­tént. A festői környezetben, a Szamos holt ága melletti dombon álló épület szépnek tűnik. Kiderül, ez csak a látszat. A nagy ellenség, a víz itt is dolgozik, félő, hogy egyszer összerogy az alámosott templom. A szakvélemény: a templom körüli vizet el kell valahogy vezetni, a falakat is víztele­níteni kell, egyébként a pusztítás tragikus­sá válhat. Félő, hogy egyszer megindul a töltés, és a víz alámossa az épületet. Megyénk páratlannak mondható műem­lékekkel dicsekedhet. Fenntartásuk hatal­mas erőfeszítést igényel. Félő, hogy min­den erőfeszítés ellenére sem tudunk lépést tartani a pusztulással. A megszépült szamosújlaki református templom Az ingázó rendező Győré Ágnes Telihay Péter dramaturg, rendező és díszlettervező. Bár fiatal még — har­mincéves — neve a szakmában többet jelent, mint ígéretet. Körülbelül két éve a kritikusok elismeréssel fogadták vizsga­rendezését, a Stuart Máriát, melyet a Miskolci Nemzeti Színházban játszottak. A másoddiplomást a siker után ott is marasztalták. Következő munkája Szép Ernő: Há­romlevelű lóhere című darabjának szín­padra állítása volt. Egy olyan feladat, amit Hegyi Árpád Jutocsa direktor kicsit rátukmált, a megvalósítással mégis sike­rült újra kivívnia a műértők dicséretét. A közönségét is. Mindez talán előrevetítet­te, hogy eseteben nem hullócsillaggal lesz dolgunk. Azt mondja: egy időben nyomasztot­ták a sikerei (melyekhez minden bi­zonnyal az is hozzátartozik: tizennyolc évesen vették fel a színművészeti főisko­la dramaturg szakára, később pedig első próbálkozásra jutott be az egyik Ádám Ottó és Békés András vezette rendező­osztályba.) Szerinte a szorongásra rá is ment két rendezése: a Kurázsi mama Miskolcon és a Mesél a bécsi erdő a Pes­ti Színházban. Ma már túljutott a gör­tozatának premierjét tartják. A velencei kalmárét, amely többek közt az uzsorá­sok hatalmáról, a pénz- és érdekközpon­túságról, az idegengyűlöletről és a ho- moszexualitásról vet föl kérdéseket. A rendező úgy tartja, pályáján valószínűleg az arisztotelészi Poetica szükségszerű vé­letlenei érvényesülnek, de igazából min­dig egyetlenegy dilemma foglalkoztatja: mik azok a pszichés sérülések, amik be­folyásolják, irányítják az ember életét, kapcsolatait. Tulajdonképpen folyama­tosan analízist végez. Adaptációiban mindig komoly funkci­ója van a zenének. Kifejti, hogy az életé­ben főszereplő a muzsika és a tánc. Nincs az a vers, ami, mondjuk, Beetho­ven V. szimfóniájának kezdetét el tudná mondani — fogalmazza meg. S a szeme csillagszórófényeket szór. Borsod teátrumában már várja az újabb kihívás. Egy angol reneszánsz rémdrá­mát állít majd színpadra, az Amalfi her­cegnőt, melyben a brutalitás eredőit, mi­benlétét kutatja. Tavasszal várhatóan is­mét megjelenik Nyíregyházán, hogy Schiller Wallensteinjéhez adjon instruk­ciókat. A tizenöt felvonásos drámához, amely vágyai szerint két estén át tartana, s amelynek kapcsán megvalósulhat egy régi terve: együtt dolgozni Csorna Judit­tal. Bodnár István A helyreállításra váró cégénydányádi templom csőt okozó lelki terhen. Természetesen ez nem jelenti a felelősséggel végzett munka hiányát. A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban az előző évadban tette le névjegyét. Lehet, hogy merészség volt egy olyan színháztörténeti forradalmat szimbolizáló, j — így a publikumot meg- J osztó — drámával indíta- l nia, mint a Jean Paul Ma- { rat üldöztetése és meggyil­kolása..., de ő nem az az ember, aki kitérne a kísérle­tek, megújulási törekvések elől. Például valaha alapítój volt Szegeden a Független Szí padnak. Törekvéseiben felfe­dezhető Artaud ha­tása, aki szerint a színháznak „ a mozitól, a ,y í music- halltól a cirkusztól és magá­tól az élet­től ismét magához kell ven­Telihay Péter Harasztosi Pál felvétele nie mindazt, ami mindig is az övé volt”, mert „minden egyes kiejtett szó jelenté- sének értelemszerű kitágítására és fokozására van szük­ség”. Mindez talán hát­it teret ad ahhoz, hogy fk fordulhatott elő az él­ig múlt évadban, hogy a K Marat egyik előadásán B egy kamaszfiú felmá- 0 szott a színpadra. Ál- V lítólag meg akarta W nézni a zuhanyzót, ( ahol a megjelenített el­mebetegek egyfajta terá­piában részesültek. Valószínűleg a vájtfülűek meg mernének es­küdni rá, hogy Telihay Péter az ak­tuális politi­kai kérdé­sekhez vá­laszt dara­bot, így az sem véletlen, hogy ma ép­pen A velen­cei kalmár általa megál­modott vál­A KM VENDÉGE

Next

/
Thumbnails
Contents