Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-14 / 164. szám
HfflMftMIflMi HAZAI HOUHI 1995. július 14., péntek Ahol nem a kiskaput keresik Mezőladány hiába küld pályázatokat, rendre elutasítják a minisztériumban Szép új kerítés öleli a mezőladányi zsidótemetőt — mutatja Bakó Ferenc polgár- mester A szerző felvétele Nábrádi Lajos A Tisza-parti strandokon főszezon van, estenként, sőt éjszakánként diszkózene szól. Mit szól. bömböl. Dobhártyát szaggatóan, észbontóan. Ne tartsák maradinak —főleg éjfél után — azt, aki reklamál a hangos diszkózók ellen. Az sem maradi és nem fiatalellenes, aki rendőrért kiált, amikor egyes fiatalok a pihenőhelyek közepén, vagy egy-egy település csendes utcáján hirtelen gázadás mellett üvöltő motorkerékpárral száguldoznak, lakott területen 80-100 kilométeres sebességgel. Nem generációs ellentéteket keres az sem, aki ellenzi a fiatalok dudálását: lépten nyomon, üdvözléskor, érkezéskor nyomják autójuk dudáját, nem törődnek azzal, hogy a közeli házban gyerek, vagy idős beteg alszik. Ismerősöm mesélte, hogy megyénk egyik közkedvelt vízmenti üdülősorán napokig, sőt hetekig üres egyikmásik faház. (Nem nevezzük meg a helységet, nehogy szúrkáló, csipkelődő írásunk még több vendéget és turistát elriasszon ettől a szép helytől.) Üresek a faházak és nem csupán a fizetőképes kereslet miatt. A diszkóban ugyanis az embermagasságú hangfalak éjszakánként megrezegtetik a magas nyárfákat, a faházakban rezeg a csillár. És ide a munka fáradalmait jönnek (jönnének) kipihenni az emberek. Van persze megoldás. Lehetne például kisebb a hangfal, vagy éjfél után csak halk zenére szórakoznának a fiatalok. A motorosok lecsendesítését talán csak a rendőrség tudja elérni. A közlekedési szabályok szerint az autó dudáját csak veszély esetén szabad használni. Büntetni kellene — szabálysértés címén — azt is, aki indok nélkül dudál. M. Magyar László Mezőladány (KM) — Ilyen csúfság bizony régen történt Mezőladányban, illetve pontosabban peremkerületében, Endespusztán: az egyik éjszaka valaki elvitte a temetőből a lélekharangot. Ez a gaztett a legtöbb beszélgetés témája mostanában, az indulat és a bánat hatja át a helybeliek szavait. Míg belül a lélek háborog, kint csendes a meggyfákkal övezett mezőladányi főutca. A tűző nap elől néhány idős néni a fák árnyékában keresett menedéket, s ott mesélik egymásnak a legújabb híreket. Kellemes hűvös fogad a polgármesteri hivatalban is. Inkább előny — Mezőladány mindig önálló település volt, régebben Benk és Újkenéz tartozott hozzánk — magyarázza Bakó Ferenc polgármester. — Az igaz, hogy szinte összenőttünk Tornyospálcával, de ez semmiféle hátránnyal nem jár, sőt inkább előnnyel. Sokat jelent, hogy a két település között megy a Mátészalka-V ásárosnamény- Záhony vasútvonal. Tornyos- pálcán a vasút közelében több kft. is működik, amelyek mezőladányi embereket is foglalkoztatnak. Nyugodtan mondhatom, jó a kapcsolatunk a szomszédvárral. Tulajdonképpen nincs is más munkalehetőség a faluban, ugyanis a termelőszövetkezet megszűnt, jelenleg felszámolás alatt van. Az egykoron ott dolgozók közül többen mezőgazdasági vállalkozók lettek az elmúlt években. Mikor a település fejlesztésére terelődik a szó, sok mindennel nemigen dicsekedhet a polgármester, hiszen az idei költségvetés 4,2 millió forint működési hiánnyal küszködik. Bár korábban nem kényszerült a település hitel