Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-14 / 217. szám

Előléptetés Orémus Kálmán A lázatosan jelentem, előléptették a jó öreg Skodámat. Egyik napról a másikra afféle or­szágúti cirkáló lett belőle, ám hogy pontosan milyen tí­pusú, azt nem tudom. Mint ahogyan arról sincs fogal­mam, hogy mivel érdemelte ki e megtiszteltetést, illetve, hogy miként történt a csoda. Őszintén szólva, nem is lá­tok rajta semmilyen válto­zást, mégis jó okom van ar­ra, hogy csodát feltételez­zek. Történt ugyanis, hogy a polgármesteri hivatalból kapott fizetési értesítés ér­telmében Skodám éves súly­adója 4000 forint. Mivel köztudott, hogy az adó ösz- szege minden megkezdett száz kilogram után kétszáz forint, öreg járgányomnak a hivatal szerint mintegy két tonnát kellene nyomnia. Ami már ugyancsak luxusa­utót sejtet. Igaz, a forgalmi­ban csak 875 kilogram sze­repel, de én ezért egyálta­lán nem haragszom. Elvégre, olyan jó érzés, ha az embert milliomosnak tartják. Csak azt a fránya négyezer forintot ne kellene kifizetni! Bár az igazat megvallva, örömöm nem igazán felhőt­len. Egyik kolléganőm ugyanis elpanaszolta, hogy benne meg régi, fájó sebe­ket szaggattak fel, amikor a két évvel ezelőtt eladott au­tójának súlyadóját követel­ték, melynek eladását eddig háromszor jelentette be. Lehet, hogy mégis a hivatal tévedett? Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Casper. Előadás: 16, 18 és 20 órá­tól. BÉKE MOZI: Leon, a profi. Előadás: 16, 18 és 20 órától. KABALÁS AUTÓSMO­ZI: DIE HARD 3. A vetítés 20 órakor kezdődik. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeum állandó kiállítá­sai: Benczúr Gyula és Jósa András emlékkiállítás, Krúdy Gyula élete és kora, Nyíregyházi huszárok. Eze­ken kívül a Nyíregyházi Bélyeggyűjtő Kör nemzet­közi bélyegkiállítása látha­tó. A Miskolci Képtár kin­cseiből rendezett tárlat szeptember végéig tekint­hető meg. A Kállay Gyűjte­ményben (Széchenyi u. 2.) az Érmek és kitüntetések bemutatója, és az Ilosvay Ferenc emlékkiállítás várja az érdeklődőket. A nyírbátori Báthory Ist­ván Múzeumban október 31 -éig fogadja a látogatókat (hétfő kivételével) a Holló László Munkácsy- és Kos- suth-díjas festőművész anyagából válogatott tárlat, melyet a debreceni Déry Múzeum adott kölcsön. A Műemlékvédelmi Hi­vatal nyíregyházi irodájá­ban kiállítást nyitottak „Gyermekek az épített és természetes környezet vé­delméért” címmel, melyet szeptember 15-éig hétfőn, szerdán, pénteken 9-12 óra között tekinthetik meg. A „Dohánymagtól a pi­paszóig” című kiállítást a Sóstói Falumúzeumban ok­tóber 31-éig, hétfő kivételé­vel mindennap 9-18 óra között tekinthetik meg. Színház A Móricz Zsigmond Szín­házban csütörtökön 19 órá­tól az Érettségi című dara­bot játszák. (Vasvári bérlet) Szabolct-Siatnuu-Berag megye független nepUapia Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Nem szívesen adnám át a széket Szabó György, a Mól Rt. vezérigazgatója maradna, Pál László viszont jönne Ahonnan a tartálykocsik elindulnak Elek Emil felvétele Kovács Bertalan Beregdaróc (KM) — Nem szívesen adnám át a vezér- igazgatói székemet, nyilat­kozta lapunknak Szabó György, a MÓL Rt. ügyveze­tő vezérigazgatója, aki a na­pokban cégét képviselte Be- regdarócon, ahol a keleti gázszállítás 20 éves jubileu­mára emlékeztek. Az ünnep­ség egyik szünetében a bere­gi kisközség kompresszorál­lomásán a privatizációról és a gázszállítás jövőjéről kér­deztük. Q A MÓL Rt. vezérigazgatói posztjával kapcsolatban az utóbbi időben felmerült Pál László, a volt ipari miniszter neve is, akinek koncepciója merőben eltér az Önétől. Együtt tudna vele dolgozni? — Nézze, pályafutásom tel­jes egészében összefonódott a szakmával. 1991-ig három év­tizeden keresztül az olajszak­mában tevékenykedtem, s nyugadtan állíthatom, eredmé­nyesen. Négy éve politikai okokból kellett megválnom akkori posztomtól, de amióta én vezetem a céget, s a koráb­bi évek alatt is, mindig az olaj­ipar érdekeit tiszteletben tart­va, s személyes ambícióimat ennek alaárendelve tevékeny­kedtem. Ezzel együtt, nincse­nek illúzióim. Éppen ezért, ha valaki bebizonyítja, hogy a hajdani miniszter jelenléte a cég élén előnyös, akkor én ezt tudomásul veszem. Most azonban ezt nem így látom, hi­szen Pál László ellenzi azt a fajta privatizációt és vezetési stratégiát, amit én képviselek, úgy is fogalmazhatok: mi ket­ten szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Az kétségtelen, hogy a volt miniszter — politi­kusi szerepköréből adódóan — támogatottsága erős. Mind­azonáltal nem szívesen adnám át — főleg neki — a vezér- igazgatói széket. De erre a kér­désre, csakúgy, mint több másra a szeptember 15-én tar­tandó közgyűlés adhat választ. (Az ÁPV Rt. Pál Lászlót java­solja ügyvezető vezérigazga­tónak. A szerk.) □ Küszöbön a MÓL Rt. pri­vatizációja. Személy szerint pénzügyi, vagy szakmai befek­tetőknek örülne-e jobban? — A céggel kapcsolatban nem szeretem használni a pri­vatizáció szót, hiszen valójá­ban arról van szó, hogy a tár­saság értékpapírjait bevezet­jük a tőzsdére. Elsősorban per­sze a nemzetközi szférában való felterjesztésre gondo­lunk, annál is inkább, mert bár a budapesti értéktőzsde is nemzetközi, azért még gyerek­cipőben jár. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyar tőzsdén ne jelennének meg részvénye­ink. Ennek megfelelően első­sorban pénzügyi befektetők érdeklődésére számítunk. Arra a kérdésre, hogy miért éppen most kell ennek megtörténnie röviden csak annyit: a cég fi­nanszírozási rendszerének pontosan úgy kell működnie, mint a nagy — természetsze­rűleg nekünk konkurenciát je­lentő — multinacionális válla­latoknak. Az pedig, hogy a büdzsé sem jár rosszul, ha mi­előbb tőzsdére kerülnek érték­papírjaink, megint csak azt erősíti, nem szabad az időt fe­csérelni, hanem azonnal lépni kell. Az is igaz ugyanakkor, hogy a tőzsdére kerülés az iparág túlélésének egyik igen fontos tényezője. Az idő tehát mindenkit sürget, ezért a MOL-értékpapírokat még az idén be kell vezetni a tőzsdére. Csak mellesleg jegyzem meg, az olajszakma mindig is — már a húszas évektől fogva — jellegéből adódóan multina­cionális jellegű volt, szemben például az akkoriban még na- cionálisan szerveződő autó­gyártással, ami azóta persze ugyancsak túlnőtte e nemzeti határokat. Az elmondottakból következően a MÓL Rt. is két­irányú viszonyrendszerben te­vékenykedik, így folytatunk olajkutatást pédául Vietnam­ban, illetve veszünk részt a szibériai gázmezők feltárásá­ban. De „multisodásunkat” jelzi, hogy nemrégiben üzem­anyagtöltő állomást adtunk át a romániai Nagyszalontán, sőt hamarosan — még az idén — újabbak követik Ukrajnában, Szlovákiában és Szlovéniá­ban, de nem kizárt, hogy Ausztriában is megjelenünk. De ugrásra készen várjuk a dé­li helyzet normalizálódását is. O Igazgató) úr, hogyan látja a keleti gázszállítás jövőjét, különösen most, amikor a ha­zai szénhidrogének gyakorla­tilag elfogytak? — A keleti — elsősorban orosz és ukrán — gázimportot szigorúan üzleti alapon szem­lélem. A leglényegesebb kér­dés, hogy két évtizedes kap­csolatunk az üzleti partnere­inkkel financiálisán rendben legyen. Rendkívüli jelentősé­gűnek tartom a 20 éves közös üzleti múltunk minden ered­ményét, hiszen a Testvériség távvezeték — átadását és beü­zemelését követően — átala­kította az egész ország infrast­ruktúráját. Egy évtizede a ha­zai gázkitermelés még a fel- használás felét volt képes