Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-14 / 138. szám

1995. június 14., szerda HAZAI HOL-MI Postai bosszúságok Bodnár István-» y éha úgy érzi az em- l\l bér, talán jobb volna, i V ha nem is lenne hi­vatal. A bürokrácia, az ügyfelek számára előnytelen munkaszervezés, úgy lát­szik, megszüntethetetlen. Itt van például a sóstóhe­gyi kis postahivatal, amely a nyíregyházi postától füg­getlenül végzi munkáját. Nem lenne ezzel semmi baj, csak éppen a nyitva tartása rossz. A küldeményeket ugyanis itt csak nyolc órától délután háromig le­het átvenni, sem előtte, sem utána. Sok embernek okoz ez bosszúságot, alig meg­oldható gondot. A pénzesu­talványok és a hivatalos küldemények kézbesítését ugyan megkísérli előírás szerint megoldani a hiva­tal: na, de kit talál otthon munkaidőben! Még a szomszédot sem, aki esetleg átvehetné, hi­szen ő is dolgozik. Marad tehát az értesítés, ami alapján másnap, har­madnap a már említett munkaidőben felvehetné az ember a pénzt. Sóstóhe­gyen. Ez pedig nehezen megoldható az említett előnytelen nyitva tartás mi­att. Még az is jobb lenne, ha a nyíregyházi központi hi­vatalban lehetne átvenni a küldeményeket, hiszen a sóstóhegyiek általában Nyíregyházán dolgoznak. A postától ugyan többször is kérték már a sóstóhegyi nyitvatartási rend megvál­toztatását, de ez mindig csak süket fülekre talált. Nehezen érthető, miért, hisz az lenne megfelelő az ott la­kóknak, s talán a hivatalnak is kevesebb gondja lenne a nála „rekedt” küldemé­nyekkel. ESESSSSa ■ KRÚDY MOZI: Tommy boy. Ea. kezd.: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: A remény rabjai. Ea. kezd.: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: szünnap. KABALÁS AUTÓSMO­ZI: Szenvedélyek vihará­ban. Ea. kezd.: 21 óra. Kiállítások Nyíregyházán, a Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások a következők: Benczúr Gyula és Jósa András emlékkiállítás, Krú­dy Gyula élete és kora, Nyíregyházi huszárok. Ezek mellett a Miskolci Képtár kincseiből rendezett tárlat tekinthető meg. A Kállay Gyűjtemény­ben (Széchenyi u. 2.) az Érmek és kitüntetések be­mutatója, az Ilosvay Ferenc emlékkiállítás, valamint Benczúr Gyula grafikái láthatók. Mindkét kiál­lítóhely 9 és 17 óra között látogatható. A hétfő szün­nap. A Nyíregyházi Városi Galériában a_ XIX. Sóstói Nemzetközi Éremművésze­ti és Kisplasztikái Alkotóte­lepen részt vevő öt-öt ma­gyar és külföldi művész re­mekeiből látható kiállítás augusztus 10-ig, hétfő kivé­telével 10-től 18 óráig. Párthír A KDNP piricsei szerve­zetének programjaként dr. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő fo­gadóórát tart a polgármes­teri hivatalban június 16-án 15-től 18 óráig, majd este 7-től Bírta Sándor MSZP-s képviselőtársával együtt fa­lufórumon vesz részt az ál­talános iskola sporttermé­ben. Szabolcs-Szatmái-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Alkotmányellenes a leépítés Mit jelent ez a nyíregyházi felsőoktatási intézményeknek? Nem lesz elbocsátás? Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Alkot­mányellenesnek nyilvánítot­ta a felsőoktatási intézmé­nyek létszámleépítését az Al­kotmánybíróság — adták hí­rül a tegnapi lapok. Akkor a már tervezett elbocsátásá- sokra mégsem kell, hogy sor kerüljön? Hogy értékelik ezt a döntést? — tettük fel a kérdést három főiskola fő­igazgatójának és a megyei pedagógiai intézet igazgató­jának. Dr. Sinóros-Szabó Botond, GATE mezőgazdasági főiskola: — Szív- ügyem, hogy a tér­ség fel- emelkedé­séért mun­kálkodjunk, ezt viszont csak a gazda­sági és a felsőok­tatási program hár­mon izá Iá- mmm sával le­het végre­hajtani. S ezt a tevékenysé­günket nemzetközi figyelem kíséri. Épp ezért vigyáznunk kell, hogy