Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-25 / 173. szám

2 Kelet-Magyarország HAZAI HOLpMI 1995. július 25., kedd § * iw j &*j íl Magánlevél helyett... Orémus Kálmán A zzal a nem titkolt re­ménnyel írom e soro­kat, hátha magára is­mer az az úr, aki néhány nappal ezelőtt halált megve­tő bátorsággal (vagy inkább botorsággal) vezette fekete Mercedes-ét a Vásárosna- mény-Ny íré gy háza útvo­nalon. Igencsak siethetett, mert Napkor közelében min­den teketória nélkül előzni kezdte a hatalmas kocsisort. Arról már nem tehet, hogy épp szerénységem közlekedett a szemben jövő sávban, talán észre sem vett jött rendületlenül, meg sem próbált besorolni a többi autó közé. Megval­lom, akkor azt hittem, itt a vég. Már épp arra készül­tem, hogy behajtok az árok­ba, elvégre még ez is jobb, mint egy frontális ütközés. Szerencsére épp akkor ér­tem a napkori elágazáshoz és még le tudtam kanyarod­ni, bár egyáltalán nem arra vitt az utam. Nos, tisztelt úrvezető, ha esetleg mégis lelkiismeret- furdalása lenne, amit nem hiszek, akkor közlöm, hogy még élek, bár Ön erről iga­zán nem tehet. Ha esetleg magára is­mert, kérem, mielőtt útnak indulna sürgősen lapozza fel a KRESZ-szabályzat előzésre vonatkozó előírá­sait, melyeket már teljesen elfelejtett. Ha egyáltalán megtanulta. Higgye el, ez Önnek is elemi, sőt a szó szoros értelmében létérde­ke! Ami átvihetne a túlsó partra Szegény az ország, nincs pénzük az önkormányzatoknak • Kell a segítség Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: A préda előadás: 16.00, 18.00 és 20 órától. BÉKE MOZI: Star Trek: Nemzedékek. Előadás: 16.00,18.00 és 20 órától. MONTÁZS MOZI: Fór- rest Gump. Előadás: 18 és 20 órától. KABALÁS AUTÓSMO­ZI: Szimatnak szemét, sze­métnek szimat. Előadás: 21.00 órától. Kiállítások Nyíregyházán, a Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások a következők: Benczúr Gyula és Jósa András emlékkiállítás, Krú­dy Gyula élete és kora, Nyíregyházi huszárok. Eze­ken kívül Benczúr Gyula grafikáit tették közszemlé­re, illetve a Nyíregyházi Bélyeggyűjtő Kör sportmo- tívumos bélyegeiből rende­zett kiállítása látható. A Miskolci Képtár kincseiből rendezett tárlat szeptember végéig tekinthető meg. A Kállay Gyűjteményben (Széchenyi u. 2.) az Érmek és kitüntetések bemutatója, és az Ilosvay Ferenc emlék- kiállítás várja az érdeklődő­ket. Mindkét kiállítóhely 9 és 17 óra között látogatha­tó. Hétfőn szünnap. A Nyíregyházi Városi Galériában a XIX. Sóstói Nemzetközi Éremművésze­ti és Kisplasztikái Alkotóte­lepen részt vevő öt-öt ma­gyar és külföldi művész re­mekeiből látható kiállítás augusztus 10-ig, hétfő kivé­telével 10-től 18 óráig. „...az birsalmát verd ál­tal...” — tartósító eljárások a paraszti háztartásokban címmel időszaki kiállítás tekinthető meg augusztus 6-áig (hétfő kivételével) mindennap 9-től 18.00 órá­ig a sóstói múzeumfalu­ban. Szabolcs-Szatmár-Bareg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Szőke Judit Lónya (KM) — A hidak mű­tárgyi szerepkörükön túl va­lami pozitív szimbólumféle funkcióval is bírnak. Össze­kötnek, kapcsolatba hoznak. S ez jó. Újabb pontonhíd lé- tesülése megyénkben a Ti­szán — nagyon fontos. De mint annyi minden mostaná­ban, nem olyan egyszerű do­log. A Cigándnál már kiszolgált pontonhíd, amiről szó van, igen rossz állapotú, felújításra szorul, mégis nagyon sokan - pályáznak rá, s nemcsak a mi településeink. Előnyök, hátrányok Jelenleg a Megyei Közúti Igazgatóság régóta raktározza, állami pénzen, havonta 