Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-28 / 254. szám
1995. október 28., szombat HATTER Esély a sereghajtók mezőnyéből 6. Megyénk a turisták szemszögéből nem tartozik az ország felkapott vidékei közé A megyében számtalan műemlék várja a látogatókat A szerző felvétele Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Megyénk sok mindennel rendelkezik: gyönyörű, romantikus folyókkal, tiszta vizű tavakkal, vadban gazdag erdőkkel, kastélyokkal, kúriákkal, középkori templomokkal, vagyis majd minden adottságunk megvan ahhoz, hogy jelentős turistaközponttá váljunk. Szabolcs- Szatmár-Bereg azonban nemhogy nemzetközi, de még országos szinten sem játszik jelentős szerepet, az idegenforgalom jó része elkerül bennünket. Ennek okai rendkívül összetettek, feltérképezésük, és a kiút keresése volt a célja a Megyei Fejlesztési Ügynökségnek, amikor nemrég elkészítette Szabolcs-Szatmár-Be- reg idegenforgalmi fejlesztési koncepcióját. Alapvető gondok Megyénk ugyan idegenforgalmi szempontból nem tartozik az ország igazán felkapott vidékei közé, ennek ellenére a számok mást mutatnak: az utóbbi időkben jelentősen megnőtt a hozzánk látogatók száma. Ezzel együtt sajnos nemigen beszélhetünk valódi idegenforgalmi növekedésről, hiszen a hozzánk érkezők szinte csak órákat töltenek nálunk, fő céljuk ugyanis a bevásárlás. — A megye idegenforgalmi fejlesztési programjának kidolgozásakor sajnos arra a következtetésre jutottunk, hogy a meglévő szervezetek mai formájukban nem igazán alkalmasak a koordináló, az információs adatokat szolgáltató szerepre — mondja Balogh Gabriella, a Megyei Fejlesztési Ügynökség témamenedzsere. — Rengeteg alapvető gond vár orvoslásra, ezek nélkül nem is remélhetjük, hogy a közeljövőben az idegenforgalom húzóágazattá válhat. Érdekes módon a számok mást mutatnak. Négy évvel ezelőtt két és fél millió külföldi látogatott megyénkbe, rá egy évre 2,7 millió, 1993-ban pedig már több mint négymillió , vagyis minden tizedik hazánkba érkezett turistát Szabolcsban regisztráltak. Nagyon sok azonban a vásárló, és az átutazó turista, közülük is a legtöbben a Szovjetunió utódállamaiból, illetve Romániából jöttek, tehát a szegényebb országokból, ami megyénk legális devizabevételét alig-alig növeli. Igaz, még ha tele is lennének pénzzel, akkor se mennénk sokra velük, hiszen például a kereskedelmi szálláshelyeinknek mind a száma, mind a színvonala mélyen az országos átlag alatt található, ez pedig jelentős mértékben gátolja az idegenforgalom fejlődését. A másik oldalról nézve viszont jogos a kérdés, miért invesztálnának a szálláshelyekbe súlyos milliókat a vállalkozók, ha ily alacsony a vendég- forgalom. Ördögi kör ez, melyből csak úgy lehetne kitömi, ha a különféle pályázatok, központi alapok jobban segítenék a fejlesztési törekvéseinket. Cserekapcsolat Nemcsak az infrastrukturális elmaradottság gátolja az idegenforgalom kibontakozását, hanem a köztudatban mélyen meggyökeresedett „sötét Sza- bolcs”-kép is, melyen alig-alig tudott valamit változtatni a megyei idegenforgalmi propaganda. De mi rejlik a számok mögött? Földrajzi elhelyezkedésünkön, szomszédainkon persze nem tudunk változtatni, ám nincs is rá szükség. Arra viszont igen, hogy számba vegyük a speciális helyzetünkből fakadó lehetőségeinket, gondjainkat. — Kezdjük a pozitívumokkal — folytatja a gondolatsort Balogh Gabriella. — Megyénk intenzív gazdasági, és kulturális kapcsolatba kerülhet az iménti országokkal, ahol nagy ellátatlan térségek találhatóak. A határ menti települések lakói élénk cserekapcsolatot tartanak, segítve ezzel mindegyik terület lakosságának megélhetését. A cserekereskedelem révén olyan alacsony árú cikkek jelennek meg nálunk, melyeket a kispénzű emberek is meg tudnak vásárolni. Vannak persze negatívumok is. A keleti határok megnyitásával nemcsak a tisztességes emberek jönnek át hozzánk, hanem azok is, akik enyhén szólva nem kívánatosak. S ennek nemcsak a velük kapcsolatba kerülő póruljártak isszák a levét, hanem maga a megye is, hiszen az effélékről szóló hírek ugyancsak rontják a régió imázsát, amely egyébként sem valami rózsás. Az ügynökség koordinálta, neves szakemberekből álló operatív munkacsoport a megyei „turizmus-ipar” megalapozására, s fejlesztésére öt al- programot — információs rendszer, megyei sajátosságokat kiemelő, idegenforgalmi szakképzési, reklám és marketing, finanszírozási — dolgozott ki. Az információs rendszer célja egy olyan turisztikai információs rendszer kialakítása, mely bemutatja a lehetőségeinket, tájékoztatja a vendégeket, de a vendéglátókat is, képes a szolgáltatás minden területén a megfelelő partnerek elérésére. A következő al- program célja olyan idegen- forgalmi kínálat létrehozása, mely a turisták számára vonzóvá teszi megyénket, bemutatja a specialitásokat, s új programokat kínál. Kétszázmillió A szakképzés fontosságáról, a reklám- és marketingmunka jelentőségéről sem feledkeztek meg a program kidolgozói, hiszen a megyében kevés a megfelelő felkészültségű szakember, különösen alacsony a felsőfokú végzettségűek aránya, a marketingtevékenység pedig még gyermekcipőben jár. A finanszírozási alprogram fontosságát pedig aligha kell külön kiemelni, hiszen nélküle nemigen képzelhető el a megye igazi arcának felmutatása, a halaszthatatlanul szükséges fejlesztések megvalósítása. E közép távra szóló finanszírozási terv mintegy kétszázmillió forintot igényelne. Kérdés persze, sikerül e összeszedni ennyi pénzt, s ha igen, mennyi idő alatt. A percek pedig mennek, s félő, ha nem igyekszünk, füstté válnak az álmok, lemaradásunk csak fokozódik. Orémus Kálmán tárcája y y ősünk harminc éven i—J át teljesen hétköznapi A. JL emberként élte a maga szürke kis életét. A gyökeres változás akkor következett be — bár ezt akkor még nem vette észre—. amikor a szomszéd teleknek új tulajdonosa lett. Józsi bácsival annak rendje és módja szerint bemutatkoztak egymásnak, aztán ment ki-ki a dolgára. Pontosabban, csak ment volna, de Józsi bácsinak volt egy olyan eléggé el nem ítélhető tulajdonsága, hogy szeretett tanácsot adni, azaz beleszólt mindenbe, akár kikérték a véleményét, akár nem. Így aztán, amikor hősünk elkezdett árkot ásni, két percen belül ott termett a szomszéd és megjegyezte, hogy a közeli gyümölcsfák most már a talajbolygatástól ki fognak pusztulni. Nagy nehezen sikerült csak meggyőzni arról, hogy a fáknak nem lesz semmi bajuk, azaz meggyőzni nem is sikerült, de úgy tett, mintha sikerült volna, és csöndesen elballagott. Ám nem telt bele Hamis hírnév tíz perc, újra megjelent, fejét csóválva szemlélte a szomszéd szorgoskodását. — Nem kellene megélezni azt az ásót?! — kérdezte, vagy inkább parancsolta kis idő múltán. Hősünkben akkor már kezdett felmenni a pumpa, de intelligens ember lévén keményen türtőztette magát. — Isten őrizz! — válaszolta mímelt ijedelemmel. — Tetszik tudni, ez egy automata önélezős ásó, saját találmányom. Az öreg döbbenten szemlélte az ominózus szerszámot, de nem látott rajta semmit. Meg mert volna esküdni, hogy közönséges tucatásóról van szó, —Hogy egyesek miket tudnak manapság kitalálni! — dörmögte magában. Csak másnap jött át megint, amikor a gazda a lehullott faleveleket gereblyézte össze. / '— Útban lesz ott az a szemét —jegyezte meg rosszallóan, mert nem tudta megállni, hogy valamit szóvá ne tegyen. — Nem lesz az már itt holnap — szólt hősünk kaján mosollyal a szája szögletében. — Feltaláltam ugyanis a szemétoldószert. Este ráöntöm erre a halomra, s reggelre kitűnő humusz lesz belőle. Az öreg teljesen elképedt, s zavarában hazáig oldalgott. A gazda pedig azt hitte, hogy végre megszabadult a hívatlan tanácsadótól. Am nem tudhatta, hogy a szomszéd sógora a televíziónál dolgozik. Egy reggel egy egész stáb várta a bejáratnál. Előbb persze nem értette, mit akarnak tőle, s ugyancsak megdöbbent, hogy mint kiváló feltalálóról akarnak róla portréfilmet készíteni. Hiába magyarázta, hogy semmi sem igaz az egészből, a filmesek nem tágítottak. Amikor látta, hogy itt teljesen fölöslegesen magyarázkodik, kis türelmet kért, hogy felkészülhessen a felvételhez. Bement a víkendházba, a másik oldalon kimászott az ablakon, aztán futott, hogy a lába sem érte a földet. A tévések egyre türelmetlenebbül várakoztak a kapu előtt, aztán megunták a dolgot és beljebb kerültek. Persze sehol sem találtak egy teremtett lelket sem, ám a csukott bejárati ajtóra rajzszöggel felerősítve egy papírlapot fedeztek fel, melyen a következő rövid üzenetet olvashatták: rága Uraim! Nagyon # 1 sajnálom, de időköz- MS ben feltaláltam a világon egyedülálló riportalanyeltüntető balzsamot, melyet kénytelen voltam saját magamon kipróbálni. Kérem, legyenek türelemmel, míg sikerül előállítanom a csodálatos folyadék ellenszerét. Addig készítsenek riportot a szomszéddal, ő úgyis mindent jobban tud! Szól a kórus Angyal Sándor A Horn-kormány negatívumai között kiemelkedő helyen tartják számon — kiváltképp az ellenzék —, hogy szinte megállt a privatizációsfolyamat, a külföldi tőke elkerüli az országot, s az ilyen jelenségek következtében hiú ábránd csupán a tervezett 150 milliárd forintos bevétel a magánosításból (szeptember végéig mindössze 20 milliárd csordogált az államkasszába). Ez az egyik oldal. A másik oldalon pedig azt hányják a kormány szemére, hogy elkótyavetyéli az állami vagyont, idegen kézre juttatná, kiárusítaná az országot csak azért, hogy elérje azt a bizonyos 150 milliárdot. Amikor a kormányfő — vélhetően még az ellenzékiek részéről tapasztalható felháborodás miatt is — stoptáblát állított a HungárHotels elvesztegeté- sének, megint felzúdult a háborgók hangja: miféle dolog ez, mit szól majd a külföld, amelyiknek természetesen mérhetetlenül megrendült a bizalma. Most légy okos, Domokos! Nem jó, ha lépsz, az sem jó, ha nem lépsz. Egyrészt szól a kórus, hogy magyar vagyont magyar kézbe aztán, mint ahogy az a Hungaroton esetében történt, amikor magyar befektetői csoport lett a kedvezményezett a külföldivel szemben, megint elemi erővel tört fel a tiltakozók kórusa: gyanús ez az egész, megbundázták. Mindezek után minimum figyelmet érdemlő a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FÁZ) e héten megjelent egyik írása, amely szerint úgy tűnik, ismét mozgalomba lendülnek Magyarországon a privatizációs folyamatok, merthogy Budapestnek kellenek a bevételek. A FÁZ úgy látja, utóbb—Pál miniszter távozásával — gyors előrelépés tapasztalható az energiaipar magánosításában, s különösen nagy az érdeklődés például a Magyar Villamos Művek és a Mól Rt. iránt. (Két tucat európai és tengerentúli cég jelezte, hogy komoly vásárló akar lenni.) Érthető az aggodalom, amikor az ország kiárusítása kerül szóba. Am az sem megnyugtató, hogy a magyar gazdaság olyan szegény, akár a templom egere és nincs mód például az energiarendszer halaszthatatlan korszerűsítésére, ami az iparág teljes lerob- banásához, vagy munkahelyek megszűnéséhez is vezethet. Nyilván itt a legkomolyabb érdekegyeztetésre van szükség, hogy megfelelő garanciákat lehessen beépíteni a konszenzusokba azért — miként a közismert szólásmondás tartja —, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. Van erre példa Európában. Ezt a pofátlanságot! Ennek még itt is van porotekciója... Ferter János rajza Kilépni a mocsárból Nábrádi Lajos rthető, hogy sok em- M—j bér testileg, lelkileg i ij tönkre megy, ha elbocsátják a munkahelyéről. Nem egyformán viseljük a csapást, a kudarcot. S a leépült ember — mint munkaerő is—veszít az értékéből. Az egyik szabolcsi munkahelyre negyven dolgozót vehettek fel. Százötven munka- nélküli közül is nehéz volt kiválasztani a minden szempontból megfelelő negyvenet. A katonaorvosoknak is nehéz a mustra, a válogatás. Sok-sok fiú sem a fizikai, sem a pszichikai követelményeknek nem felel meg. E sorok írójának ezek után nem az a célja, hogy túl sötét képet fessen társadalmunkról, vagy meghúzza a vészharangot. Ellenkezőleg. Az volna a jó, ha az illetékesek lelket öntenének a szóban forgó emberekbe. S hogy kik az illetékesek? Sokan vagyunk. Talán mi, a sajtó munkatársai is többet foglalkozhatnánk az úgynevezett pozitív példák bemutatásával. Persze legkevésbé a sajtó feladata a buzdítás, a talpra állítás, a jövőkép felrajzolása. A parlamenti közvetítések a munkanélkülieknek nem jelentenek éppen szívderítő látványt, vagy biztatást, még a stabil munkahellyel rendelkezők is elkeseredhetnek egy-egy képsor után... Kellenének a tiszta kezű vezéregyéniségek, akik százezreket ragadnának magukkal jó irányba. Akik nem azt mondanák, hogy fogjuk meg és vigyétek, hanem hogy vigyük... A minap a nyíregyházi megyeházán egy német üzletember biztatásként a mesebeli német báróra hivatkozott, aki a saját hajánál fogva húzta ki magát a mocsárból. Jó a német példa. S akinek már nincs haja? Annak is van füle... JH jj12
