Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-09 / 34. szám
1995. február 9., csütörtök TÚL A MEGYÉN Kelet-Magyarország fi Az olaszok élénk érdeklődése Milánó (MTI) — Nagyon fontos, az egymás iránt kissé lecsökkent figyelem feléién- kítésére szolgáló útnak nevezte Göncz Árpád köztársasági elnök most zajló olaszországi hivatalos látogatását. A magyar államfő szerdán sajtóreggeli keretében találkozott Milánóban olasz és magyar újságírókkal. Göncz utalt arra, hogy az elmúlt fél évben Magyarországon és Olaszországban a figyelem egyaránt a belpolitikára irányult. Számunkra a kapcsolattartás élénkítése Feltöltés Gyula (MTI) — Csütörtökön megkezdődik a Gyulán, Békéscsabán és Békésen átfolyó Körös-ág vízzel való föltöltése. A vízminőségi vizsgálatok tanulsága szerint ugyanis a Romániából a Fehér-Körösön érkező víznek már nincs cián- és jelentősebb nehézfém-szennyezettsége; Erről a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságon és a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségén adtak tájékoztatást. A tervek szerint péntekre helyreáll az eredeti állapot. Égett a pörkölő Jánossomorja (MTI) — Robbanás történtszerda hajnalban á jánossomorjai Multicikória Kft.-nél, A mezőgazdasági termény- feldolgozó üzem pörkölőberendezése felrobbant és lángra kapott. A közelében dolgozó Szalai Flórián 30 éves gépkezelő a helyszínen életét vesztette. A detonáció akkora volt, hogy az ablakokat kitörte, az ajtókat kiszakította. A tűz átterjedt a falburkolatra, égtek az elektromos vezetékek is. A Mosonmagyaróvárról, Csornáról, Győrből és Kapuvárról nagy erőkkel a helyszínre érkező tűzoltók egy óra alatt megfékezték a lángokat. A robbanás okát műszaki szakértők bevonásával vizsgálják. A kár több tízmillióra tehető. Az épületben még két ember tartózkodott, szerencsére nekik nem esett bajuk. Kim Dzsong támasza Tokió (MTI) — Kim Dzsong II, Észak-Korea kijelölt és tényleges vezetője minden jel szerint kezében tartja az ország irányítását, s hatalmát elsősorban a hadseregre támaszkodva kívánja tovább szilárdítani. Erre következtetnek délkoreai kormánytisztviselők és elemzők Kim közelmúltbeli közszerepléseiből. Az idén már négyszer jelent meg a nyilvánosság előtt, s minden alkalommal a hadsereg valamelyik alakulatát kereste fel. Az észak-koreai hír- ügynökség jelentése szerint legutóbb vasárnap tett látogatást egy női tüzérségi századnál. azért is rendkívül fontos, mert Olaszország a magyar EU- csatlakozás számára különösen jelentős időszakban, 1996 első felében lesz az Európai Unió soros elnöke. Az elnök elmondta azt is, hogy útja során kérte: az olasz rendezők hívják meg Magyarországot és az EU-hoz történő gyors csatlakozásban érdekelt többi közép-európai országot arra az 1995 júliusában sorra kerülő messinai értekezletre, ahol már a maastrichti szerződés teljesítését megvizsgáló konferenciát készítik elő. Olasz részről rendkívül nagy az érdeklődés, a befektetők részéről elégedettséget lehet tapasztalni, s ha sokat ismételgetjük, hogy csökken az érdeklődés, akkor az valóban be fog következni — mondta a magyar államfő. Göncz Árpád a déli órákban Milánóból Bolognába repült. A Göncz Árpádot olasz- országi látogatására elkísérő üzleti küldöttség minden tárgyalásán szóba kerültek azok a kételyek, amelyeket az olasz gazdasági sajtó fogalmazott meg az elmúlt napokban Magyarországot illetően: Pál László ipán és kereskedelmi miniszter a magyar újságíróknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az olasz partnereket sikerült megnyugtatni. Elmondta, tárgyalásain azt hangsúlyozta, hogy az csak átmeneti tény, hogy néhány vezető poszton nincs felelős ember. Magyarország sok gazdasági nehézséggel küzd, de ez nem új jelenség. A súlyos egyensúlyi problémák az elmúlt