200 ezer Ft-ért. A híd sorsa kétféle lehet: eredeti céljára haszno­sul, avagy szétbontják s alkat­részként építik be máshová. A híd Lónyára telepítéséért sokat lobbizott Iványi Tamás és dr. Kiss Gábor országgyűlési képviselő. Ők úgy érezték, hogy jobb helye ennél nem le­hetne. Tisztában voltak azzal is, mennyiféle előnyt hozhatna a megye e sarkába. De vajon fenn tudják-e tartani, garanciát tudnak-e vállalni a folyamatos működtetés ügyében az érin­tett, csőd szélén álló önkor­mányzatok? Ezért jöttek össze egyeztetni az elmúlt héten Szabó Árpád lónyai polgár- mester invitálására a környező falvak polgármesterei, Iványi Tamás, valamint a Közúti Igazgatóság képviselője, Sza- lay Béla, a KHVM főosztály- vezetője, Hegedűs Antal, a Be­regi Térségfejlesztési Társulat szószólója, s aki nagyon fon­tos, Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke. A párbe­széd során kiderültek az aggá­lyok, s az, ki mitől tart. A part­nerek egyik része nincs meggyőződve arról, hogy so­káig bírják a fenntartók pénz­zel — az egyéves működtetési költség 20 millió forint — s akkor megint visszazuhan a híd az állam nyakába. A felek másik csoportja a tervekre, s a körültekintőnek vélt számokra hivatkozik, azaz szerintük a híd kihasználtságá­hoz nem fér kétség, s hogy ér­veiket erősítsék, beszerezték a határőrség forgalmi adatait is. A Tiszaháton évekkel ezelőtt három kishatárátkelő létesült, ahol is a forgalom nagy mér­tékben megnövekedett. Ló- nyánál 1500-1600 személy- gépkocsi megy át naponta, a lónyai komp 300-500 autót visz/nap. Jelenleg Lónyáról nagy kerülővel Vásárosnamé- nyon át lehet eljutni Záhonyba és Kisvárdára. A pontonhíd közbeiktatásával a lakosság számára is sokkal gyorsabban és kényelmesebben közelíthe­tők majd meg a városok. Munkahelyeket teremt A híd, azon kívül, hogy össze­kapcsolná a Tisza két partját, könnyebben megközelíthető­vé téve a környező városokat, munkahelyeket teremtene, pe- zsegtetné a települések infrast­ruktúráját, élénkítené a keres­kedelmet — ehhez részben már a felkészülés is megtör­tént —, igényt támasztana a te­lepülésképpel kapcsolatban, nem beszélve az idegenforga­lom megnövekedéséről — eh­hez kitűnő kedvező természe­ti, hagyomány béli, történelmi adottságok vannak. Tehát ez a híd ma a jövő egyetlen lehető­sége, amibe a települések gör­csösen kapaszkodnának. Kár, hogy a tanácskozáson is han­got kapott, több község is szá­mításba vette: a híd bizony ná­luk még jobb helyen lenne, mint Lónyánál... Ám a szakér­tők szerint az ezerlelkes kis­község szakasza a megfelelő hely a híd számára. Zilahi Jó­zsef tudatosította, hogy a híd hármas érdeket szolgálna: lo­kálisát, területfejlesztésit és nemzetközit, lévén, hogy itt határátkelő pont van, ezért az erőforrásokat egyesíteni kell. Felvetette, hogy a záhonyi híd felújításakor tarthatatlan hely­zet fog kialakulni, melyet a kis határátkelők némileg könnyít- hetnek. De ki fizesse a révészt? A minisztérium nem tudja állni a több mint 40 millió forintos te­lepítést, már csak azért sem, mert ha a híd híd marad, nem lesz belőle alkatrész — nekik pedig az országban lévő többi vizi műtárgy felújítását más forrásból kell elvégezni, így egyelőre hiába a megyei köz­gyűlés, a munkaügyi központ és a beregi térségfejlesztők erőfeszítése. A hídakarók ugyanis úgy kalkuláltak, hogy az egyik verzió szerint a mun­kaügyi központ 7, a megyei közgyűlés 3 milliójához 10 és fél milliós forgalmi bevételt (hisz hídpénzt szednének) le­hetne produkálni, a másik va­riációban a települési önkor­mányzatoknak is kellene anyagi áldozatot hozni a cél érdekében... Egy biztos: min­denképpen valamiféle vállal­Augusztus 20-ra új látnivalóval gaz­dagodik a nyíregy­háza-sóstói múze­umfalu. A képün­kön látható magtár eredetileg Nagyha­lász közösségi épü­lete volt, melyet lebontása után a múzeum építőbri­gádja korhű tech­nikával állít helyre Balázs Attila felvétele Mindenféle Gyermekek... ...az épített és természetes kör­nyezet védelméért címmel nyílik kiállítás július 25-én 11 órakor Nyíregyházán az Or­szágos Műemlékvédelmi Hi­vatal kiállítótermében. (Dózsa György u. 29. sz.) (KM) A Pénzügyi és... ...Számviteli Főiskola A Nyír­egyházi Konzultációs Köz­pontban az 1995/96-os tanév­ben posztgraduális szakokat indít négy féléves időtartam­mal levelező tagozaton. Je­lentkezési határidő: július 31. (KM) A tiszadadai... ...polgármesteri hivatalba vár­ják a véradókat július 25-én, kedden 8-tól 12 óráig. Az olcsvai egészségházba 9-től 13.30-ig várják a véradókat. (KM) A Móricz... ...Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szünidei program­Gratulálunk A Túra Ring Szabadidős Sport Klub a közelmúlt­ban rendezte meg Nyírturán ä Rallye Cross III. futamát nagy ér­deklődés mellett. A képze­letbeli dobogó legmaga­sabb fokára a kisvárdai Mi- kó József léphetett. Máso­dik a nyíregyházi Kovács András lett, harmadik he­lyezést a nyíregyházi Cser­nyik István ért el. Legköze­lebb, augusztus 19-én mér­hetik össze ügyességüket a versenyzők. ajánlata július 25-re: 10 órától zenehallgatással egybekötött foglalkozás lesz, „Zenés állat­világ” címmel, 14 órától pedig a Kutyaparadicsom című fil­met nézhetik meg az érdeklő­dő gyerekek. (KM) A vásárosnaményi... ...polgármesteri hivatalban jú­lius 27-én 10-től 14 óráig tart kihelyezett ügyfélszolgálatot a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. (KM) A megyeszékhelyen sür­gős esetekben a Szent Ist­ván u, 16. szám alatti ren­delőintézetbén látják eí a betegeket este 7-től reggel 7-ig. Nyíregyháza gyógy­szertárai közül ezen a hé­ten a 17/5. .számú tart ügyeletét, a Rákóczi u. 16. szám alatt. kozási alapon, gazdasági tár­sasági formában kellene mű­ködnie a pontonhídnak. Áll az ügy Döntéshozóink már eddig is kaptak haladékot arra, hogy visszavonhatatlanul kimond­ják: kérik a hidat, majd ők üze­meltetik. Ezzel szemben az említett legutóbbi lónyai ta­nácskozáson csupán egyetlen egyhangú vélemény született: Lónyánál kell a pontonhíd. A minisztérium képviselője el­mondta, ők megértik az 1993 óta húzódó hídtéma hátterét, s szeretnének segíteni. Ezért bá­torította a Lónya és környékie­ket, a telepítéshez kérjenek va­lamilyen alapból rendkívüli támogatást (bár — fűzte hozzá — a fele saját erő mindenkép­pen kell). Szalay úr kiemelte: komoly dologról van szó, s a következményeket őszintén és kellő realitásérzékkel vállalni kell. Amíg a megbeszélések eredménnyel kecsegtetnek, addig azt támogatják, hogy a híd a megyében, a beregi tér­ségben maradjon. E hónap vé­géig várnak, de utána már ne­kik is lépniük kell, hiszen ab­lakon kidobott pénz, amit a szóban forgó pontonhíd táro­lására költenek. Egyelőre tehát nem a híd áll, hanem az ügye. Szegény ország pénztelen önkormányzatainak csóró híd­ja. Vajon mi viszi át az embe­reket a túlsó partra? A jelenleg működő 20 tonna teherbírású komp mellett — márciustól novemberig — igencsak elkelne a 10 tonnát bíró pontonhíd is A szerző felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents