Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-28 / 254. szám

1995. október 28., szombat HAZAI HOL-MI Ritmusváltás Merre billeg a patikamérleg? Valójában nemcsak az érdekek, a vélemények is igen eltérőek a privatizációról Balogh József M egtanulta a hely- benjárást az az au­tós, aki Nyíregyhá­zán a Korányi utca környé­kén lakik, mert noha a vá­rosközpontba vezető utak mindegyike zsúfolt csúcsfor­galomban, ezen az északi ré­szen már csak az Ungvár sé­tányig lehet haladni, utána egyet előre, kettőt hátra rit­musra kell váltam. Éppen ezért öröm látni, hogy a te­mető mögött útépítés kezdő­dött, s egy rég áhított út kon­túrjai kezdenek kibontakoz­ni. Ez lesz az az út, amelyik összeköti majd a Korányi ut­cát a Pazonyi úttal, így aki mondjuk a 4-esfőút felé akar haladni, nem kell befura­kodni magát a temetőig, s két lámpánál visszafordulni a megfelelő irányba. Hasonlóképp jó lesz majd később a 41-es útra indu­lóknak is, ám ahhoz meg kell még építeni a Család és az Orosi út kereszteződésé­ben a forgalomirányító rendszert, különben aki ott balra szeretne kanyarodni, annak sátrat kell verni, hogy kipihenje magát. Tervek erre is készülnek, sajnos tizedannyi pénz sincs a város kasszájában, mint amennyi ehhez kelle­ne. De ha már elkezdődött a Pazonyi-Korányi összekötő út építése, s azt szeretnénk, hogy ne csak az út legyen meg, hanem a forgalmat is meglendítse, talán ki lehet­ne még szorítani legalább egy jobbra kanyarodó sáv bővítésére a temető jósavá- rosi oldalán, hogy a kilépő forgalom ne akadályozza az egyenesen haladókat. így még egy tüskével ke­vesebb maradna az autó­sokban. ^zoKe jucm WWMWAIMMWAVmwWAW^.V.VAKSVM-mVtVIVMVM'M'AW' Nyíregyháza (KM) — Nem­igen volt az utóbbi időben hevesebb vitákat kiváltó té­ma, mint a nem kis herce­hurcát kiállt patikaügy. Mi­közben országosan ment a huzavona, egyre-másra ala­kultak a magángyógyszertá­rak, formálódott a piac. Me­gyénkben a vagyonátadás, azaz az állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba kerülés szakasz végére júli­usban került pont. Akkor a VAB döntési kény­szerhelyzetben volt: ha lett volna megállapodás a telepü­lések többsége között, akkor a 228 érintett települési önkor­mányzat közös tulajdonába kellett volna adni az egész pa- tikavagyont. Két lehetőség Mivel ez a többség nem volt meg, ezért a VAB két lehető­ség közül választhatott: az egyik szerint a patikavagyon a I megyei önkormányzat tulajdo­nába kerül, a másik végered­ménye az érintett települési önkormányzatok közös tulaj­donlása. Az első verziót választották, mert a második megnehezítet­te, sőt lehetetlenné tette volna a privatizációt. Aminek külön­ben vagyontulajdonlási oldal­ról így elhárult az akadálya. Júliusban, amikor a VAB a ha­tározatot kihirdette, a megyei önkormányzat tetemes va­gyonhoz jutott, s hamarosan el is kezdődött a magánosítás. Kedden a nyíregyházi önkor­mányzat még csak a menetről döntött. Fel kellett és kell pörögniük az eseményeknek, hiszen a módosított patikatörvény a re­áljogon történő működtetés határidejét 1995. december 31-ig tolta ki. Ez azt jelenti, hogy 1996. január 1. után csak személyi jogon lehet patikákat működtetni (ezeket a személyi Nyíregyháza (KM) — A hét­végén a következő kisiparosok tartanak ügyeletet: a víz-, gáz- és központifűtés-szerelők kö­zül Fábián András (Nyíregy­háza, Gádor B. u. 1., tel.: 445- 779), Sánta Sándor (Nyíregy­háza, Krúdy Gy. u. 34/B., tel.: 445-533), Máté Dezső (gázka­zán-, gázbojler- és olajégőja­vítás, Nyíregyháza, Ady E. u. 34/D., tel.:" 461-431 és 06­30-531-010). Villanyszerelés: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas János tér 15., tel.: 458-052). Háztartásigép- és villany- szerelés: Petrikovics István Fogadóórát... ..tart Fényes László, a nyírbá­tori rendőrkapitányság vezető­je október 30-án, 10-12 óra között hivatali helyiségében. Hódi István, a vásárosnaményi rendőrkapitányság vezetője hétfőn, 13-tól 15.30-ig fogadja az állampolgárokat irodájá­ban. (KM) Pro Patria... ...Szövetség Magyarország Felfedezői nyíregyházi szer­vezete naponta 