Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-11 / 36. szám
SZÍNES OLDAL 1995 február 11 , szombat '•'t®feá '-'S Képzés Sok munkanélküli érdeklődött: milyen képző tanfolyamok indulnak idén. Mi is ezt kérdeztük Borbély Györgytéil, a Nyíregyházi Regionális Munkacrőfej- lesztő és Képző Központ igazgatóhelyettesétől. Arról tájékoztatott: még nem tudni, hogy a Foglalkoztatási Alapból idén mekkora összeg fordítható képzésre. Ettő függetlenül az intézmény elkészítette az idei képzési tervét. Ennek megfelelően már elkezdődött egy számítástechnikai műszerésztanfolyam, egy újfajta szakma meghonosítása kezdődik ezzel. Idén még indul műszerésztanfolyam. Lesz még kerékpárszerelő, gyümölcstermesztő és szociális gondozó tanfolyam is. mmmmm Gyerek gyereke Valószínű, hogy Dawn Hendy a 17. születésnapján ad eletet a harmadik gyermekének. hiszen terhességének a hetedik hónapjában van. Egészséges, nem szomorú. pedig a brit törvények szerint mindenféle kellemetlenségei támadhatnak. A lány 12 éves kora óta rendszeresen együtt alszik gyermekei apjával, a most 19 éves Mi ke Carey-vcl. Fütyültek rá, hogy az angol törvény tiltja 16 éven aluliaknak a nemi életet. A lány alig töltötte be a tizennegyedik életévét, amikor megszületett az első gyermeke. Diaboló Ez a „ló" sohasem nyerít, nem is lehet megülni, ugyanis nem paci. Egy olasz eredetű ügyességi játék- neve. Kipróbálható vele a reflexgyorsaság, a szem. a kéz. mozgásának összehangoltsága. Kifeszített zsinórral a levegőbe kell hajítani egy pörgettyűt, majd a zsinórral elkapni, és 'újra feldobni. Ennél sokkalta könnyebb és egyszerűbb a frizurát diaboló-ra alakítani. A szó másodikjelentése: két oldalt, a fülre csavart haj- lönat (elsősorban nőknek ajánlott). Lehűlés várható. Am az évszakhoz képest még mindig kissé enyhe marad az idő. A szél néha kissé megélénkül. Hajnalban mínusz 2 fok körül alakul a hőmérséklet, kora délután 5-6 fok meleg lesz. Javában tartanak a farsangi vigadalmak, igaz ezek nem vetekednek a velencei vagy a riói ünnepekkel. De nálunk is a legkisebbektől, az óvodások ünnepségeitől az iskolán át a különböző szakterületek rendeznek ezekben a napokban farsangi bált. Tartottak már a jogászok, most hét végén követik az orvosok, vadászok majd a színészek folytatják a báli szezont. Ilyenkor sok szép ruhát vonultatnak fel a résztvevők. A jó érzékű kereskedők megyeszerte odafigyelnek erre az eseményre, s szebbnél szebb öltözeteket kínálnak Elek Emil felvétele Nocsak □ A legmagasabb orosz kitüntetéssel, az Oroszország Hőse címmel jutalmazták csütörtökön Jan Csernyák egykori szovjet kémet, aki 15 éven keresztül egy nagy kémhálózat vezetője volt a náci Németországban. Az elismerést Mihail Kolesznyikov tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke és a katonai hírszerzés vezetője adta át a kórházi kezelés alatt álló idős férfinak. A most 85 éves Csernyák 1930-tól a II. világháború végéig dolgozott Németországban a szovjet katonai hírszerzés ügynökeként. □ Egy Busu névre hallgató macskát élve találtak meg 21 nappal a köbei földrengés után — jelentette az AFP. A romokat eltakarító munkások nyávogásra lettek figyelmesek. Hatalmas fémlemezeket és gerendákat kellett eltávolítaniuk, míg megtalálták azt az üreget, amelyben Busu kuporgott. Cl A thaiföldi főváros hatóságai kitiltották az elefántokat a bangkoki utcákról. Az ok: aggódnak az ormányosok egészségéért. Akit a jövőben rajtakapnak, hogy