Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-08 / 84. szám

MAGÁNVÉLEMÉNY Rolószponzor Szponzorok nél­kül nem megy. Már lassan unni kezdem ezt a mondatot, rán­tok egyet a vál­lamon, de mégis elismerem: me­cénások nélkül nincs sportren­dezvény, az ének­kar nem tud kiutazni külföldre, vagy egyik-másik kórház képtelen újabb műszereket vásárolni. Szabad a vásár, mindenki azt próbálja megpumpolni, akit tud, be lehet vetni barátot, ro­kont, ismerőst csábító reklámlehető­séget kínálva. Mindez remekül működne egy jól kiépített piacgazdaságban, ahol a konkurens cégek egymás reklámkölt­ségét felüllicitálva próbálják termé­keiket minél nagyobb tömegben elad­ni. Nálunk, ha ilyen cég akad, vezetői legszívesebben homokba dugnák a fe­jüket és letagadtatnák magukat, mert lassan elviselhetetlen a szponzorkere­sők zaklatása. Jól értették, mindez ki­meríti a zaklatás fogalmát, ha nemet mondanak nekik az egyik szobában, egy másik csatornán újabb körítéssel próbálják az adott céget becserkészni. A sor végeláthatatlan, a tömeg nem­hogy oszolna, még növekszik, újabb és újabb rendezvények, túrák szerve­zése kezdődik, amelyhez pénz, pénz és pénz kell. A kitartás, a rámenősség azért higy- gyék el meghozza a gyümölcsét, min­dig csurran-cseppen néhány zöldhasú, úgyhogy csak összejön az a program még akkor is, ha a tervezetből bizo­nyos dolgokat pénz hiányában ki kell húzni. Az adakozás tény érői termé­szetesen más, hasonló cipőben járó mecénáskeresők is hallanak, amelyre egyetlen módon válaszolnak: beindít­Balázs Attila illusztrációja ják az irigység faktort, ha neki adtál, akkor nekünk miért nem jelszóval, pláne ha még ezt azzal fűszerezik, a mi programunk lényegesen nagyobb reklámlehetőséget nyújt, mint a má­siké, amire jutott forrás. Ekkor jön el az a pillanat, amikor a cégvezető, hogy megszabaduljon a szponzorke­resők nyomásától, az ilyen esemé­nyekre szánt pénzt inkább odaadná egy bizottságnak, az döntsön, kinek, mennyi jusson. A szponzorok számára az évi ke- 1 retük elosztásánál az már csak hab a tortán, ha annak a rendezvénynek, programnak a szervezőit, akiket anya­gilag támogattak, azzal vádolnak meg kollégáik, munkatársaik, vagy egy másik részleg vezetői, hogy nem is ar­ra költötték az összeget, amire kap­ták. Na ilyenkor szokták lehúzni a ro­lót a cégek és azt mondják, tudjátok mit, ha akartok valamit szervezni, ak­kor nyúljatok a zsebetekbe, de ne a miénkben kotorásszatok. És képzeljék, mindez minden évben megismétlődik. És hol van még a piacgazdaság... Máthé Csaba AKTUÁLIS INTERJÚNK Dr. Kiss Erzsébet Balázs Attila felvétele □ Mostanában mintha a munkáltatók és munkavállalók, illetve a doktorok és önkor­mányzatok között is gyakrabban lángol­na fel a vita. Egyes vélemények szerint en­nek a jelenleg érvényben lévő egészségügyi törvény is az oka, amely nem tilt, csak le­hetővé tesz, nem meghatároz, csak java­sol dolgokat. Nem csoda hát, ha egyes ön- kormányzatok saját szájízük szerint pró­bálják értelmezni a törvényeket... — A törvényhozók szándéka az volt, hogy a betegellátás érdekében mind az or­vos, mind pedig az önkormányzat meg­tehessen mindent, amit lehetőségei meg­engednek. A félreértés épp a lehetőségek és a kötelességek körül szokott kialakulni, s a magyarázatokat a személyes kapcsolatok is befolyásolják. Ezek a