Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-21 / 301. szám
1994. december 21szerda Veszélyben a Fehér Ház Ezer sebesült Brüsszel/Genf (MTI) — Mintegy ezer sebesültje van Groznijban az orosz csapatok és a csecsen fegyveresek közötti összecsapásoknak — közölte szerdán Brüsszelben az Orvosok Határok Nélkül (MSF) elnevezésű emberbaráti szervezet képviselője. Az AFP jelentése szerint az MSF a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (CICR) helyszínen szerzett adataira támaszkodott. A csecsenföldi harcok elől a CICR szerint Ingusföldre, a Csecsenföldtől elvált szomszédos orosz tagköztársaságba körülbelül 60 ezer ember menekült a legutóbbi néhány hétben. A lakosság jelentős számban áramlik a szintén szomszédos Dagesztán felé is. Washington (MTI) — A Fehér Háztól északra elterülő La Fayette parkban őrséget teljesítő rendőrök kedd reggel, a Pennsylvania sugárúton, az elnöki hivatalul és rezidenciául szolgáló épület előtt két lövéssel leterítettek egy negyvenötven éves fekete bőrű férfit, miután az illető egy késsel rájuk támadt. Az ismeretlen személyt mellkasi és lábsérüléssel a George Washington Kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték. Állapota kritikus. A La Fayette parkban tanyázó otthontalanok elmondták a hatóságoknak, hogy a barna bőrdzsekis férfi le-föl rohangált a közelükben, és a rendőrök brutalitását átkozta. Beszámolójuk szerint az ismeretlen váratlanul egy hosszú pengéjű kést rántott elő kabátja alól, és rendőrök felé indult, hadonászva fegyverével. A parkőrség emberei feltartóztatták, és megadásra szólították fel. A férfi azonban hirtelen az egyik rendőrtiszt felé vetette magát, mire az két lövéssel leterítette. Az incidens óriási kavarodást idézett elő a reggeli forgalomban — és legalább ugyanakkora riadalmat a Fehér Ház biztonságáért felelős titkos- szolgálat ügynökeinek körében. Legutoljára szombaton történt lövöldözés az épületnél, akkor a másik, déli oldalon, az Ellipse parkjában. Mindmáig nem tudják, hogy mi és hogyan történt. Mindenesetre négy lövedéket találtak a rózsakertben: a kocsifelhajtón, a rezidencia alatti erkélyen, egy fa tövénél — egyet pedig a földszinti ebédlőben. Október végén egy coloradói illetékességű férfi nyitott tüzet öntöltő puskájából a Fehér Házra: mintegy húsz-harminc lövést adott le az épületre a Pennsylvania sugárútról, mielőtt a járókelők legyűrték volna. A huszonhat éves Francisco Duran ellen azóta tizenöt pontos vádiratot terjesztettek be a bíróságon. Szeptemberben egy Cessna típusú kisrepülőgép csapódott a Fehér Ház déli kertjébe, egészen az oszlopos előcsarnok faláig csúszva. Pilótája életét veszítette. Bili Clinton elnök — a szeptemberi incidenst leszámítva — mindannyiszor a rezidencián vagy a hivatalban tartózkodott. Jóllehet személyi épségét közvetlen veszély egyik esetben sem fenyegette, az incidensek ismét ráirányították a figyelmet a világ egyik legfontosabb és legjobban őrzött épületének a sebezhetőségére. A titkosszolgálatot felügyelő pénzügyminisztérium az incidensek alapján vizsgálatot indított a biztonsági rendszer hatékonyságának kérdésében: ajánlásait várhatóan januárban fogja beterjeszteni. Szegényes ruháikba burkolózott, szedett-vedett holmijaikkal körülvett müncheni hajléktalanok egy híd alatt meghúzódva védekeznek a beköszöntött hideg ellen. A munkahelyek hiánya, valamint az egyre emelkedő lakbérek miatt Németországban egyre több ember kerül a társadalom perifériájára, s osztozik a hajléktalanok sorsában AP-felvétel Egyezség a tanácsban A jósok mondják (MTI-Panoráma) — 1995 elég nehéz esztendőnek ígérkezik, hiszen egyaránt lesznek különböző társadalmi megmozdulások és természeti katasztrófák világszerte — legalábbis így vélik ezt azok az asztrológusok és