Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-10 / 135. szám
10 Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995. JÚNIUS 10., SZOMBAT ÍRÓJEGYZET Hatvanezer Hófehérke Bernáth László M a Magyarországon hatvanezer Hófehérke van odahaza videokazettán, a családok tulajdonában. Hivatalosan. Mert hogy hány feketén másolt szalagot őriznek, azt senki sem tudja felbecsülni. Ezt a hatvanezret is csak onnan lehet tudni, hogy nyolc hónappal ezelőtt kezdett kazettákat árusítani az InterCom film- és videoforgalmazó cég, ahogy ők fogalmazzák: lakossági eladásra, tehát nem kölcsönzésre, s ők csak tudják, hányán nyúltak a zsebükbe 1500-1800 forintért, hogy hazavihessék a mese Walt Disney féle rajzfilmváltozatát. A lassan hatvan esztendeje született Hófehérkével együtt—ez volt az első egész estés rajzfilm — hozták forgalomba a Walt Desney cég viszony lag új produkcióját, az Aladdint, és nyolc hónap alatt ebből is hatvanezret adtak el. A legújabb Macskarisztokrata két hónap alatt tizenötezer eladott kazettával dicsekedhet. Ezek az adatok nem a Walt Disney cég nagyságát, vagy az InterCom ügyességét kívánják demonstrálni, csupán arra szolgálnak, hogy elgondolkodjunk a mozgóképkönyvtárak jövőjéről. Nem lehet ezt másképpen nevezni, hiszen vannak — nagyon kevesen —, akik 8 mm-es filmen őriznek otthon világhírű alkotásokat. Most már vannak sokan, akik vide- okönyvtárat tudhatnak magukénak, és vannak, igaz még kevesen, akik CD-ROM-on őriznek otthon elsősorban lexikonokat, szótárakat. Arról van tehát szó, hogy a mozgókép most már a legkülönfélébb tárolóanyagokon beköltözött a lakásokba, s ugyanúgy leemelhetjük a polcról, visszalapozhatjuk, újraolvashatjuk. Az InterCom eladási statisztikái jelzik, hogy a mozgóképkönyvtáraknak melyek az alapdarabjai: a mesék, a gyermekeknek készült munkák. Ami természetes, hiszen a gyerekek azok, akik ötször-tízszer-tizenötször is boldogan meghallgatják, megnézik ugyanazt. Az sem mellékes, hogy ezek a sikeres munkák filmtechnikailag, dramaturgiailag, nem utolsósorban zenei dinamizmusuk okán igen jól megcsinált rajzos mesék, amelyeket a felnőttek is szívesen megnéznek. Az eladott példányszám még így is példátlanul magas, akár ha a szomszédos Ausztria sokkal szerényebb számaival vetjük össze, akárha a Televi- deo slágerével, a Gálvölgyi show-val, ami, ha információim hitelesek, eddig csak 8 ezer példányban kelt el, és ezzel is listavezető. Mert arra természetesen számítani lehetett már tíz évvel ezelőtt, amikor Magyarországon először hivatalos videokölcsönző boltot nyitott a MOKEP, hogy sem Bergman trilógiája, sem Antonioni Nagyítása, sem Jancsó filmje, a Szegénylegények nem fogja a kölcsönzési, eladási toplistákat vezetni. Ezen a listán a Vük és a János vitéz természetesen kitűnően szerepel. Mégis azt lehetett remélni, hogy aki megvásárol egy kazettát, talán az értékesebbet, az időtállóbbat viszi haza, hiszen az alkalmi szórakoztató munkákat elég ha csak kikölcsönzi. A közelmúltban újabb öt film kazettáit dobták a piacra. A címlista a következő: Több, mint testőr; A pusztító; Esőember; Ölve vagy halva; Dennis, a komisz. Első ránézésre az ember azt gondolná, hogy itt az Esőember és a Kevin Costner nevével fémjelzett több mint testőr az, amit megőrzésre, ezért megvásárlásra érdemesnek tartanak majd a vevők. Ám az első hetek eladási statisztikái nem ezt látszanak bizonyítani. Az Esőember ugyan vezet, de Kevin Costner szelídebb krimije helyett Stalonne A pusztítója jelenleg a második. Igaz, a mesekedvelő kisgyerekek után a kis- és nagykamaszok a legnagyobb video fogy asztok. Náluk viszont Stallone veri Costnert. Most már csak azt lenne jó tudni: mit szeretnek igazán a felnőttek. A szakma szolgálatában Kisvárdán tartották a Határon Túli Magyar Színházak VII. Fesztiválját Bőgel József