években alakultak ki. Ugyanakkor a magyar gazdaságban mutatkoznak kedvező jelenségek is. Jelentősen nőtt az export, a gazdaságban megindult a növekedés. Jó jel, hogy Olaszországban nagyon nagy az érdeklődés a magyar- országi privatizáció iránt. Tárgyalások Brüsszelben Brüsszel (MTI) — Horn Gyula belgiumi látogatásának első napján, a déli órákban találkozott Jean-Luc Dehaene-nal, miután előzőleg kihallgatáson fogadta őt II. Albert belga király. A magyar kormányfő szerdán délelőtt érkezett a belga fővárosba. A két miniszterelnök megbeszélésének középpontjában mindenekelőtt a magyar-belga kapcsolatok mélyítésének a kérdése, ezen belül is a magyarországi privatizáció nyújtotta lehetőségek áttekintése, valamint Magyarországnak az euroatlanti integrációs folyamatban való előrelépése állt. Horn Gyula ennek során részletesen ismertette az ez évi magyar privatizációs szándékokat, különös tekintettel az öt stratégiai fontosságú szektorban tervbe vett eladásokra, és felvetette a belga cégek részvételi lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy az igen nagy volumenű — mintegy 10 milHIRDETÉS " liárd dollár értékű — privatizációba való belga bekacso- lódás nem csupán magyar szempontból, hanem a két ország kapcsolatainak alakulása szempontjából is fontos fejlemény lehet, újabb dimenzióval gazdagítva a magyar-belga Viszonyt. Utalt rá, hogy hamarosan sor kerül a ma még 50 százalékban állami tulajdonban lévő bankok magánkézbe adására is, itt szintén számítunk a külföldi befektetőkre, csakúgy, mint a vasút, a folyami szállítás és a közúti fejlesztés esetében. Mint Hóm Gyula utóbb elmondta, magyar részről több, a kétoldalú kapcsolatokat konkrétan érintő ajánlatot is tettek. Egyebek között lehetőségként merült fel, hogy belga állampolgárok a jövőben útlevél nélkül, a személyi igazolványuk felmutatásával is Magyarország területére léphetnének. Mindezekről szakértői szinMagyarország egyik legdinamikusabban fejlődő vállalata, a Pannon GSM Értékesítő Kft. vidéki szervizhálózatának bővítéséhez partnereket keres. Azon kis- és középvállalkozások jelentkezését várjuk, melyek megfelelnek alábbi elvárásainknak: • tapasztalatok a távközlési és számítástechnikai eszközök szervizelésében • rugalmasság • együttműködés a folyamatos továbbképzésben Ha Ön és cége rendelkezik a felsorolt tulajdonságokkal és szeretne egy sikeres vállalkozás részese lenni, akkor jelentkezését cégének bemutatkozásával együtt küldje el az alábbi címre: Szacsky Tibor, Országos Szerviz Manager Telefon: (1) 270-4130, Fax: (06-1) 270-4110, (06-1) 270-4155 Tanuló katonák Budapest (MTI) — Béke- fenntartó Nyelvkiképző Központ kezdi meg működését szeptember 1-jétől Budapesten a Zrínyi Miklós katonai Akadémia területén. Ezt a Honvédelmi Miniszter jelentette be szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Keleti György elmondta, hogy a Békepartnerség feladataira elkülönített 493 millió forintos keretből 190 millió forintot használnak fel erre a célra. Öt tanulócsoport oktatását kezdik meg angol, német, illetve francia nyelven és ehhez több NATO- ország is segítséget ajánlott fel. A miniszter elmondta azt is, hogy a tárca kollégiumának szerdai ülésén jóváhagyták azokat a tennivalókat, amelyek a NATO-hoz való csatlakozás feltételeinek megteremtéséhez szükségesek. ten kezdődnek majd egyeztetések. Magyarországnak az Európai Unióba való integrációja során Hóm Gyula mindenekelőtt ahhoz kért belga részről támogatást, hogy érdemben vizsgálják meg, milyen módon lehet segíteni a tagságra váró országokat a struktúraváltásban, a modernizációban, azaz a taggá válás feltételeinek teljesítésében. — Nem segélyről, hanem segítségről van szó — húzta alá a magyar miniszterelnök. Jean-Luc Dehaene rámutatott, hogy a belga