Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-26 / 201. szám

1995• AUGUSZTUS 26., SZOMBAT

Napkelet • A KM hét végi melléklete

Ünnep a vásár na

Mindennek megvan a maga koreográfiája

A

lig múlt öt óra, a napsugarak kétségbeesetten próbálnak kitörni a szürke felhővár falai közül. Az emberek álmosak, mozgásukat lassítja a korai ébredés. A KGST-és „turistabuszok” hátrahajtott ülésein az utasok horkolva pihenik ki a határátlépés viszontagságait. A párás ablakú autókból ropogó, elgémberedett végtagú emberek tántorognak elő. Sistereg az ökörszemnyi gázégő, a „szárazon” fogat mosó messze köpi a fogkrémet. Záport és zivatart jósol a meteorológia.

Nyugalom és csend honol, verebek für- denek a homokban, csak a bebocsátásra váró utánfutókon összezsúfolt malacok riadt hangja töri meg a bágyadtságot. Bár a nyíregyházi vásártér csak hatkor nyit, de a jó hely miatt érdemes korán kelni. Elérkezik az idő, feltárulnak a kapuk, egy csapásra felélénkül minden, felberregnek a motorok, nyögve, nyiszorogva araszolnak előre a teherautók és stráfkocsik. Ládák kop- pannak a betonon, zizeg a szalma, borjú- bőgés és disznóvisítás nyomja el a káromkodást. A nagy színjátékhoz minden készen áll, jöhetnek a vevők.

Sertésvásártér, Ló- és Marhavásártér — olvasom a feliratot. Mennyire nem illik ebbe a nemzetközi kavalkádba. A betonkerítés nemcsak a teret választja el, hanem azt a sokszínű, természetellenes világot, azt a hivalkodó idegenséget is, mely a mai bazárt jellemzi. Itt egész más a hangulat, itt idegen az a mindent elkábító és elsöprő zsibongás. Ha ide belép valaki, olyan, mint egy óriás búra által letakart térre érkezne, mintha a múltból köszönne vissza egy darab.

A nap tovább vívja harcát a fellegekkel. Dagadó pénztárcájú kupecok, s egyszerű ruhás vidéki emberek elindulnak körútjukra a disznók között. Az eladók reménykednek, a vevők örülnek, vagy éppen egy szitkot morzsolnak el szájuk sarkán, attól függően, hogy milyen árat hallanak.

— Ezért a macskáért, nézze milyen savószemű?! Nem elég hosszú az orra — fitymálja egy overállos a Lada csomagtartójából kikandikáló jószágot.

— Emelje meg háromezerért, ezek nem „csilánton” nőttek fel — érvel a fiatal- asszony. A malac kapálódzik, rémülten sivít, amint kihúzzák a többi közül. Zsákba kerülve csendesedik csak el. — Elkéstünk, nincs most már ára a disznónak — motyog a távozó után, majd az ásítozó férjére figyel, akit egy szőke, rövidnadrá- gos férfi győzköd.

— Kétezerötszáz és viszem az egészet! — fordul most már az asszony felé.

— Nem, kupecnek nem adjuk! — válaszol az bátran.

Megérkeznek a kötélverők, a szíjgyártók, csilingelve kínálják magukat a rézcsengők. Lassan melegszik az idő. A kipárolgó zsír és más orrfintorgató „illat” keveredik egymással. De míg a disznóvásárban csak érezni lehet a trágyaszagot, addig a szarvasmarhák placcán már kerülgetni kell a „lepényeket”, mert könnyen nagy szerencsében lesz része a bámészkodónak.

Balogh Jóska egy kisvárda melletti településről hozta fel jószágait:

— Nézd meg ezt az Fl-es, négyéves tehenet — mondja bizalmasan, mintha régi ismerősök lennénk. — 150 ezerért odaadom borjával együtt. Hogy miért hozom

ki? Mert ezzel foglalkozom, tudod ezt a jószágot egy jó parasztember nem adná el semennyi pénzért. Én ebben nőttem fel, nekem az állatok jelentik a boldogságot. De rájöttem, nem elég felnevelni őket, el is kell tudni adni. Figyeltem a kupecokat hogyan alkudoznak. Ma már nem igen ráznak át. — S mintha tudományát akarná bizonyítani, lecsap az éppen arra haladó vevőkinézetű férfira.