A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza— a városi és a megyei önkormányzat közgyűlése, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, az Illyés, a Soros és a Nemzeti Kulturális Alapítvány támogatásával — immáron hetedik alkalommal rendezte meg az anyaországon kívüli magyar színházak találkozóját. A rendezvénysorozat elnevezései, célkitűzései, politikai, sőt színházpolitikai indokai, gyűjtőkörei, protektorai és ítészei az elmúlt hét év során többször változtak. Kezdetben „csak” a kisvárdai várszínházi eseményekhez kapcsolódott, gazdagítva, tágítva a születőben lévő színódzkodást kiszűrendő a kisvárdai Fesztivál 95 vezetői arra törekedtek, hogy a város és színháza tíz napra kulturális központtá váljék, ahol együttlétünk bizonyítja a színház és az emberiesség fontosságát, az együttműködés lehetőségeinek határtalanságát, ahová a részt vevő színházak maguk választották ki bemutatni kívánt előadásaikat, s ahol legfontosabb a közönség előtti megméretés, s csak ezt követően a szakmai zsűri véleménye. Ahol a tapasztalatcserék, információcserék, egymás megismerésének legkülönbözőbb alkalmai, a szakmai viták azt célozzák, hogy a határon túli magyar színházak egyre magasabb színvonalú előadásokat hozzanak létre és ezeket a világ egyre több országában bemutatvel. Egyelőre úgy tűnik fel, hogy e váltások szükségszerűek voltak, eredményeket, színvonalemelkedést (főleg a szakmaiság tekintetében) hoztak, ám elég sok az áldozat, a félrepattanó forgács, a szín-, sőt tehetségvesztés, s talány: mit szól mindehhez a saját közönségük. A kisvárdai, tágabb értelemben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közönség mindenesetre máris a korábbinál kevesebb érdeklődéssel, lelkesedéssel figyelte, nézte a fesztivál előadásait. A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Goldoni A hazugjának előadásával és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Svarc Az árnyék-jának színrevite- lével jól példázta a két színház közötti együttműködés, rendezők, színészek ideJevgenyíj Svarc: Az árnyék című színművét a sepsiszentgyörgyiek mutatták be Nagy Tamás felvétele házi formáció programját, tevékenységét. Majd egyre távolibb régiókra figyelve, a közép-kelet, sőt délkelet-európai váltásoktól, inspiráltán általában a határokon túli magyar nemzeti(ségi), kisebbségi színházi együttesek jogaiért, kötelességeiért, találkozási, tapasztalatszerzési lehetőségeiért állt ki Kisvárda, s ennek szolgálatában szervezték az újabb találkozókat. Váltakozva támogatta, figyelte, védnökölte a fesztivált a köztársasági elnök, az országgyűlés nem egy bizottsága, pártja, a Külügyminisztérium, a hazai kisebbségi hivatalok, a színházi szakma szervei (szövetség, kamara), a Nemzeti Színház legutóbbi vezetése, az utóbbi által szervezett Színjátszó Társaság váltakozó bel- és külpolitikai tendenciák, fuvallatok szerint. Összecsapott a támogatás, odafigyelés során egy sajátosságokat jobban hangsúlyozó, őrző nemzeti színházi és egy egyetemesebb színházi, szakmai értékeket fontosabbnak tartó szemlélet és irányítás is, felesleges izgalmakat, konfliktusokat, ki- és berekesztéseket keltve. Közben sokat változott a Kisvárda vonzáskörébe került színházi társulatok helyzete, szemlélete: a kilencvenes évek elejétől könnyebben integrálódhattak az anyaországi színházi életbe, szabadabban jöhettek ide, egyre több színház, művelődési intézmény fogadta be, forgalmazta őket. Kevesebbet kellett harcolni (politikai értelemben) létükért, kirajzásukért, annál többet új közönségükért, új működési feltételeik biztosításáért, saját szakmai, művészi megújhodásukért, új rendezők, dramaturgok, színészcsoportok (közöttük anyaországaik) bevonásával ízlés- (stílus)váltásukért. Eveken keresztül bántotta őket az anyaországi szakma és média lebecsülése a kisvárdai fesztivált illetően. Megváltoztak