Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-26 / 201. szám
1995• AUGUSZTUS 26., SZOMBAT I 13 Cibere kerül az üstbe Sokak szerint: cserépedényben tartja nteg igazán zamatét a lekvár Vannak vidékek, melyek elválaszthatatlanul összekötődnek szokásokkal, gyümölcsökkel. Amikor a szatmáriak szóba kerülnek, s konkrétan Penyige, ez sokakban asszociálódik a szilvával. Természetesen az abból készült pálinkával, illetve lekvárral. Ma már a csemeteiskolákból csodálatos fajtákat nemesítettek a szakemberek, s mindenféle hangzatos névvel uralják a piacot. A nemtudom szilva valahogyan a nevében is jelzi, hogy nem is tudom mi ez egyáltalán? Szemre ugyanis nagyon igénytelen. A fa védelmére, de talán még az ültetésére sem fordítottak soha gondot. Szerencsére terem. A kertben is. Amikor megérik, leverik a fáról, majd összeszedik az egészséges szemeket. Különböző alkalmatosságokban összegyűjtik, megmossák. A főzés, illetve megtörés, ciberézés jelenti az egyes lépéseket. A rosta szinte erre van kitalálva. Ugyanis a szilva leve és húsa az alatta lévő edénybe hull, a szilvamag viszont fennakad a rostán. A rosta alól a hasznos anyag a rézüstbe kerül. Az igazi az, hogyha a szilvafa elszáradt ágait évközben összegyűjtik, felaprítják, s ennek fűzében fő a szilvacibere. Amikor az utolsó adag cibere is belekerül az üstbe, onnan számítva hat órán át főzik a lekvárt. Állandóan keverni kell. A népi bölcsesség és tapasztalat kialakított olyan keverő alkalmatosságokat, melyek elősegítik a jó lekvár létrejöttét. A keverőfa egy egyszerű áttétellel egyenletessé teszi a cibere illetve a lekvár keveredését. A minőség megállapítására is van recept. Addig kell főzni a szilvalekvárt, amíg ha gyakorta kiveszünk egy kanállal, s csorgatjuk, látjuk sűrűsödik. Végül akkor lesz jó, ha egy újságpapírra teszünk egy kanállal, s az nem levedzik át, abbahagyhatjuk a főzést, mondja ezt mindenki Mariska nénije Penyigéről. Ez a legtöbb esetben, legyen bármilyen későn is azzal folytatódik, hogy szilkékbe szedik az üstből a szilvalekvárt. A cserépedényben tartja meg igazán zamatát a lekvár. Megvárják amíg bebőröződik, s csak utána kerül rá a celofán. A lekvár tetejére semmiféle tartósítószert nem tesznek. Ajánlatos viszont két réteg celofánpapírt is rákötni. Természetesen cukrot sem kell bele tenni. Mariska néni elmondta: aki savanyún főzi nem várják meg, hogy teljesen beérjen a gyümölcs az szokott a legvégén cukrot tenni a lekvárba. Vannak olyanok akik más gyümölcsöt is kevernek a szilva köré. Erről a szilvát kedvelőknek különbe- járatú véleménye van. Amikor a seregélyek észreveszik a szilvát, szedni kell. Ami lehull, az sem vész kárba. A gazda összegyűjti egy kádba, s majd ebből lesz a tájék kedvelt szilvapálinkája. Aki viszont lekváros kenyérként, süteményben, gombócban, vagy éppen de- relyében megízleli a lekvárt, nehezen vált pálinkára. Pedig a mai árakat figyelve az gazdaságosabbnak tűnik. A másfél mázsá- nyi szilvából ugyanis mintegy 37 kiló lekvár lett. Ezt persze befolyásolja a minőség. A régi öregek úgy hagyományozták a maiakra, hogy ha megbontják a nagy szilkét, a kivételt követően hozzák egyenesbe a szintet, s minél hamarabb kössék le. így a minősége nem romlik. Az viszont tény, hogy a celofánborító ellenére párolog a lekvár is. Ezt némi víz hozzákeverésével pótolni lehet. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a korábbi évben főzött szilvalekvárt ajánlatos elfogyasztani, amikorra kifő az új. Ezt segíti az ajándékozás. Az ugyanis hagyomány, hogy a ciberéből, de a lekvárból is juttatnak többeknek. Már a lekvár fő az üstben A szerző felvételei Balázs Attila illusztrációja Igen, most már határozottan emlékezett, nem is a kéz csonkasága riasztotta, idegesítette, ahogy virított a csonk, nem, egyszerűen a csupaszság idegesítette, a csonk csupaszsága, s az, hogy a már jeges járdán ültében is felöltő, kabát nélkül ült, miközben ők, az egészségesek nagykabátban is fáztak, dideregtek. Mit akar? Mi akar ez lenni? Hivalkodás? Viseljétek nyomorúságom látványát, ha már ti'egészségesek vagytok! Igen, ez volt a koldus megjelenésében, tartásában. De hát van-e joguk nekik, valakiknek, egyáltalán bárkinek, tönkretenni mások lepkeszárnyú örömét? Jókedvét? Van-e? És ilyen hivalkodóan? Hisz ha csak ott ülne, felöltözve a járdán, sapkáját maga elé téve, abból is láthatná az ember, hogy rászoruló, elég nyomorúság számára, hogy ide fanyalodott, jutott, elég nyomorúság bárkinek már az is, hogy kéregét, mások szánalmára, jó szívére apellál. Igen. És a legforgalmasabb helyeken — bosszankodott fel újra. Ott, ahol lányok, szép asszonyok kellene, hogy sétáljanak táncos-rin- gó lépteikkel! De hát mit csinál az állam? a hatalom? Miért tűri, hogy újabban minden utcasarkon megjelenjenek? Hisz koldus ország vagyunk úgy is — miért kell abból kirakatot csinálni? S ha egy évben, egy napra megtudna feledkezni valahogy róla az ember —, mert jobb napja van, vidámabb kedve — elrontsák azt. Miért akarnak lelkiismeretfurdalást ébreszteni az emberben? Csak azért, hogy egészséges? Hogy jókedvű? Vagy mert nincs aprója, vagy egyáltalán pénze, hogy adakozzon? Elhatározta, odamegy, odadob egy ezrest, s megmagyarázza, miért sértő számukra egészségesek számára jelenléte-ottléte! Miért idegesítő, és hogy kellene viselkedjen, már-már észrevétlenül, láthatatlanul, hogy az emberek szánalmát fölkeltse. Már-már oda is ért, már-már megszólalt, de ekkor találkozott a tekintetük. A koldus, úgy látszik, mialatt ő töprengett, rég figyelte. Szemében meglátta saját arcát, képmását. Ott állt: „Mit keresel hivalkodó nyegleségeddel?, Jól öltözött, jól táplált életeddel? nyomorúságomban? Sikertelen, egyszínű életemben. Mit keresel elégedett arcoddal — arcomban?” A koldus ült, és nézte őt. Petőházi egy darabig fogta a tekintetét, a koldus fogta az ő tekintetét. És ekkor Petőházi nem bírta tovább, el- szégyellte magát, lesütötte a szemét — megfordult. MÚZSA Kiss Benedek: Hőség fogsorában Lefüggönyözve bent a szoba. Kánikula. Kánikulában aszalódik a lomb és minden élet. Iszonyú fehér fogai nőttek a hőségnek: őröl, egyvégtében darál. Enyhét keresne még a szikár lélek is — fonnyasztja parázslón a tűzhalál. Aki tud, s ahol talál, árnyékban áll. 39 fok árnyékban is! Megposhad csapban a víz, tej savanyodik a hűtőben. A fű már rég kiaszott, s minden virág a temetőkben. Megreped a mező, földje halott, kietlen. ízetlenné fonnyad a szőlő a kertekben: amit az Isten adott, íme, hát visszaveszi. Keserednek a teremtmények, őrölnek a hőség fehér fogai! Felhők, felhők, merre maradtok? Mennydörgés helyett hónapok óta csak hő foga csattog... Törő István: Tied az este Száll az illat, vacsorák ideje, köznapi arcát a fény leveti, remény csobban, s a mosoly sem olyan, hiszed, fiát az ég menekíti, lábad megmossa, te vagy a vendég, ajtónyikorgás mást kirekeszt, tied az este, s a szép tekintet nem kezdheti ki a hitedet, késik a szó, vagy nem talál meg? minek a szó, oly könnyű minden, párolgó levesed fölött látod arcát fordítja feléd az Isten. Nagy Tamás illusztrációi Mariska néni ciberézés közben Molnár Károly