befektetők körében komoly érdeklődés mutatkozik Magyarország, mint az európai integráció szükségességét az elsők között felismerő ország iránt. Hangsúlyozta, a gazdasági döntést végső soron a vállalatok hozzák, s ennek során nyilván nagy súllyal esik latba, hogy mennyire találják megalapozottnak az országban található intézményi és jogi kereteket. Bírál az MDF Budapest (MTI) — A Hom-kormány hivatalba lépése óta a helyi önkormányzatok gazdasági pozíciói jelentősen és folyamatosan romlanak. Az új parlament a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező települések rovására lényegesen csökkentette az önkormányzatok cél- és címzett támogatását — állapította meg Demeter Ervin ország- gyűlési képviselő az MDF országos központjának szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az 1995. évi költségvetési törvény is tovább sújtotta az önkormányzatokat azáltal például, hogy a központi normatívák nominálértéke változatlan maradt. A helyi adókról szóló törvénynek a kormány által javasolt módosítása esetén is mintegy 2,5 milliárd forinttal károsodnának az önkormányzatok. Robbanás Ságváron Ságvár (MTI) — Nagyerejű robbanás történt szerdán reggel, valamivel nyolc óra előtt Siófokhoz közel, Ságváron. Az Újtelep utca 1. szám alatti huszonnyolc méteres lakóház teljesen összedőlt, a detonáció következtében a szomszédos épületek ablakai betörtek, több helyen a cserepek is megrongálódtak. A helyszínre érkező siófoki tűzoltóknak mindössze egy kisebb tüzet kellett lokalizálniuk. A romok közül kimentettek egy férfit, akit a mentők súlyos, de nem életveszélyes állapotban első-, másod- és a kezén nem nagy kiterjedésben harmadfokú égési sérülésekkel szállítottak a siófoki kórházba. Majdnem biztosra vehető, hogy gázrobbanás történt. tfírmustra Nemzetközi... ...ügyek, így a NATO bővítése, az észak-atlanti szövetség és Oroszország viszonya, valamint a boszniai válság szerepel majd Helmut Kohl német kancellár csütörtökön kezdődő kétnapos washingtoni tárgyalásainak napirendjén. A szellemi... ...jogvédelmi vita ellenére az Egyesült Államok engedélyezni fogja, hogy Kína pótlólagosan 1 millió tonna búzát vásárolhasson tőle kedvezményes áron — jelentette az AP. (MTI) A boszniai... ...szerbek makacs elutasító magatartása miatt ismét ingerültté vált Egyesült Államok nyomatékosan felkérte az ENSZ főtitkárát, hogy vizsgálja ki: pontosan hol szálltak fel a múlt héten Kelet-Bosznia fölött észlelt katonai helikopterek. (MTI) A fizetési... ...mérlegben tavaly november végéig 3,4 milliárd dollár hiány keletkezett. A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint a bruttó adósságállomány 28,1 milliárd dollár volt. (MTI) Szeghalomról... ...visszaszállították Romániába a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság emberei által a Berettyó befagyása előtt a folyóból kiszedett olajszennyeződés maradékát. A kárt okozó román cég tehergépkocsijai mintegy 6-8000 liter olajusza- dékot vittek vissza. (MTI) Beteg a legkisebb Újdelhi (MTI) — Nyugtalanítja az indiai főváros hatóságait a világ legkisebb emberének egészségügyi állapota. A 34 éves s mindössze 57 cm magas Gul Mohammed már napok óta súlyos légzési panaszokkal kórházban van. A Guin- ness-rekordot tartó beteg a helyi sajtónak arra panaszkodott, hogy senkit nem érdekel a sorsa. A helyi hatóságok azonban értettek a szóból, s a fővárost magába foglaló szövetségi állam kormányának egészségügyminisztere azonnal kijelentette a sajtóügynökségeknek, hogy mindent megtesznek a férfi megmentéséért. — Lehet, hogy ő a világ legkisebb embere, de számunkra nagyon fontos személyiség — szögezte le a miniszter, aki utasította a kórházat, hogy kövessen el mindent Mohammed gyógyulása érdekében, a költségekre való tekintet nélkül. J-