Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-08 / 33. szám

1995. február 8., szerda TÚL A MEGYÉN Keleí-Magyarorszag ff A hegymászók biztonságos köteleivel ellátott, huszonöt tagú elit alakulat végzi Párizs legismertebb turista­attrakciójának, az Eiffel-toronynak a felújítását. A 160 éve fennálló építmény í 8 ezer fémdarabjának festéséhez hatvan tonna „Eiffel-torony barna" festék szükséges AP-felvétel Olasz segítség a csatlakozáshoz Róma (MTI) — Az Európai Unióhoz való magyar csatla­kozás kérdése szerepelt Göncz Árpád köztársasági elnök és Lamberto Dini olasz minisz­terelnök keddi megbeszélésén. A magyar államfő Olaszor­szág politikai támogatását kér­te, míg az olasz miniszterel­nök elismeréssel szólt arról az EU-csatlakozási stratégiáról, amelyet Magyarország követ. Göncz Árpád kérte, hogy Magyarország 1995 júniusá­ban részt vehessen azon a Messinában sorra kerülő EU- találkozón, ahol a közösség külügyminiszterei megkezdik a maastrichti szerződést felül­vizsgáló konferencia előké­szítését. Dini közölte, hogy Róma támogatja ezt a kérést, de partnereivel is konzultálnia kell. Az olasz kormányfő kifej­tette, hogy Magyarország tel­jesen jogosult az EU-csat­lakozásra, az már alapvetően stratégiai kérdés. Róma véle­ménye szerint Magyarország mindig is Európa nyugati fe­léhez tartozott, s mindent megtesz a csatlakozás meg­valósulásáért. Olasz részről nagy figyelemmel kísérik azt a haladást, melyet Magyaror­szág az átalakulásban elért. Mint Dini mondta, a moder­nizáció folyamatosságának fenntartása érdekében kívána­tos lenne a belső megtakarítá­sok ösztönzése, a fizetési mér­leg javítása. Az európai biztonság kérdé­seit illetően Göncz kifejtette, hogy az újonnan alakuló euró­pai biztonsági rendszer talán legfontosabb eleme a NATO. Az olasz kormányfő a Partner­ség a békéért program fejlesz­tésének fontosságáról szólt, valamint arról, hogy a NATO bővítésének nem szabad újabb ellentétes tömbök kialakulá­sához vezetnie. A magyar-olasz kapcsolatok fejlesztése érdekében a ma­gyar államfő kérte, hogy ne szakadjon meg, sőt, ha lehet növekedjék az olasz érdek­lődés a magyarországi — kü­lönösképpen a beruházási — lehetőségek iránt. Göncz Árpád kedd délelőtt találkozott Irene Pivettivel, a képviselőház és Carlo Scog- namiglióval, a szenátus el­nökével. Mindkét találkozón a két törvényhozás közti kap­csolatok erősítésének fontos­ságáról volt szó. Göncz Árpád magyarországi látogatásra hívta meg az olasz képviselő­ház és a szenátus elnökét. Francesco Rutelli polgár- mester szólt arról, hogy az olasz főváros készül a keresz­tény világ közelgő, kiemel­kedő jelentőségű jubileumára, Krisztus születésének 2000. évfordulójára. Göncz kifejezte reményét, hogy testvérvárosi kapcsolatok alakulnak ki Ró­ma és Budapest között. Göncz Árpád és kísérete, valamint az államfővel együtt utazó magyar üzleti delegáció kedden délután az olasz üzleti élet központjába, Milánóba ér­kezett. A tanácskozást Piero Bassetti, a kamara elnöke nyi­totta meg, majd átadta a szót Göncz Árpádnak. A magyar államfő rövid tájékoztatást adott Magyarország politikai és gazdasági helyzetéről. Javaslat az alapszerződéshez Carter közvetít Bukarest (MTI) — Jimmy Carter volt amerikai elnök közvetít a román-magyar tanácskozáson, amelyre