a vonzások és választások: ki miért és hogyan nem, s miként igen kíván részt venni a kisvárdai fesztiválon? Minél több kirekesztést, konfliktust és hassák. Ezekhez a barátkozást, kicserélést és kiegyenlítődést, objektív szakmaiságot szolgáló célkitűzésekhez a korábbinál több hazai szakmai és médiakiválóságot nyertek meg zsürornak, szakértőnek, kritikusnak, spirituális szponzornak, miközben hátrább szorultak a nemzeti színházi eszméket, kötelezettségeket hangsúlyozók. Az előbbi célkitűzéseket és előtérbe kerüléseket méltán üdvözölték a maguk gondolatai, érzelmi hozzájárulásával a fesztivál megnyitóján Törőcsik Mari (Színészkamara részéről), Kovács László külügyminiszter és Török András helyettes államtitkár. A fesztivál termését vizsgálva feltűnő, hogy — talán az előző találkozók túlhaj- tásait kerülendő, egyúttal az egyetemesebb, objektívebb megmérés szolgálatában — a részt vevő színházak (a New York-i Magyar Színház kivételével) egyetlenegy magyar színjátékot sem hoztak Kisvárdára, legalábbis versenybemutatóként nem, s ilyesfajta előadás csak véletlenül fordult elő a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia Szentgyörgyi István Tagozata egyik osztályának (Balassi-, illetve Sütő István montázsszínjátékok) és Ferenczy István jeles színésztanárnak (Kocsis István Bolyai monodrámája) színrevitelében. E szükségtelen cézurát megteremtve (vállalva) inkább arra törekedtek, hogy Goldoni, Shakespeare, illetve J. Svarc, Bulgakov egykori szovjet (orosz) írók, egy abszurd „klasszikus”, Beckett, több modern amerikai, angol (Ke- sey-Wasserman, Albee, P. Shaffer, R. White, W. Wharton) szerző, az utóbbiak esetében olykor nem is a legjobb, olykor bulvár (giccs) határt is súroló egy-egy művének kisvárdai színrevitelével mintegy demonstrálják a műsor-, az ízlés-, a stílus-, a szakmai vezetés-, olykor még a társulatváltást, hagyományaik levetkezését, nem egy esetben (s ezt valamennyi váltásra értjük) más — magyarországi, román, szlovák — színházi szakemberek közreműködéséoda áramoltatása, az expresszívebb, telekommunikativ játékmód, stílus kiterjesztése hasznait és szorongásait. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház ezer nehézséggel küzdve, megfogyatkozva mégiscsak előállt egy egészen eredeti víziójú Godot-val. A nagyváradiak Kakukkfészek- je régi jeles színészük, Miske László rendezésében vált sikerprodukcióvá, némely szakmai ódzkodástól kísérten. A Nem félünk a farkastól komáromi előadása a szlovák rendező és a színészek stílusváltó törekvéseit tükrözte. A New York-i magyarok különböző szubjektív és objektív nehézségek miatt csak hírt tudtak adni létezésükről, igazán megmutatni magukat kevésbé. A marosvásárhelyi főiskolások Equ- us-a a magyarországi rendező, Merő Béla vezérletével lett elfogadható, érzésekben, szenvedélyekben, mozgásban, akcióban gazdag előadás. Verebes István kassai rendezése (Sorkin: Semmi és végtelen) jó szereposztású, színvonalas színészi teljesítményű, igazi profi előadást produkált. A szatmáriak az új erdélyi rendezői rajhoz tartozó Kövesdy István irányításával hoztak létre egy fantasztikus realizmus és analitikus színház határán mozgó jelentős előadást. A temesvári társulattal a magyar- országi (egykori temesvári) rendező, Gáli Ernő produkált nagyfeszültségű, jó alakításokban gazdag színjátékot. A fesztivál csúcsteljesítménye a marosvásárhelyiek immáron tíz(!) éves, jeles román rendező által irányított Nem félünk a farkastól-ja, négy nagyszerű színésszel, élükön a hetvenéves Lohinszky Loránddal, sokfajta hagyomány ötvözőjével, a kiváló hősszínésszel, tanárral. Főiskolás találkozók, produkciókat értékelő viták, a Nemzeti Színház vendégjátéka Bródy A tanítónő című darabjának bemutatásával tették még gazdagabbá a szívélyes, kulturált vezetésű kisvárdai Fesztivál 95. programját és mérlegét.