látnokok, akik a francia hírügynökség felkérésére nyilatkoztak. Ami a társadalmi megmozdulásokat illeti, ezekre a gazdasági fellendülés ellenére kerül majd sor. Egy francia asztrológus, Irene Andrieu szerint „heves, szervezetlen tiltakozó megmozdulások várhatóak márciustól egészen novemberig világszerte, de főleg a fejlődő országokban, s ezek 1968 májusát, az akkori diáklázadásokat idézik majd”. Budapest (MTI) — „Sima ügy” lesz az adótörvény-módosítások és a jövő évi költségvetés elfogadása, miután a Koalíciós Egyeztető Tanács ülésén kitűnt: a szocialisták és a szabaddemokraták valamennyi részkérdésben közös álláspontra jutottak. Nincs tehát semmi akadálya annak, hogy az eredeti terveknek megfelelően december 27-én az Országgyűlés megszavazza a 95-ös büdzsét — derült ki az MSZP és az SZDSZ vezetőinek keddi tanácskozásán, amelyen egyebek közt ismét áttekintették a költségvetés ügyét. Pető Iván szabaddemokrata pártelnök az egyeztető tanács ülését követő tájékoztatón beszámolt arról, hogy több, a parlamenthez kapcsolódó, de a törvényhozás kompetenciáját meghaladó témával is foglalkoztak, így például az alkotmánybírák kinevezésével, a Magyar Nemzeti Bank Országgyűlés által megválasztandó felügyelőbizottságának ügyével, az ombudsmanok megválasztásával. Sajnálattal állapították meg, hogy az idén várhatóan már nem sikerül döntést hozni e kérdésekben. Ami a nemzeti bank ügyét illeti: a kormánypártok egyetértettek abban, hogy egyikük sem delegál parlamenti törvényhozókat a pénzintézet felügyelőbizottságába; ezt már csak az általuk képviselt ösz- szeférhetetlenségi szempontok alapján sem tartanák szerencsésnek. — Az SZDSZ egyébként kezdeményezte, hogy lehetőleg még az idén nevezzék ki a Magyar Nemzeti Bank elnökét. A javaslat- tétel és a döntés lehetősége a miniszterelnök kezében van — fűzte hozzá Pető Iván. — Az alkotmánybírák esetében az a kormánypártok álláspontja: amenyiben a parlamenti jelölőbizottságban nem sikerül a koalíciónak és az ellenzéknek közös jelöltet állítania, akkor a két kormánypárt semmiképpen nem tudja elfogadni, hogy a parlamenti arányoktól függetlenül alakuljon ki a jelöltek összetétele — közölte a továbbiakban az SZDSZ elnöke. Hozzátette, hogy az ellenzéki pártok egyelőre nem nevezték meg saját jelöltjüket, így a kormánypártok még nem tudtak ez ügyben állást foglalni. A koalíció ombudsman- ügyben megállapította, hogy az Országgyűlés az idén már nagy valószínűséggel nem fogja megválasztani a biztosokat, mivel a köztársasági elnök a jelöltekről még nem tudta meghallgatni a parlamenti pártok véleményét. Az MSZP és az SZDSZ mind azonáltal szeretné, ha a következő esztendőben az első országgyűlési döntések közé tartozna az ombudsmanok, valamint az alkotmánybírák megválasztása. Jövőre gazdasági fellendülés várható Párizs (MTI) — A világ 25 legfejlettebb gazdasága immár kijutott a recesszióból, s 1995- re esetükben átlag 3, 1996-ra pedig 2,9 százalékos GDP- növekedés várható — olvasható abban a jelentésben, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az érintett országokat tömörítő, párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD. Az OECD előrejelzése szerint a legnagyobb GDP-növekedés jövőre az Egyesült Államokban várható (3,1 százalék), a következő évben viszont Németország és Japán veszi át a vezető szerepet (3,5, illetve 3,4 százalékkal), mint ahogy a belső fogyasztás növekedésénél is Japán kerül majd a lista élére. Az 1995-ös növekedésnél az Egyesült Államok esetében az export bővülése, az európai tagállamoknál a beruházások újraindulása, Japánban pedig a belső fogyasztás erősödése játszik majd fontos szerepet. A szervezet szakértői egyébként jelentésükben hangsúlyozzák az óvatos monetáris politika fontosságát, hiszen „tapasztalatból