Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-08 / 33. szám

KULTÚRA 1995. február 8., szerda Útkereső cigányok Velem (MTI) — Készüljön átfogó, tudományosan megalapozott kormány- program a hazai cigányság helyzetének felmérésére. Ez ugyanis jelentős mérték­ben hozzájárulna e kisebb­ség beilleszkedési problé­máinak megoldásához, il­letve a meglévő társadal­mi feszültségek enyhítésé­hez. A cigány kisebbségi ön- kormányzatok azért alka- kultak, hogy saját kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Ezért főként azon kívánnak munkálkodni, hogy az etni­kumhoz tartozókban fel­keltsék a tanulás és kultúra iránti igényt, minél maga­sabb iskolai végzettség megszerzésével változzon gondolkodás- és viselke­désmódjuk. Ugyanis csak ebben az esetben várható el, hogy felelősen és egyenlő esélyekkel tudják önmagu­kat képviselni1 és elfogad­tatni a többségi társadalom­ban. Ez a Vas megyei Ve- lemben tartott cigány nép­főiskola záróbeszélgetésén hangzott el. A TIT Vas megyei szer­vezete és a Vasi Táji Nép­főiskolái Központ által szervezett háromnapos „út­kereső” kurzus mintegy 30 résztvevője főként olyan településekről érkezett, ahol cigány önkormányzat alakult. A tanfolyamon ön­kritikus elemzést adtak a cigányság helyzetéről, va­lamint ennek okairól, ugyanakkor kritikusan szóltak azokról az előítéle­tekről, amelyek például a dolgozni akaró cigány munkanélkülieket sújtják szinte mindenütt. Eszme­cserét folytattak országgyű­lési képviselőkkel és önkor­mányzati vezetőkkel, to­vábbá kulturális és egész­ségügyi előadásokat hall­gattak. Az Uffizi-képtár... ...elleni merényletet a Cosa Nostra, a szicíliai maffia követte el 1993 májusában Firenzében. A világhírű múzeumnál felrobbantott pokolgép öt embert megölt, jelentős károkat okozott a képtár épületében, és súlyo­san megrongált sok felbe­csülhetetlen értékű kép­zőművészeti alkotást. (MTI) A Mesekert... ...Bábszínház előadásában A lusta kismalac című báb­játékot láthatják a gyerekek február 8-án 9 órától a nyír­egyházi Kölyökvárban. (KM) A Dunánál... ...címmel jelentetett meg tanulmányokat József Atti­láról a Petőfi Irodalmi Mú­zeum. A kötet első részében az irodalomtörténészek dolgozatai, a másodikban a költők, írók vallomásai szólnak századunk jeles poétájáról. (KM) Elveszett... ...szerelmek a címe Ora- vecz Attila fotókiállításá­nak, mely február 6-án nyílt meg a mátészalkai Szatmári Múzeumban. Ugyanitt tette közszemlére szociofotóit Bocsi Krisztián. Mindkét tárlat március 3-ig látogat­ható. (KM) A Reneszánsz... ....Collégium elnevezésű — nagykárolyi — zenekar ad koncertet február 11-én a debreceni Református Kol­légium dísztermében. Az eseményre a Humanizmus és unitárizmus című ren­dezvény keretében kerül sor. (KM) Zenevásár Cannes-ban Párizs (MTI) — A dél­franciaországi üdülőhe­lyen, Cannes városában a napokban zajlott a zenei szakma évről évre megren­dezett nagy seregszemléje, a MIDEM, azaz a zenei ki­adványok és a hanglemezek nemzetközi vására. A rendezvényre elég vál­ságos időpontban került sor: véget ért ugyanis az az „aranykorszak” (a nyolcva­nas évek periódusa), ami­kor a hanglemezipar a CD- lemezek akkori megjelené­sének köszönhetően hatal­mas felfutást élt át, hiszen sokan újra megvették, im­már CD-változatban saját addigi lemezeiket. Mostanra ezek a hullá­mok lecsillapodtak, s a francia zeneipar, amely a világranglista 5. helyén áll 6,4 milliárd frankos üzleti forgalmával, a szakértők szerint a korábbi 30 száza­lék helyett csak évi 2 száza­lékos növekedésre számít­hat. Ezért a találkozó egyik legtöbbet emlegetett kérdé­seként vetődött fel: sikerül- e valamilyen új, áttörést je­lentő hanghordozót kifej­leszteni, illetve miként le­het megoldani a nagy áru­házak, illetve a kisebb, sza­kosodott üzletek (az utóbbi­ak bukását előrevetítő) ár­versenyét. Hrabal a Nobelre Prága (MTI) — Ismét iro­dalmi Nobel-díjra javasolja Bohumil Hrabal világhírű cseh írót — a tavalyi év után — a Nemzetközi PEN- klub cseh centruma. A Svéd Királyi Akadémia Nobel- díj Bizottságához elküldött javaslatot ezúttal a cseh író- szövetség is támogatja. A Jirí Stránsky (PEN- klub) és Éva Kanturková (írószövetség) által aláírt indoklás szerint Hrabal 45 évi munkássága alatt mint­egy 80 regényt, elbeszélést, költeményt és esszét írt, amelyekben nagy huma­nitással és együttérzéssel fejezi ki az elnyomottak ér­zéseit. Az ajánlók konkrétan Hrabal három művét, az Őfelsége pincére voltam, a Szigorúan ellenőrzött vona­tok és a Pacsirták cémaszá- lon című regényeket em­lítik. Hazatérő, vándorló műkincsek Krisztus-trilógia Debrecenben • Csontváry-képek parádéja • Szlavónok Debrecen — Pécs (MTI) — Rendkívüli biztonsági intéz­kedések mellett a debreceni Déri Múzeumba megérkezett Munkácsy Mihály híres Krisz­tus-trilógiájának harmadik da­rabja, a Krisztus Pilátus előtt című. Együtt a három A nagyméretű képet — ame­lyet a tűzoltók emeltek le a kamionról — egy kanadai gyűjtő a 2000. esztendő vé­géig adta letétbe a debreceni múzeumnak. Selmeczy László, a Déri Mú­zeum igazgatója elmondta: a felbecsülhetetlen értékű képet helyben restaurálják. A munkák mintegy fél évig tartanak, s azt követően a mú­zeum Munkácsy Termében el­ső alkalommal láthatja majd a közönség együtt a Krisztus­trilógia festményeit: az Ecce Homo-t, a Golgotát és a Krisz­tus Pilátus előtt című műve­ket. * * * Csontváry Kosztka Tivadar világhírű festményei európai kőrútjukról csütörtökön haza­tértek Pécsre. A Csontváry Múzeum megszépülve, felújít­va fogadta a kontinens három országában megcsodált ké­peket, termeit kifestették, vilá­gítását és biztonsági rendsze­rét korszerűsítették. Mária kútja A múzeum most új kiállítást rendez, amelyen először lát­hatja majd együtt a nagykö­zönség a nevezetes életmű csaknem minden alkotását, közöttük a Baalbek romjai-t, és a Mária kútja Názáretben című festményt, továbbá ma­gángyűjtemé­nyekben és más múzeumokban őrzött képeit. A február végén nyíló páratlan Csontváry-tárlat egészen június végéig várja a képzőművészet barátait Pécsett. * * * Pécsett is látha­tók a XIV. Szla­vón Biennálén bemutatott alko­tások: a szom­szédos Horvát­ország észak-ke­leti régiójában élő képző- és építőművészek munkáiból nyílt kiállítás a Pécsi Galéria Szé­Munkácsy Mihály önkari­katúrája (1896) chenyi téri kiállítótermében. A tárlaton százkét horvátországi festő-, grafikus-, szobrász- és építőművész legjobb munkái kerültek közönség elé. Inter arma... Pécsi megnyitásával folytató­dik a határon túli szlavón-ba­ranyai és a hazai Baranya me­gyei művészek alkotásait rendszeresen bemutató kiállí­tások sorozata, melyet a dél­szláv háborús konfliktus átme­netileg félbeszakított. Az Eszéken tavaly megrendezett, s most Pécsett is látható XIV. Szlavón Biennálé a művészet győzelmét hirdeti a háború felett: a bemutatott alkotások jelentős hányada ugyanis még akkor készült, amikor még dö­rögtek a fegyverek Horvátor­szág területén. „ECCE HOMO” cimü óriási feslmóiiyo, mely a KRISZTUS CIKLUS harmadik és befejező részét képezi, naponta reggeltől- estig látható az „Ecce Homo-pavillonban.” Andpásay-ut 1S7. Belépti-díj 60 kr. a «iitraua HSSI6“ fcummwi «mW w» so «wjc«r. MTI-Pres: Dél-koreai zenészek vendégjátéka Magyarország a messziről jöttéknek még mindig zenei nagyhatalom Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Kü­lönleges zenei esemény szín­helye lesz február 8-án 19 órától a nyíregyházi városi művelődési központ. A Sza­bolcsi Szimfonikus Zenekart ugyanis egy dél-koreai kar­nagy vezényli, aki két bájos honfitársát is magával hoz­ta; ők szintén közreműköd­nek a hangversenyen. A koreai hölgyek ráadásul versenyműben lépnek fel, így tudásuk legjavát is csillog­tathatják. A vendégekkel az egyik ze­nekari próba után beszélget­tünk. A művészek, úgy látszik, a zene közös nyelvén