Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-12 / 268. szám

1994■ NOVEMBER 12., SZOMBAT

Könyörgés a pu

N

incs béke a Balkányhoz tartozó Béke-telepen. Háború dúl a szívekben, mert a szegénység nyakig ér. Szemmel láthatóak, kézzel foghatóak a szegénység nyomai. Úgy hírlik, a tanyai iskola napközijéből ma hét gyereket küldtek haza: ők mától nem kapnak ebédet, mert szüleik az ebéd árának már a felét sem tudják fizetni. Nincs miből. Nincs munka, nincs pénz, következésképpen nincs ebéd. A nélkülöző tízéves gyerek vajon érti-e az összefüggéseket. Aligha. Ez az összetett téma az ötvenéves felnőttnek is észbontó...

Balkányt nem kevesebb mint 27 tanya öleli körül. Nem simogató, inkább szorító ez az „ölelés”. Az egyik legnagyobb tanya a Béke-telep, amely a keskeny kövesút két oldalára épült apró házakból áll. A tanya szélén, egy homokdomb hátán egy parányi vályogház áll. Itt lakik a fizetésképtelen hét szülő egyike, Jobbágy János. (E környezetből következtetni lehet arra, hogy valamelyik őse valóban jobbágy lehetett...) A sovány kutya kísértetiesen vonít, kiáltásunkra kijön a házigazda. Középmagas, vézna ember, aki kopott svájcisapkát visel, beesett arcára kiült a borosta.

A „Hogy jutottak idáig?” kérdésre szomorúan ezt feleli:

— A téeszben dolgoztam, de az befuccsolt az utóbbi négy-öt évben. A munkanélkülim rég lejárt, kapok 5800 forint segélyt, az asszony öt gyereket szült, mindig is háztartásbeli volt. Legnagyobb lányunk férjhez ment, de a négy gyerek még kiskorú. A családi pótlékból, meg ebből a kis segélyből húzzuk ki hónapról hónapra. Néha napszámra mehetek, de mi az a pár száz forint? Az egyik gyerekemet valóban ha- zaküldték a napköziből, nem kap ebédet. A négy közül a nagyobbik lányunk Kálióban varrónőnek tanul, nemsokára végez. Ha munkába áll, havi 8-9 ezer forint nettója lehet. No az is enyhíthet a család baján.

A tanya önkormányzati képviselője Ba- boss Csorna iskolaigazgató. Látszik rajta,

hogy stressz hatása alatt áll. Semmi jó nem jön ajkára, panasz árad belőle. Azzal az általános megállapítással kezdi, hogy a tanyai emberek helyzete még rosszabb mint a falusiaké, vagy a városiaké. Hogy állítása hihetőbb legyen, közli, hogy 12 tanyáról járnak ide gyerekek, s a szülők 70 százaléka munkanélküli. Az ötödik osztály valamennyi tanulójának állástalan az apja és az anyja! Az étkezésre terelve a szót ezt mondja az igazgató:

— Tavaly 47 gyerek mint hátrányos, ingyen étkezett, fizette a polgármesteri hivatal. Szeptembertől a hivatal ezt a terhet nem vállalta át. Mi több, az utóbbi két hónapban a polgármesteri hivatal egy fillért sem utalt át a napközinek, ingyen nem adják sem az alapanyagot, sem az energiát. Ezért egyelőre az öregek napközi otthonának lakói sem kapnak ebédet.

Mintegy kontrasztként a Béke-telep egyik portáján nem rég épült pajta, traktor és egy fűrészgép áll. Ám ha közelebb érünk, láthatjuk: innen sem sugárzik a gazdagság, a jólét. A régimódi kapuban

álló idősebb asszony Keczán Mihályné. Síró hangon sorolja, hogy a portán látható valamennyi gazdasági felszerelés a fiáé, aki nincs itthon. A fiú a privatizálás és a kárpótlás jegyében kapott egy kis földet az állami gazdaságtól, azon gazdálkodik, de igen szerény jövedelemmel. A pajta idén üres maradt, mert nem vágtak neki a doBalkány, Görénypuszta

hánytermesztésnek. Mutatja, hogy a fűrészgépet meg rozsda marja, nem hoznak munkát, mert tavaly bevezették a gázt a tanyára, nem kell a tűzifa.

