Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-24 / 304. szám
1994• DECEMBER 24., SZOMBAT Szenteste Hetén A nagykövet álma Gyorke László \ Nem igazán érzi az ember, hogy karácsony • közeledik. Esik az eső, ködös, szürke, nyo- ' mórt a vidék. A hetei kopott, öreg házak . szerényen húzódnak meg az út szélén. Já• rókelő alig akad. Csak a buszmegállónál ' ácsorognak, meg a templom előtt van né- ’ mi mozgás. Feketébe öltözött asszonyok, ■ férfiak gyülekeznek. A templommal átellenben egy régi torná- ' cos ház. Közelebbről látszik rajta, hogy . egykor a falu szebb épületei közé tartoz• hatott. Csak hát ezen is — mint mindenen [ — kifogott az idő. Ketten laknak ebben a . házban. Két testvér: a hetvenhét éves He- ‘ tey Jolán Anna és öccse, a hetvenöt éves Pál. A sors nem volt kegyes hozzájuk, egyikőjük sem alapított családot. ■ — Hogy alapíthattam volna — mondja I Hetey Pál —, hiszen 1940-ben bevonultam , katonának, negyvennégyben a fronton • megsebesültem, oda lett a fél lábam, aztán I meg fogságba estem, másfél év németor- . szági fogolytáborokban. 1946-ban kerül- 1 tem haza rokkantán. I így is dolgozott, hiszen valamiből meg , kellett élni. A téesz idején volt kinnháló • gulyás, darálós, takarmányos. Volt olyan I munka, aminek öt liter pálinka volt az ára. . No, nemigen fizették túl őket sose. Jolánka néni meg a ház körül tett-vett, hisz kö- ' rábban tartottak hízót, tehenet. Meg per- , sze aprójószágot. Mára ez utóbbi maradt. . — Ma már nincs erőnk a disznóhízla• lásra. Régebben tartottunk még tízet is. ’ Meg aztán a tápost leváltották. Most nincs , se tápos, se táp. Hát hogy hizlaljunk? In• kább megveszünk és levágunk egy olyan mázsa húsz-harminc kilóst karácsonyra. Amit frissen nem eszünk meg, azt megfüstöljük. Nyárig van mire járni. Igaz, jobb volna minden nap frisset enni, de hát nincs ebben a faluban hentesüzlet. így aztán be kell spájzolni. Heteyék hajlott koruk, egészségi állapotuk ellenére megművelik kertjüket. Jolán- ka néninek van még ezenkívül egy nyolcszáz öles telke. Ezzel már nem bírnak: kiadják felesbe. Kell is egy kis jövedelemkiegészítés, hiszen az ötezer forintos szociális segélyen kívül mást nem kap. Még szerencse, hogy Pali bácsinak viszonylag tűrhető a nyugdíja. De most ügy érzi, a nyolcszázalékos nyugdíjemelésnél a visszamenőleges kifizetéssel valami nem stimmel. Ugyanis az ő számításai szerint több mint 13 ezer járt volna neki. És nem 7192 forint. Mutatja a Nyugdíjfolyósító Intézet hivatalos levelét, mely szerint plusz havi 836 forintról van szó. Meg a kárpótlási kiegészítés is 8 százalékkal emelkedik. Szerinte ez nem annyi. A közelgő karácsonyra terelődik a szó. — Nem maradunk magunkra — mondja Jolánka néni. — A keresztlányom velünk szokta tölteni a karácsonyt meg a szilvesztert is. Tudja, ő Érden lakik, Pesten dolgozik. Azt se tudja ilyenkor, hogy mivel halmozzon el minket. Az apja, Fodor József, hosszú ideig Svédországban élt. Hazajött, de sajnos, rá két évre meghalt. A keresztlányom anyja, a mi nővérünk is meghalt már. A fiútestvér kint maradt Svédországban, de haza szokott jönni. Na, akkor sok az idegen beszéd a házban, mert tudja, annak a felesége francia. Családosoknál a szenteste fénypontja a gyerékek feszült várakozás utáni öröme. Heteyékkel nem örülnek együtt gyerekek, hiszen érdi keresztlányuk