biz­tosítani, ennek ellenére he­lyesnek bizonyult a döntés, hogy tovább kell építeni az el­ső szakaszt. A távvezetéken érkező gáznak köszönhetően olyan ipari objektumok való­sultak meg, amelyek aligha épülhettek volna meg hiányá­ban. Sőt, mára földgázra kötött háztartások aránya is nyugat­európai szinten van. Az is igaz ugyanakkor, hogy a jelenlegi gázár nem elégséges a nyere­séges üzemvitelhez, sőt fékezi a nyugat-európai integrácót is. Az megint más kérdés, hogy az energia — közöttük a gáz — árak növekedése és a hazai jövedelmi viszonyok miatt nyitva maradt egy sor közgaz­dasági és politikai kérdés. Ma­gyarán a közgazdasági rende­zés — a gáznak, mint áldásos „luxusnak” a mindenki számá­ra megfizethetővé tétele — egyelőre várat magára. □ Milyen külpolitikai jelen­tőségű a Testvériség távveze­ték? — A beruházás révén meg­nyílt a lehetősége a nagy euró­pai rendszerhez való csatlako­zásnak. A csoda szomjúsága Nyíregyháza (KM — B. I.) ,JíZ írás számomra a jelenlét egyik eszköze, e megmaradt Erőmünapot... ...rendeznek a nyíregyházi Vá­ci Mihály művelődési köz­pontban szeptember 22-én. Az ünnepséget Popovics László, a TITASZ Rt. Igazgatóság elnö­ke nyitja meg. Börzét... ... tartanak a nyíregyházi vas­utas művelődési házban szep­tember 16-án 9-15 óra között. világban az igazi társakra való találás talán egyetlen lehetősé­ge: térben és időben.” A vallo­mást Nagy István Attila A cso­da szomjúsága című, napok­ban megjelent kötetében ol­vashatjuk. A szép kiállítású, vastag könyv Nagy István At­tila válogatott verseit tartal­mazza. Afféle számadás ez a gyűjtemény, huszonöt év ter­mésének a legjava található benne. A kötetben végigkísér­hetjük a líra homályban bur­kolt, mégis igazmondó tükré­ben a szerző életét a kamasz­kortól az érett férfiéig, hiszen az első versek még a hatvanas A hasznos cserére mindenki elviheti a már nem használt nyelvkönyveit, szótárait. A Regionális... ...Munkaerőfejlesztő és Képző Központban több tanfolyam indul munkanélküliek részére Nyíregyházán. Az intézmény korábban az Észak-magyaror­szági Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ néven volt évek elején, diákkorban szü­lettek. Nagy István Attila nem is­meretlen olvasóink előtt, hi­szen már több mint hat éve a Kelet-Magyarország szerkesz­tőségében dolgozik, az utóbbi évben a lap szerkesztőjeként. Igényes újságíró, prózai írása­iból több kötete is napvilágot látott. Az újságírás mellett ter­mékeny költő is, amint ez a mostani kötetből is kiderül. A könyv kiadását a Magyar Kul­turális Alap is támogatta. A szép borítólapot Madarassy György festőművész készítet­te. ismert, melynek mai utódja a Széchenyi u. 13. szám alatt ta­lálható. (KM) Otthon '95... ...címmel lakberendezési és la­kásfelszerelési kiállítás és vá­sár nyílt Nyíregyházán, a Szakszervezetek Házában (Szabadság tér 11.). A kiállítás szeptember 16-ig naponta 10- től 18 óráig tekinthető meg. Gratulálunk Hűvös idő­ben tartották meg a hét végén a nyír­egyházi sza­badtéri színpadnak a záró­előadását. A Mandala nyár ’95 rendezvénysorozat szép eredményeket mond­hat magáénak. A nagyér­demű sok előadást látha­tott: a nagy érdeklődést bi­zonyítja, hogy az idén 4-5 ezerrel emelkedett a néző­szám. Több vendégtársulat is fellépett a megszépült pódiumon. 12 Kele.-Magyar.rsza, I Tüskés sarok 1995. szeptember 14., csütörtök . HAZAI HOL-IHI. 1 ® í 9 % ' * ^ *|§|| w A megyeszékhelyen sür­gős esetekben a Szent Ist­ván ti. 16. szám alatti ren­delőintézetben látják el a betegeket este 7-től reggel 7-ig. Nyíregyháza gyógyszer- tárai közül ezen a héten a Szabadság tér 1. szám alat­ti patika tart ügyeletet. ■ ........................................ ■ I Mindenféle

Next

/
Thumbnails
Contents