Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-22 / 95. szám

TÁRHAT

Tűzzománcok

Makrai Zsuzsa: Cigány Madonna

A Báthory István Múzeumban nemrég két tárlat nyílt a Nyírbátori Zománcműhely legfrissebb terméséből. Az egyik kiállításon a III. Országos Pedagógus Zománcművészeti Alkotótelep legsikerültebb produktumai, a másikon az I-II. Gyermek és Ifjúsági Zománctáborban született művek tekinthetők meg. A tűzzománc mint az egyik legősibb műfaj ismeretes a míves mesterségek históriájában. Évszázadokig az egyházművészet privilégiuma volt; elsősorban az ötvösök alkalmazták e rendkívül kifinomult technikát a kegytárgyak rekeszzománc berakásainak elkészítésekor. A mai magyar tűzzománcművészet az 1970-es években kezdett virágozni. A kibontakozás centruma Kecskemét volt. A gyors népszerűségre szert tett művészi kifejezés- mód terjedésében fontos szerepet játszik a nyírbátori műhely is, melynek tevékenykedésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Makrai Zsuzsa stúdióvezető.

Dévényi Sarolta: Holdfényben

Bánhegyiné Kátai Ildikó: Ablak

Elek Emil reprodukciói

A Nyíregyháza-Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep alapításának éve 1977. Ebben az évben érkeztek először csak éremművészek az addig több műfajú művésztelepre, mivel az Éremművészek Nemzetközi Szövetsége, a FIDEM 1977-ben Magyarországot, Budapestet választotta a nemzetközi éremművészeti kiállítás és kongresszus helyéül.

Magyarországot, a műfajt ért megtiszteltetés megismétlődött, 1994-ben a megrendezés jogát újra Budapest kapta. Ebből a feladatból azonban már részt kért és kapott méltán Nyíregyháza, a Városi Galéria és a Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep is.

1993 óta a Városi Galéria fontos szerepet tölt be az alkotótelep életében.

Már nemcsak szervezi, hanem tel jeskörűen le is bonyolítja rendezvényt. Gondozza a város tulajdonában lévő 1100 darabból álló gyűjteményt. Az alkotótelep galériához kapcsolása, a személyi, tárgyi feltételek javulása garanciát jelent a továbblépéshez. A művésztelep léte fennállása óta nem került veszélybe. A város — annak vezetői — a változások előtt és után ragaszkodtak alkotótelepéhez, biztosítva a működéshez szükséges költségeket.

E művészetpártolás Európában egyedülálló gyűjtemény megszületését eredményezte. A művésztelepen — minden évben május elsejétől június közepéig — hat hétig dolgoznak a meghívott alkotók (általában tíz fő), akik pályázat útján az alkotótelepi tanács meghívására érkeznek.

Főként hazánk és a környező országok szobrászaiból szerveződött az alkotótelep tagsága, de az évek során Angszágból, Norvégiából és Svédországból is érkeztek művészek.

Pankotay Istvánnal, a Városi Galéria megbízott igazgatójával arról beszélgetünk, hogy vajon szükséges- e ilyen szélesre tárni a kaput.

— Bizonyosnak látszik, hogy elsősorban a Közép- és Kelet-Európából jelentkező művészeknek kell a részvétel lehetőségét a jelenlegi feltételek mellett biztosítani. A nyugati világ számára is ettől vagyunk egyediek, különlegesek. Ezt egy tavalyi példával szeretném igazolni. 1994 áprilisában A művészet és a fiatal demokráciák címmel kelet-európai kulturális hónapot rendeztek Kanadában, Montreál- ban. Elfogadták a pályázatunkat, mert egyetlen gyűjteményből bemutathatok voltak valamennyi kelet-európai ország kortárs érem és kisplasztikái törekvései.

Úgy ítélte meg a zsűri, hogy a gyűjtemény alkalmas az elmúlt másfél évtized, a változás éveinek a bemutatására. Súlyos, fontos jelzé- s e k e t, üzeneteket hordoznak ezek az alkotások.

□ A művésztelep létrehozása óta volt Magyar- országon egy rendszerváltás és kormány- váltás is.

— Az alkotótelep fenntartói születése óta teljes alkotói szabadságot biztosítanak a résztve- Marian Polonsky (Szlovákia): Esop fele- vöknek. Az Al- sége Csutkái Csaba (MTI) felvételei kotótelepi Tanácsnak minden

Vígh Tamás (Magyaror szág): Kis emlékművem

□ Miért a sok jelentkező, miért ez a nagy érdeklődés, mit tud Nyíregyháza-Sóstó nyújtani?

— A szimpóziumon lehetőség van a közvetlen tapasztalatcserére, feltöl- tődésre, a megújulásra. A fejlődés lehetősége adott a szárnyait bontogató fiatal művész számára is. Mindez párosul a jó személyi és tárgyi feltételekkel, a gyönyörű sóstói környezettel, és nem vendéglátók szeretetéliából, Ausztriából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Finnorévben nehéz a dolga, amikor el kell döntenie, hogy kinek fogadja el a pályázatát.

utolsósorban vei.

Évek óta az alkotótelep művészeti vezetője Győr fi Sándor, Karcagon élő szobrász- művész, akinek a nevéhez fűződik a Sóstón alkalmazott viaszelvesztéses öntési technika megújítása és továbbfejlesztése.