tudható, hogy egy növekedésben lévő gazdaság esetében a gyorsulással együtt nő az infláció megjelenésének veszélye”. Az OECD ezt a veszélyt az Egyesült Államokban tartja a legnagyobbnak (ahol a jelentés szerint a gazdaság gyakorlatilag már teljes kapacitással működik), s megoldásként a kamatlábak növelését, illetve az erre való készenlétet javasolja, úgy vélve: rövid időtávban még egy túlságosan restriktiv politika fenntartásának veszélye is kisebb, mint az infláció felgyorsulásának kockázata. A szervezet szerint egyébként a tagállampoknak mindenképpen a rövidtávú kamatlábak emelkedésével kell számolniuk. HungaroLada Budapest (ISB) — A HungaroLada január 1-jétől új szolgáltatást vezet be újdonsült vásárlói számára. A Magyar Autóklubbal közösen csatlakoznak az Assistance szolgáltatásokhoz. Ennek lényege, hogy az ezt igénybe vevőknek nyugalmat, biztonságérzetet nyújtanak, hiszen nem lesznek annyira védtelenek, ha például külföldön műszaki probléma merül fel a gépkocsijukkal. A szolgáltatás leglényegesebb elemei közé tartozik, hogy Európában (a FÁK-országok és Albánia kivételével) bárhol és bármikor telefonon igénybe vehető. A bajbajutott autósnak így rövid időn belül — a nemzetközi kapcsolatrendszer révén — az útmenti szolgálat nyújt segítséget. Sor kerülhet akár vontatásra, sőt a javítás időtartamára díjmentes gépkocsikölcsönzésre is. Négy éjszakára a bajba jutott gépkocsi minden utasának szállást is biztosítanak. Rendőrségi jegyzőkönyv birtokában (rablás, lopás) a Magyar Autóklub 500 USD devizahitelt is nyújt a jármű utasainak. Mindezen szolgáltatások az 1995-től eladott járművekre a vásárlástól számított egy évig díjmentesek, azt követően pedig egyéni kívánság szerint — még egyelőre ki nem dolgozott feltételek mellett — meghosszabbítható. ÍiiriffftistF«i Némi előrelépés... ...történt a szomszédokhoz fűződő viszony javításában. Áttörés ugyan nem történt — de ezt nem is ígérte senki. Senki sem várhatja el, hogy évszázados problémákat hetek alatt rendezzenek — hangsúlyozta Kovács László külügyminiszter sajtótájékoztatón a magyar diplomácia eredményeiről szólva. (MTI) Irak... ...félrevezette a biológiai hadviselési programját kivizsgáló ENSZ-ellenőrö- ket, és eltitkolta egy, ballisztikus rakéták nyomon- követésére használt radar- rendszer létezését — derül ki az iraki leszerelést ellenőrző különleges ENSZ-bi- zottságnak az elmúlt fél évet áttekintő jelentéséből. (MTI) A Dél-Afrikát... ...kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) hétfőn újraválasztotta jelenlegi elnökét, Nelson Mandelát, ám elvetette az államfő javaslatát a pártvezetés szervezeti megújítására. (Reuter) Négy embert... ...kivégeztek Kínában me- tilalkohollal kevert szeszes ital árusításáért — jelentették a keddi pekingi lapok. A mérgező folyadék tizenöt ember halálát okozta. A tettesek nyerészkedési vágyból keverték az olcsóbb ipari alkoholt a drágább égetett szeszhez. (MTI) Túszként... ...tartják vissza a nápolyi kikötőben egy ukrán hajó utasait és legénységét, mivel a hajó tulajdonosai nagy összeggel tartoznak egy olasz cégnek. (ITAR- TASZSZ) Izrael és Szíria... ...washingtoni nagykövete hétfőn tárgyalásokat folytatott, de a találkozón a korábbi tervek ellenére nem vettek részt katonai vezetők — közölte kedden az izraeli rádió. (MTI) AGROKER RT. NYÍREGYHÁZA Kemikál üzletága Nagyüzemek, egyéni gazdálkodók és magánszemélyek részére 1995. január 15-ig lehetőséget biztosít növényvédőszer- és műtrágya (34%-os ammonnitrát) megvásárlására 1995. december havi árakon. Magánszemélyek esetében az ÁFA-emelkedést nem érvényesítjük ezen időpontig. Minden kedves Vásárlóinknak^ kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog új évet kívánunk] *l 19528/4H* J. .TÚL A MEGYÉN. HIRDETÉS