Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-22 / 95. szám
1995■ ÁPRILIS 22., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete egyőzni saját korlátáinkat A munka sem kevés, de ennél jóval több a ragaszkodás és a szeretet Piros szív készül a közelgő anyák napjára N emcsak az emberek, hanem a fák, virágok, bokrok is örülnek a rég várt, mégis hirtelen jött, gyönyörű tavasznak. Az egykori Gencsy-kúriában, ahol ma a Kislétai Egészségügyi Gyermekotthon található, különösen szép most a tavasz. A hatalmas, szép formájú kastélyt körülölelő parkban szinte egyik napról a másikra üdezöld ruhát öltöttek a hatalmas hársak és tölgyek, sorra pattognak a bokrokon a rügyek, a tulipánok, a jácintok meg majdnem hogy kacagnak. Mintha csak azt mondanák: Kár lett volna napokig készülni a nyitásra, kibontják ők szirmaikat egyetlen napsütéses délután alatt is... — Intézményünk 220 ággyal, 180 dolgozóval működik, a gondozottak kora kettőtől huszonöt év. Többnyire családból, de állami gondozásból is kerülnek hozzánk, olyanok, akiknek egészségi állapota igényli a nálunk nyújtható oktatást, gyógyítást, törődést. Hangsúlyozni szeretném, hogy az intézetünkben lévők nem elsősorban családi helyzetük, sokkal inkább egészségük megromlása miatt kerülnek ide. A folyamatos ápolás, a gondozás és a képességek fejlesztése a célunk, amelyet hármas feladatrendszerben igyekszünk megoldani. A törődés, a gondozás az elsődleges, de rögtön utána a pedagógiai oktatás, a speciális foglalkozások sora következik. Gyermekeink egy része a nyírbátori kisegítő iskolában, a belyi általános iskolában, illetőleg itt az intézetben tanul — kezdi a bemutatkozást dr. Vadász Mária, az egészségügyi gyermekotthon igazgató főorvosasszonya, akitől azt is megtudhatjuk, az úgynevezett gyógyterápiás foglalkozások között a munkaterápia, a testmozgás is előkelő helyen szerepel. Aki végigsétál a gyermekotthonon, a napfényes, gyönyörűen rendben tartott, ízléses környezet után rögtön az itt dolgozók, nővérek, gondozónők kedvessége ragadja meg, s úgy gondolja, nem is intézet ez, sokkal inkább egy hatalmas család, ahol gyermekek és felnőttek egyaránt otthon érezhetik magukat. Orvos és pedagógus segítségével mindnyájan azon munkálkodnak, hogy akik ide kerültek, „családtaggá lettek”, azok helyzetükhöz, állapotukhoz mérten a maximális teljesítményre legyenek képesek. Van, akinél ez a kéz többé kevésbé tökéletes használatát, s van akinél az általános iskola sikeres befejezését, netán speciális szakma elsajátítását is jelenti. A foglalkoztató .termeket végiglátogatva mindezekről felejthetetlen tapasztalatok szerezhetők. A képességek és lehetőségek kihasználása, a kreativitás fejlesztése itt sokkal hosszasabb munkát, jóval több fáradozást, de az átlagosnál lényegesebb sikerélményt is jelent. Búzás Jánosné vezető főnővér név szerint ismeri a különböző korú gyermekeket, s őt is nevén szólítja, tegezi közülük mindenki. A messziről jött ember is láthatja, ez a kitűnő, közvetlen kapcsolat régóta tart, s bizony így is marad... Az egyik teremben Szűcsné Bokor Erika vezetésével éppen foglalkozás zajlik. A hat apróság közül két lány feje asszonyosan hátrakötve, éppen „mamást” játszanak. Szeretettel ölelik a hosszú hajú babákat, s kis tálkából „etetik” őket. — Tejbegríz az ebéd, ezt főztünk nekik, mint te Laci bácsinak — bújik az egyik apróság Erikához, aki jóízűen nevet a bejelentésen. Később tudom meg, a férje is az intézet dolgozója, akit ugyancsak jól ismernek a gyermekek, s így mint egy család dolgoznak és élnek az intézet falai között. Amíg elfogy a tejbegríz, a többiek szívet rajzolnak, színeznek, anyák napjára készülnek. A