viták többnyire Hírlik, Amerikában az orvosok civilként nagy ívben kerülik a betegeket: balesethez, rendkívüli eseményhez se szívesen men­nek közel, mert tudják, ha a dologból ne­tán per lesz, igencsak nehéz helyzetbe ke­rülhetnek. Mint kiderült, az orvosi perek száma ha­zánkban is mindegyre szapo­rodik. Dr. Kiss Erzsébet ügy­véd, a megyei Jósa András kórház jogi képviselője szerint a folyamat még csak most tere­bélyesedik, a nehezedő körül­mények e területen is éreztetik majd hatásukat. — Tények bizonyítják, hogy hazánkban és a megyében is szaporodnak az úgynevezet műhibaperek, amelyek egy ré­sze indokolt, más részénél egyértelműen megállapítható, a pénzszerzésen kívül más mo­tivációjuk nincs. Az is tény, a társadalomban fokozódik az orvosellenesség, ami a túlter­heltségből, a nagy betegforga­lomból adódik, hiszen az or­vosok sok esetben huszonnégy órát dolgoznak, napjaik össze­folynak. A műtétes szakmák­ban gyakori, hogy egy inten­zíven végigdolgozott ügyelet után reggel 8-tól frissen és mo­solyogva ismét fogadnia kell az orvosnak a pácienseket. Mind­ezekből látható, bármennyire szeretnék, az orvosoknak egy­szerűen nincs idejük, hogy ne csak a testi bajokkal, hanem érzelmi problémákkal, lelki gondokkal is foglalkozzanak. □ A növekvő ellenállás, a szaporodó elvárások oka lehet az is, hogy a tévhit szerint az orvosok jól keresnek, mond­hatni dúsgazdag emberek... — Valóban. A terjedő orvosellenes hangulatnak,, a negatív megítélésnek oka lehet a paraszolvencia, magyarán a hála­pénz is. A betegek elmondják egymásnak, ki kinek mennyit adott, és lehet, hogy a mesés összegből egyetlen fillér sem igaz. Azt is kevesen hangoztatják, hogy a kezdő orvos fizetése a létminimum kétszerese, s hogy egy nyugdíj előtt álló is alig keres any- nyit, amennyi a tisztességes megélhetéshez öregkorában elég. az alapellátásban, a háziorvoslásban ta­pasztalhatók, az intézményekben egyér­telműbb a helyzet. Fontos tudni: az ál­lampolgárok gyógyító-megelőző szolgálta­tást az állami egészségügyi szolgálat vagyis a Népjóléti Minisztérium és az önkormány­zatok által fenntartott intézetek, intézmé­nyek, szolgálatok és szervek útján az állam köteles biztosítani. Az állampolgár — né­hány kivételes esetet leszámítva — először ség részeként az önkormányzat feladata. A minimumon felüli műszer és berendezés ad­hatók, de nem kötelező. Nyilvánvaló, hogy a gazdagabb település többet költ a rende­lőjére, a szegényebb helyeken kevesebb jut az ilyesmire is. □ A betegkártya körül valóságos botrá­nyok kavarognak több helyen. Van rá pél­da, hogy visszaélnek hatalmukkal az ön- kormányzatok. Mit mond a törvény a be­tegkártyákról? — A betegkártya olyan do­kumentum, amelynek segít­ségével a beteg saját elhatáro­zása alapján orvost választhat. Az önkormányzat a betegkár­tya bevezetése idején köteles volt kifüggeszteni az orvosok nevét és szakképesítését, ezzel is könnyítve a polgárok vá­lasztási lehetőségeit. Ugyanígy köteles informálni arról is, ha az orvosok sorában változás történik. A betegkártya az or­vost a beteg ellátására kötelézi, s a választás után már csak ket­tejük, az orvos és a beteg kö­zött létesül viszony, az önkor­mányzat szerepe megszűnik. Mondhatjuk úgy is, ettől a ponttól kezdve kívülálló, a két fél kapcsolatába nem szólhat bele. Fontos tudni, hogy