— Gyere testvér, nézd meg a tőgyét! Nem értei hozzá? Hívj el egy szakembert! Első

Ember, állat, gép Harasztosi Pál felvételei

Ma már a rádiótelefon is egyik kelléke a vásárnak

osztályú áru ez!... Ha nem megy el, hazaviszem — teszi hozzá felém fordulva a sikertelen üzlet után. — A jó kuncsaft úgyis visszatér. Láttam a szemén, hogy tetszik neki. Szerintem nincs annyi pénze. Befuccsol a mezőgazdaság, ha így megy tovább.

A büfé előtt állók jóízűen majszolják a félig sült hurkát, kolbászt, szinte összeszalad az ember szájában a nyál. Van itt kínálat kecskéből, bárányból, sőt a bejáratnál kiskutyák is új gazdára várnak. Az igazi mégis a ló, a lóvásár. A tiszteletet érdemlő állat kezdi visszanyerni ismét régi dicsőségét. Behunyom szemem, századokkal pereg vissza a film. Ember és ló szinte semmit sem változott, talán csak a bőgatyás és pörgekalapos csikósok, a csizmás falusi parasztok hiányoznak. Helyettük munkásruhába, farmerba, pólóba öltözött eladók és vevők győzködik egymást. Itt mindenki szakértő. Ünnep a vásár napja. Egyesek csak azért hajtanak ki, hogy eldicsekedjenek többszáz ezer forint értékű paripáikkal, cifra lószerszámaikkal, hintó- ikkal. Csattog a tenyér, hangos a dicséret. Egy-egy állatot többen vesznek körül. Nézik a lábát, a fogát, körbejárják, s ha kész az üzlet, adják az utasítást, mondják a véleményt.

— Ez csak felszín — állapítja meg Laci régi lovas ismerősöm, aki egy ócska kantárral a vállán nézelődik a piacon. — Alkalmi vétel volt — kacsint rám. — Szóval, az egész piac a kupecek kezében van és sok köztük a cigány. Itt, ha reggel valaki behozza a lovát, s megneszelik a tapasztalatlanságát, mindjárt körbedongják, mint a méhek a napraforgót. Addig beszélnek neki, míg olcsón eladja. Aztán néhány méterrel odébb kötve bocsátják áruba, s agyon dicsérik az előbb még szapult jószágot. Mindennek megvan a maga koreográfiája. Egyik alkuszik, másik bírál, harmadik dicsér. Bár, aki egy kicsit is jártas a lótartásban, nehéz becsapni.

Igaza lehet ismerősömnek, hisz mindenütt találkozni véleményt mondókkal. A figyelem egy fiatalemberre terelődik, aki komoly szaktekintéllyel kínálja az egyik hátast.

— Szeretem a lovat. S talán értek is hozzájuk. — fogad kissé kelletlenül, amikor arra kérem avasson be tudományába. Ha nem is utasít el azonnal, de látszik, nem szívesen adja ki magát. — Hogy mire kell figyelni? Ne legyen rugós, pókos, kehes. Meg kell nézni nincs-e meghúzatva, nem karórágó-e? Fiatal-e, amit a fogak kupája alapján állapítunk meg. Látni kell a mozgását, járását, s milyen okos. Be kell fogni, mit tud a teherrel. — Azon már csak mosolyog, amikor a praktikákról is tudakozódom. — Hát persze, vannak apró huncutságok. Egy rugós lovat például pálinkás kenyérrel, vagy nyugtató injekciókkal kezesbáránnyá lehet tenni. A kebest belén- dekkel kúráljuk. De fontos, hogy a rédia, vagy ahogy egykor mondták, a passzus is rendben legyen.

Vásár, az mégis csak vásár. Bár 10 óráig még kevés üzlet köttetett. Mindössze Dóra, a nyolc hónapos kancacsikó talált új gazdára 62 ezerért. Vida által felhajtott három sodrottért 8-800 ezret kér, de a sal- langos szerszáma is megér 2-300 ezret. Ezekkel a lovakkal már nem szántanak, nem fuvaroznak. Hobbi, kedvtelés, dísz.