jövő hét közepén kerül sor az amerikai Atlanta vá­rosában. A megbeszélésen a román kormányzat és egyes pártok képviselői, a Romániai Magyar Demok­rata Szövetség vezetői és több szenátora, képviselő­je, illetve egy-egy román és magyar egyetemi tanár vesz részt. A régóta előkészületben lévő, a maga nemében pél­da nélkül álló kerékasztal- tanácskozás annyiban kü­lönbözik az amerikai kor­mány támogatásával mű­ködő PER alapítvány által korábban szervezett ro­mán-magyar nem hivata­los találkozóktól, hogy ez­úttal nem csupán az RMDSZ egyes vezetőit hívták meg, hanem a szö­vetség minden irányzatát magában foglaló reprezen­tatív küldöttséget is. A tanácskozás előké­szítése is a szervezet min­den áramlatának, irányza­tának előzetes tájékoz­tatásával folyik. Ebből a célból Takács Csaba ügy­vezető elnök csütörtökre Kolozsvárra hívta össze az RMDSZ külpolitikai ta­nácsadó testületét. Román részről nemcsak a kor­mányzat emberei lesznek jelen, hanem ellenzéki képviselők is. Iliescu elnökhöz intézett nyílt levelében Gheorghe Funar, a kormányban részt vevő Román Nemzeti Egységpárt elnöke azt követelte, hogy az államfő akadályozza meg az atlan­tai tanácskozás létrejöttét. Bécs (MTI) — Stinatz (Pász­torfalva) burgenlandi horvát községben ugyanúgy csőbom­ba robbant, mint az előző napon Felsőőrben — közölte Franz Löschnak osztrák bel­ügyminiszter kedden a bur­genlandi tartományi főváros­ban, Kismartonban tartott sajtóértekezletén. Löschnak azt is elmondta, hogy mindkét bombát igen magas technikai színvonalon készítették el, a stinatzit egy spraydobozból alakították ki. Ezek után a hatóságok való­színűsítik, hogy a négy cigány férfi életét kioltó felsőőri és a Stinatzban elkövetett robban­tás tettesei azonosak. Michael Sika, az osztrák közbiztonsági szolgálat igazgatója hétfőn este egy televíziós kerekasz- tal-beszélgetésen ugyanakkor azt a feltételezést is közölte, hogy kapcsolat van a tavaly Moszkva (MTI) — Az orosz külügyi szóvivő kedden opti­málisnak nevezte Oroszország és a nemzetközi közösség cse- csenföldi rendezést célzó együttműködése szempontjá­ból az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet által kínált mechanizmuso­kat. Grigorij Karaszin mind­amellett bírálta az Európa Ta­nács parlamenti közgyűlésé­A szóvivő hangoztatta azt is: a magyar fél kész felgyorsí­tani az alapszerződésről folyó tárgyalásokat annak érdeké­ben, hogy a lehetőségek sze­rint még márciusban tető alá hozhassák a megállapodá­sokat. Ugyanakkor Budapest azon az állásponton van, hogy a mi­nap aláírt európa tanácsi augusztusban Karintiában el­követett hasonló típusú rob­bantások és a mostani burgen­landi merényletek között. Ez utóbbi feltételezést erősíti meg az a most nyilvánosságra ho­zott tény, hogy csakúgy mint tavaly Karintiában, ezúttal is érkezett a robbanás előtt fe­nyegető levél. A Stinatzhoz közeli Ollers- dorf (Barátfalva) buszmegál­lójában talált levélben a Baju- vár Felszabadító Hadsereg (BBA) horvát neveket sorol fel azzal, hogy ezek a családok menjenek vissza Dalmáciába. Alíróként több név szerepel, például Rüdiger Graf Star­hemberg, a törökverő osztrák nemes, akinek nevét az első, 1993 decemberi bombame­rényieteknél is felhasználták. Hasonló maga a tartalom is a korábbi fenyegető leveleké­hez: Német-Ausztriának — ír­nek Csecsenfölddel kapcso­latos múlt heti állásfoglalásait. A szóvivő keddi moszkvai sajtóértekezletén hangsúlyoz­ta: orosz részről folytatni kívánják az EBESZ-szel, il­letve a többi, a csecsen helyzet normalizálását elősegíteni képes nemzetközi szervezettel a humanitárius együttműkö­dést az emberi jogok bizto­sítása érdekében. Az együtt­működés lehetséges területe­kisebbségvédelmi keretegyez­mény mellett számos más olyan nemzetközi és európai norma van, amelyet Magyar- ország be kíván vonni a tár­gyalásokba. Kérdésre válaszolva a szó­vivő közölte azt is, hogy Horn Gyula kormányfő oroszorszá­gi látogatásának időpontját még egyeztetik. ják a szerzők — nincs szük­sége külföldi iparra, külföldi lobbistákra, olyanokra, akik újabb és újabb népcsoportokat találnak ki. A nyomozás teljes erővel folyik, mindaz azonban, amit a korábbi és a mostani merény­letek közötti hasonlóságról ed­dig elmondtak, még inkább csak feltételezésen alapul. Löschnak belügyminiszternek a helyszínen tartott keddi sajtóértekezletén védekeznie kellett olyan vádak ellen, hogy a négy cigány életének ki­oltásakor a rendőrség eleve az áldozatokat tekintette tettes­nek. Löschnak védelmébe vette az eljáró hatóságot: mint mondta, kötelességük volt a házkutatás az áldozatoknál, ki kellett zárni azt a gyanút, hogy maguk akarták a sértő feliratú táblát eltávolítani. ként említette Karaszin a cse- csenföldi választások előké­szítése, illetve megtartása te­rén nyújtandó segítséget, a szakértők hozzájárulását a csecsenföldi demokratikus in­tézményrendszer létrehozásá­hoz. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Oroszország arra számít, hogy külföldi partnerei köré­ben megértésre találnak a problémái, illetve törvényes érdekei. Az oroszok dicsérik az EBESZ-t Ausztriai bombamerényietek Várják Horn Gyulát Ma utazik Brüsszelbe a kormányfő Brüsszel (MTI) — Igen gazdag program várja Horn Gyula miniszterelnököt szerdán kezdődő háromna­pos brüsszeli látogatása során. A magyar kormány­fő belga és luxembourgi kollégái, Jean-Luc De- haene és Jean-Claude Juncker meghívásának tesz eleget, de az alkalmat ki­használva találkozik majd valamennyi európai integ­rációs és biztonságpolitikai szervezet és intézmény vezető képviselőivel is. A miniszterelnök első munkanapja a magyar-bel­ga kapcsolatok továbbépí­tése jegyében zajlik. így rögtön brüsszeli érkezése után kihallgatáson fogadja őt II. Albert király, majd pedig Jean-Luc Dehaene kormányfővel találkozik. A nap folyamán Horn a föderáció kormányának vezetője mellett külön is kétoldalú megbeszélést folytat majd Robert Col- lignonnal, Wallónia és Luc van den Brandéval, Flandria miniszterelnöké­vel is. Hóm szintén találkozik majd Frank Vanden- broucke külügyminiszter­rel, s ellátogat a Gyáripa­rosok Szövetségének köz­pontjába, ahol a belga üzleti élet vezető képviselőivel folytat eszmecserét. Az el­ső napot este fogadás zárja a brüsszeli magyar nagy- követségen, amelyen a ma­gyar kormányfő a belgiumi magyar közösség képvise­lőivel találkozik. Az európai integráció és biztonságpolitika kérdései állnak a látogatás további részének középpontjában. Hóm kétoldalú megbeszé­lést folytat Jacques Santer- ral, az Európai Bizottság elnökével, valamint Klaus Hänschsel, az Európai