a be­tegkártyák, illetőleg a betegek adatait tartalmazó törzskar­tonok — legyenek papíron vagy számítógépes lemezen — harmadik személynek nem szolgáltathatók ki. A beteg adatai tehát titkosak, azok ke­zeléséről törvény rendelkezik, és bármely esetben csak a be­teg, halála esetén hozzátartozó­ja rendelkezése alapján vagy hatósági megkeresésre szol­gáltatható ki (például rendőr­ség, ügyészség, bíróság). Ha a beteg új orvost választ, beteg­kártyáját és a betegségéről szó­ló információkat tartalmazó törzskartont korábbi orvosa köteles kiadni a betegnek vagy az általa megjelölt orvosnak. □ Arról, hogy mi az orvos kötelessége, sokat és részletesen beszéltünk. Arról azon­ban, hogy milyen kötelezettségei lehetnek a betegnek, alig ejtettünk szót. Márpedig gyakran megesik, hogy olyan dolgok mi­att kerül sor életmentő beavatkozásokra, súlyos műtétre, hosszan tartó kezelésekre, amit a beteg köznyelven szólva magának keresett: mértéktelenül cigarettázott, alko­holt fogyasztott, szinte szándékosan tette tönkre magát. — Ez olyan orvosetikai kérdés, melyet az Egészségügyi Törvény is szabályoz, hisz külön címszó alatt rendelkezik az alkoho­listák, valamint kábítószer-élvezők és gyógyszert kóros mértékben fogyasztók gondozásáról és gyógykezeléséről. Az ön­pusztításnak ezenkívül is számtalan formá­ja van, az orvos azonban ezen az alapon nem tagadhatja meg a beteg ember gyógyke­zelését, nem büntetheti, nem lehet bírája. Az orvos nem ítélkezhet, ő nem bíró, ha­nem gyógyító, aki mások megsegítésére es­küdött. Viszont ezért az orvost a társada­lom a polgárok részéről is több megbecsü­lés és tisztelet kell hogy megillesse. ^ Az orvos nem ítélkezhet, ő nem bíró, hanem gyógyító, aki mások segítésére esküdött, ** ^ Az állampolgár, néhány esetet leszámítva, először a háziorvossal kerül kapcsolatba, yy a háziorvosi szolgálattal kerül kapcsolat­ba. A háziorvosi szolgálatokat a települési önkormányzatok tartják fenn és ennek ke­retében biztosítaniuk kell az ellátás szemé­lyi és tárgyi feltételeit. Ezt az önkormány­zat teheti úgy, hogy a rendelőt és a népjó­léti miniszteri rendeletben előírt felszerelést biztosítja, és az orvost, mint közalkalma­zottat foglalkoztatja. A másik megoldás, hogy az orvos vállalkozó magánorvosként látja el ezt a feladatot, a társadalombiz­tosítási és az adóvonzattal együtt. Ebben az esetben az orvos és az önkormányzat között kétoldalú megállapodás, szerződés­es jogviszony jön létre az ellátást illető­en. □ A háziorvosi rendelők felszereltsége változó. Van ahol valóságos kis műtők és laboratóriumok, van ahol csakis a mini­mális feltételek vannak. Mit mond erről a témáról a törvény? — A háziorvosi rendelők felszerelését a vállalkozási szerződés megkötésekor a felek .................................................................................... A betegkártya segítségével a beteg saját elhatározása alapján ______választhat orvost, yy rögzítik, a kétoldalú megállapodás a szer­ződésben meghatározott időben lép érvény­be. A törvény tételesen felsorolja azokat a minimum felszereléseket, amelyeket egy háziorvosi rendelőnek tartalmaznia kell, ezeknek a biztosítása az ellátási kötelezett­Kovács Éva A méregdrága egészség A nehezedő körülmények egyre jobban éreztetik hatásukat a gyógyításban A-

Next

/
Thumbnails
Contents