szomszéd teremben éppen tanóra folyik. Horváth Laci a földrajz könyv fölé görnyed, számára most Magyarország domborzata és vizei az elsajátítandó tananyag. Kisegítő iskolai záróvizsgára készül, s mint tanítója Esztári Erzsébet gyógypedagógus mondja, igen szépen halad. — Ez a munka egyszerre nehéz és gyönyörű — állítja Erzsiké, aki azt is kifejti, miért. — Tisztázni kell, mire képes a gyermek, s ahhoz alakítani a feladatokat. Ez a munka aprólékos és az átlagnál jóval hosz- szadalmasabb, de számomra nincs szebb annál, amikor kiderül, megtaláltuk a helyes utat, s ebben a gyermek is örömét leli. Simon Imréné a szövőszobában irányítja a munkát. Gondozónőként kezdte, ma foglalkoztató asszisztens, s mint kiderül, a gyermekekkel együtt tanulta meg a szakmát. A napfényes teremben vidáman csattognak a szövőszékek, készülnek rajtuk a szebbnél szebb szőnyegek. A falakon érmek, melyek bizonyítják, az itt élő gyermekek rendszeres résztvevői a különféle megyei és országos sportversenyeknek, ahonnan sorra hozzák haza a különféle fokozatú díjakat. A pingpongban, súlyemelésben, magasugrásban gyakran vannak a legjobbak között, s a listának ezzel még közel sincs vége. A szövőműhely legbeszédesebb lakója Rozi, aki már magas rangú politikussal is tárgyalt annak idején, bár mint szavaiból kiderül, utóbb bizony csalódott benne... A fazekas műhelyben Farkas Viktor irányításával épp korongozás folyik. Az asztal körül különböző életkorú lányok és fiúk, akik rendszeres látogatói a műhelynek, s kezük alól olyan vázák, tálak, figurák kerülnek ki, hogy aki csak a műveket látja, de alkotóit nem ismeri, száját táthatná a csodálkozástól. A foglalkozás önkéntes, az jön le, akinek kedve tartja, de mint kiderült, a székek bizony soha nem üresek. Dr. Vadász Mária tizenöt évvel ezelőtt került az intézet élére, s azóta vallja, ezt a munkát minden nehézsége ellenére csak szeretni lehet. — Hangsúlyozni szeretném, hogy hozzánk nem családi állapotuk, hanem egészségük károsodása miatt kerülnek a gyermekek. Ide a szülő is bármikor bejön, bejöhet, s a gyermekek is bármikor hazamehetnek. Most húsvétkor például szinte félig üres volt a ház, aki csak tehette, családjához utazott. Közösen ünnepelünk, a szülőkkel együtt dolgozunk. Célunk az, hogy az intézmény és család együtt tegyen meg mindent a bajban lévőkért, s mindig az adjon többet, aki adni tud. Ez az intézet valójában olyan, mint egy kollégium. Itt naponta érzi az ember, hogy szükség van rá, s ennek az elvárásnak jó eleget tenni. Téved, aki azt hiszi, hogy ezek között a gyermekek között nem lebet sikerélményhez jutni. Nagyon is lehet, s szerintem az örömből nekünk az átlagnál több jut. Naponta érzed, hogy segítettél, hogy valamit adtál. Legnehezebb pedig az a tudat, vajon mi lesz ezeknek a gyermekeknek a jövője. Amíg nálunk vannak, addig nincs baj, de ha tőlünk kikerülnek, nehezen fogadja be őket a társadalom. Ma még sajnos nincsenek speciális intézményi formák, egy beteg embernek nehezebb a beilleszkedés. Megpróbálunk nem gondolni erre, s ami tőlünk telik, mindent megteszünk. Egy ideje már autista gyerekekkel is foglalkozunk, s ez újabb feladatokat jelent./Azt már csak zárójelben mondom, bogy a működtetés se könnyű feladat, a mostani nehéz körülmények között is szeretnénk a korábban kivívott színvonalat megőrizni, ha már előbbre nem léphetünk. De mindezek a gondok felejtődnek akkor, amikor azt látom, hogy egy-egy gyermek a mi segítségünkkel olyan szintre fejlődik, hogy legyőzheti saját korlátáit. Kovács Éva Szabics Ferenc fafaragó gyönyörű játékainak alig jut pihenés Balázs Attila felvételei a km vendége Az alma nem esett messze jjjjggM & ff'?** Orémus Kálmán Azt mondják, az alma nem esik messze a fájától. Ha van példa, mely alátámaszthatja e népi bölcsesség igazát, akkor Molnár Sándornak, a vajai Vay Ádám Múzeum vezetőjének életútja az. Hiszen édesapja, Molnár Mátyás hozta létre annak idején a múzeumot, az alkotótábort felesége és Váci András támogatásával. Volt hát kitől példát venni, ennek ellenére Molnár Sándor elég kacskaringós utat járt be eddig. Ennek oka, hogy a középiskolában főleg a reál tantárgyak iránt érdeklődött. Ezért 1981-ben matematika-kémia szakos tanári diplomát szerzett. Évek teltek el, míg rádöbbent, hogy micsoda értéket képvisel az atyai életmű, s ettől kezdve kötelességének érezte, hogy tegyen valamit ennek megőrzése érdekében. Tudván tudta, hogy a hozzá nem értés több kárt okozhat olykor, mint a rossz szándék. Ezért 1987-ben elvégezte a főiskolán a történelem szakot, jelenleg pedig néprajzot tanul a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Természetesen mindezt a munka mellett, hiszen korábban tanított, majd két évvel ezelőtt nevezték ki a múzeum vezetőjévé. Ez a funkció azonban nem fedi pontosan azt a tevékenységet, melyet Molnár Sándor végez, afféle mindenese a nagyközség kulturális életének. Minden évben megrendezi például az önkormányzat támogatásával azt az egyre nevesebb képzőművészeti alkotótábort, mely most már nemzetközivé bővült. A múzeum törzsanyagának jó részét azok a képek teszik ki, melyeket itt alkottak a művészek és támogatásként ajánlottak fel a múzeumnak. E képek egy részét nemrég árverésre bocsátották, s a befolyt ösz- szeg lehetővé teszi egy újabb alkotótábor megszervezését, valamint egy kiadvány megjelentetését. Mert a múzeum gondozásában rendszeresen jelennek meg tudományos tárgyú könyvek. Elsősorban az itt megrendezésre kerülő történelemtudományi konferenciák anyagai látnak így napvilágot, de kiadtak például egy gyógyfüves könyvet is. Méghozzá úgy, hogy mindez a múzeumnak szinte egyetlen fillérjébe sem kerül, már csak azért sem, mert ilyen célra nem is futná a költségvetésből. — Bizony sokat kell kilincselni míg az ehhez szükséges pénzt előteremtjük — mondja Molnár Sándor. — Szerencsére, ma már a helyi és környékbeli vállalkozók lehetőségeikhez mérten egyre inkább támogatják a kiadványok megjelentetését is. Az utóbbi időben gyakran találkozhatunk e kiadványokban a határon túl élő szerzők, kutatók munkáival is. Korábban az objektív körülmények szinte lehetetlenné tették a kapcsolattartást, így sok most a pótolnivaló. Nemrég állapodtak meg Csatári Györggyel, a beregszászi levéltár munkatársával, hogy az ott fellelhető Rákóczival, s ezen belül Vaja történelmével kapcsolatos dokumentumokat közösen publikálják. Hiánypótló vállalkozás ez, hiszen ezt az anyagot korábban alig kutatták. Emellett természetesen az idén is lesz nemzetközi képzőművészeti alkotótábor az önkormányzat támogatásával. Jövőre lesz százéves a múzeum freskója. Ebből az alkalomból történeti, illetve művészettörténeti konferenciát rendeznek. Úgyszintén közeleg az alkotóház létrehozásának harmincadik évfordulója. Erre szeretnék meghívni mindazokat a személyiségeket, akik az elmúlt három évtizedben megfordultak itt. Molnár Sándor önmagáról nem szívesen beszél, inkább a tervekre, tennivalókra tereli a szót. Ám azt mégis sikerül megtudnom, hogy pedagógus felesége mindenben támogatja. Csak azt sajnálja, hogy két iskolás korú gyermekével nagyon kevés időt tölthet. Mindig úgy tervezi, hogy majd a következő rendezvény után lazít egy kicsit, ám ez sohasem sikerül. — Édesapám is mindig két végén égette a gyertyát, talán azért is ment el ilyen korán — mondja eltűnődve. Molnár Sándor Elek Emil felvétele