Par­lament elnökével. A mi­niszterelnök a tervek sze­rint találkozik a parlament külpolitikai és külgazdasá­gi bizottságaival is. Hirmustra Száz gépkocsi... ...csúszott egymásba a sűrű ködben kedden a Milánót Velencével összekötő or­szágúton Padua közelében. A tömegkarambolban egy személy életét vesztette. Christopher... ...amerikai külügyminiszter meglehetősen hűvösen re­agált arra a francia javas­latra, hogy a volt jugoszláv köztársaságokkal kapcso­latos problémák rendezé­sére tartsanak még egy nemzetközi értekezletet. (MTI) Ecuador... ...elutasította a Peru által Rio de Janeiróban már elfo­gadott tűzszüneti javaslatot a két ország között kirob­bant viszály rendezésére. (MTI) Japán ismételten... ...értésre adta, hogy nem kíván lemondani a legésza­kibb főszigettől, Hokkai- dótól északra lévő négy kis szigetről, amelyeket a Szovjetunió a második vi­lágháború végén szállt meg. (MTI) Aláírták... ...kedden Belgrádban azt a jugoszláv-orosz szerző­dést, melynek értelmében Oroszország 2010-ig jelen­tős mennyiségű földgázt szállít a Szerbiából és Montenegróból álló állam- szövetségnek. (MTI) A kisebbségek ügye Budapest (MTI) — Nem­csak személyes elkötele­zettségem vezet, hogy a kisebbségek ügye fontos kérdés legyen Magyaror­szágon, de hiszen egy mo­dem társadalom nem is mondhat le erről — ezt Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter hangsúlyozta kedden a bu­dapesti Merlin Színház épületében tartott sajtótájé­koztatóján. Bejelentette: a hosszú távú közoktatásfejlesztési stratégia újabb lényeges elemeként elkészült a ki­sebbségi oktatásfejlesztési program. Beszámolt továb­bá a Párbeszéd elnevezésű multikulturális program beindításáról, amely párhu­zamosan zajlik majd az Eu­rópa Tanács által az 1995- ös tolerancia év jegyében rendezett Ifjúsági (rassziz­mus, idegengyűlölet, into­lerancia és antiszemitizmus elleni) kampányával. Reagan szünnapja Washington (MTI) — Ronald Reagan volt ame­rikai elnök 900 híve ünne­pelte hétfő este egy hatal­mas washingtoni partin az Egyesült Államok egykori első emberét 84. születés­napján. A bulin megjelent Margaret Thatcher is, aki nagyjából Reagan elnök­ségével egy időben kor­mányozta a brit birodalmat. A vendégeknek a talpalá- valót Glenn Miller Big Bandje húzta. Maga az ünnepelt azon­ban nem volt ott saját szü­letésnapi buliján. Ä bete­geskedő, idegsorvadásban szenvedő idős expolitikus elmaradhatatlan társával, Nancyvel kaliforniai ottho­nából kinagyított műholdas televíziós képernyőn kap­csolódott be az ünneplésbe, és söpörte be a jókívánsá­gokat, amelyekkel koránt­sem fukarkodtak vendégei. Thatcher asszony például egyenesen Churchill nagy­ságához mérte Reagan el­nöki , tevékenységét, és nagy pátosszal jelentette ki: a Rony név korunk óriásai közé kerül. Az eseményről tudósító Reuter szerint Ronald Rea­gan annak ellenére, hogy már hat éve visszavonult a politikai élettől, még min­dig nagy népszerűségnek örvend hazájában. Budapest (MTI) — Magyar- ország újabb javaslatokat jut­tatott el Szlovákiához és Romániához az alapszerződé­seket illetően. Ezzel kapcso­latban Szentiványi Gábor kül­ügyi szóvivő szokásos keddi sajtókonferenciáján jelezte: Budapest kész mielőbb meg­kezdeni az érdemi egyeztetést a szövegezésről.

Next

/
Thumbnails
Contents