Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-04 / 208. szám

Diáksapka 1995. szeptember 4., hétfő Felnőtté válni gondok között Hasznos konferencia, részletes ajánlás • Hátrányos helyzet, veszélyeztetettek Három kislány a nyíregyházi GYIVI egyik szobájában Balázs Attila felvétele Dankó Mihály L ehet, hogy egy kicsit régimódi vagyok, de bevallom, nekem na­gyon tetszenek a régi kosz­tümös filmek. Ha tudjuk, hogy nem is eredetiek azok a ruhák, valamit azért visszaadnak a kor divatjá­ból, viseletéiből, szokásai­ból. S hogy miért ez a távol­ból indított eszmefuttatás? Nagyon sok olyan alkotást láttam már a filmvásznon, vagy a képernyő előtt, mely­ben a régi idők iskoláit ele­venítették fel. Szerintem megkapóak azok a fiúk, de különösen a lányok, amikor egyenruhá­ban végigvonulnak a város vagy városka főutcáin. Mindenki tudta, az a diák hol tanul, melyik iskolába jár. S a legtöbb gyerek büszkén viselte alma mate­rének szimbólumait. Vala­hogy jobban jelezte ez az összetartozást, az egymásra találást is. Emlékszem, az én időmben — sajnos, már mondhatom ezt — milyen büszkén hordtuk a diáksap­kát, majd a jelvényt. Tu­dom, sokan felkapják erre a fejüket, hisz alig léptünk ki a kapun, máris begyűrtük a szép simléderes jószágot a táskába. Persze, milyen is a vagány diák — különösen, ha túl volt az első osztályon — mivel kötelező volt a vi­seleté, ez ellen illett lázad­ni. Azért, ha hazamentünk, szépen kihajtogattuk, meg­felelő helyre elraktuk. S annyi év után most nagyon sajnálom, hogy nincs meg az egykori „spenótos" (a kossuthosok zöld színű) sapkája, csodálatos ereklye lenne. Szóval, megkezdődik a tanév, s én az utcát járva nem is sejtem, ki jár a Krúdyba, a Zrínyibe, a Köl- cseybe, vagy máshová. Pe­dig jó lenne tudni, hisz ma már az sem mérvadó, mi­lyen nemű az illető, nincse­nek szigorúan vett fiú- vagy leánygimnáziumok. Lehet, hogy csak a nosztalgia mondatja velem, de szerin­tem az egyértelmű jelzések használatával nagyobb be­csülete lenne iskolának, di­áknak egyaránt. Kállai János Nyíregyháza (KM) — A fel­nőttkor küszöbét átlépni, avagy betoppanni abba a bi­zonyos „nagybetűsbe”, soha­sem volt könnyű, fájdalom- és csalódásmentes dolog. Manapság pedig igen keve­sen állíthatják, hogy önálló­sulásuk útja rózsákkal van telehintve. A gyermekvilág problémái a mai magyar társadalomban cí­mű szakmai tanácskozásra — a nyár közepén — az ország minden részéről több száz szakember gyűlt össze Eger­ben — épp azért, hogy ezt a rendkívül összetett témakört sokoldalúan elemezze. Közöt­tük volt a nyíregyházi Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet (GYTVI) munkatársa, Baráth Katalin, akit a konferencia munkájáról faggattunk. Felelősségériet — A négynapos konferencián jogászok, szociológusok, pszi­chológusok, pedagógusok, gyámügyi és gyermekvédelmi szakemberek különböző szempontok szerint tárták fel a rejtett összefüggéseket, de mindannyiuk gondolkodását áthatotta a gyermekekért ér­zett felelősség. Tudományos igényességgel irányították rá a figyelmet a felnőtté válás fo­lyamatát veszélyeztető társa­dalmi problémákra, hangsú­lyozva: a gyermekek legki­szolgáltatottabbak és védtele­nebbek a kedvezőtlen hatások­kal szemben. CJ Kérem, ismertesse vázla­tosan: mely kérdéskörökkel, résztémákkal foglalkoztak be­hatóbban! — A plenáris ülések és szekciók tartalmi sokszínűsé­gét jelzi, hogy a gyerekek tes­ti, lelki, szellemi és morális növekedésének kockázatait jo­gi, szociológiai, pedagógiai összefüggésekben tárgyalták. Különös hangsúlyt kapott a hátrányos helyzetű és veszé­lyeztetett fiatalok segítése, de önálló szekcióban foglalkoz­tak a tehetséges gyermekek előnyeivel és hátrányaival is. A Gyermekkori szocializációs intézmények