Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-19 / 195. szám

1995. augusztus 19., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyarorszag 5 Városházi ráhangoló Nyíregyháza (KM) — Akár így. akár úgy. de mindenképp döntenie kell a közgyűlésnek hétfőn a Metropol üzletközpont és a Törpe utcai építkezés ügyében — ezt a napokban egy sajtótájékoztatón je­lentette ki Csabai Lászlóné polgármester. S valóban, a sok más fontos napirendi pont között ott szerepel a közvéleményt igencsak foglalkoztató téma is. Má­sodik fordulója lesz példá­ul a négyéves program tárgyalásának. Ez a doku­mentum foglalja össze a közgyűlés 1995-1998-ra vonatkozó koncepcióját és stratégiáját. Értékelik az első fél évi gazdálkodást a városatyák, s szintén má­sodszor kerül terítékre a magánerős lakossági út- és közműépítés szervezési és támogatási rendszerére vo­natkozó javaslat. Igencsak vaskos az az elemzés, mely a közművelődési intézmé­nyek felülvizsgálatának eredményét foglalja össze. A munkanélküliek réte­gének belső összetétele, a számszerű növekedés mel­lett, igen aggasztó — eme­li ki e súlyos társadalmi problémával foglalkozó helyzetértékelés, mely az adatok és a tendenciák mellett kiemelt figyelmet fordít a lehetőségekre, s a helyzet enyhítésében érin­tettek együttműködésére. A vállalkozó önkor­mányzat és a vállalkozás- barát önkormányzat dilem­máit is feszegeti az egyes nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti szerző­déseinek vizsgálatát tartal­mazó előterjesztés. Valamennyi városlakót érinti valamilyen formában a fogászati és az üzem­egészségügyi ellátás. Erről szól egy tájékoztató, mely elemeiben már a jövő útját is vázolja. Még 1992-ben született egy megállapodás a nyír­egyházi Római Katolikus Egyházközséggel az 5. számú óvoda átadásáról. Az egyház az épületet szeptembertől kollégium­ként kívánja hasznosítani. A városnak is érdeke, hogy a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium zavartalanul és minél ered­ményesebben működjék — a folyamat lezárására kerül sor a közgyűlésen. A lakosság véleményét is magában foglalja az ál- latartás szabályairól szóló átdolgozott rendeletterve­zet. A rendeletalkotók több város tapasztalatait és a szakirodalmat áttanulmá­nyozva törekedtek arra, hogy mind az állattartók, mind a városlakók nyugal­mát szolgálják majd az új kötelmek. Közös mise Nyíregyháza (KM) — A Szent György Lovagrend kelet-magyarországi prio- rátusa és a Vitézi-rend ma­gyarországi tagozatának kelet-magyarországi szék­kapitánysága augusztus 20-án a nyíregyházi római katolikus társszékesegy­házban Szent István-napi ünnepi nagymisén vesz részt, ahová mindenkit szerettei hív a két rend. Ünnepség a megyeházán Az esemény alkalmából különböző dijakat adtak át Nyíregyháza (KM - B. J.) — Amikor az új kenyér előtt elfogódottan tisztelgek és közvetlenül azoknak mondok köszönetét, akik az új kenye­ret az asztalunkra tették, akkor egyben megyénk valamennyi állampolgára előtt is tisztel­gek, akik munkájukban nap- ról-napra becsületesen teszik, amit kell, s szellemi vagy tár­gyiasult formában megjelenő teljesítményükkel voksolnak nemzeti eszményeink valóra váltása, a fiatalok jövője, a magyarság boldogulása mel­lett. Kállay Kristóf nagykövet az ünnep méltóságának megfele­lően arról beszélt, hogy ma 15 millió magyar él a világban, ebből három millió ősi föld­jén, de idegen uralom alatt, a többiek pedig szétszórva a vi­lág minden táján. Ő is 50 évig élt kényszerű­ségből külföldön, s világjárása során mindenütt talált magya­rokat, akik a kalandozások ko­ra óta a legkülönbözőbb idő­ben és a legkülönbözőbb okokból hagyták el a Kárpát­medencét. A nagykövet tehet­sége szerint tovább is segíteni