— Jobban szeretem mint az asszonyt! Add a tenyered! Az Isten verjen meg, ha kolbásznak odaadom! — hangzik egy-egy vallomás. Harangozzák a delet. Sokan a cserével is megpróbálkoznak. Aztán ismét élénkül a piac, következik a hangos és látványos kocsira pakolás. Viszontlátásra egy hét múlva!

Dankó Mihály

a km vendége A komolyzene népszerűsítője

jHotfnár István

Ismeretlen ismerősünk. Gyakran halljuk a rádióban, szerepel a televízióban. Legutóbb a Zene, táj, város című műsorban láthattuk, de ő a Ki nyer ma című műsor egyik házigazdája. Művelt, sok oldalú ember. Irodalmi és a zenei és vallási műsorokat vezet felkészülten, színvonalasan. A könyvhéten jelent meg Czigány György legújabb verseskötete. A tokaji írótáborban találkoztunk vele. Elsősorban a rendkívül népszerű Ki nyer? ma című vetélkedőről kérdeztük.

— Huszonhat évvel ezelőtt kezdtük meg ennek a műsornak az adását. Valahol a hatezredik vetélkedő közelében lehetünk. Úgy gondolom, hogy nagyon sok hallgatója lehet, sok visszajelzést kapunk. Előfordult az is, hogy Ottlik Géza vagy Ferencsik János is felhívott egy-egy adás után tippeket, ötleteket adva. De annak is nagyon tudtam örülni, amikor az egyik falucskából egy idős parasztasszony jelentkezett, és Mozart nevét emlegette. És ez valóban csodálatos dolog. Egyszerű embereket is megérint a zene szárnyaló szépsége.

□ Hatezer adás! Ez bizonyára a magyar rádiózás történetében kiemelkedő teljesítmény. Avasson be minket, hogyan lehet ennyi műsort összeállítani?

— Számtalan olyan esemény van, amelynek a kapcsán indulhat a műsor. Egy névnap, egy ünnep, egy évszám, vagy a természet változása már köthető a zenéhez. Volt olyan adás, hogy például a hold lett az ötletadó.

□ Ha már az érdekességekről van szó, ki volt a legidősebb, és ki a legfiatalabb válaszadó.

— A legidősebb egy 95 éves bácsika volt, a legfiatalabb egy nyolcéves gyerek.

Nagyon örülünk annak, amikor a fiatalok is érdeklődnek a komolyzene iránt. Előfordul az is, hogy egy egész osztály jön el az élőadásra. Az ilyen dolgoktól lesz derűs és kedves a műsor. Ugyanakkor mindig van valami hasznos izgalom, feszültség is, hiszen élő az adás, és némi tétje is van. Persze az sem baj a számunkra, ha éppenséggel nem felelnek a kérdésünkre.

□ A műsor nagy érdeme, hogy nem Budapesthez fűződik. Szívesen keresik fel az ország településeit, akár a legkisebb falvakat. Megyénkben is gyakran megfordulnak...

— Az a jó, ha az ember szervezetéhez hasonlóan

— ahol nemcsak a szív és a tüdő működik — az ország minden területe él és egészségesen létezik. A kultúra sem lehet vízfejű, amely csak Budapestre és esetleg néhány nagyobb városra koncentrálódik. Éppen ezért nagyon tudok örülni annak, hogy olyan rangos zenei fesztiválok léteznek már huzamosabb ideje, mint például a nyírbátori vagy a zempléni. Ezért is látogatjuk sorra a falvakat, városokat. Azt tapasztalom, hogy vidéken a kis helyi közösségek őszintébben és tartalmasabban tudják végezni olykor a munkájukat, mint például egy neves fővárosi klub, vagy társaság. Á rádió egyébként híd lehet a város és a falu között is, hiszen rendkívül fontos a települések kölcsönhatása.

□ Most jelent meg a Fények a vízen című legújabb kötete....

— Eredetileg író vagyok, és ez a nyolcadik verseskötetem. De hadd beszéljek inkább a fiamról, Czigány Zoltánról, akinek szintén mostanában látott napvilágot a Darabokra szaggatottan című könyve. Erdélyről szól, és nagyon elgondolkodtató dolgokról ír. O egyébként a Duna Televízió munkatársa, és azt mondják tehetséges ember...

Czigány György , Harasztosi Pál felvétele