is egyedül él. Fenyőfát, vagy ahogy errefelé mondják: karácsonyfát azért öltöztetnek. Sőt, most egy szép koszorút is hoz majd a vendég. * iR * Hete és Fejércse együtt is kis falu, hát még külön-külön. A szegények közt is a legszegényebb ez az Isten háta mögötti település, ahol csak régi parasztházakat látni. De az emberek szíve meleg. Egy apró mozzanat: vendéglátóim azt sem tudták, mivel kínáljanak. Mert errefelé ilyenek az emberek: ha valakinek egy szelet kenyere van, azt is megosztja. Hetey Pál és Jolán nővére A szerző felvétele Finnország nagyhatalomnak számít nálunk Bodnár István Három éve tölti be Finnország nagyköveti posztját Budapesten Pertti Torstila, aki a múltkorában Nyíregyházára is ellátogatott. A diplomata sokoldalú ember, sokat sportol, olykor gitározik és énekel is. Európa több országában teljesített már diplomáciai feladatot: volt Franciaországban, Németországban és Ausztiában is nagykövet. Huszonötéves diplomáciai szolgálat áll mögötte. A beszélgetés során kiderül, gyermekkori álma teljesült akkor, amikor Magyarországra ke rult. Az oly régi baráti érdeklődés szárba szökkenéséhez egy sport és egy irodalmi élmény is hozzátartozik. — Legelső magyar élményem egy futballmecs volt. A helsinki olimpiai stadionban játszották a Magyarország-Ju- goszlávia válogatott döntőjét, amelyen a magyarok csodálatosan játszottak. Régen volt ez, amikor még hatéves voltam, de még ma is emlékszem a nagy csapatra, Puskásékra, Hi- Pertti Torstila degkűtiékra. Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regényét nyolcéves koromban olvastam, és ez is nagyon megragadott. Nagy hatással volt rám az 1956-os forradalom is. Tízéves gyerek gondol, amit gondol, de álmaimban sem mertem remélni, hogy egyszer majd Magyarországon dolgozhatok. □ Gondolom, hálás dolog lehet finnként Magyarországon diplomáciai szolgálatot teljesíteni... — Ezen a pályán nem adhatja elő a kívánságát az ember, nem jelölheti meg, hogy hova szeretne menni. A diplomatatestület olyan, mint a hadsereg, kinevezik valahova az embert. Csak reménykedni lehet, hogy ide vagy oda kerül. Finnország nagyhatalomnak számít az önök hazájában, ezért is jó itt szolgálatot teljesíteni. □ A múlt században még mint nagytestvérre tekintett Finnország Magyarországra. Tudjuk, hazájuk függetlenné válása folyamatában is példaképük voltunk. Most talán megváltozott a helyzet. Önök már az Európai Unió tagjává váltak, mi még az ajtón kopogtatunk... — Finnország most valóban a gazdagabb testvér, de azért jól megérti más országok helyzetét. Úgy gondoljuk egész Európa biztonsága lenne veszélyben, ha az unió szélén lévő országok helyzete rossz lenne. Finnország biztonsága és jóléte közepette is központi kérdés az új Közép-Európa és az attól keletre elterülő térség fejlődése. A rokoni kapcsolatokon túl, már- csak ezért is támogatni fogjuk Magyarország csatlakozását az unióhoz. □ Beszéljünk könnyebb témákról! Az ezer tó országában már régen tél van. A finnek pedig remekül tudnak élni az országukban oly hosszú ideig tartó tél adottságaival. Nem hiányzik ez itt Magyarországon? Hogyan tudja pótolni a tél élményeit nálunk? — Bevallom, nagyon vágyom a sízésre, otthon hosszú kilométereket szoktam ilyenkor sítal- Elek Emil felvétele pon megtenni. Nagy hideghegy környékén azért gyakran síelek, de ha valóban síelni