kívánja a megyét. Az ünnepség kitüntetések átadásával folytatódott. A me­gyei közgyűlés Szabolcs-Szat- már-Bereg megye társadalmi, gazdasági, kulturális, sport, tu­dományos és művészeti fel- emelkedéséért végzett ered­ményes munkája elismeréséül Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyéért Díjat adományozott dr. Tfohanics Sándornak, a me­gyei kórház osztályvezető fő­orvosának, dr? Fábián Lajos­nak, a megyei tanács nyugal­mazott vb-titkárának. Művészetért díjat adomá­nyozott a közgyűlés'*7/crey Lászlónak, a Móricz Zsig- mond Színház vezető színé­szének. Túri Sándor Díjat vett át 'Kormány Margit penyigei népművelő^ Egészségügyért Díjat Dr. Lukácskó Zsolt, a Nyíregyházi Egészségügyi Főiskola főigazgatója; Tudo­mányért Díjat *Bubán Tamás akadémiai doktor a Gyümölcs és Dísznövénytermesztési Ku­tató Vállalat Újfehértói Állo­mása tudományos tanácsadó­ja; Művelődésért Díjat tfván­csó Dénes nyírpazonyi nép­művelő; Ifjúságért és Sportért Díjat / yénzes József, a nyíregy­házi Mezőgazdasági Főiskola testnevelő tanára. A megyei közgyűlés elnöke a közgyűlés felhatalmazásából Megyei Emlékplakettet ado- mányozott*Balczó András öt­tusázó olimpiai és világbaj- noknaUdemelkedő sportsike­reiért, Farkas Bertalan dan­dártábornoknak, a Magyar Honvédség repülőfőnök-he­lyettesének űrrepülése 15. év­fordulója alkalmából és Pus­kás Ferencnek, az „Aranycsa­pat” egykori tagjának, a ma­gyar és egyetemes labdarúgás kiemelkedő egyéniségének máig egyedülálló sportteljesít­ményéért. A Magyar Köztársaság el­nöke a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitünte­tést adományozta dr.^agy Lászlónak, Nyírbátor jegyző­jének és Vastagh Mihályné- nak, Szabolcsbáka és Laskod Jegyzőjének. A kitüntetést dr. Fekete Zoltán, a Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője ad­ta át. Segítség a gyerekeknek Nyíregyháza (KM) — Au­gusztus elején mintegy 150 ezer menekült indult Horvát­országból és Bosznia Herce­govinából Jugoszlávia felé, s pusztán a legalapvetőbb dol­gaikat vihették magukkal. Többségük öregember, gye­rek, nő. Elsődleges szükség­letként ételt, gyógyszert és ru­hát gyűjtöttek számukra a kü­lönböző jótékonysági szerve­zetek. A Jugoszláv Soros Ala­pítvány elsősegélyként 3 ton­na bébiételt, 1 tonna élelmi­szert, higiéniai cikkeket és a sérülteket fogadó kórházaknak gyógyszereket osztott szét. Az általuk kezdeményezett hosz- szabb távú segélyprogram vi­szont az új menekülthullám legsérülékenyebb résztvevői­re, a gyerekekre és csecse­mőkre koncentrál. Az új kö­rülményekhez való alkalmaz­kodás és a normális élet elemi feltételeinek megteremtése a legelső és legfontosabb fel­adat. A csecsemők számára el­engedhetetlen alapvető higié­niai cikkek (pl. pelenka, baba­ápolószerek) biztosítása. Ha a nagyobb gyerekek rendszere­sen iskolába járhatnának, ez óriási segítséget nyújtana az otthonuktól és a megszokott életüktől való elszakadás okozta trauma leküzdésében. Mivel néhány héten belül megkezdődik az iskolaév, ezért különböző iskolaszerek (füzet, ceruza, iskolatáska stb.) szétosztására lenne szük­ség a menekült iskolás korú gyerekek között. Az alapítvány kéri, hogy a nemes cél — mintegy 50 ezer gyerek szenvedésének enyhí­tése érdekében csatlakozzanak a magyar Soros Alapítvány, a Fővárosi Szociális Központ, az Oltalom Karitatív Egyesü­let, a Másik Kéz- és a Max Weber Alapítvány közös kez­deményezéséhez. A civil szfé­ra segítő szándékát mutatja az eddig összegyűlt 2,5 millió fo­rintos hozzájárulás. Készpénz­támogatásukat a Másik Kéz Alapítvány e célra elkülönített BBRt 380-22423/7007 számú számlájára juttathatják el Árucikkek, adományok, vala mint ezek szállításához szűk séges járművek, üzemanyag, illetve