elefánttal közlekedik a gyilkos nagyvárosi forgalomban, azt 500 baht (33 márka) pénzbüntetésre ítélik. Munkaelefántokat ugyanis már hosszabb ideje egyre gyakrabban hajtanak Bangkokba „kenyeret keresni”, mivel amúgy már alig akad munka a számukra. A zsúfolt utcákon aztán a hajtok 2-3 márkának megfelelő összeg fejében megengedik, hogy a járókelők átmenjenek az állatok hasa alatt. A szerző felvétele Geszteréd (KM - BG) — Tiszatardostól Geszterédig igen csak kacifántos úton juthat el az ember. Különben is mit keresne egy tardosi Szabolcs túlsó felében? Hát például feleséget. A geszterédi vízmű főgépésze a tardosi gyermekévek után a miskolci kohóArckép Boró András főgépész ipari technikumba került, majd aztán, mint képzett kohótechnikus a híres Hajdúsági Iparművekbe. Innen már csak egy jó ugrás Geszteréd, s mikor megházasodott hamarosan átadták az ottani vízmüvet. 1976-t írtunk akkor, s a mai főgépészt az alapítók között találjuk. A vállalat neve az eltelt majd húsz év során háromszor is változott, de a munka nem sokat: jó vizet adni az embereknek. Ma Geszterédről hét település kapja a vizet, Újfehér- tó, Bököny, Geszteréd, Érpatak, Hajdúhadház, Téglás. és Bocskay-kert, majdnem félszáz ezer ember. Nemcsak szép, hanem roppant felelősségteljes munka is az övék, ráadásul örökös készenlétet kíván. Ha valami gond van, itt nincsenek hétvégek, ünnepek. Szabad idő azonban jár persze egy főgépésznek is, és mihez kötődne az a legjobban, ha nem a vízhez. A Tisza mellett nőtt fel, és híres vizesdinasztia sarja, az apja gátőr, a nagyapja pedig révész volt. Az unoka is a tavak, folyók mellett tölti majd minden szabad percét, csak- hát..., azok a percek mind kevesebbek. Kertészkednie is kell, hogy eltartsa a családot. De a paprikaszedés, dohánypalántázás közben is eszébe-eszébe jut a Tisza, a tardosi fiefás folyópart. Beültetett fogak és Két gyertya Horoszkóp III. 21.-IV. 20. Már csak egy hajszálon múlik, hogy ki ne robbanjon egy hatalmas veszekedés. Ha kizárólag csak önön múlna, nem habozna, de szerencsére társa toleránsabb önnél. IV. 21.-V. 20. Ha ' ki akarja magát K’ T húzni a bajból, itt a jó alkalom, ne késlekedjen. Minden perc számít, ugyanis ez a jó hangulat sajnos nem tart sokáig. V. 21.-VI. 21. Örüljön annak, hogy J > V szeretettel veszik körül családtagjai, ne kritizálja folyton őket. Valószínűleg önmagával sincs megelégedve, azért köt bele másokba. Köln (MTI) — Már az etruszkok és a rómaiak is értettek hozzá, hogy eltüntessenek foghiányt idegen fogak beültetésével. Ő előttük pedig az egyiptomiak pótfogakat helyeztek el a múmiák mellett a túlvilági élethez. Mindez — jelentette a dpa — egy kölni fogorvosnő, Marita Zensen tanulmányában olvasható, amelyet a kölni egyetem fogászati klinikáján készített. Mint írja, az etruszkok már az úgynevezett aranypántos fogpótlás technikáját is ismerték — aranypánt segítségével kapcsoltak össze idegen és saját fogakat. Ezt az eljárást azután átvették a rómaiak. Mivel az idegen fogak többnyire rabszolganőktől származtak, ezért csak jómódú rómaiak engedhették meg VI. 22.-VII. 22. Folyton azon ke■ - - sereg, ami nincs, vagy amin nem tud változtatni. Próbálja meg más szemszögből nézni a világot, meglátja, jobb lesz a kedve. VII. 23.—VIII. 23. OÄTC Kellemesen telik a rt' mai napja. Jó a társaság, s az idő is, ezek hozzájárulnak a jó hangulathoz. Tartalékoljon a vidámságból a következő hétre is. VIII. 24.-IX. 23. Változékonynak mondható ez a hétvége. Kissé morcos az elején, de később minden rendbejön. Látogassa meg messzebb lakó barátait, meglátja, örülni fognak önnek. maguknak ezt a kezelést. Egyébként Horatius is rosszallóan emlékezett meg kortársainak hiúságáról, amikor megkérdezte egy bizonyos Laeliától, nem szégyenli-e magát, hogy pénzért vásárolt fogakat és hajat visel, s figyelmeztette a hölgyet, hogy szemet nem szokás vásárolni. A drezdai Bruel utcában egy hölgy tekinti meg azt a Két gyertya című képet, amelyet a város II. világháborús szönyegbombázásának emlékére állítottak ki AP-felvétel IX. 24.-X. 23. Az na- 7\ U /J\~ gyón helyes, hogy V ' r végre nekilát a régi kacatok kiselejtezésének. Nem érdemes egyetlen olyan darabhoz sem ragaszkodnia, amit évek óta nem használt. X. 24.-XI. 22. Na- 2 gyón belelendül a wL munkába, „pedig még a tavasz odébb van. Ön már azon töri a fejét, hogyan és mivel fogja beültetni a kertjét. Jelenleg a szakkönyveket tanulmányozza. XI. 23.-XII. 21. Szeszélyes most, \ mint az április. A környezetében élők nem tudják mire vélni ezt a hirtelen hangulatváltozást, de nem mernek öntől magyarázatot kérni. XII. 22.-I. 20. Ma - mindenképpen maradjon otthon. Ez a nap egyáltalán nem alkalmas még arra sem, hogy valamilyen nagyobb bevásárlást tervezzen. Üljön nyugodtan otthon, olvasson, tévézzen. I. 21.-II. 20. Ki- >f8L v zárólag önön múlik, irSEs hogyan telik ez a nap. Nem ártana azonban több időt szentelni a gyerekeinek, akik már nagyon várták, hogy végre kijátszhassák magukat önnel. II. 21 .—III. 20. Még semmi nincs veszve, de azért legyen óvatos. Képtelen megérteni, hogy az események nem mindig úgy alakulnak, ahogy ön szeretné. t f , \ ' ! .. /'■' ' • V. *>) ü W wfa- " s ; Egyéb névnapok: Marietta. Adolf. Dezső, BERTOLD Teodóra. Lourdes franciaországi búcsújáróhely lett, miután 1858. február 11-én itt jelent meg Szűz Mária Sou- birous Bernadette 14 éves leánynak, és 15-én a szikiabarlangban csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén 1864-ben Mária-szobrot állítottak, majd két év múlva templomot emeltek, amelynek IX. Piusz bazilika címet és előjogokat adományozott. A zarándokok száma évente több mint félmillió, és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások is-több ezerre tehetők. Ezeket egyébként külön orvosi bizottság ellenőrzi. Háromszáznegyvenöt éve, 1650. február 11- én halt meg í 1650 René Descartes francia filozófus és természettudós. A racionalizmus egyik megalapítója, a skolasztika egyik legeredményesebb ellenfele volt. A filozófia mellett foglalkozott fizikával, kozmológiával csakúgy, mint matematikával, jelentős felfedezésekkel gyarapítva eredményeiket. A haladó gondolkodás nagyra értékeli benne a tudomány zseniális megújítóját, a materialista természetfelfogás egyik megalkotóját. Folyóink napi jellemző adatai. A TISZA Tisza- bccsnél 17, árad, 16%, 3 fok. Vásárosnaménynál -20 cm, árad, 20%', 2 fok, Záhonynál -82 cm, apad, 28%, I fok, Doiiibrádnál 145 cm, apad, 37%, 1 fok. A SZAMOS Csengéméi 47 cm, árad, 12%, 1,4 fok. A KRASZNA Ágcrdőma- jornál 213 cm, árad, 23%, 2,4 fok. A TÚR Garbóiénál 75 cm, árad, 27 %, 1,6 fok. Megér egy mosolyt — Pistike, meg tudnád mondani, mi következett Mátyás királynak az ország további sorsára nézve is tragikus halála után? — Temetés. Hírügyeletes: NÁBRÁDILAJOS ■s (42) 311-277----------------------------------Ügyfélszolgálatunk telefonszáma: (42) 311-277