Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-19 / 195. szám
Jeges ruhák Bolzano (MTI-Panoráma) — A dél-tiroli Pustertal közelében harmadfélezer éves ruhadarabokra bukkantak egy megolvadt gleccserben — jelentette pénteken az APA osztrák hírügynökség a bolzanói (bozeni) tartományi műemlékvédelmi hivatal közleményére hivatkozva. A zürichi műszaki főiskolán elvégzett radiocarbon vizsgálatok tanúsága szerint a ruhadarabok — textilanyagból készült cipők, két harsinya és két „lábszárvédő” — a vaskorból valók, feltehetően Krisztus előtt 795 és 499 közt kerültek a jég fogságába. Régészek feltételezése szerint a most előkerült ruhadarabokat egy kisnövésű ember,aki a hegyeken át a szomszédos völgybe igyekezett, feledékenységből hagyta hátra. Remélik továbbá, hogy az Alpok hó- és jégborította vidékein még további textilmaradványokra és szerszámokra bukkannak. Arra viszont nem számítanak, hogy az „Ötzi”-hez hasonlóan kőkorszaki ember földi maradványai is előkerülnének. A most bejelentett lelet, amelyet restaurálásra megküldték szakértőknek, eddig az egyetlen jó állapotban levő textilmaradvány a vaskorból Dél-Ti- rolban. Trabantot vegyenek! Zwickau (MTI) — A keletnémet ipar szimbóliu- ma, a berlini fal leomlása után lenézett „Trabi” most ismét versenyre kel a nyugati gyármányú négykere- kűekkel. Rövidesen piacra dobnak 444 darab, 1991-ben gyártott, Volkswagen Polo motorral felszerelt Trabantot, amelyeknek ára 19 444 márka (13 130 dollár) lesz — közölte csütörtökön az AFP jelentése szerint a Sachsenring Automobiltechnik GmbH, a zwickaui Sachsen ring-kombinát jogutódja. Az eredetileg török importra szánt autókat — a megrendelő csődje miatt — visszaszállították Németországba, ahol némi „feljavítás” után piacra kerülnek. Mintegy 400 potenciális vásárló már jelentkezett is. A hajdan a zúzdának szánt és lenézett Trabantoknak most valóságos kultuszuk van a volt NDK-ban. A villanymotorral felszerelt, s a gazdag fantáziával megáldott konstruktőrök által kupé- és limuzin-változattá átalakított példányok tulajdonosai klubokba tömörülnek és rendszeresen találkoznak Berlinben vagy Zwickauban. Tiszavasvári márkakereskedésünkben végkiárusítással 120 000 Ft-tal olcsóbban juthat műanyagtetős kisteherautóhoz! Csökkentett ár: Aleko Pick-Up (zárt): I 647 800 Ft + ÁFA t 30% előleggel részletre is. | Tel.: (42) 372-472, este: (42)373-089. 2 APÁS ÉS VÉTEL FRISELLŐS tehén, magyartarka, borjával eladó. Benkőbokor !6., Antalné. *154868 /ÍK* TÖRZSKÖNYVEZETT rottweiler kiskutyák eladók. Nyíregyháza. Gém utca 28. *154928/IK* ' HAT hónapos félsodrott kanca és csődör- csikó eladó. Érd.: Filep Miklós, Sza- mosszeg, Bezerédi út 9. *154967 /1H* LADA 1 éves és bemipásztor kiskutyák eladók. Sóstóhegy Búzakalász u. 3. *154864/1K* HÁZISERTÉSEKET vásárolok napi áron. Fizetés azonnal. Ibrány, Lehel u. 29. Telefon: 200-271* 155179/1K* JÁRMŰVEK DACIÁT, Ladát. Moszkvicsot, Arót vennék 4—10 évesig. Telefon: 30/358-941. »153920/6H * LADA 2105 1989. évjáratú eladó. Eredeti fényezés, hibátlan állapotban 375 000 Ft-ért. Tel.: 45/455-450. *154559 /3K* POLSKI 126-os 5,5 éves kitűnő állapotban eladó. Érd.: Kelemen Györgyné Nagykálló, Bocskai 11. szám alatt, vagy telefonon 