9-18 óra kö­zött várja a csatlakozó fiatalo­kat Nyíregyházán, az ifjúsági centrumban. Céljuk, hogy a gyermekek játékokkal, felfe­jogokat a népjóléti miniszter adja meg bizonyos feltételek megléte esetén, például tulaj­donjogot vagy bérleti jogot kell a patikusnak igazolnia). Ennek hiányában, bizony könnyen előfordulhat, hogy le kell húzni a rolót. Igyekeztem követni a dön­téselőkészítés periódusait is, vidéken is tájékozódtam, de persze, kíváncsi voltam arra, az ügyhöz nem méltóan, kissé tréfásan szólva: hogyan alszik mindeközben a patikaprivati­záció lelkes híve, dr. Bartha Sándor megyei VÁB-ve- zető. Strómanok, lobbizók — Én nyugodtan alszom, hi­szen a vagyonátadás állam- igazgatási része lezajlott, a tu­lajdonosok ezt követően va­gyonukkal szabadon rendel­keznek az ésszerűség keretein belül. Ez nálunk egyébként nem jellemző, vannak illegális labdába rugók, többen is, ag­gódva látom jeleit az elkótya­vetyélésnek. Nem vették fi­gyelembe például az üzleti ér­téket, ami pedig objektív ada­tokon alapszik. Egy havi tíz­milliós forgalmú patika két­milliós tiszta jövedelmet ter­(Nyíregyháza, Újház sor 50.), Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443- 483), Butenkov János {Nyír­egyháza, Zója u. 14., tel.: 467- 067), Végső Pál (Nyíregyhá­za, Szerén u. 9.), Kocsis Tibor (Nyíregyháza, Őz köz 69.). Villanymotor-, vízszivattyú­javítás: Brezina Gyula, Nyír­egyháza, Debreceni út 90.). Csabai János Turul Express boyszolgálat (levél, csomag, értékküldemény, gyógyszer kiszállítása) Nyíregyháza, Dó­zsa Gy. u. 65. Tel.: 405- 477. A lakosság rendelkezésére dező utakkal éljék át nemzeti történelmünket. (KM) Néptáncgála lesz... ...október 29-én, 17 órakor Mátészalkán a művelődési központban. A műsorban fel­lép az Ökörítói Fergeteges, a nyíregyházi Szabolcs, a Nyír­ség, Nagykállóból a Kállai kettős, a mátészalkai Szatmár táncegyüttes, a nyíregyházi Ig- rice. (KM) Emlékművet... ...avatnak október 31-én, 14 órakor Beszterecen az I. és II. világháborúban elesett áldoza­tok tiszteletére. A költségeket mel... Én nem szeretek példák­kal előhozakodni, de Budapes­ten ezen az alapon kemény árakat szabtak. Az elherdáláshoz csak egyet szabadjon megjegyezni: jár­tam olyan, közpénzen frissen felújított patikában, amit kitű­nően időzítve, forgalmi-üzleti értékének állítólag mintegy fe­léért adtak el. Ilyen esetben már csak egyetlen lehetőség van: utólag megtámadni az adásvételi szerződést feltűnő értékaránytalanság miatt. Már, persze, ha valaki ezt akar­ja... Hogy mennyiféle érdek üt­közik a gyógyszertári vagyon magánkézbe adása körül, ki­derült már a nyíregyházi köz­gyűlés egészségügyi és gazda­sági bizottsága együttes ülé­sén, majd a döntési pozícióba került közgyűlés hozzászólá­saiból. Felmerült, ha nem is preg­nánsan, hogy egy patika nem pusztán egy épület, tehát ak­kor goodwill beszámítás, mi­egymás... Főleg a tulajdonjog megszerzésének módja, a pro­filkötöttség ideje váltott ki itt is, ott is jelentős nézeteltérése­ket. Voltak, akik szeme előtt ki­áll még Vigh István üveges (Nyíregyháza, Szőlő u. 5.), Batta György lakatos (Nyír­egyháza, Garibaldi u. 61., tel.: 445-360), Bistyei András autószerelő (Nyíregyháza, To­kaji u. 3.), Szalanics Attila fé­nyező és karosszérialakatos (Napkor, Sényői u. 62., tel.: 411 -504), Pataki Sándor mű- anyaglökhárító-javító (Nyír­egyháza, Alkony u. 11.), Vitái János bútorasztalos (Nyíregy­háza, Virágfürt u. 6., tel.: 451- 249 és 06-30-432-206), Ri- nyu Miklós duguláselhárí­tó (Nyíregyháza, Naplemente u. 10.). az önkormányzat fedezte, a re­formátus egyház pedig terüle­tet adott az emlékmű felállítá­sához. (KM) Véradás lesz.. ...október 30-án, hétfőn 9-13 óra között Rohod községben, a kultúrház épületében. (KM) Jótékonysági... ...Koncertet tartanak október 29-én, 15 órakor az apagyi re­formátus templomban, melyet az állami gondozott gyerekek karácsonyának támogatására szerveznek. Az adományokat a következő számlára lehet el­juttatni: OTP 035074-3. (KM) zárólag a város bevételei le­begtek, tekintettel a deficites költségvetésre, voltak, akik hajlandónak mutatkoztak a fi­zetési könnyítésekre, a kamat­mentes részletfizetés megsza­vazására, mások a gyógyszer- ellátás biztonságát, s a fo­gyasztókat féltették (bár egy vélemény szerint a magánpati­kák könnyedén áthidalnák ezt a problematikát). Hallottunk egy szűk társadalmi csoportot, a gyógyszerészek szakmai lobbiját emlegetni, szóba jöt­tek a strómanok (a csendes tár­sak), ízelítőt kaptunk patikus sóhajokból, sőt megértőén fo­gadtuk a részükről megfogal­mazott aggodalmat a megtérü­lés biztonságáról és gyorsasá­gáról. i Egyformán drága Ez utóbbit még a bizottsági ülésen megcáfolta egy külső, nagy pénzintézeti gyakorlattal rendelkező szakértő, aki a ma­gánpatikákkal kapcsolatban sikerekről, megnyugtató ta­pasztalatairól adott számot'— ez pedig arra enged következ­tetni, hogy az a megtérülés bi­zony gyors és biztos. A nyíregyházi testület vé­gül is kompromisszumot kö­tött: két körben versenyezteti a gyógyszerészeket. Az első körben előnyt adnak a bent dolgozóknak, s csak készpénz- fizetést fogadnak el. Ha pedig így az adott patika nem kel el, akkor szállhatnak be olyan (legalább 1994. január 1. óta) Nyíregyházán dolgozó szak­emberek, akik közül az nyer, aki többet ajánl. Vállat vonhat az olvasó: mi közünk nekünk, betegeknek, gyógy.szérfogyasztóknak ah­hoz, mi folyik a háttérben, hi­szen a gyógyszer szinte egy­formán drága mindenütt. Én erre azt válaszolom: minden­hez közünk van, ami volt és le­endő pénzünk elköltéséről, hasznosításáról szól. Jelen esetben mintegy félmilliónk­nak van közünk több mint egymilliárdhoz. I Sürgős esetekben a Szent István u. 16. szám alatti rendelőben látják el a bete­geket este 7-től. Nyíregy­háza patikái közül ezen a héten> a Szent Erzsébet Gyógyszertár (Szent István u. 61.) tart ügyeletet. Állatorvosi ügyletet tart ár. Petrámon László októ­ber 28-án és 29-én Nyír­egyházán, a Gém u. 18/d. szánt alatt. Telefon: 431- 626. .................... ' . ' > .". ; Irendezvények Mozi KRÚDY MOZI: A rettent­hetetlen. Előadáskezdés: 16, és 19.15 óra. BÉKE MOZI: Water­world. Előadáskezdés: 16, 18.15 és 20.30 óra. MONTÁZS MOZI: A ví­rus. Előadáskezdés: 18 és 20 óra. A Waterworld című filmet 22 órától vetítik. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó ki­állítások melletti időszaki bemutatók: Válogatás a Miskolci Képtár kincseiből, Országos Ifjúsági Bélyeg­kiállítás és a magyar rádió­zás 70. évfordulójára készí­tett Rádiótörténeti kiállítás tekinthető meg. A Városi Galériában a Sóstói Nem­zetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep gyűjteményéből látható ízelítő. Egy hasonló, a kör- möcbányai és Uherské Hra­dice-i alkotóteleppel közös kiállítás is nyílt Bronz há­romszög címmel. A sóstói Falumúzeumban a Dohány­magtól a pipaszóig című tárlatot nézhetik meg az ér­deklődők. Kisvárdán, a Rétközi Múzeumban H. Németh Katalin nyíregyházi grafi­kusművész kiállítása láto­gatható október 31-ig, hétfő kivételével naponta 9-től 12 óráig és 13-tól 17 óráig. A vásárosnaményi műve­lődési házban az aranyosa­páti alkotótábort mutatják be. Klibanyecz Alex erdélyi ásványgyűjtő kiállítása no­vember 15-ig tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban október 28-án, 19 órakor mutatják be „A velencei kalmár” cí­mű művet (Bemutató bér­let). Vasárnap: művészkör. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság). Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adam. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés. Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Kisiparosok készenlétben Mskéflarofl A Jósa And­rás Múzeum Tájak Korok Múzeumá­nak nyíregy­házi klubja már tíz éve fo­lyamatosan működik, több színvonalas előadást, kiál­lítást szerveztek, illetve ki­adványok szerkesztésében közreműködtek. A klub munkájában való aktív részvételükért könyvjuta­lomban részesítették Pók Győzőnét, és Benczúr Sán­dort. A legközelebbi fog­lalkozást hétfőn, 17 órakor tartják, ahol az 1956-os forradalom megyei törté­netéről lesz szó. Harasztosi Pál illusztrációi.

Next

/
Thumbnails
Contents