saját — értem ez­alatt, kormánydöntéssel — ezt ne kérdőjelezzük meg. Míg korábban a minisztériumtól várhattuk a remélt fej­lesztéshez a pénzt, most a megyei és a városi ön- kormányzat juttatott az intézmény­nek 4-4 millió fo­rintot a közgazdász szak indítá­sához. Az egyébként a főiskola felett ha­talommal nem ren­dé 1 k e z ő önkor­mányzatok mint pénzosztók, így válhat­nak döntéshozó tényezőkké. Egyébként is ki a felelős, hogy a térség hogy fejlődik, s van­nak-e itt képzett szakembe­rek? Természetesen az önkor­mányzatok. — Az Alkotmánybíróság döntéséről annyit: senki nem vitatja, hogy a felsőoktatásban vannak tartalékok és lehetőség a racionalizálásra. Nyilván a kormány sem akar fejlődő szervezeteket leépíteni, ennek ellenére az intézkedésekben sok a véletlenszerűség. A le­építésekkel megkérdőjele­ződik a minőség. Tegnapelőtt írtam levelet Fodor Gábornak, hogy ne minősítsék már műszaki főiskolának a mienket, ahol eredetileg 40 százalék lett volna a le­építés, az agrárnál pedig en­nek közel egyharma- da. A köz- 1 e k e d é s i miniszterrel korábban tudat­tam: a kapitányi kar 80 szá­zaléka a nyíregyhá­zi mezőgazdasági főiskolán tanult meg repülni, s ez a képzés nem is szerepelt a tá­mogatandók között. — Tegnap reggel hallottam a művelődési minisztert a rádióban: s ő a kormányha­tározat pénzügyi vég­rehajtásáról be­szélt. Magya­rul: az Al­kotmánybí­róság nem dönthet számok­ban és sze- mélyek- ben, de ha nem adnak elég pénzt a gazdálkodás­hoz, sakk-matt helyzetbe kerülünk. Dr. Lu- k á c s k ó Zsolt, DOTE Egészségügyi Főisko­la: Dr. Sinóros-Szabó Botond Dr. Lukácske Zsolt . — Ha az orvosképzést szin­ten akarják tartani és a hall­gatói létszámot növelni, akkor ezzel teljesen ellentétes egy sor pénzügyi intézkedés. 1990-ben elkezdtük főisko­lánkon képezni azokat a szak­embereket (egészségügyi in­formatikus, szociális munkás, beteg­ápoló), akikre az egészség­ügy reform­ja során égető szük­ség van és lesz, s ezt így értékel­te eddig a kormányzat. Már akkor lát­szott: át kell szervezni az egészségügyi és szo­ciális el­látó rend­szereket, ez pedig elképzelhetetlen a csak a nyíregyházi főiskolán képzett említett szakmát szer­zők nélkül. — Rettentően örülünk az Alkotmánybíróság döntésé­nek, de ha változatlanul elvon­ják a pénzt, mi magunk kényszerülünk rá a leépítésre. 1990-ben kidolgoztunk egy számítógépes rendszert, amely lehetővé teszi, hogy egy- egy pénz- táros, könyvelő, gondnok, személy- ügyes, könyvtáros, és más szak­mabelieket is sorolhatnék, lássa el a felada­tokat. Egy | emberből nem lehet elbocsátani...A jogi tanszéken például a tanszékvezető egy­ben menedzser és az oktatott hat diszciplínára hat jogászt alkalmazhatnánk, de helyette megoldja ezt az egyetlen tan­székvezető. Azt szeretnénk, ha az egészségügyi főiskola is megkapná azt a különleges státust, amit a képzőművészeti és az egyházi intézmények megkaptak. Dr. Székely Gábor, tanár­képző főiskola: — Az Alkotmánybíróság döntése minden magyar ál­lampolgárra szervezetre és in­tézményre kötelező erővel bír. Ugyan­akkor ez a tes­tület nem dönthet és nem is dön­tött pénz­ügyi el- v o n á - sokról. így teljesen egyértelmű, hogy további tárgyalásokat kell folytatnunk a végrehajtásról. Június 16-án, pén­teken a fő- iskolánk vezetése megtárgyalja az új helyzetben követhető maga­tartást, és arról szívesen tá­jékoztatjuk a nyilvánosságot. Kuknyó János, Megyei Pedagógiai Intézet: — Az Alkotmánybíróság azt kifogásolja, hogy a kor­mány bele akar szólni a fel­sőoktatási intézmények autonómiájába. Lé­nyegesnek tar­tom: ne írják elő, hogy egy megszorító intézkedést miként hajt végre egy intézmény. Sajnos, úgy érzem, a fel- sőoktatás anyagi finan­szírozása