44/363-462-es számon. *154854/1K* NÉGYÜTEMŰ Trabant eladó. Tel.: 42/200-566/561. *154861 /1K* TRABANT kétütemű, megkímélt állapotban eladó. Kisvárda, Dombköz 12., Szenes. *154889 /1H* 1500-as Polski sürgősen eladó vagy bármilyen szarvasmarha-csere érdekel. Gyulaháza. Micsurin u. 9., Szoták. *154890 /1H* KILENCÉVES Wartburg friss műszakival eladó. Bármilyen jószág- cserét beszámítok. Érdeklődni: Nagyecsed, Villanytelep 1. *154981/1H* SAMARA 1300-as, háromajtós, ’92-es eladó. Telefon: (42)358-861. *154988 /1K* OPEL Corsa (1200 cm3) kevés kilométerrel eladó. Tel.: 45/420-018. *154365 /3K* AUDI 80 TD 1991. fehér, katalizátorral, ABS és sok extrával, két év műszakival, kifogástalan állapotban, igényesnek eladó. Érd.: Nagykálló, Dózsa Gy. 38. *154541 /1K* SUZUKI Swift 1.0-ás, 1993-as, piros, 40 000 km-rel eladó. Irányár: 820 000 Ft. Tel.: 44/310-761. *154821 /1K* ELADÓ jó állapotban lévő Audi 100-as 2 év műszakival. Irányár: 185 000. Érd.: Nyíregyháza, Pásztor u. 4. sz. *154822 /IK* OPEL Astra Caravan 1,7 D egyéves eladó. Érdeklődni: 06-30/430-790. *154829/1K* ELADÓ 1,3-as Toyota Corolla, műszaki 1997-ig. Tel.: 42/342-972. * 154853 /IK* FIATRegata 1,7 dízel 1984-es sürgősen, áron alul eladó. Érd.: Nyíregyháza, Haj- lás u. 54. Szombaton egésznap. * 154856* TÍZ hónapos VOLKSWAGEN TRANS- PORTER kitűnő állapotban, kédvező lízingfeltételek mellett átadó, eladó. Nyíregyháza, Kótaji út 62. Tel.: (42)432-020. *154866/1K* DAIHATSU Charade l.OTDszgk. 1991. évjárat eladó. Érd.: 06-30/454-248. *154877/1K* BMW 318-as, ’84-esjó állapotban, reális áron eladó. 45/455-194 telefonszámon. *154887 /1H* PEUGEOT 205 dízel 1983-as eladó. Tel.: 06-20/427-543. *154909/1K* ELADÓ 8 éves Avia hosszú platós. Érd.: 42/381-437. *154869/1K* 1985-ös GOLF GTD friss műszakival, aranymetál színben, sport futóművel, négylámpás, első tulajdonostól eladó. Irányár: 500000.06-44/350-365 *154992 /1H* AZ Mg. Szakközépiskola megbízható, csak nyíregyházi takarítónőt keres napi 8 órai munkára. Jelentkezni az iskola gazdasági hivatalában, augusztus 21-én 8— 12 órig. Nyíregyháza, Rákóczi u. 69. Bérezés a KJT szerint. *154935 /1K* GYAKORLATTAL rendelkező autószerelőt felveszek. Érd.: 478-004 telefonon. *155016/1K* ÉJJEL-NAPPALI Halido mini ABC eladókat felvesz. Érdeklődni: Nyíregyháza, Bocskai 104. *155025 /1K* LEINFORMÁLHATÓ nyugdíjas bejárónőt keresek. Információ személyesen a Nívó Kisáruházban Dózsa Gy. u. 3. *155082/1K* PSZICHOLÓGUS végzettségű munkatársat keres pénzintézet humánerőgazdál- kodónak. „Szeptemberi 155110” jeligére akiadóba. *155110/1H* CSALÁD nélküli (nyugdíjas) fejni tudó, MTZ típusú traktorhoz értő, szántóföldi munkában járatos szakembert keresünk tehenészetbe. Lakást biztosítunk. Telefon: 06-23/365-557; 06-23/374-667 este 20 óra után. *154333/1H* A közeljövőben nyíló étterembe pályakezdő SZAKÁCSOT felveszek. Érdeklődni: 45/405-438. *154709 /1H' központi telepén! Szuperfoszfát (SSP) 50 kg-os (zsákos) I folyamatos kiszolgálással kapható 11 1380 Ft/q + ÁFA. | I i Nagykálló, Újfehértói út 1. (vasútállomás mellett) I Tel.: 42/363-409. NYARFAF ELVAS ARLAS Kft. nyárfarönköt, kivágást, lábon álló nyárfaerdőt kitermelési engedéllyel vásárol. VÁLLALKOZÁS ÜZLET tulajdonjoga Záhony. Ady Endre úton eladó. 