akarok, akkor elmegyünk Ausztriába vagy szabadságra Finnországba. □ Hogyan töltik a finnek és az Ön családja a karácsonyt? — A karácsony ugyanúgy háromnapos családi ünnep Finnországban is, mint itt. Az előestéjén jön a Télapó, ilyenkor visszavonul a család. Az egész család összejön. A sorsom sok országba eljuttatot, és nem mindig lehetett úgy ünnepelni a karácsonyt, mint otthon szokás. Ezért ilyenkor csak a szorosabb családot igyekszem összegyűjteni. Remélem, itt lesz a fiam a menyasszonyával együtt. A karácsonyi ételek között nem maradhat el a hal, és mindig van sonka is az asztalon, és esetleg pulyka. A pulyka versenyez a sonkával, de nem győz. A finnek soha nem esznek annyit, mint kará-csonykor. A család együtt tölti az ünnepet. István napkor viszont illik írásokat is meglátogatni. Gyógyulni otthon — amerikai módszerrel A gazdag Államokban az olcsóbb ápolást támogatják a drága, sok pénzt igénylő kórházival szemben Kovács Éva Nálunk azok is a méregdrága kórházi ágyakon fekszenek, akiknek állapota ezt egyáltalán nem indokolja, hiszen számukra a megfelelő megoldást egy alapos, gondos ápolás jelentené. Jelentené, ha lenne a kórházból hova menniük, ha lennének szakemberek, akik az otthoni gondozásban, ápolásban akár a családtagoknak, akár a gondozóknak segítenének. Az ország egyes területein most erre látszik remény. A pénzkímélő otthoni betegápolás a gazdag nyugaton már jól bevált gyakorlat, nálunk most van kialakulóban, ezekben a hetekben, hónapokban bontogatja szárnyait. Linda Parker, aki Amerikából érkezett Magyarországra, kérésünkre arról beszél, milyen céllal jöttek, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek azon a továbbképző tanfolyamon, amelyet magyar kolléganőik számára a közelmúltban tartottak. — Amerikában már az 1930-as években elkezdődött a házi betegápolás, amit két apáca indított útjára. A Harris ügynökség, melynek keretében mi is dolgozunk, 1983-ban látott munkához. Az otthoni ápolás egy ország számára pénzkímélő módszer, hiszen olcsóbb, mint a kórházi ellátás, miközben eredményesebb is, ugyanakkor a kórházi zsúfoltságot is csökkenti. Az ápoló ugyanis minden szükséges feladatot el tud látni a beteg otthonában, legyen szó ápolásról, beszéd- vagy fizikoterápiáról, vagy éppen infúziós kezelésekről. A feladatokat a beteg orvosa szabja meg, természetesen úgy, hogy a szükséges tennivalókat magával a beteggel illetve az ápolóval is egyezteti. Ugyancsak hárman egyeznek meg abban is, milyen gyakori legyen a látogatás, hiszen lehetséges, hogy elég hetente vagy havonta, de lehet, mindennap szükséges a találkozás. Nagyon fontos tudni, hogy az általunk gyakorolt házi betegápolás csakis az akut betegeknél jöhet szóba, akinek állapota tartós és visz- szafordíthatalan, azokkal nem mi foglalkozunk, legfeljebb csak akkor, ha erre van kapacitásunk, és van rá igény. Azokkal a páciensekkel tehát, akiknek állapota olyan, hogy nélkülünk kórházba kerülnének. Az amerikai szisztéma szerint a beteg az otthoni ápolásért egyáltalán nem fizet, hiszen többféle egészségfinanszírozás is létezik. A betegek 95 százaléka a Medicare biztosítást élvezi, ami azt jelenti, hogy a 65 év felettieknek létrehozott állami biztosításról van szó. Ezért cserébe mindenki azonos színvonalú ellátásban részesül, aki plusz szolgáltatásokat, extra gondoskodást akar, megkaphatja, ha külön biztosítás formájában megfizeti. Arra a kérdésre, hogy az amerikai Harris Szolgálat hogy került Magyarországra, Linda Parker készséggel elmondja: 1990- ben kötött városuk Budapesttel testvérvárosi egyezséget, s az ünnepélyes alkalomra Magyarországra érkező delegáció egy részét arra kérték fel a fővárosiak, vizsgálják meg a magyar egészségügyi rendszert, s próbálják megmondani, milyen módokon ésszerűsíthetek, csökkenthetők a ráfordított költségek. 