ettől a döntéstől még nem ( változik | meg. El- lent- mondás az is: több hallgatót felvenni, és elküldeni az ok­tatók egy részét. Egy jobb középiskolában már ma is annyi diák jut egy pedagógus­ra, mint a főiskolákon. Félő, hogy a kormány ellentmondá­sos logikája a minőség rom­lását hozza magával. Időközi választás két községben Nyírlövő — Szabolcsbáka (KM) — 1995. június 13., kedd. — Időközi polgármes­ter-választást tartanak június 18-án, vasárnap, Nyírlövőn és Szabolcsbákán — tájékoztatta kedden az MTI nyíregyházi tudósítóját Borbély Károly, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetője. Nyírlövőn a legutóbbi, de­cember 11-i önkormányzati választáson szavazategyenlő­ség alakult ki a két jelölt kö­Szakképzési... ...lehetőséget kínál a megyei pedagógiai intézet (Nyíregy­háza, Búza u. 5.). Gallasz Ildikó munkatársnál folyama­tosan lehet jelentkezni dajka, gyermekfelügyelő és gyógy­pedagógiai asszisztens kép­zésre, elég jelentkező esetén névre szóló értesítést külde­nek. (KM) Hátrányos... ...helyzetű gyerekek szakmai gyakorlati oktatásának támo­gatására, és a középiskolákban továbbtanuló hátrányos hely­zetű gyerekek tanulmányainak zött, így a polgármesteri tisztet — a törvény rendelkezésének megfelelően — eddig a régi ciklus polgármestere láttái ideiglenesen. Szabolcsbákán a decemberi újraválasztása után néhány nappal elhunyt a pol­gármester. Ott — mivel alpolgármester nincs, a helyettesítés meg­oldásánál pedig exlex-állapot alakult ki — a képviselő- testület megbízása alapján a közgyűlés korelnöke látta el eddig a feladatot. támogatására még június 30-ig nyújtható be pályázat a Soros­alapítványhoz. (KM) Továbbképzés... helyszíne lesz június 15-én 9 órától június 16-án 16 óráig a nyíregyházi Móra Ferenc Ál­talános Iskola. A tanítóknak szervezett programot Tolnai Gyuláné, a heurisztikus (fel­fedező) anyanyelv- és mate­matikaoktatási módszer kidol­gozója vezeti. (KM) A nyári... munkarend a megyei pedagó­giai intézetnél a következő­A vasárnapi időközi polgár­mester-választáson Nyírlövőn két független jelöltre, Dzsubák Istvánnéra és Nagy Károly- néra adhatja voksát a település 580 szavazásra jogosult pol­gára. A pártok Szabolcsbákán sem tudtak jelöltet állítani, így ott is függetlenek, Fodor Lász­ló, Jónás László, özv. László Józsefné és Major Józsefné közül választhat a 984 lakos. Mindkét községben 6 és 19 óra között lesznek nyitva a szavazóhelyiségek. képpen alakul: a dolgozók többsége júliusban szabadsá­gon lesz, de a pedagógus mun­katársak július 10. és augusz­tus 11. között minden szerdán ügyeletet tartanak. A könyvtár és a tanáruda július 1-től au­gusztus 11-ig zárva tart. A vi­deostúdió munkája július 17- től augusztus 11-ig szünetel. Véradás... lesz ma 8 és 13 óra között a magyi általános iskolában, 9 és 13 óra között a tiszakanyári tanácsadóban és reggel fél 8- tól délig a tisztabereki kultúr- házban. (KM) A népzenei együttesek és szólisták Tarpán meg- rendezett XXI. megyei fesztiválján a 32 fellépő közül arany mi­nősítést kapott a Vajdabo­kori Tirpák Népzenei Együttes, a Tarpai Ifjúsági Citerazenekar, a Tiszavas- vári Népzenei Együttes, a Kömörői Népdalkor, a Tarpai Felnőtt Citerazene­kar és a Tarpai Népdalkor. Nyíregyházán sürgős ese­tekben a Szent István utca 16. sz. alatti rendelőinté­zetben látják el a betegeket este 7-től reggel 7 óráig. A megyeszékhely gyógyszertárai közti! a Főnix patika (Vay Ádám krt. 12-14.) tart ügyeletét ezen a héten este 8-tól reg­gel 8 óráig. Az Állatkórház (Nyír­egyháza, Keleti u. 1.) éjjel­nappal fogadja a sérült, be­teg állatokat. i f i: -jj T rjii Dr. Székely Gábor Kuknyó János A szerző felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents