Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-29 / 101. szám
Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995. ÁPRILIS 29., SZOMBAT MÁJUSI EMLÉKKÉPEK Menet 1981-ben a városi tanács előtt Esős hangulatban Tiszavasváriban Naményi gyerekek a felvonuláson Vidám majális a Sóstón Lóval és fogattal a felvonuláson KM-arcbív felvételek Először negyven éve 1955. május 1. nevezetes dátum volt a megye képzőművészeti életében Nyíregyháza valahogy rövid emlékezettel bíró hely, azért nem árt olykor felidézni bizonyos dolgokat. Többek között, hogy pontosan 40 évvel ezelőtt nyílt meg az első megyei képzőművészeti kiállítás. Egy évvel később, mint Hódmezővásárhelyen s egy évvel később Békéscsabán. (Ezt az összehasonlítás végett nem időszerűtlen megjegyezni. A kiállítás ötlete úgy merült fel, hogy mint Gacsó László, 1953 után az új népművelési osztály — melyet az új megyei monográfia szerzője teljességgel mellőz, — beosztottja éppen nem voltam megelégedve az akkori művészeti helyzettel. Mert miből is állt az akkori képzőművészeti élet? Volt pár művészünk, akik többé-kevés- bé maguknak dolgoztak. Ha adódott valami jelentősebb politikai esemény, jött az utasítás: „Képzőművészek, csináljatok egy kiállítást!” És a képzőművészek összehoztak valahová néhány képet. Ha el kellett költeni a Képzőművészeti Alap 15000 forint vásárlókeretét, ment a levél, ekkor és ekkor, itt és itt lesz a vásárlás, hozzák a műveket. És akkor szépen megtörtént az összeg szétosztása tekintet nélkül arra, hogy a művészek mit is hoztak be. A megvásárolt alkotások aztán felkerültek a megyetanács padlására, ahonnan az nem vitte el, aki nem akarta. Én vissza akartam adni a kiállítások rangját egyrészt, és másrészt a minőségre is figyelni. Kiállítás csak egyszer legyen egy évben és a vásárlás ezen történjék meg. így is lett. Tudnivaló azonban, hogy kiállítások rendezése nem az osztály feladata volt, legfeljebb a támogatása. Az akkori viszonyok közt gyakorlatilag az anyag begyűjtésétől és a képakasztástól kezdve a nyomdába futkosásig, a műtárgyak fényképezéséig némi segítséggel a meghívók címzéséig mindent magamnak kellett csinálnom. Az első két kiállításhoz sem katalógus nem készült tanulságul az utókornak, hogy ami nincs írásban lefektetve, az szinte nem is létezett. A kiállítás a múzeum akkoriban visszakapott új helyiségeiben kapott helyet még az Egyház utcában. Természetesen elsősorban az akkor itt élő művészek alkotásai kaptak helyet a falakon, illetve posztamen- seken: Berky Nándor és András, a keramikus, Diószegi, Szerencsy, Szalay, Járossy, de szerepeltek az akkor eltávozott művészek is, mint Ősz Dénes és Boross Géza képei is. Mivel kiállításnak volt némi önbizalomerősítés jellege is, szerepelt Benczúr Nyúlás Madonnája s Barzónak egy Tihanyi tája is. Amire még pontosan emlékszem, hoztam be iparművészeti tárgyakat is: Sza- lontay Barnától ügyes bőrdomborításokat, Túristvándiból fafaragásokat Makay Bélától, Kisvárdáról pedig, akkor még ott dolgozott egy tehetséges üvegcsiszoló, Deli Mihály, egy tükröt, melybe ki volt csiszolva a kisvárdai várnak egy régi metszete. Sajnos, sok mindenre nem emlékszem és írásbeli dokumentumoknak is szűkében vagyunk. Főképpen az első két kiállítás egyes részletei bizonytalanok. így valamelyik első kiállításra elkértem Márffytól Krúdy Ilona arcékét. Ezt szerettem volna meg is vétetni, de a vb. nem engedélyezte, kéBerecz András: Leányarckép sőbb a Magyar Nemzeti Galéria vette meg. Holló Lászlótól