Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-28 / 254. szám
Napkelet • A KM hét végi melléklete TÁRLAT Bronz háromszög Csikai Márta: Táncosnő £ hónap elején nyílt meg a nyíregyházi Városi Galériában a fenti, kissé titokzatos címmel az a gyűjteményes kiállítás, melyhez közel százötven érem- és szobrászművész mintegy hatszáz alkotásából válogatták a rendezők az igen változatos tematikájú, technikai, megoldásbeli variánsokban bővelkedő anyagot. A nemzetközi tárlat—sejtelmes elnevezése ellenére — nem kíván titokzatosságokba burkolózni. A bronzos háromszög „szárai” fiktív összekötő vonalként szolgálnak három fontos éremművészeti központ tevékenysége között. A szimbolikus mértani alakzat egyes topográfiai csúcsai rámutatnak a három „telepgazda” helységre: Körmöcbányára (Kremni- ca, Szlovák Köztársaság), Uherské Hradisté-re (Cseh Köztársaság) és Nyíregyháza-Sóstóra. A nemzetközi szakmai körökben ezek a helyek úgy ismertek, mint az öntött érem és kisplasztika, Körmöcbánya esetében pedig az öntött és a vert érem szimpóziumainak a székhelyei. Megyeszékhelyünk reprezentatív kiállítóhelyén a tárlat november 7-ig tekinthető meg, hogy aztán továbbvándoroljon Uherské Hradisté városába. Drahomir Zobek (Szlovák Köztársaság): Diadalív Tornay Endre András: A csillagok beszélnek Elek Emil felvételei Középkori falfestmények Átrajzolás alatt a megye műemléki térképe • Újonnan feltárt freskók Koroknay Gyufa Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal munkája nem látványos, nem hangos. Az utóbbi három évben megyénk területén a meglévő hét jelentősebb mellé öt újabbat tártak fel. Olyan tekintélyes szám ez, mely most már országos viszonylatban is a középkori falfestészet terén is előkelő helyet biztosít Szabolcs-Szatmár-Beregnek s művészetének. A tény azért is örvendetes, mert olyan területről van szó — Napkor, Székely, Nyíribrony, Laskod, illetve Nagyar —, mely alig kartávolságra Nyíregyházától alig tudott valami nevezetességet felmutatni, holott régen a vármegye szíve volt. Az újonnan feltárt freskók csak kis részben vannak restaurálva, nagyobb részük még megtisztítva sincs, látogathatóságuk problematikus, de egy előzetes híradás mindamellett nem lesz érdektelen. A naményi úton elindulva, mire az erős forgalomból kikerülünk, már Napkoron is vagyunk. Római katolikus temploma XIII. századi, legalább is az eredeti része. A diadalívnek a hajó felőli oldalán került itt elő két jelentős ábrázolása. A védőfólia alatt is kivehető, hogy a baloldali kompozíció egy pietá. Az ellentétes oldalon a három magyar szent király néz le ránk: Szent István, Imre és László. Innen tovább haladva a leveleki kereszt- útnál balra fordulva, a térképen még nem található egészen új úton jutunk el Nyírib- ronyba. A református templom homlokzatán az összetámasztott téglákból képzett frízével már kívülről is elárulja, hogy minden látszat ellenére az épület, vagy legalább is egy rész középkori. A belső térben a levert diadalív mellett a déli falon Szent Ilonát, Krisztus keresztjének a megtalálóját látjuk. Ezért tart a baljával egy keresztet s jobbjának ujjaival is erre mutat. Kissé távolabb két hiányos egyházi szent, egyikük püspöki pásztorbottal, míg a másik ruha- redőinek gondos megfestésével tűnik ki. Az északi fal töredékei ezeknél kisebbek, két szentnek csak a lábai látszanak. Ugyanitt nem középkori ugyan, de fel kell figyelni a korona nélküli szószékre. Öt mezeje közül az egyik szőlőfürtök közt egy oszlopot ábrázol. A négy közül kettő-kettő azonos barokk keretben főleg tulipán változatokat hoz szemünk elé. És most nézzünk át az Ibronnyal határos Székelybe, hol a középkori freskóból csak kis töredék maradt, de a szószéknek megmaradt a koronája is. Ez utóbbi még nincs megvizsgálva, de a szószék kosara testvére az ibro- nyinak, le sem lehet tagadni. Azonos szerkezet, beleértve az oszlopocskát, azonos stílus. Ez a két szószék azonban túlmutat saját egyediségén. Festett tulipánjai, rózsái perspektívát nyitnak, hogy elképzeljük, milyen lehetett a XVIII. századi tehetősebbek lakásainak a bútorzata. Visszatérve Nyírkércsig, hol érdemes mellesleg egy pillantást vetni az évszázados fák alól kitekintő, egykori Jármy-kas- tély kedves klasszicista tornácára, innen Laskodra vagy kerülnünk kell Nyírjákó feA freskó egy részlete lé egy új úton vagy választhatjuk a közvetlen, őrségi, a két faluval egyidős hómoku- tat. Ez utóbbi jobban beleillik a témánk hangulatába, amint egy domb hullámáról kanyarog a másikra, beleringatva a vándort a középkori életkörülményekbe, mikor úgy érezheti, hogy az idő mintha visszaforgott volna. Laskod valaha a nagy út mellett terült el Tass és