problémái és kí­Egy kis nyárvégi terefere a sétálóutcában. Vajon miről folyik a diskurzus? Csak nem a közelgő tanévnyitóról? Bármiről is beszéljenek, mindenképpen jólesik az üldögélés, az együttlét Harasztosi Pál felvétele A mozgás-... ...korlátozottak reuma- és SM- klubja szeptember 5-én, ked­den 14.30 órakor tartja foglal-1 kozását Nyíregyházán, a Körte u. 19. sz. alatt. A téma: gyógyellátás és ápolás. (KM) Csikó- és... ...lóbélyegzés Nyíregyháza- Oroson, Apagyon, Leveleken és Nagykállóban lesz szep­tember 5-én — tájékoztat a Magyar Lovas Szövetség terü­leti kirendeltsége. (KM) Véradást... ...szeptember 5-én Vaján (éti- csiga-feldolgozó üzem) 12 és sérletei cím alatt működtetett csoport elsősorban a Waldorf óvoda és iskola nevelési esz­ményét és gyakorlatát vizsgál­ta. Egy másik társaság A gyer­mekkori szocializáció infor­mális közösségei című témát dolgozta fel. O A veszélyeztetettség, az esélytelenné válás motívumai a nagyvárosi perifériákon élő gyerekek körében hatnak erő­sebben. A védő-óvó intézkedé­sekről, a sansz megadásának módozatairól esett-e szó? — A harmadik munkacso­port — amely a legnagyobb létszámot vonzotta — A gye­rekek védelmének esélyei a mai Magyarországon címet vi­selte. A veszélyeztetett kisko­rúak érdekében tett védő-óvó intézkedések tapasztalatait elemezték a gyámügyi, rend­őri és ügyészi szervek tevé­kenységében. Különös hang­súlyt kapott a családsegítők ál­dásos munkája, hiszen a támo­gatásukkal családon belül megelőzhető a későbbi kedve­zőtlen folyamatok kiteljesedé­se. A gyerekek társadalmi hát­rányainak átfogó elemzésében a legnagyobb hangsúlyt a nagyvárosi szegénytelepek gyerekeinek, a létküzdelem­ben esélyteleneknek, a kolduló gyerekek társadalmi hátránya­inak megelőzése, kezelése és utógondozása kapta. O Eddig főként a szociális 15, Jánkmajtison a damóiak, kisnaményiak részére is (mű­velődési ház) 7.30 és 12.30, Szabolcsveresmarton (műve­lődési ház) 9 és 13 óra között szervez a Vöröskereszt. (KM) Az idősek... ...az egyedülállók, a gyermek- és nevelőotthonban élők, kará­csonykor a kórházban marad­tak érdekében karácsonyi sze- retetakcióját az idén is meg­szervezi a Magyar Vöröske­reszt megyei szervezete. Nyír­egyházán, a Bethlen Gábor u. 61. sz. alatt szeptember 5-e és 8-a között 9-től 17 óráig jó mi­nőségű használt ruhaneműt, hátrányok visszahúzó hatásá­nak kompenzációs lehetősége­iről beszélgettünk. De igen so­kan vannak, akik testi fogyaté­kosságuk miatt küzdenek sú­lyos gondokkal. — A konferencia elemezte az akadályoztatott gyerekek helyzete témakört is. Megvi­tattuk a mozgássérült, a hallás- sérült, a gyengénlátó és vak gyerekek problémáit. A Hetedik szekció O Megyénkben a gyermek- és ifjúságvédelem mint feladat- rendszer mindig kiemelt terü­letként tartatott számon. — A hetedik szekció A veszélyeztetett gyermekek ál­lami nevelésének problemati­kája címet viselte. Olyan lé­nyeges részterületeket emelt ki, mint a 0-3 éves kisgyere­kek állami gondoskodása, csa­ládba segítése, a csecsemőott­hon helye a gyermekvédelem­ben. E szekcióban mutatta be Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei GYIVI igazgatónője — Nemes Gáborné — azt az or­szágosan is egyedülálló, mo­dell értékű kezdeményezést, melynek lényege a három év alatti kisgyermekek közvetlen nevelőcsaládokba való elhe­lyezése a kórházak újszülött és gyermekosztályairól, valamint a vér szerinti családokból tör- ténő/ kiemelés esetén. O Úgy tudom, a konferencia élelmiszert, vegyi árut, köny­vet, hanglemezt vásárolhatnak igen olcsón. A vásárló a Vö­röskereszt karácsonyi szeretet- akciója pénzügyi alapjának megteremtését segíti. (KM) A tiszaberceli... ...