1992-ben Linda Parker és kolléganője elsőként a budapesti XII. kerületi Szent Imre kórház I-es belgyógyászatán 96 beteget vizsgált meg, s arra próbált választ keresni, közülük hányán lennének alkalmasak az otthoni ápolásra. A számon nem csak ők, hanem a magyar szakemberek is igencsak meglepődtek, hiszen az amerikaiak 76 betegről állapították meg, hogy állapotuk egyáltalán nem igényli a méregdrága kórházi ellátást, számukra megfelelne az otthoni betegápolás is. Ezek után mind a kormánnyal, mind pedig a Népjóléti Minisztériummal és az Egészségbiztosítási Pénztárral is tárgyaltak, s megállapodtak abban, pályázati rendszert dolgoznak ki, melynek keretében a házi ápolásra teremtenek lehetőséget. Összesen kilencmillió forint állt rendelkezésre ahhoz, hogy az ország területén három helyen induljon útjára a pénzkímélő új szolgáltatás. Van, ahol az orvosi alapellátásra épül a modell, s ahol a családorvosokkal szoros kapcsolatot építettek ki, bár naponta küzdenek meg azzal a ténnyel, hogy a beteg eljusson-e a kórházba vagy legyen elég számára az otthon felügyelet és ápolás. Az úgynevezett kórházbázisú modell során a kórházakkal építenek ki szoros kapcsolatot, s céljuk az, hogy az illető mihamarabb elhagyhassa a fekvőbeteg intézetet, hiszen nem mindegy, hogy a TB meddig és mennyit fizet. Lehetőség teremtődött arra is, hogy harmadik modellként önálló vállalkozás formájában, a kórházzal és az alapellátással szoros kapcsolatot tartva szervezzék meg a betegápolást. Amint Linda Parker hangsúlyozza: a beteg számára a három modell között semmiféle különbség nincs, ezért az ellátásért a beteg semmit nem fizet. — A Harris vezetésétől azt a feladatot kaptuk — mondja az amerikai ápolónő —, hogy a tőlünk megszokott minőséget adjuk Magyarországon is. Tehetjük ezt azért, mert az otthoni ápolás nem gazdasági vállalkozás. Megbízóink hangoztatták azt is, ha nincsenek meg a szükséges feltételek, a Harris visszalép. Szervezetünk nem csak tőkét hozott, szakmai támogatást adott, de segíti a minőségbiztosítási rendszer magyarországi kiépítését is. Eddigi tapasztalataink szerencsére meggyőzőek, elsősorban azért, mert olyan színvonalú szakmai képzést és ellátást tapasztaltunk az önök hazájában, amely amerikai szemmel nézve is tiszteletre méltó. Tudjuk persze, mint minden induló programnál, ennél is lesznek majd kihívások, időleges gondok, én azonban úgy gondolom, hogy ezek kiküszöbölésére és megoldására van lehetőség. — Meg vagyok győződve arról, ha megismerik és elfogadják programunkat, ha mindenkinek célja lesz, hogy a betegek minőségi szolgáltatást kapjanak, akkor a Harris program Magyarországon is népszerű lehet. Jómagam 1976 óta foglalkozom az otthoni betegápolással, így bátran mondhatom, az indulásnál izgalmasabb szakasza nincs ennek a dolognak. Napkelet • A KM karácsonyi melléklete