fuvarozás felajánlását várja a Fővárosi Szociális Központ, a XIII. Dózsa Gy. u. 152. sz. alatt és a 1291-474 te­lefon- és faxszámon. Mivel a2 akciót három héten belül kel lene lebonyolítani, ezért fela­jánlásaikat lehetőleg egy héten belül tegyék meg. Az adomá­nyokról kérésre igazolást kap­hatnak. A segélyprogramról részletes tájékoztatás kérhető a Soros Alapítványnál a 202 6211 telefonszámon. Az akció fejleményeiről a közvélemény folyamatos tájékoztatást kap. Forró nyomon Csak a nevében „sétáló" utca Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — A Nyíregyháza centrumában minap történt baleset ráirányította a fi­gyelmet a Kossuth tér és az egész Zrínyi Ilona utca köz­lekedési gondjára. Történt, hogy augusztus 15-én 16.30 óra körül egy 17 éves, enyhén szellemi fogyatékos fiatalember a Kossuth téren kerékpárral elütött egy 3 éves debreceni gyereket, aki súlyosan megsérült. A baleset oko­zója ellen a rendőrség eljá­rást indított. — Nekünk sem kerék­párt, sem gépjárművet nincs jogunk megállítani — válaszolta Tóth István cso­portvezető-helyettes. — Ha van rá okunk és módunk, a kerékpárost figyelmeztet­jük. hogy menjen lassab­ban, vagy szálljon lejármű­véről. Egyébként a Kossuth térre, valamint a sétálóutcá­ba kerékpárral be szabad hajtani, de azzal maximum 15 km/ó sebességgel lehet közlekedni, a személy- és vagyonbiztonságra maxi­málisan ügyelve. A csoportvezető elmond­ta, hogy vannak problémáik az autósokkal is, hiszen kö­zülük sokan a behajtási ren­deletben foglaltaknak nem tesznek eleget. Például az előírás szerint az üzletek áruval történő feltöltése céljából naponta 18 és más­nap délelőtt 10 óra között szabad behajtani gépkocsi­val. Ez a KRESZ-táblákon is fel van tüntetve, de jó né- hányan vagy nem veszik észre, vagy fütyülnek rá. — Adódnak gondok az üzleteket gépkocsival meg­közelítő vásárlókkal is — folytatta Tóth István. — A boltok ugyanis lehetőséget kaptak arra, hogy ha a vevő olyan árut vesz, amely gép­kocsival szállítható el, ak­kor számára a sétálóutcába autóval való behajtást en­gedélyezhessék. De ennek van egy menete: az illető gyalog felkeresi a boltot, kiválasztja s megveszi az árut, mire a boltban behaj­tási engedélyhez jut. A rendőrség egyik szak­embere elmondta, hogy tiszteli az önkormányzatot és a demokratikusan hozott döntéseket, de a Zrínyi Ilo­na utca a jelenlegi formájá­ban nem igazán sétálóutca. Az akkor lenne az, ha az üz­letek nagy része hátulról, az udvarról, vagyis az utcára történő behajtás nélkül vol­na fetölthető áruval. — A kerékpárosokról pe­dig annyit, hogy a KRESZ ugyan a Zrínyi Ilona utcá­ban és a Kossuth téren 15 km/ó sebességet engedé­lyez, de az ottani körülmé­nyeket ismerve, 5 km/ó se­bességgel éppen elég lenne karikázni Újabb véres merénylet Párizs közepén. Képünkön francia rendőrök járöröznek a Diadalív előtt, a párizsi Champs Elysees sugárúton, nem messze attól a hely­től, ahol a csütörtökön felrobbantott bomba tizenhat embert könnyebben, hármat pedig súlyosan megse­besített. AP-felvétel Öngyilkosság villamos árammal Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Árammal megüttette magát egy férfi augusztus 17-én reg­gel 6 óra körül Nyírbátorban. Az illető a háza végénél lévő villamosműhelyben miután az ajtót magára zárta, a konnek­tor, a hosszabbító, a pillanat­kapcsoló, s a két csuklója se­gítségével az áramkörbe iktat­ta magát, s életét veszítette. A rendőrség bűncselekményre utaló körülményt nem állapí­tott meg. Az embereknek már eddig is mérhetetlen gondot okozott a cigaretta, de vajon még meny­nyit fog... Nemcsak az egész­ségkárosító hatásáról kell szólnunk, mert a bűncselek­mények nagy részében is sze­repet játszik. Például augusz­tus 17-én későn délután Aja- kon, a Hajnal utcában egy fér­fi cigarettát kért egy másiktól. Nem kapott, amin összevesz­tek. Ennek során a füstölni va­lót nem adó személy zsebkésé­vel többször megszúrta vita­partnerét, aki életveszélyesen megsérült. Az ügyben a me­gyei rendőr-főkapitányság vizsgálatot indított. Számos ember kedveli a ku­tyákat, de vigyázni kell rájuk, mert olykor gondot okozhat­nak. Például augusztus 17-én 6.30 órakor Zsurkon, a Dózsa György úton egy udvarról két kutya az utcára szaladt, ahol egy segédmotor-kerékpáros asszonyt felborítottak, aki sú­lyosan megsérült. Újfehértó és Téglás között egy ló okozott balesetet. A szántóföldön a gazdája az álla­tot és a kocsit őrizetlenül hagyta. A ló valamiért megva­dult, s a kocsit a 4-es főúton áthúzta, miközben egy Tra­bant oldalának nekiütközött. A gépkocsi vezetője könnyű sé­rülést szenvedett. Valaki ismeretlen marófo­lyadékkal leöntött egy Skodát augusztus 17-ére virradóra Kisvárdán, a Tompos lakótele­pen. A cselekményével 100 ezer forint kárt okozott. Ismeretlen elkövető augusz­tus 17-ére virradóra Kisvárdán behatolt az Öntöde Vállalat egyik üzemébe, ahol egy gép­ből kiszerelt és ellopott 400 ki­logramm rézkábelt. A kár 200 ezer forint. Kilencezer forintot csent el egy lelketlen betörő augusztus 17-ére virradóra Mátészalkán, a Kisfaludy úti görög katoli­kus templom perselyéből. Több bordája eltört annak a román férfinek, akit augusztus 14-én 23 óra körül Fülpösda- rócon, a Fő úton három férfi bántalmazott, valamint rugdo­sott. A tettesek ellen a Máté­szalkai Rendőrkapitányság el­járást indított. Igencsak megbotránkoztatta a környéken élőket az, aki au­gusztus 16-ára virradóra Kál- lósemjénben, a Dózsa György úton a Fenyves vendéglő jég- krémes reklámtábláját meg­gyújtotta, két ablakot betört, továbbá szeméttárolókat borí­tott fel. A rongálással 33 ezer forint kárt okozott. Az ügyben a Nyírbátori Rendőrkapitány­ság nyomozást indított. Augusztus 15-én 21 órakor Gávavencsellőn egy férfit a la­kásán bántalmaztak, majd egyikük a sértettől erőszakkal elvette a nyakláncot. A Nyír­egyházi Rendőrkapitányság ezzel gyanúsít három férfit, akik ellen eljárást indított. Városról városra Egyedi kérelmek... ...alapján döntenek a beis­kolázási segélyek elbírálá­sakor Újfehértón. Az a szándék, hogy decemberig ne változzon az a múlt tan­évben is érvényes gyakor­lat, hogy az 1-2 gyerekes családok óvodás gyermeké­nek napi étkezési díjába 21 a 3 ill. többgyerekesek ese­tében napi 46 forinttal száll be az önkormányzat, a nap­köziseknél ugyanezen cso­portoknál 28, illetve 62 fo­rint a hozzájárulás mértéke. A gyerekszámtól függően fedezik a menzások étkezé­si díjának egy részét is. (KM) Kétnapos... ...kirándulást szervez a vá- sárosnaményi művelődési központ nyugdíjasklubja augusztus 23-án a szlováki ai Nagykaposra az ottani klub meghívására. Tulaj­donképpen viszontlátoga- tástól van szó, hiszen a nagykaposiak nemrég jár­tak Vásárosnaményban. El­látogatnak a Sirava-tóhoz, a Vihorlát-tengerszemhez, majd Bártfafürdőn a gyógy­fürdőt keresik fel. (KM) A különleges... ...gazdasági övezet záhonyi elképzelései is témaként szerepelnek azon az egész napos programon, melyet Bokros Lajos pénzügymi­niszter számára szerveznek Nyíregyházán szeptember első napjaiban. (KM) A válások... ...száma évente majdnem utoléri a házasságkötések számát Nyíregyházán. 1991 óta évente 700-800 házas­ságot körnek, ám a válások aránya emelkedik, jelenleg 5-600 életközösség szűnik meg egy esztendőben. (KM) Párizs mellett... ...világkupa küzdelmekben vettek részt a fehérgyarmati testnevelés tagozatos álta­lános iskola 5-6. osztályos tanulói. (KM)

Next

/
Thumbnails
Contents