Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-02 / 207. szám
1995- SZEPTEMBER 2., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete S zemerkél az augusztus végi eső, amikor Kótajban a polgármesteri hivatal előtt kiszállunk a kocsiból. Lehet, hogy nem itt kellene kezdeni a tájékozódást, de hát a beidegződés nagy úr: iskolaügyekben — merthogy így, sulikezdés előtt mi másban is járhatna-kelhetne az ember — mégis célszerűbb a fenntartót faggatni. Főként, ha — a különböző csatornákon érkezett infók szerint — valami hibádzik a kréta körül... A négyezer-háromszáz lelkes nagyközség jegyzője — Vira Györgynét -— bokros teendői közepette találjuk. Jóllehet szabadságról ugrott be a hivatalba, mégis készségesen áll a rendelkezésünkre egy rövid beszélgetés erejéig. Nosza, bele a közepébe! Megvillantom: a kó- taji iskolaigazgatói megbízásról szállongó kósza hírek (meg egy, a szerkesztőségünkbe postázott, névtelen levél) inspiráltak a téma körüli „vizsgálódásra”, de egyszersmind előrebocsátom — nem nyomozgatni, kutakodni jöttünk. Nyakunkon a szeptember; hogy állnak az új tanév előkészítésével, megvannak-e a feltételek a szűkösségek ellenére a starthoz — ez, ami érdekel bennünket. — A viszonylag új iskolánk 1981-ben épült. Az objektum még fiatal, ennek ellenére vannak vele problémáink. A napokban kiadós esők voltak errefelé, igencsak beázott a lapostetős építmény; most hozzák rendbe a terepet, hogy az évnyitóra nyoma se legyen a károknak. Eddig több helyszínen zajlott az oktatás, szeptembertől viszont — a központosítás eredményeként — két egységben már nem lesz tanítás. Az egyikben gyermekcentrumot alakítunk ki, a másikban pedagógus szolgálati férőhelyet. — Az objektív, az ésszerűsítés, a gazdaságosság szellemét tükröző ismertetőből kitűnik: nincs különösebb feszültség Kótajban az első becsengetés előtt. Viszont — s a beszélgetés vonala itt vesz élesebb kanyart — érezhető: a múlt tanév végi igazgatói megbízás dolgában, ha lanyhult is, még nem csitult el teljesen a hullámverés. — Névtelen levél? Nekem szintén címeztek ilyet — folytatja a jegyzőnő. — Nekem támadt a megfogalmazója alaposan. Pedig szabályszerűen, törvényesen zajlott le minden. Négyen pályáztak. Hárman a tantestületből — köztük az általunk kinevezett, jelenlegi igazgató —, valamint egy nyíregyházi pedagógus. A ritmus — szerintem — ott zökkent ki, amikor a tantestületi véleménynyilvánítást előkészítő bizottság „választási” aktusnak vélte álláspontjuk kimondását. Merthogy, és ez az igazsághoz tartozik, a kollektíva zömében a volt helyettest kívánta a vezetői székbe. Nem a benyújtott programok véleményezése, hanem a személy elfogadása dominált az állásfoglalásukban. És amikor a képviselő-testület mást „hozott ki” a ring- ből győztesként, úgy érezték, semmibevették őket... — Azt már az idő közben betoppant polgármester, Fodor Lajos teszi hozzá mintegy summázatként: a képviselő-testület azt az embert bízta meg, aki a határozatait várhatóan végre fogja hajtani, akinek újszerű elemek fedezhetők fel a gondolkodásmódjában, aki a megsoványult működési feltételek között is színvonalas oktatómunkát ígér. A takarékos gazdálkodás lózungja és gyakorlata Kótajt sem hagyta érintetlenül. Az önkormányzat ugyan nincs a csőd szélén, de fejlesztésekről álmodni sem mernek. A hátrányos helyzetű település kategóriájának egykoron nem feleltek meg. A helybeli kistermelők életszínvonala, az akkor nyolcszáz személygépkocsi átlagosan jó körülményeket sejtetett. (Azóta persze a regresszió ide is betette a lábát; ma pl. már csak hatszáz autó futkos — ha telik benzinre — a falu utcáin.) — Az előző igazgató három évig állt az iskola élén. Sokat küszködtünk, gyűrtük egymást, míg aztán — idézi a polgármester a múltat — elváltak útjaink. Nem mi küldtük el, ő döntött a távozás mellett. Kár érte, értékes, felkészült embernek ismertem meg. Hogy mi motiválta? Lehet, hogy általa kellőképpen végig nem gondolt tanácsok, netán az örökös küzdelem fáradalmait sokallta meg, lehet, hogy a pénze volt kevés. A megüresedett posztra jelentkezettek között két testületi tagunkat köszönthettük. Ezért sem volt könnyű a döntés. A képviselők elsősorban a pályázatok tartalmát vizsgálták, s e tekintetben Berki Zoltánná mellett voksoltak. Megjegyzem: az első körben senki sem kapta meg a minősített többséget, a másodikban viszont Berkiné 8:2 arányban kapott bizalmat. Csakhát, azt hiszem ő sem köny- nyen emészti meg azt az „apróságot”, hogy a tantestületi vélemény kinyilvánításakor bizony alaposan alulmaradt. Biztos, hogy nem lesz könnyű tanévkezdése újdonsült vezetőként. — Átmegyünk az iskola központi épületébe. Nehezen találjuk meg a bejáratot, de csak sikerül. Már várnak bennünket, de az igazgatónő éppen órarendet egyeztet. Huncsik Miklósné és Lukács Jánosné adminisztrátorok sem tétlenkednek. A napközis, a tanulószobai, a menzai beosztás listáit készítik. Mint mondják: szinte az egész vakáció a munkálkodás jegyében zajlott. Az igazgatónő jelenléte a suliban csaknem mindennapos volt. Nem illendő, de bekukucskálok a direktori szobába: öten-hatan dugják össze a fejüket az órarend lepedője fölött. Valahogy már ez a kép is inkább a közeledést, semmint a szembenállást sugallja. Stemplik a tankönyvekbe — A híresztelésekkel ellentétben — indítja kissé gyanakvóan a beszélgetést Berki Zoltánná — nem két év tanári gyakorlattal mertem pályázni az igazgatóságot. A demecseri gimnáziumban tíz évig dolgoztam, igaz, ebből öt évig gyesen voltam. De fél évtized középiskolai, gyakorlati tapasztalatom igenis van. A debreceni egyetemen végeztem, 1983-ban, matematika-fizika szakon. Plusz van egy „C” kategóriás nyelvvizsgám angolból. Nyilvánvalóan megfordul a fejében mindenkinek: ugyan, miért jöttem én Kótajba? Miért hagytam ott — szerződéses jogviszonyú, napközis állásért! — a gimnáziumi státuszomat? Egyszerű a válasz: a családi vonzás, a letelepedés vágya hozott vissza abba a községbe, abba az iskolába, ahol egykoron magam is tanultam. Nos, itt valóban csak két évet húztam le eddig. Tavaly a felsőtagoAdminisztrátorok munka közben Utolsó simítások és „húzások” a tanteremben zaton oktattam, volt tizenkét angol nyelvi órám is. Hát, mit mondjak? Belekerültem a sűrűjébe. Rendkívül nehéz osztályokat, csoportokat kaptam. Középiskolai tanári tapasztalataim alapján csakhamar rájöttem, az ún. sávos rendszerű oktatásnak legalább annyi hátránya van, mint előnye. Legkevésbé a meglehetősen sok, halmozottan hátrányos helyzetű, cigány tanulóra nézvést kedvezőtlen ez a szisztéma. — A mind részletesebbé, őszintébbé, felszabadultabbá váló „beszámoló”- ból lassacskán kibomlik: Berkiné a múlt tanév félévi i — tantestületi — értekezletén összegezte kótaji tapasztalatait. Lehet, hogy az igazgatói szék megpályázásának a gondolata akkor fo- gamzott meg benne? Elképzelhető. Hozzászólása, kritikai észrevételei, javaslatai sok kollégájának nem tetszettek. Túl merésznek, megalapozatlannak tartották az ötleteit (csakúgy, mint a névtelen levél írója, aki egyenesen nevetségesnek tartja a pályázat anyagában megfogalmazott pedagógiai koncepciót — egészében és részleteiben). — Alig tucatnyian álltak mellém azon a bizonyos véleménynyilvánításon. Nem tudom, de nem is érdekel, hogy ők személy szerint kik. Ugyanúgy nem vagyok rá kíváncsi, mint ahogy arra sem fordítok különösebb figyelmet: kik a még ma is ellenlábasok. Sokan kimondták: féltenek a konfliktusoktól. De megkeményítettem magamat. Tiszta vagyok, nem kampá- nyoztam, nem ígértem annak idején sem felelőtlenül. Most sem akarok mást: mint dolgozni, tartani, illetve továbbvinni a jóhírű iskola eredményeit. Bízom, hogy lesznek ebben segítőim, s egyre többen a tantestületemből. A nyaram tényleg itt „szállt el” — persze munkával — az iskola falai között. Kerestem a módját, hogy konzultálhassak a tanítóimmal, tanáraimmal. Tisztában vagyok azzal, hogy nélkülük a programom aligha végigvihető. A régi helyettesnek felajánlottam a további, közös munkálkodást. Nem vállalta. Ruskáné Fintor Máriát bíztam meg. Ismerem, közvetlen munkatársam volt a napköziben. Képesek leszünk a minél teljesebb összhangra. — Időnk fogytán. Pedig, amiről ténylegesen be akartunk számolni — a kótaji tanévkezdés —, még csak érintőlegesen került terítékre. Eddig mit lépett az új igazgató? Mint említettük: bemérte a helyzetét; hangulatenyhítő beszélgetéseket folytatott. Órarendet bütykölt, hogy kedvére való legyen majd mindenkinek. Öt, szerződéses munkaviszonyban volt kollégát — így mondta — „lecserélt”. A koncepció egyesek szerint fantazmagóriás tervei közül pedig néhánytól visszalépett. Nem lesznek ún. cigányosztályok, az ötödik és a hatodik évfolyamon viszont a megszokott három csoport helyett csak kettő fog működni. A szombat, ahová a szakköri és szabadidős foglalkozásokat szándékozott elhelyezni, továbbra is szabad marad. Később, ha majd nyélbe ütik az iskolai alapítványt, kialakítják a gyermekcentrumot, majd akkor visszatérnek a hétvégek önként vállalt, hasznos elfoglaltságokkal való kitöltésére. Mielőtt elhagynánk az igazgatói szobát, majdnem belegabalyodok egy kimondottan elvi-szakmai vitába Berkinével. Fiatalos elszántsággal fogalmaz: igenis, a képviselő-testület véleménye helytálló. Én viszont amellett kardoskodom: mégiscsak jobb lenne, ha a pályázatok minőségéről valami igazán autentikus — elfogulatlan — „együttes” mondaná ki a verdiktet. De, hát ilyen — egyelőre nincs. Ebben maradunk. Meg abban, hogy a sulikapunak Kótajban is ki kell nyílnia szeptember elején — a szó legtágabb értelmében. Kállai János Hullámok egy igazgatói Tiszta vagyok, nem kampányoztam, felelőtlenül nem ígérgettem Kótaj — eső után Harasztosi Pál felvételei