is kértem a tiszakanyári képeiből, a Kérészszedőkre emlékszem, hogy szerepelt az elsők egyikén. Hogy Berecz, Huszár, Pál, Soltész szerepelt volna a legelső alkalommal, konkrét adatom nincs. Lehetséges. Az biztos, hogy Pál Gyula még Kalocsáról küldte azt a kis színvázlatát, mely a Vajas patakot ábrázolja. A kisvárdai lakos, tragikus végű Gajzer Ágoston valószínű szerepelt az első alkalommal. Negyven évvel ezelőtt így sikerült elindítani valamit, egy olyan dolgot, ami aztán szépen fejlődött, kiterebélyesedett és ma talán már el is burjánzott. De ez már más téma. Szeretnék május éjszakáján... iswátt 'V: ''i't? Május a legszebb hónap a tizenkettőből. Minden virágzik, a természet díszbe öltözik. Különösen a szerelmesek szívében él a remény. A tavasz birtokba vételének ünnepe ez, amolyan örömünnep. A fiatalok ennek jegyében készülnek a május éjszaka megünneplésére. Az a legény, aki komoly szándékkal udvarolt már egy lánynak, az hetekkel előre megrendelte a cserepes hortenziát. (Májusfa állítása nem terjedt el Kisarban.) A faluban nagy esemény volt ez az éjszaka. Vajon ki kap virágot, de hány cseréppel, na de hány szál lesz egy cserépben, milyen színű lesz a kinyílt virág? Estére a kocsmában kezdődött a legények szervezkedése. Hol kezdjék a zenét, mely utcában, ki ki után következzen, hogy időveszteség ne legyen. A legény ölében vitte a feldíszített virágot a lány ablakához. Komoly udvarlási szándék bizonyítéka e szerelmi ajándék. Az udvaron csend volt, a kutya sem volt szabadon. A ház egyik ablaka véletlenül nyitva volt, hogy a virág akadálytalanul odakerülhessen. A lány ilyenkor az izgalomtól aludni sem tudott. Várta a nagy pillanatot. Egyszer csak alig hallhatóan, de érzésből elkezdte húzni a banda: „Szeretnék május éjszakáján...”, aztán folyamatosan a többit. A nóták szövegei utaltak a kettőjük kapcsolatára. Ha féltékeny volt, akkor szemrehányó, ha reménytelen, akkor kesergő, ha viszont kölcsönös, akkor a legragaszkodóbb volt a dal mondanivalója. így Nincsen annyi tengercsillag..., Akácos út, Egy rózsafán megszámláltam száz rózsát, Valamikor úgy szerettem a virágot; vagy Ha az Isten nem egymásnak teremtett... Erre jött a leány válasza. Ha kedves volt, égő gyufaszállal válaszolt. Ha meghatotta, akkor ujjai közt addig égette, míg a körméig nem égett. Fokozni még ezt is tudta. Most már a szálakat felfelé hajítva egymás után gyújtotta és lobbantotta. Úgy szikráztak, mint a csillagszóró. Az égő szálak számából lehetett az üzentét kiolvasni. Az kemény válasz volt, ha a sok nótára 1-2 szál gyűlt csak. E jelenséget hallgatták, látták a szomszédok, lesték az érdeklődők. Nekem is emlékeim közt él egy ilyen májusi éjjeli zene. A cigány rákezd- te halkan az Akácos út nótát. A gyufaszálak lobbantak. A hatás kedvéért a ház párkányára féllábon felkapaszkodtam, mint egy Rómeó. Válaszul nyílt az ablak, kihajolt Júlia. Akkor életem legrövidebb, de legmélyebb érzésű csókja csattant. A mai fiatalság nem romantikázik. Az éjjeli zenét inkább a ballagásra készülő diákok tanáraik tiszteletére teszik. Az érzelem és a szórakozás formája nagyot változott. Nincs is alkalom e régi nótákat hol megtanulni, pedig szerintem vágynának rá. A mai fiatalok szégyellik kimutatni finom formában szerelmi, lírikus vágyódásukat. Még ma is megbizsergek a boldogságtól, ha barátaimmal felelevenítjük a régi május éjszakákat, akkor is ha nem az én, hanem az ő emlékeiket idézzük fel. A kisari cigánybanda, anno 1940... Archív felvétel