is meg­értették egymást, a próba után mindenki elégedett volt. Igaz, olykor németül is el-elhang- zottak röpke szavak eligazo­dásul. Segített viszont a tolmá­csolásban Matuz István, a vi­lághírű fuvolaművész, aki szintén fellép szerda este. A fuvolaművész Legelőször is arra kértük a mestert, mutatkozzon be olva­sóinknak. Nos, Nam Koong Budapest (MTI) — Tavaly 16 millió 170 ezren látták a magyar- országi mozik előadásait, azaz 6,1 százalék­kal több volt a mozilátoga­tó, mint az azt megelőző év­ben. Erről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium mozgókép osztálya adott tájé- koztót. Közölték: a filmforgalma­zók gyorsjelentései alapján el­készített előzetes feldolgozás szerint a látogatók számának Jo, a rendkívül fiatalos megje­lenésű művész 43 éves. A szöuli egyetem zenei tan­székén végezte tanulmányait, és az északnémet Dettmold- ban végzett fuvolaszakon. In­kább fuvolaművész, mint kar­nagy, de az utóbbi időben rendszeresen vezényel is. Már több németországi fellépése is volt, Magyarországon viszont most, Nyíregyházán lép pódi­umra először. Meglehet, hazánk híre nem a legjobban cseng külföldön mostanában, de hogy zenei nagyhatalomnak számítunk, az a koreai művészek szavából is kiderül. A pesti zeneakadé­mián például 15 koreai fiatal zenész tanul, és Bartók, Ko­dály, Liszt Ferenc neve és mű­vei sem ismeretlenek arrafelé. Növendékek A hölgyek — Suh HeeSun, és Kim SuJi — egyébként a kar­mester növendékei, és most Magyarországon Matuz Ist­vánnál tanulnak. Őket jött meglátogatni a karnagy úr és Matuz István — aki Martos Lászlónak, a Szabolcsi Szim­fonikusok karnagyának a kol­légája. Lehet, hogy ez egy ki­csit bonyolultnak hangzik, 1984-től folyamatos, majd az 1989-től még jelentősebb csökkenése megállt. A szak­emberek megállapították, hogy a hazai mozibajárás je­lenleg közelít az európai át­laghoz. Az azt megelőző évhez ké­pest 1994-ben a jegybevétel növekedése 40 százalékos volt, azaz 2 162 531 ezer fo­rintért váltottak belépőjegyet. Csaknem 200 ezer mozielő­adást tartottak, ami 3,2 száza­lékkal több, mint 1993-ban volt. Próba közben tény, hogy a jó kapcsolatok­nak köszönhető a szerda esti ígéretes koncert. — Úgy gondolom, hogy a zenei élet érdekes és fejlett Magyarországon. Ezért jöt­tünk ide tanulni — magyaráz­za Nam Koong Jo. Majd hoz­záteszi: — Nem lehet jó mű­vész az, aki nem ismeri Euró­pa régebbi és kortársi zenei életét. Magyar mesterek, zene­szerzők és karnagyok nevei hangzanak el a hölgyek ajká­ról sorban, a furcsa lejtésű ko­A magyar filmek forgal­mi adatai azonban továbbra is csökkenő tendenciát jelez­nek. Magyar filmet ugyanis tavaly csak 205 230 néző lá­tott, így a nézőszám az 1993- as felét sem érte el. A magyar filmek jegybevétele 1993-ban 39 millió 303 ezer forint, 1994-ben 16 millió 266 ezer forint volt. A tavaly bemutatott 175 film közül 21 volt magyar al­kotás. A filmszínházakban az elmúlt évben 6397 alkalom­mal vetítettek hazai filmet. Elek Emil felvétele reai beszédből kellemesen hal­latszanak ki az ismerős nevek. Bach-átirat Matuz István művész úr önzet­lenül tolmácsol. Őt is hall­hatjuk majd Bach a-moll fuvolaversenyében. (Ez a mű azért is érdekes, mert csak néhány éve írták át fuvolára Bach mester remekművét.) Nam Koong Jo urat viszont csak a pulpituson láthatjuk, pedig azt mondják remekül fu- volázik ő is. Durrell Budapest (MTI) —- Ge­rard Durrell Életem ér­telme című könyvét ez év második felében jelenteti meg az Európa Könyvki­adó. A kötetben található regény és novella főhőse a még serdülő korú, de ál­latkertben ápolóként dol­gozó szerző. Még ebben a hónapban ismét megjelen­tetik a nagy sikert aratott Férjhez adjuk a mamát című Durrell regényt. ............................................................mi...................................... Mozistatisztikánk tükre ^13^(ele!»Magyarors2á^B MUNKÁCSY KIHALTNAK

Next

/
Thumbnails
Contents