önkormányzat a nehézségek ellenére az idén is megvásárol­ta az általános iskolások tan­könyveit és tanszereit. A kö­zépiskolások és főiskolások pedig 5000 forintos támoga­tásban részesültek. A szülői munkaközösség ezúton is megköszöni az önkormányzat gyermek- és családközpontú hozzáállását. (KM) befejeztével született egy aján­lás, melyet több száz aláírás kíséretében az országgyűlés­hez juttattak el. Helyszűke — A javaslatok teljes szöve­gét helyszűke miatt aligha tud­nám ismertetni. Viszont idé­zek azokból a pontokból, me­lyeket csak a törvénykezés szintjén tartunk érdemben tár- gyalhatónak. Eszerint: a gyer­mekek jogait szabályozó tör­vény megalkotását; a gyer­mekvédelmi törvény 1995 őszén történő elfogadását, benne az örökbefogadási eljá­rás leegyszerűsítését és a meg­szüntetés korrekt jogi szabá­lyozását; a non-profit törvény ez évi elfogadását; a gyermek- intézmények működésére vo­natkozó pénzügyi normatívák felülvizsgálatát, ezzel lehető­séget adva a civil szféra kez­deményezéseinek biztonságos működésére (alternatív böl­csődék, óvodák); a gyermek- és fiatalkorú anyákat elhelye­ző, segítő intézmények számá­ra az anyára járó normatíva biztosítását; a tehetséggondo­zó intézmények kiemelt finan­szírozását; a gyermekek civil szervezetei, a gyermekek sza­bad idejével foglalkozó közös­ségek, és mindazon progra­mok támogatását, melyekben a család és a gyermek együtte­sen vesz részt. A nyírmi- hálydi diá­kok körében szép szám­mal akadnak jeles tanulók. A helyi ön- kormányzat augusztus 31- én úgy döntött, hogy egy elkülönített alapból a jól tanuló általános iskolások, valamint a községből eljá­ró, szintén jól tanuló kö­zépiskolások és főiskolá­sok személyenként több ezer forint támogatást kap­nak a tankönyvek megvá­sárlásához. : ' ! A megyeszékhelyen sür­j gős esetekben a Szent Ist- ; ván u. 16. szám alatti ren- ; delőintézetben látják el a i betegeket este 7-től reggel j ! 7-ig. Nyíregyháza gyógy- I szertárai közül ezen a hé- | ten a Főnix patika tart | ügyeletét a Dózsa György L u, 12. sz. alatt. ; ____________________ Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Mind­örökké Batman — Batman élt, él és élni fog! Előadás: 16, 18 és 20 órától. BÉKE MOZI: A ször­nyeteg — Megszakadnak a nevetéstől. Előadás: 16, 18 és 20 órától. KABALÁS AUTÓSMO­ZI: Báránybőrben. Előadás: 21 órától. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeum állandó kiállítá­sai: Benczúr Gyula és Jósa András emlékkiállítás, Krúdy Gyula élete és kora, Nyíregyházi huszárok. Eze­ken kívül a Nyíregyházi Bélyeggyűjtő Kör nemzet­közi bélyegkiállítása látha­tó. A Miskolci Képtár kin­cseiből rendezett tárlat szeptember végéig tekint­hető meg. A Kállay Gyűjte­ményben (Széchenyi u. 2.) az Érmek és kitüntetések bemutatója, és az llosvay Ferenc emlékkiállítás várja az érdeklődőket. A Nyíregyházi Városi Galériában a Sóstói Nem­zetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep gyűjteményéből válogatták negyven szobrász és meda- lista békéről szóló opuszait. Ugyanerről a témáról lát­hatnak gyermekrajzokat a Nyírfa téri zenepavilonban. Ssabolcs-Sutmár-Bang megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság). Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség. Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V„ Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311 -277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11 Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Orágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesftőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési dij egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. 2 Kelet-Magyarország I . • mn »mm» Bt m HfflyAC lir I»':,-:; M •BiPlliJs?»» . . HAZAI HOL-MI _ Mindenféle

Next

/
Thumbnails
Contents