felvételére, csakhogy az 1993-as évnek megfelelő pénzösszeget kapták erre az évre, s ez éppen csak annyira elég, hogy az intézményeket — az iskolát, az A vakációzó... ...diákok számára 60 órás intenzív angol, német, orosz tanfolyamokat indít alapfoktól a nyelvvizsgára felkészítő szintig a TIT Nyelviskola (Nyíregyháza, Országzászló tér 8., tel.: 310-948). (KM) Anna-napi... ...bál lesz július 21-én (pénteken) Nyírteleken a Királytelek Vigadóban a település templomainak megsegítésére. A zenés, gyertyafényes vacsora mellett megválasztják az Anóvodát, a kultúrházat és az egészségügyi hálózatot — működtetni tudják. Idősek klubja is található a községben, amelyet szintén támogat a polgármesteri hivatal. A tervek között az is szerepel, hogy az időseknek egy állandó helyet rendeznek majd be a kul- túrházban. Csekély bevétel — A működési hiányra nyújtottunk be pályázatot, mivel önhibáján kívül hátrányos helyzetű település vagyunk — folytatja a polgármester. — A TÁKISZ már véleményezte és továbbküldte, de választ még nem kaptunk. Helyi bevételekre sajnos alig van lehetőségünk. Új építési telkeket alakítottunk ki, ezek eladásából lett egy csekély bevételünk. Azért mondom csekélynek, mert ezeket fiataloknak árultuk, s hogy támogatást nyújtsunk nekik az itteni letelepedéshez, már eleve olcsón árultuk az építési területeket. Helyi iparűzési adóként a vállalkozók három ezreléket fizetnek, ám 500 ezer forintjövedelem alatt adómentes a vállalkozás. O Mi mindent kellene fejleszteni a településen ? — Égető gondunk a helyi utak állapota. Már öt pályázana-bál és a Vigadó szépét, valamint Nyírtelek „királyát”. (KM) A P. Mobil... ...rajongóit várják az együttes koncertjére július 15-én, szombaton este kilencre a Sóstóerdei Szabadidő Parkba. A műsor címe: A pofádat befogod! (KM) Francia cserkészek... ...vendégeskednek július 13- tól 24-ig Nyírbátorban, ahol a Francia Nemzeti Ünnep alkalmából rockoperát mutatnak be tot is készítettünk, az utolsót nemrég utasította vissza a minisztérium arra hivatkozva, hogy nincs pénze. Érthetetlen számomra, ha rendesen pályázik az ember, s nem keres kiskapukat, nem lobbizik, akkor miért kell elutasítani odafent a kérelmét. Csak a főutcánk rendelkezik szilárd burkolattal, a többi földút, illetve kohósalakos, esőben nyakig sáros mindenki. A művelődési ház felújítása is nagyon időszerű már. Az iskolásaink három helyen tanulnak. Öt éve tervezzük egy új iskola építését, pályázatokat is készítettünk, de azokat is elutasították. Az idén aztán már nem adtunk be pályázatot a nehéz anyagi helyzet miatt. Gázunk van, de jó lenne bővíteni. Endespuszta egy kilométerre van a faluhatártól, oda kellene kivezetni a gázt, valamint a falu egyik utcájába. Az Endespusztára vezető földút is nagyon rossz állapotban van, esős időben a sok diák nehezen tud bejárni a faluba. A MATÁV 1996-ra ígérte a telefonhálózatot, azonban júliusban felszerelnek egy helyi nyilvános távhívásos fülkét. O Ne csak a gondokról, az eredményekről is szóljunk. — Fontos eredménynek tartjuk, hogy tavasszal sikerült és nagyszabású tűzijátékkal kedveskednek vendéglátóiknak július 14-én 21 órától a múzeum előtti tó partján. (KM) A Szakszervezetek... ...klubja július 29-én egynapos túrát szervez autóbusszal a Mátra-hegység nevezetes helyeire. Útvonal: Nyíregyhá- za-Gyöngyös-Kékestető-Pa- rád-Sirok-Verpelét. Jelentkezőket július 16-ig még fogad Kökényesi Mihály 16 órától Nyíregyháza, Körte u. 45. sz. alatt. (KM) felújítani a zsidótemetőt. Anyagi támogatást a mezőladányi származású, jelenleg Izraelben élő Wasser Zoltántól kaptunk. Szép kerítést kapott a temető, gyomláltunk, illetve a gaztalanítás még jelenleg is tart, ősszel pedig az eldőlt sírköveket állítjuk majd fel. Wasser Zoltán a közelmúltban már volt is itt, elégedetten nyilatkozott a látottakról. U A faluhoz közel kanyarog a Tisza. Mennyire vonzó ez az idegenforgalom számára. — Nemcsak a Tisza, hanem két csodálatos holtág is található a határban, amelyek igazi kis horgászparadicsom alapját képezhetnék. Fel kellene fris- sítani a tavakat, s jó lenne létrehozni egy helyi horgászegyesületet is, bár ahhoz a legelő tulajdonviszonyát rendezni kellene előbb. Idegenforgalom — A közelben fürdésre alkalmas palaj is van. A Tisza-túrák résztvevői gyakran bejönnek a faluba, a település lakói szeretettel fogadják a kirándulókat. A természeti adottságok tehát megvannak, csak pénz kellene a fejlesztéshez. Bízom abban, hogy 10-15 éven belül az idegenforgalom terén is sikerül majd eredményeket elérnünk. iSratulálunk O VrM IHilljlill A nyíregyházi Jósa András Kórház sürgősségi osztályán tett látogatást július 13-án dr. Kállay Kristóf, a Szuverén Máltai Lovagrend Szentszéki Nagykövete, ahol megtekintette a az EKG-jelátadó rendszert. A vendég azonban nem érkezett üres kézzel, a hazánkban már elterjedt szív- fax-rendszer kárpátaljai vagy erdélyi telepítéséhez 1000 dollár értékű hozzájárulást ajánlott fel. A megyeszékhelyen sürgős esetekben a Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7-től reggel 7-ig. Nyíregyháza gyógyszertárat közül ezen a héten a Főnix Patika tart ügyeletét a Dózsa György út 12. szánt alatt. Rendezvén vele Mozi KRÚDY MOZI: Bad boys — mire jók a rossz fiúk? Előadás: 16.00, 18.00 és 20.00 órától. BÉKE MOZI: Double dragon. Előadás: 16.00 és 18.00 órától. Mestercsapda — üldözött üldözők. Élőadás: 20.00 órától. MONTÁZS MOZI: Kisasszonyok. Előadás: 18.00 és 20.00 órától. KABALÁS AUTÓSMOZI: Kisasszonyok. Előadás: 21 órától. Kiállítások Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások a következők: Benczúr Gyula és Jósa András emlékkiállítás, Krúdy Gyula élete és kora, Nyíregyházi huszárok. Ezeken kívül Benczúr Gyula grafikáit tették közszemlére. A Miskolci Képtár kincseiből rendezett tárlat szeptember végéig tekinthető meg. A Kállay Gyűjteményben (Széchenyi u. 2.) az Érmek és kitüntetések bemutatója, és az Ilosvay Ferenc emlékkiállítás várja az érdeklődőket. Mindkét kiállítóhely 9 és 17 óra között látogatható. Hétfőn szünnap. Színház A nyíregyházi Szabadtéri Színpadon július 14-én, pénteken 21 órától a Mandala Dalszínház mutatja be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot. Szabolcs-Szatmái-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sípos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika). Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspóldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Édes a pihenés. Úgy látszik még ilyen rekkenő hőségben is van kedve valakinek a padra feküdni és szunyálni egy jót. Persze, ki tudja mi nyomhatta el hősünket, mi vagy ki volt az, aki így elfárasztotta e férfit. Mindenesetre láthatóan fáradt lehet, ha egy sétálóutcában így ki tudja magát kapcsolni Balázs Attila felvétele Mindenféle ^isztoózaj^*