Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-15 / 165. szám
12 TÁRLAT Asztalos Zsolt aktsorozata Akttanulmány I. A mátészalkai művelődési központ kamaratermében két héten át tekinthettek meg az érdeklődők egy figyelmet érdemlő kiállítást. A szálkái kötődésű Asztalos Zsolt — a Képzőművészeti Főiskola hallgatója—mutatkozott be kompozícióival. A felvonultatott grafikák egy sorozat — akttorzók, -tanulmányok — darabjai. A kollekció másik felét pedig a vegyes, nem hagyományos módszerekkel teremtett művek alkották; közöttük impregnált papírból készült munkák. A fiatal és igen tehetséges művész „osztályfőnöke”, Dienes Gábor festőművész elmondta: Zsolt az önálló kísérletek, a saját útkeresés pályaszakaszába ért. Nonfiguratív művei sejtetik, szándékai merre viszik a jövőben. A szálkái tárlaton fellelhetők voltak sajátos technikájú képek, kollázsok, papírkompozíciók, s egy nagyméretű munka is. Azok kedvéért, akik személyesen nem jutottak el az idő közben már bezárt kiállításra, laptárlatunkban mutatunk be néhány reprodukciót. Akttanulmány II. ■I Akttanulmány III. Szűcs Róbert reprodukciói Napkelet • A KM hét végi melléklete A festőművész díszpolgár Kétéves koráig élt Nyíregyházán, szülővárosa mindig büszke volt fiára Hetvenöt évvel ezelőtt hunyt el Do- monyban Benczúr Gyula kiváló festőművész. A helységet róla nevezték el Benczúrfalvának, amely ma Nógrád megyében Szécsényhez tartozik. Benczúr Gyula 1844. január 20- án Nyíregyházán született. Születésének 150. évfordulóján lapunkban is megemlékeztünk róla. Szülőháza a Kossuth tér és Luther utca sarkán állt, ahol most építkezés folyik. Bár csak kétéves koráig élt Nyíregyházán, szülővárosa mindig büszke volt fiára. 1909. október 17-én Nyíregyháza díszpolgára címet adományozta neki. Ebből az alkalomból Nyíregyházán is járt és felkereste az evangélikus gimnáziumot is. Ebben az időben Kozák István volt a gimnázium rajztanára, aki kiváló műgyűjtő volt. Cserkészcsapatunkat is vezette 1924-1931 között. Ő előtte Groh István tanította a rajzot az iskolában, aki 1909 és 1910- ben az evangélikus templom kifestését végezte el. Ebben a munkában igénybe vette az ügyeskezű, felsős diákot Máczay Lajost is, aki később szintén a gimnázium tanára és cserkészcsapatának parancsnoka lett. Kozák István betegsége alatt az egykori Kossuth-diák, Barucha Józsefvárosi mérnök helyettesítette az iskolában és Molnár Rózsa evangélikus leánygimnáziumi tanárnő, akinek erdőrészletet ábrázoló festményével a városháza egyik irodahelyiségében találkoztam. 1931-ben Tóth István festőművész hírével érkezett az iskolába. Mindjárt meg is bízták egy 2x3 méteres festmény elkészítésével, amelyet a főlépcsőházban helyeztek el. Kossuth Lajost ábrázolta, amint lovon érkezik a szegedi népgyűlésre. A háború zűrzavarában ez a kép is eltűnt. Az értesítők fedőlapját 1938 óta az ő magyaros mintázata díszítette. Az érettségink 50. évfordulóján kapott emléklapon ugyanez a mintázat látható. Tóth István Kossuth-festményével szemben 1940-től a főlépcsőház nyugati falán, Szalay Pál a fiúpolgáristák művésztanárának festménye volt látható. Luther 1521- ben a wormsi birodalmi gyűlésen V. Károly német-római császár előtt. Alatta a felírás: Itt állok, másként nem tehetek! Ezt a festményt én már a harmincas évek elején megismertem, mert az evangélikus elemi iskola lépcsőházában, a díszterem előtt Benczúr Gyula szobra Nyíregyházán volt látható. Mind az elemi iskolában, mind a gimnáziumban lévő festményt meszeléssel eltüntették az államosítás után. Nemcsak a gimnáziumban folyt rajzoktatás, hanem a város minden iskolájában, különösen a két tanítóképzőben. A Kálvineum leánytanítóképzőben Boross Géza festőművész volt a rajztanár, akivel Kiss Lajos múzeumigazgató családjában ismerkedtem meg. Kiss Lajos Hódmezővásárhelyről került Nyíregyházára. Vásárhelyen jó barátságban volt a festőkkel, Tornyai Jánossal, Endre Bélával és Rudnay Kun László Gyulával. Időközben Múzeumban Rudnay Gyula a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Számára biztosította a Sóstót művésztelepként. Rudnayval jött Nyíregyházára tanársegéde is, aki Boross Géza volt. Ő itt is maradt Nyíregyházán és feleségül vette Kiss Lajos Pössze lányát. Képein a nehéz munkát végző parasztokat ábrázolta zöldesbarna színekben. Ajándékba kapott képét a mai napig is őrzöm. Boross Gézán keresztül sok művészembert ismertem meg. Nyíregyházán a fiútanítóképzőben tanított Diószegi Balázs és itt dolgozott Berky Nándor szobrász is. A szabadiskolában is tanítottak. Növendékeik Berecz András, Huszár István, Soltész Albert, akik ma Nyíregyháza öregjei. Szándékosan hagytam utoljára Barzó Endre festőművészt. Ő Nyíregyházán 1899-ben született. Édesapja a híres építész, Barzó Mihály volt. Amikor Benczúr Gyula 1909-ben Nyíregyházán és a gimnáziumban is járt, akár találkozhatott is vele. Alig 30 éves, amikor 1929-ben a barcelonai világkiállításon A falu vasárnapja című képével aranyérmet nyert. Budapestről a második világháború után került haza a családi házba, a Bercsényi utcára, a régi postával szemben. Őt is Boross Géza révén ismertem meg, aki a legnagyobb tisztelettel beszélt róla. Benczúr Gyula után a legnagyobb nyíregyházi festőművésznek tartotta. Sokszor jártam nála a lakásán. Beteg volt már, nem dolgozott. Koroknay Gyula művészettörténészünk és Soltész Albert is ápolták emlékét. Kiállítást rendeztek képeiből. Most is azért emlegetem, hogy ne felejtkezzünk meg róla és mindazokról, akik Benczúr Gyula után a képzőművészeit kultúrát ápolták Nyíregyházán. halála (1880 körül, a festménv a Jósa András hJ/ioM T/7M-7/7C ftolupfplp pz rphrn/tubrini/i SIGMOND ISTVÁN: Kánikulai kísértés A nő kitapogatta a kilincset, hosszú, finom ujjaival beillesztette a kulcsot a zárba, majd kinyitotta az ajtót. Meleg volt. Kánikula. Az ajtót nyitva hagyta, hogy a kereszthuzatban elviselhetőbb legyen a lét. Három lépés után nekiütközött az ágy végének, s miután végigvezette kezét az ágyon, s elérkezett az éjjeliszekrényhez, megállt a sarokba állított fogas mellett. Itt szokott levetkőzni. Az utcáról vagy a túloldali lakásokból nem láthattak a szoba mélyére. A vetkőzés gyorsan ment, alig volt rajta valami. Miután megfogta ruhája szegélyét, s egy gyors mozdulattal áthúzta az olcsó kartont a fején, az volt az érzése, hogy valaki nézi. Nem volt rajta más, csak egy apró kis bugyi és egy lapos sarkú cipő. Két kezét a meztelen melléhez kapta, s várakozott egy ideig. Aztán meghallotta a lélegzetvételt. — Van itt valaki? — Hangjában inkább felháborodás volt, mint félelem. — Igen — mondta a férfi. — Én vagyok. — Mit akar itt? — Semmit — mondta a férfi. — Állok az ablakban. — Az én ablakomban — méltatlankodott a nő. — És leskelődik. — Nem leskelődöm — mondta a férfi. — És a saját ablakomban állok, nem a magáéban. A nő olyan dühös lett, hogy megfeledkezve meztelenségéről, lekapta jobb melléről a kezét, s előremeresztett mutatóujjal fenyegetett az ablak felé. — Éz az én lakásom! Vegye tudomásul! — És az én ablakon* — mondta a férfi. — Minden földszinti ház ablaka az én ablakom. És akkor állok ablakaim egyikébe, amikor akarok. Á nő nem nagyon ismerte ki magát a tulajdonjogi kérdések szövevényében, így hát levette kezét a másik melléről is, hogy két kézzel tudja megfogni a fejét. — Bent van vagy kint van? — Nem is kérdés volt, inkább sóhajtás. — Az utcán vagyok — mondta a férfi. — Az utca az otthonom. — Ha bemászik, visítok — mondta a nő. — Nem szoktam kimászni az ablakon. — Azaz bemászni. — Nem. Kimászni — mondta a férfi. — Most sem érti? — Értem, nem értem, nagyon kérem, ne álljon az ablakban. — Jó — mondta a férfi. — Állhatok akármelyik ablakban. * * * Másnap délben, amikor a nő belépett a szobába, nem tapogatta ki az ágyat, az éjjeliszekrényt és a fogast, hanem megállt a nyitott ajtóban. Rövid hallgatózás után hallani vélte a lélegzetvételt. — Megint itt van? — Megint itt vagyok. — Le szeretnék vetkőzni. — Tőlem azt csinálhat, amit akar. — Szégyellj e magát — mondta a nő, megfordult, s úgy döntött, hogy leveti a ruháját. Amikor megfogta a ruha szegélyét, háttal állt, aztán dacosan visszafordult, szemközt az ablakkal, s lassú mozdulatokkal húzta felfelé az olcsó kartont. Valahogy úgy sikerült a vetkőzés, hogy először csak az egyik melle buggyant elő, aztán valamivel később a másik melle is. Egy ideig állt, várta, hogy történik-e valami, de a férfi lélegzetvétele nem gyorsult fel» szólni sem Reményi Mihály >. % . '