116 négyzetméteres közműves telken 42 négyzetméteres épület 4.6 millió forint. Telefon: 06- l/l 29-9155 napközben. *154505 /1H* VÁSÁROSNAMÉNY központjában üzlethelyiség eladó. Érdeklődni: 06-30/454- 262 számon. *154582/3K* KÁRPÁTALJÁN Munkács központjában 2 üzlethelyiség bérbe kiadó. (200 nm. 100 nm). Irodának is alkalmas. 06- 30/457-349, 06-60/304-479. *154799 /1K* VÁROSKÖZPONTBAN 28 nm-es üzlet szeptember 15-től kiadó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Számadó 23. * 154881 /IK* SZOLGÁLTATÁS RELUXA-REDŐNY. szalagfüggöny. harmonikaajtó, rolettakészítés. Tel.: 402- 650. 310-435, Kiss Ernő u. 40. *152850 /3K* OKTATÁS A NEW YORK GYERMEK- ES FELNŐTT NYELVISKOLA felvételt hirdet szeptemberben induló, hagyományosan kiemelkedő színvonalú, cégekhez is kihelyezhető ANGOL és NÉMET kurzusaira. Jelentkezés a Nyelviskola irodáján: a NYELVKÖNYVÁSÁR színhelyén. BUJTOS U. 17. TEL.: 411 -421. * 154316 /3K* MAGYAR-történelem szakos nyugdíjas tanárnőt keresek egyetemi felvételi előkészítésére. Érdeklődni: 06-60/307-116- os rádiótelefonon. * 154564 /2H* ÉRTESÍTÉS HÁZIN YÚL vétel 20-án Búza tér 8. Borbánya, Daráló 8.30-kor. *154305 /1K* ELVESZETT ELTŰNT 15-én (kedd) 19 órakoregy kétéves dobermann kan. Kérjük a megtalálóját jutalom ellenében az alábbi címen jelentkezzen. Nyíregyháza, Korányi u. 112. «155155/1K* EGYÉB MÁTÉSZALKÁN a Szokolay Órs út mögötti garázsokból egy első sorban lévő garázs kiadó. Érdeklődni: Dr. Nagy Zoltánnál 44/311 -047 telefonszámon, munkanapokon de. 8—12-ig. *154076 /2H* AKÁC-, és virágméz eladó. Juhász And- rásné Nyíribrony, Somogyi u. 34. Tel.: 408-404, 06-30/457-836." * 154835 /1K* FEJESKÁPOSZTA 200 mázsa savanyításra is alkalmas eladó. Tel.: 06-60/301 - 052. *154882/1K* VITRINES 3 m-es hűtőpult eladó Napkor Ilona u. 4/a. Végh István. *154954 /1K* NAGY teljesítményű, vegyes tüzelésű és Carborobot kazánokat vásárolnék. 06- 30/435-082.* 154976/1K* A NYÍRÉP KFT. I kőműves és ács- ■ állványozó | vállalkozókat, | valamint I szakmunkásokat keres I I métészakai és kisvárdai | munkára. ■ Errdeklődni: ■ | Nyíregyháza, I ■SS"'18- HÉi 142-460-023, nyíregyháza | 310-678. 154277/1H‘I5.I0J Nyárfafelvásárlás1 Az Interest Trade Kft. nyárfarönkök, nyárkivágást, raklapelemet és raklap gyártásához bedolgozókat keres. Kínál: fenyő fűrészárut, tetőlécet, lambériát, almásládát. üszalök, Kossuth út 120. Telefon: 42/378-126. KONZUMBANK RT. NYÍREGYHÁZI FIÓK Nyíregyháza, Országzászló tér 7. KISVÁRDAI FIÓK Kisvárda, Szent László u. 51. „ABLAK A BANKRA" j A Konzumbank Rt. legrégebbi betéti ajánlata új kamattal: — csak egy hónapig — 6. hónaptól már évi 29% Lekötés Kamat 1 hó 22,5% 2 hó 23,5% 3 hó 24,5% 6 hó 29,0% 9 hó 29,0% 12 hó 29,0% I | 18 hó 29,0% i 24 hó 29,0% i k -4r--------------------------------------------------------J 100 %-os amerikai exporttermelés! CSINCSILLATENYÉSZTÉS! Új idő, új hivatás! Jól jövedelmező vállalkozás, tőkebefektetési lehetősége, amely hosszú távon biztos devizabevételt eredményez. A BLACK STAR CHINCHILLA Export-Import Kereskedelmi és Vállalkozási Kft. amerikai-magyar kooperációval ajánlja: KAPOSVÁRON az „ÉVA" Csincsilla Referencia Farmról, Amerika 30 éve vezető csincsillatenyésztőjétől származó világszínvonalú amerikai import tenyészcsincsillákat nemesprémtermeléshez. ISMERJE MEG A „CSINCSILLA SYSTEM 2000” TENYÉSZTÉSI ÉS TARTÁSTECHNOLÓGIÁNKAT! A tenyészállatok értékesítését és előjegyzéséi 100 %-os garanciával vállaljuk, 10 éves prémvisszavásárlási szerződés alapján. Tenyéssze Ön is a világ legszebb és legdrágább prémes állatát, a nemes csincsillát! Kérésére középméretű válaszboríték ellenében részletes tájékoztatót küldünk. Postacímünk: 7400 Kaposvár, Béla király u. 15. Telefon/fax: 82/318-168. Fogadónap: keddtől péntekig 9-16 óráig. Farmlátogatás: előzetes jelentkezés alapján szombaton 9-15 óráig. s I Nagykálló, Ujfehértói út 1. (vasútállomás mellett) ■ Tel.: 42/363-409. ' -I545I7/IH-I6.I4J Kedvezményes nyári akció Építkezők - vállalkozók - kiskereskedők! KG pvc csatornacsövek és idomok közvetlenül a gyártól 15—22%-os árengedménnyel. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget! Kedvezményes akció, amíg a készlet tart! HANSA PLASTIK Műanyagipari Kft. Telephely/Raktár I 4400 Nyíregyháza, Tó u. 5. Tel.: 42/342-006. aBS53l ____HIRDETÉSEK, CSUPA ÉRDEKES_____ APRÓHIRDETÉSEK FIAT Ritmo 60 CL-es 1980. évjárat, friss műszakival eladó. Érd.: Mátészalka. Alkotmány u. 30. fsz/3. ajtó. Tel.: 06- 44/315-956-on. egész nap. * 154973 /1H* VW Golf 15 éves, másfél év műszakival, alufelnivel, magnós rádióval eladó. 42/352-142. *154901 /1K* W Passat 1.6 TD, ’91-es eladó. Extrák: Szervo, klíma, elektromos ablak. Telefon: 06-30/431-187. *154990/1K* ELADÓ Audi 100-as TD 1987-es. Csere is érdekel. Érd.: 44/311-463, 19.00 után. *154991 /1H* VW Passat Variant 1.8, 5 és fél éves tűzpiros, gyönyörű állapotban I 090 000 Ftért eladó. 06-20/457-356. *155005 /IK* VW Golf 5 ajtós 1,6 D 1982-es eladó. Ibrány, Akácfa u. 14. Tel.: 200-004. * 155006 /1K* ELÖL sérült 1987-es W 124-200 D Mercedes eladó. Nyíregyháza, Nádor 60. *155024/IK* ETZ 250-es friss műszakival hibátlan állapotban 30 000 Ft-ért eladó. Érd.: Nyírtura. József A. 17. *154839/IK* FELÚJÍTOTT kis Polski 126 motor és váltó eladó. 45/410-025, 16 órától. *154893 /1H* VOLKSWAGEN Transporter duplafülkés 1980-as és Mercedes 207-es csukott 1982-es friss műszakival eladók. Tel.: 52/381-282. *154222/IK* KILENCÉVES, platós, ponyvás, jó állapotú ARO friss műszakival eladó. Tel.: 06-60/457-643. *154841 /IK* 8 éves Robur friss műszakival eladó vagy személyautóra cserélhető. Újfehértó. Dózsa Gy. 24. *154904/IK* AUTÓMENTŐ Barkasz áruszállításra is alkalmas, alumínium platóval, ponyvatartóval, sok alkatrésszel eladó vagy duplatengelyes utánfutócsere, megegyezéssel. 06-30/435-082. * 154974/IK* PLATÓS ZUK ’89-es. megkímélten eladó. Irányár: 230 ezer. Telefon: (42)358- 861. *154989/IK* AUTÓBUSZ Liaz-kamion eladó. Érd.: 42/200-566/109. mellék. 30/450-169. *154993/3K* ÁLLÁS ÉS MUNKA EURO ZOLCSÁK KFT., Nyíregyháza. Tünde u. 9. felvesz: lakatos és hegesztő szakmunkásokat. *154875 /IK* SZEPTEMBER 1-jén nyíló Tüzeléstechnikai Alkatrész Szaküzletünkbe nyíregyházi vagy környéki férfi eladót felveszünk. Érettségi, jogosítvány, műszaki végzettség előny. Lehet kezdő is. Cím: Gáz-Form Kft. Nyíregyháza Kórházu. 17. Tel.: 317-213. *154892 /IK*