Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-15 / 165. szám
Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995- JULIUS IS; SZOMBAT Helyzetkép a szobrászatról Megéri a küzdelem azért a pár százalékért is, ami sajátosan magyar Pauer Gyula: Szépségminták FŐVÁROSI NYÁR Koncertmenü. Július 17-én a Budapesti Fúvósegyüttes lép fel a Pesti Vármegyeház Díszudvarán, s két nappal később a Magyar Állami Hangversenyzenekar a Karmelita udvaron ad hangversenyt a Magyar Állami Énekkar, valamint Csavlek Etelka, Wiedemann Bernadette, Mukk József, Kál- lay Gábor és Bátor Tamás közreműködésével. Július 20-án Lehotka Gábor orgonaestjére kerül sor a Mátyástemplomban. Ugyanekkor a Vajda- hunyadvárban a Magyar Virtuózok Vivaldi A négy évszakját és Csajkovszkij Firenzei emlékét adják elő. Július 21-én Ella István ad orgonakoncertet a Mátyás-templomban. O □ □ A Győri Balett vendégszerepeit kedden este a Budapest Kongresszusi Központban. A Carmina Burana telt házat vonzott, s nagy sikert is aratott. A győriek október 23-án és december 17-én megismétlik a fővárosi fellépésüket. cm □ Négy zenés produkció. A Margitszigeten júliusban és augusztusban rockopera, operett és zenekari művek népszerű dallamai csendülnek fel. István a király legközelebb július 27-én és 30-án látható, augusztusban pedig 17 és 20 között mindennap. A víg özvegy július 14-én és 15-én kerül a Margitszigeti Szabadtéri Színpad programjára. Vangelis Tűzke- rekét, illetve A paradicsom meghódítását augusztus 10-én és 11-én tűzik műsorra. A Kolibri Színház Szia, szia, szaurusz című produkcióját augusztus 25-én, 26-án és 27-én adják elő. □ □□ Szoborpark Múzeum. A világon egyedülálló különleges gyűjtemény — a Budapest közterületeiről eltávolított monumentális szobrok a szocialista kultúrpolitika időszakából. A látványos múltba kalandozó sétánk során találkozhatunk Leninnel, Marxszal, Engelsszel, a Szovjet katonával, oszt- apenkoval és a többiekkel. A Budapest XXII. kerületében a Balatoni út — Szabadkai út sarkán lévő múzeumot ajánljuk a fővároson átutazók figyelmébe. nyitva naponta 10-18 óráigcm o Őszi Fesztivál. A tomboló kánikulában már őszi programjainkat is tervezhetjük: idén is lesz Budapesti Őszi Fesztivál. Szeptember 22 és október 9. között a kortárs művészetek és művészeti műhelyek fóruma lesz a magyar főváros. A nyitóelőadáson Bo- zsik Yvette és társulata Bartók estjére kerül sor a Katona József Színházban. Hagyományos programja a fesztiválnak a Nemzetközi Mozgásszínházi Találkozó, amelyből most a kilencedikre kerül sor. Július 7-én nyílt meg s egész nyáron látható a Műcsarnokban a magyar szobrászat reprezentatív kiállítása. A címe: „Helyzetkép” is sugallja, hogy átfogó képet kíván adni a magyar szobrászat pillanatnyi helyzetéről. A 221 résztvevő szobra (nem kevés alkotásra persze nem pontos ezt a hagyományos szót alkalmazni) valóban a teljességre törekvést jelzi, s erre annál is inkább szükség volt, mert 1978 óta nem került sor hasonló célú bemutatóra. (Akkor 171 alkotó mutatkozott be a Műcsarnokban). „Most, hogy kiállíthatunk, robbanásszerű a hatás” A megnyitó beszédet Vígh Tamás szobrász- művész mondta, s itt most ebből idézünk egy részletet. — Egy jelentős és okos műkritikus egyszer azt mondta nekem: egy ilyen kis országban, mint Magyarország nem jöhet létre önálló művészet, mert úgyis a külső hatások fogják megszabni a belső folyamatokat. Valóban így kellene gondolkodni nekünk is? Ez a végleges helyzetünk? Az is lehet azonban, hogy ez nem is olyan nagy baj. De ha soha sem lesz ez százszázalékos, azért a mit tudom én hány százalékért, amely sajátosan magyar, már megéri a küzdelmet, miként megérte eleinknek is dolgozni. Számunkra szobrászok számára most, ezzel a kiállítás megnyitásával nyílt meg a felújított Műcsarnok. Most, hogy kiállíthatunk, robbanásszerű a hatás. A méretek, anyagok, eszmék, szimbólumok forgása ezen a bemutatón. Mindehhez a termek szép sora adja a lehetőséget, hiszen több kiállításra is elegendő anyagot tartalmaznak. A méretek kelnek egymással versenyre. Nem tudhatom, van-e a kiállított művek között megrendelt munka. Anyagilag támogatott bizonyára akad. A művek azért születtek inkább, mert a készítőjük maga akarta létrehozni. Volt idő, nem is olyan régen, amikor a kiállításra is rendeltek szobrokat, képeket. Akkor az volt a helyzet, most meg ez. Köszönet azoknak, akik közreműködtek e bemutató létrehozásában. Reméljük, a művészek lendülete és kedve is tovább él, s egy újabb helyzetkép-kiállítás nem 17 év múlva következik el. „A mágikus-misztikus semmi útját is be kell járni” A magyar szobrászok 1995-ös kiállítása azt tanúsítja — azon a nyilvánvaló tényen túl, hogy a hagyományos műfajok és műformák, mint a porté, vagy az alakot, a figurákat megragadó kisplasztika és a dombormű, az érem háttérbe szorult, már-már elveszett —, hogy lényegtelen elemmé vált maga a szobrászat — a leképező-megjelenítő tárgylétrehozás —, és bizonyos fokig lényegtelenné vált maga a tér is, amelyben a tárgyiasított vagy szellemivé avatott gondolatok és koncepciók megjelennek — írja a katalógus előszavában Wehner Tibor. \ A mű számára nem a tere a fontos, hanem önmaga. Önmaga, amely gyakran ugyancsak pillanatnyi, vagy legalábbis provizórikus, egyszeri eredetiségű. Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a „szobrászat” által felvetett kérdések — társadalmilag — már hosszú ideje légüres térben hangzanak el. Talán soha sem volt a művészetet körülvevő (éltető, fojtó, indukáló, gátló) szituáció olyan bizonytalan (biztosan kitapinthatón szétesett, vagy biztosan kitapinthatatlan dimenziókba vesző), homályba burkolózó, sejtelmes, mint amelyet átélnünk megadatik. Az összképet alkotó tényezőket mérlegelve, de a Műcsarnok-tárlat anyagára koncentrálva szögezhetjük le: a magyar szobrászatban, illetve a „szobrászatban” hatalmas energiák szabadultak fel a közelmúlt évtizedeiben. Az új aspirációk a felszín tartalmatlan tartalmaira már ügyet sem vetnek: feltartóztathatatlanul szédítő mélységek ismeretlenségeit kutatják, ahol — meglehet — csak kongó ürességre, szomorú csendre, fájdalmas hiányra, mágikus-misztikus semmire bukkannak. Ám ezt az utat is be kell járni. „Ez a már nem is szobrászat — toleranciát igényel...” Pilaszanovich Irén, a Műcsarnok mb. igazgatója: — E kiállítást nem csupán az a jogos igény hívta életre, hogy idestova 17 éve volt az utolsó szobrászati seregszemle a Műcsarnokban, hanem az az általános tapasztalás, hogy igen nagy változáson ment át a szakma az utóbbi időben. A beérkezett terveket, elképzeléseket a zsűri mint egy-egy önálló és sajátos szobrászati gondolatot, gondolkodást kezelte. A mára már használhatatlan, kizárólagos értékrend normáival szemben, a művész magára utaló teremtő erejét kerestük, az egyén szuverén akaratát. Megfejteni, értelmezni igyekeztük a művek koherenciáját, belső minőségét. Tehettük ezt már csak azért is, mert az alkotófolyamat nem kizárólagosan a művész dolga. A végső szót — jó, ha tudjuk — az utókor fogja kimondani felettük, felettünk. Az, a már nem is szobrászat, ami jellemzője napjainknak, nagyfokú toleranciát igényel. ízlésünk rossz tanácsadó lehet, ha a hagyományos értékrend felől közelítünk. A tárgyformálás mágiája, az alkotás rítusa nem mindig azonos az esztétikus megjelenítéssel. Ihanus Sirpa Hannale: Űrből III. Nagy Gábor (ISB) felvételei Nagy Lajos Imre: Enioma Dombrovszky Árfám