□ Miről van szói

— A. hagyományos öntési eljárás mellett ez új lehetőségeket teremt. Az öntési módszer lehetővé teszi a bonyolultabb formázást igénylő kompozíciók, plasztikák kiöntését egy darabban. A művészt nem köti a technika, a viaszban megálmodott alkotás bronzban is viszontlátható. Az érmek plasztikussága, a fény és árnyék hatások a kifejezés tágabb lehetőségét biztosítják. A megújított öntéstechnika a kisplasztika műfajának kedvez inkább, mint az érmé- szetnek.

A résztvevőket ez a különlges technika is vonzza Nyíregyházára, hiszen ezt nagyon kevés helyen lehet kipróbálni. Az elkészült munkákat minden évben egy zárókiállításon tekintheti meg a város közönsége.

Az eltelt évek alatt több mint száz művész fordult meg Nyíregyházán, köztük olyan magyar alkotók, mint Ligeti Erika, Szabó Iván, Kiss György, Gáti Gábor, akinek köszönhetően ma a Városi Galéria érem és kisplasztikái gyűjteménye a legnagyobb Közép-Európában.

Május másodikán ismét megnyitja kapuit a sóstói művésztelep, hogy a hat héten át tartó alkotómunka után június kilencedikén közös kiállításon lépjenek a nyilvánosság elé.

Bronzba öntött gondolatok

Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep Sóstón

BENEDEK ISTVÁN:

Ablakpárkányról

Sietve még ennyit: A fiók kulcsát a kre- dencben találjátok, a befőttek mögött. Ha Malvin jelentkeznék, mondjátok neki, hogy Afrikába utaztam. Mászpedet ne feledjétek etetni, a fokhagymás kolbászt nem szereti.

A többit már megírtam: ne várjanak haza és ne keressenek.

Malvint Herzog Ilonának hívják, nem tudom, miért keresztelték el a gyerekek Malvinnak. Nagyon utálták, de amióta rájöttek, hogy én se szeretem, elnézőbbek iránta. Afrika a kicsi ötlete volt: — Ha le akarod rázni, apu, mondd neki, hogy Afrikába utazol.

Kivettem a pénz felét a faliszekrényből, még egyszer végignéztem a szokásos rendetlenségen, aztán kiléptem az ablakon.

Nem mondhatom meg nekik, hogy röpülni tudok. Őrültnek hinnének, orvost hívnának, tán még a bolondok házába is csukatnának. Ha bemutatom nekik, s egyszerűen felröpülök, olyan felhajtást csapnak, hogy vége a nyugalomnak. Pedig egyetlen vágyam, hogy kiszabaduljak a mindennapok Zaklatottságából. Ezt nem mondhatom meg nekik: hogy unom őket. Az embernek kötelezettsége van a családjával szemben.

Van, csakugyan? Ha volna, most nem hagynám itt őket egy agyő nélkül. Épp erről van szó, a kötelezettségnek akarok véget vetni. Fölneveltem őket, ahogy tudtam, lábukra álltak, ahogy tudnak, mi közünk többé egymáshoz? Ä legtöbb állat egy év után meg sem ismeri a gyermekeit, szüleit. Ez a természet rendje. Amíg szopósok, életüket kockáztatják értük, később köszönni is elfelejtenek.

Amikor észrevettem, hogy tudok röpülni, nem lepődtem meg különösképpen. Valószínűleg más is tud, csak ugyanúgy titkolja, mint én. Eleinte botladoztam, ha lehet ezt a szót alkalmazni az ügyefogyott repülésre, beleütköztem ebbe-abba. De hamar túljutottam az első nehézségeken, s az alkonyat homályát kihasználva egyre nagyobb köröket írtam le a város fölött.

Azzal nyomban tisztában voltam, hogy végre itt hagyhatom ezt a szűk kalitkát. Hová megyek? Nem törtem rajta a fejem. Ne lássam a zsúfolt szobát, a pókhálós falakat, ne halljam a WC örökös csurgását. A rend, amiben élek, egyfajta rendetlenség rendje, az elfogadott rendetlenségé és hajszoltságé, amibe látszólag beletörődtem. Valójában sohasem törődtem bele, gyermekkoromtól lázadtam ellene. A lázadás szülte a repülés képességét.

Nem természetes ez? Minden találmány, minden alkotás a lázadás szülötte. A tehetség, a mester, a zseni lázadásáé. Nekem semmiféle tehetség nem jutott, alkotás helyett maradt ez a kárpótlás: hogy elröpülhetek önmagam megkötöttsége elől. Ez is valami, ki kell használni.

Mászpednek hiányozni fogok. A kutya ragaszkodik hozzám, nem fog oly hamar elfelejteni, mint negyed kiló felvágottat, és néha egy rövid sétát. Lehet, hogy a fiaimnak ennyit sem adtam? Meg a lányomnak? Tudja isten. Az anyagiakat kikövetelték, akárcsak Mászped a felvágottat, és megkaptak mindent, nem lehetett panaszuk ellenem.

Nem is volt.

Élték a maguk világát, amely teljesen idegen az enyémtől. Ezt természetesnek tartottuk, nem haragudtunk érte egymásra. Lehet, hogy megvetettek vagy kinevettek a ma- radiságom miatt, de csak a hátam mögött.

Igaz, egyszer arcul ütöttem a lányomat, egy illetlen szó miatt. Akkor még élt az anyjuk, aki soha ilyen szavakat nem használt, mégis engem rótt meg: — Rossz

Napkelet • A KM hét végi melléklete