Kisvárda előtt. Ez talán összefügg azzal, hogy a mai ref. templomnak eredetileg félköríves szentélye volt, amilyen kevés volt a megyében, vagyis a tatárjárás előtt épült. Laskodon több freskótöredék került elő, de megtisztítva csak két glorias fej van, ezek sokban Csarodára emlékeztetnek. A falfestmények nagy része azonban még letisztítva sincsenek. Feliratok is előbukkantak, megfejtésük nem ígérkezik könnyűnek. Á déli falon egy imádkozó kartartásban ábrázolt püspök viszonylag ép, de legérdekesebb a Szent László legendának egy ismert részlete, melyből a hátrafelé nyilazó kun lovas alakja értelmezhető világosan. A legnagyobb és legszebb középkori falfestményünk megtekintésére kissé távolabbra kell mennünk Nagyarba. Az utazás hosszáért az évszak pillanatnyi állapotában bőven kárpótol Jánd és Tivadar közt a közeli és távoli őszi lombok aranyló fénye, színeinek égő pompája. A nagy- ari református templom északi falán egy tízrészes ciklus töredékei láthatók. Két szinten, egyszerű festett keretben Krisztus kín- szenvedésének a történetét beszéli el a festő tíz képben két szinten. Az első jelenet elég ép, Krisztus virágvasárnapi bevonulását ábrázolja Jeruzsálembe. Követi a nagycsütörtöki Utolsó vacsora, majd az újabb ablakkivágás miatt két csaknem üres mező. Csonka a Krisztus megcsúfolása, kínzása jelenet, valamint az Ecce homo, Golgota s a keresztről való levétel. Az utolsó mező értelmezhetetlenül üres. A nagyari ciklus több szempontból egyedülálló. A témája miatt, de képregényszerű előadásmódja miatt is. Bizonyos értelemben a Krucsay-oltárnak is elődje. Ami azonban legjobban kiemeli ezt a művet, az a munka kvalitása. Világos előadásmód, kifejező erő, tiszta vonalvezetés, kulturált színharmónia jellemzi. Mestere kivételes képességű művész volt, de ismeretlen. BÁN ZSUZSA: Súlyos átok alatt Lázálom volt majdnem minden éjszakája. Hányta-vetette magát, szinte mindig harcról álmodott, s ha volt olyan szerencséje, hogy miután mindenki elhagyta már, mégis aludt vele valaki — azt ütni kezdte ön- tudatlanul. Közben maga sem tudta, kit és miért? Pedig szomjazott arra, hogy szeressék. Kifelé, a szomszédok előtt, a munkahelyén, erősen igyekezett, hogy jó véleménnyel legyenek róla. Ha elment valahová, lázasan dobálta szét a legjobb ruháit, egyiket sem találta megfelelőnek. Részegen imbolygott a konyhai kistükör előtt, míg igyekezett szépen megborotválkozni, és össze-vissza- vágta az arcát. Az arcát, amelyik olyan ártatlanul szép volt fiatalkorában, és amelyre már nem lehetett ráismerni. Véreses, táskás szemeivel, lyukacsos, duzzadt orrával, szájával, amelyből annyi szitok és mocskos szó tudott kiáradni, hogy hátrahőköltek tőle az emberek. Néha napokig szelíd volt, és legszívesebben megváltotta volna a világot minden fájdalomtól. Néha a legjobb falatjáról is lemondott, mert odaadta a kutyájának. Lehet, hogy azért, mert egyszer, minden megmagyarázható ok nélkül agyonverte egy másik kutyáját? Lázasan gyűjtögetett mindent, amihez hozzáfért, sokszor egészen értéktelen és használhatatlan tárgyakat. Máskor odaajándékozta idegeneknek a legkedvesebb holmiját. Senki nem tudott eligazodni rajta, de ha jó napjaiban bizalmat szavazott neki valaki, az rövidesen megbánta. Úgy fordult rosszra vele minden, hogy elkezdődtek a lázálmos éjszakák. Amikor ismeretlenekkel viaskodott, és néha, tűnődve, hangosan kimondta a saját nevét. Mintha még mindig nem szokta volna meg. Dobálni kezdte magát, ömlött szájából a káromkodás, és ha valaki mellette volt, azt megütötte. Ilyen időszakokban nehezen ébredt, csak délfelé. Reszketett egész testében. Mindennek nekiment, mindent levert, és szidta érte az egész világot. Lerombolta ilyenkor, amit jobb napjaiban felépített. Többször kezdte az életét, és minden alkalommal ugyanúgy lett vége. Mintha el lett volna átkozva. Ismerte a növényeket, és szerette az állatokat. Megállt, hosszasan elgyönyörködött egy madár röptében. Olyankor nem volt benne indulat, gyengédséget érzett és úgy vette volna kezébe a kismadarat, tán még a lélegzetét is visszafojtja, hogy meg ne ijessze. Nagy, erős tenyerébe, mellyel annyiszor ütötte meg azt, akit szeretett. Világos pillanataiban maga is érezte, hogy valami nincs rendben vele. Üldögélt magába roskadva, számba vette az életét, és úgy szeretett volna helyrehozni mindent. Könnybe lábadt a szeme, merengett maga elé. Egy lányt látott, akit szeretett valamikor s aki annyit tűrt mellette. Kint ugatni kezdett a kutya valamiért, és akkor felocsúdott álmodozásából. Töltött egy pohár bort, felhajtotta, aztán megint. Eszébe jutott sok minden, amit meg kelA nagyari református templom freskója Elek Emil felvételei