Elhagyott, elhanyagolt a táj, amely egy másik tanyára vezet. Valahogy hiányzik a traktorok dübörgése, nincs meg a sok éven át megszokott ősz végi zsongás. Az akácfák fonnyadt levelei hulldogál- nak, csenevész kukoricaszárak hajladoznak a feltámadó szélben. A szegénység, a pusztaság terhe nehezedik ránk, amikor áthajtunk a „halálra ítélt” vasúti síneken.

A terv szerint megszűnik a tanyákat és Nagykállót összekötő vasútvonal, elvágják a világgal összekötő zsinórt. Alig hogy átgördülünk a síneken, tábla hirdeti a tanya nevét: Görénypuszta.

Egy kis ház előtt sárga falevelet, limlomot sepreget egy ősz hajú férfi, Tóth

István. Ő így kesereg:

— Itt előttünk ez a rossz külsejű Áfész- bolt, amely négy éve bezárt. Az iskola is. Ki törődik velünk? A Fémmunkás bal- kányi üzemében dolgoztam, nyugdíjas vagyok. Az újfajta rendszerben két hold földet kaptam, abból is elszántott egy fél holdat a szomszédom. Hiába könyörögtem a

polgármesteri hivatalban, hogy adják vissza a jussomat, eddig nem tudtak segíteni.

Jaksi Sándor így folytatja a siránkozást:

— Álljunk csak fel ide a dombra, láthatjuk, hogy sok a parlagföld. Többen erdőt telepítettek, de nem kapálták meg. A mezőgazdálkodás most nem kifizetődő. Miből éljünk?

A kérdést továbbítjuk Horváth Lászlónak, aki most az állami gazdaság jogutódjának, az Agro-Summ Rt.-nek az egyik vezetője.

— Az ÁVÜ hirdetményének megjelenése után az rt.-t megveszi illetve üzemeltetésre átveszi egy kft. A megmaradt 600 hektár szántón és a tehenészetben talán hatvan ember fog dolgozni. Az állami gazdaság fénykorában nyolcszázan dolgoztak a földeken.

A másik, egykori nagy cég, a Fémmunkás mostani telepvezetője, Bárdos István ezt mondja:

— Főleg a szovjet export elvesztése miatt kerültünk a felszámolás sorsára. Négyszáz helyett most tizenketten vagyunk. Biztató, hogy pár napja telephelyünket megvásárolta a nyíregyházi Gáz-Markt Kft., amely szakmai befektetőként jött ide, s remélhetőleg létszámot emel.

Balkány jegyzője, dr. Szilágyi Zsolt röviden így summáz:

— Á 7009 lakosunk 40 százaléka tanyán él. Segélyt kapnak ötszáztizenhatan. Az elmúlt négy évben Abapuszta, Perked- puszta és Csiffytanya vezetékes vizet, Béke-telep gázt kapott. Pályázatokkal kapott pénzekkel szeretnénk segíteni a tanyán élőkön. A tanyaiak nagy gondját a polgár- mesteri hivatal egyedül nem tudja megoldani.

Nábrádi Lajos

Balkány, Béke-telep A szerző felvételei

Azzal a generációval indult, mely a háború után Kárpátalján elsőként ízlelhette meg a magyar nyelven tanulás örömét. Gortvay Erzsébetet, az Ungvári Állami Egyetem nyugalmazott docensét az ötvenes évek elején vették fel a helyi tanárképző főiskola magyar tagozatára. Ám öröme nem tartott sokáig, alig fél év után közölték, megszűnik a főiskola és a hallgatók vagy abbahagyják tanulmányaikat, vagy az egyetem orosz nyelv tagozatán folytatják.

Kénytelen-kelletlen bár, de csaknem mindenki az utóbbit választotta. A kisebbségi sors úgy hozta, hogy többségük szinte akarata ellenére lett orosztanár, valamelyik magyar tannyelvű iskolában. Szerencsére, az 56-os magyarországi forradalom valahogy eszébe juttatta a a rektornak, hogy az egyetemen magyar hallgatók is vannak, így engedélyezte, hogy magyar nyelvet és irodalmat is tanuljanak. Igaz, ez senkinek sem került be a diplomájába, valamennyien egyszakosként végeztek.

A diplomázás után, amikor fordítóként dolgozott egy megyei lapnál, újságíró-tanfolyamra küldték Moszkvába. Hirtelen maga sem fogta fel, milyen veszélyes útra vállalkozott, hisz ő vitte magával a kárpátaljaiak első olyan beadványát, melyben egy önálló magyar nyelvű lap engedélyezését kérelmezték a párt központi bizottságánál. Ennek aztán meg is lett a következménye, csupán egy lett származású tanszékvezetőnek köszönhette, hogy nem rúgták ki a tanfolyamról.

Életének talán legnehezebb időszaka következett ezután, mert egy járási mező- gazdasági lap magyar változatának szerkesztője lett. Természetesen, senki sem kérdezte, elvál- lalja-e a kinevezést, miként azt sem, konyít-e valamit a mező- gazdasághoz. Szerencsére a lap hamarosan megszűnt, ő Gortvay Erzsébet pedig munkanélküli lett. 1963-ban aztán nem csupán az önálló magyar nyelvű lap indult

be, hanem az Ungvári Állami Egyetemen létrejött a magyar tanszék is. Ez utóbbinak lett a tanára, több mint harminc évig dolgozott itt, egészen nyugdíjazásáig. Á három évtized alatt kettős cél vezérelte: egyrészt a magyar irodalom értékeinek megismertetése, másrészt a kárpátaljai magyar irodalom felélesztése, mivel ez a háború alatt és után csaknem teljesen elvérzett.

Mint az a kisebbségi létben már szinte megszokott, a tanítás mellett minden, iro- dalommal kapcsolatos feladatot felvállalt, kötetet szerkesztett és lektorált, írt kritikát, tanulmányt és Elek Emil felvétele könyvismertetést, de ha

a sors úgy hozta, még általános iskolai tankönyvet is. Az egyetemen működő

ukrán irodalmi stúdióba szinte becsempészte a magyarul írogató fiatalokat, hogy aztán mintegy észrevétlenül megszervezzen velük egy magyar szekciót. Ebből a szekcióból nőtte aztán ki magát a mai kárpátaljai magyar irodalom derékhadát felnevelő József Attila Irodalmi Stúdió, mely éveken át összefogta az irodalmárokat és művészeket.

Amióta megnyíltak a határok, naprakész kapcsolata van a magyarországi irodalomkutatással, rendszeres vendége a konferenciáknak, szimpóziumoknak.

Legutóbb Nyíregyházán a kárpátaljai magyar irodalomról tartott előadást egy konferencián.

Az elmúlt évben Berzsenyi-díjat kapott Ezer évig nem volt itt semmi? című kötetéért, melyben azt az évtizedekig sújkolt hazugságot cáfolta, miszerint Kárpátalján a szovjet rendszert megelőzően nem születtek magyar kulturális értékek. Nyugdíjasként sincs sok ideje a pihenésre. Most két általános iskolai irodalomtankönyvet ír az ötödikesek és a nyolcadikosok számára.

Büszke arra, hogy ezen utóbbiban, Kárpátalján először, a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal elemzése is megtalálható. Mert, mint mondja, a lángot, nemzeti öntudatunk lángját mindenképpen őrizni kell.

Napkelet • A KM hét végi melléklete

O " Kál jjjg|/V

Közös értékeink őrzője

A KM VENDÉGE