Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-29 / 256. szám
12 tárlat Soltész István fotói Soltész István: Hypobronchiale (részlet az Anatómiai átfogalmazások című sorozatból) T egnap nyílt meg a IX. Esztergomi Fotóbiennálé, mely sokak szerint a legrangosabb hazai fotográfiai esemény. Tárlatunkban Soltész István műveit mutatjuk, be aki a biennálén a Alkalmazott Fotográfusok Kamarájának díját kapta. Az idén Esztergomban fotogramok és más „fény-eljárással”, de fényképezőgép használata nélkül született kompozíciók töltik meg a kiállító termeket. Soltész István gyermekkorában édesapja révén került kapcsolatba a fényképezéssel. Ez a viszony a Nyíregyházi Fotóklubban mélyült el. Saját látásmódjának megtalálásában fontos szerepe volt a hejcei alkotótáboroknak. A fiatal művész képeinek javarésze a természet szeretetéből fakadó belső metafora. Díjnyertes sorozata, az Anatómiai átfogalmazások, átvilágítással nyert különös csendélet-ciklus, mely láttán könnyű az elvonatkoztatás a figurális világtól. Akik többet szeretnének megtudni a fotogramokról, azok figyelmébe ajánljuk a Fotóművészet című folyóirat következő számát. A lapban olvasható majd a biennálé alkalmából Soltész Istvánnal készített interjú is. Soltész István: Pinna Caudalis (részlet az Anatómiai átfogalmazások című sorozatból Soltész István: Önvizsgálat Hopp Ferenc és múzeuma Számos mecénás gyarapította az évtizedek alatt a műkincseket ft* $ \-=-v ö v m jgpffijí MTI-Press •• ■••• / H ■ £SS 888Í h SföBm x / •< Egy gazdag pesti polgár, akit érdekeltek a tudományok, a művészetek, aki életében ötször körülutazta a Földet, miközben műtárgyakat gyűjtött, 1919-ben végrendelkezett. Meggyőződvén arról, hogy a gyűjteménye „java részét alkotó kelet-ázsiai művészeti múzeum alapjául szolgáljanak, s másrészt kulturális művelődés céljából a nagy nyilvánosságnak hozzáférhetővé tétessenek”, múzeumot alapított. Hopp Ferenc, mert hogy ő volt a nagyvonalú mecénás, nemcsak gyűjteményét, hanem az Andrássy út 103. szám alatti villáját is az államra hagyományozta, hogy itt mutassák be a különleges műtárgyakat. Hopp Ferenc portréja 1882-ből Koller K. Tamás felvétele A végrendelkezésnek éppen az idén volt hetvenöt éve. Azóta működik a villában a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum. A jubileum alkalmából a műgyűjtő életútjának és gyűjteményének bemutatására vállalkozott az intézmény Hopp Ferenc emlékezete címmel. (A kiállítás az év végéig látogatható.) Ki is volt Hopp Ferenc? Sajátos életútját népmeséi karrierként minősítik, alakját a magyar polgárosodás reprezentánsaként emlegetik. Az 1883-ban született kisvárosi sekrestyés fia a Morvaországi Fülekről rokoni kapcsolatok révén került Pestre. Itt állt be optikusinasnak a már akkor is jónevű Calderoni céghez. A cég nevét aztán éppen Hopp Ferenc híresített tovább, amikor bécsi, majd New York-i tanulmányok után visszatért, és társ lett a cégben. Már az ő működése idején vált a Calderoni és Társa, optikai és tanszergyártó nagyvállalattá. A tanszergyártást ő honosította meg Magyarországon, a kiegyezés után, Eötvös József tanügyi reformja idején. Mivel érdekelték a természettudományok, műszerek beszerzésével és kipróbálásával, előállításával támogatta a meteorológiai észlelő hálózat kiépítését, segítette Konkoly Thege Miklós csillagászati műszergyártó kísérleteit. Cége foglalkozott az akkor fejlődő fényképezés eszközeivel, Hopp Ferenc is szenvedélyes fotográfus lett. Felvételeinek nagy része, sajnos, a háború során elveszett. Sokat utazott, és vonzódott a keleti kultúrákhoz. Úti élményeiről levelekben, fényképekkel számolt be, és felolvasta írásait a Földrajzi Társaság ülésein. Több beszámolója nyomtatásban is megjelent. Ezek egy részét őrzi a Hopp Ferenc Múzeum könyvtára. Útjain előbb csak úti emlékeket vásárolt, később már tudatosan gyűjtötte a keleti művészeti régiségeket. Szerette a finom faragásokat, féldrágakőből, elefántcsontból, nemes fafajtákból, és lakkból. Gyűjtötte a rekeszzománc, bronz használati és dísztárgyakat. A gyűjtemény alakításában Felvin- czi Takács Zoltán műtörténész volt segítségére. Aki utóbb az új múzeum igazgatója lett, s kitartó munkával rendezte, rendszerezte és bővítette a Hopp Ferenc által adományozott több mint négyezer darabos gyűjteményt. Az alapítás mintha meghatározta volna a kelet-ázsiai művészeti múzeum fejlődés- vonalát. Számos mecénás gyarapította az évtizedek alatt a műkincsek számát, a száEgy 18. századi dél-indiai bronz Krisna Hopp Ferenc gyűjteményéből zad elején-közepén, s mind a mai napig. Noha Budapest ostroma megtizedelte a múzeum anyagát, mára több mint húszezer műtárgyból áll a gyűjtemény. Ám ma sem lehet kiállítást rendezni úgy, hogy abban ne kapnának helyet — jelentőségüknél fogva — Hopp Ferenc tárgyai. Hopp Ferenc révén még 1978-ban is gyarapodott a múzeum. Akkor adományozta ugyanis a Todajdzsi kolostor főapátja egy Japánban járt budapesti delegációnak azt a kolostor tetejéről származó cserepet, amelyet Narában, a szentély meglátogatásakor, helyi szokás szerint, kegyes adománya fejében aláírásával láthatott el Hopp Ferenc. SZILVÁSI CSABA: / Éjszakai macskazene Mikor a második fiuk is megnősült, úgy határoztak az asszonnyal, hogy elcserélik a lakást egy kisebbre. Minek nekik most már három szoba? A srácoknak van saját „fészkük”, ők ellesznek egy másfél szobásban is. A különbözetből meg kicserélik a kis Polskit valami rendesebb „járgányra”. Az új „kégli” a régi városnegyedben volt, egy négyemeletes lakás földszintjén. A betonkerítésen túl már csak az erdő sötétlett őstölgyeivel, gyantaszagú, zöld fenyőivel, szőke, nyúlánk bükkjeivel, tavasszal fehér habos, illatosán füstölgő kökénybokraival, gyöngyvirágos tisztásaival. Kikelettől őszig csilingeltek a csodálatos hangú kis ezüstcsengettyűk a számtalan rendű és rangú énekesmadár torkában. Amikor a velük szemben lévő lakásból elkölöztek a szomszédék, megvették tőlük a garázst. Igaz, ikergarázs volt, az első emeleti lakókkal közös, de örültek neki, mert viszonylag olcsón hozzájutottak és „Gyönyörű Álom”-nak — így nevezték el az új szerzeményt, az alig egyéves sárga, négyütemű Trabantot — ettől kezdve nem kellett a téli hónapokban az udvaron áznia- fáznia. A bajok akkor kezdődtek, amikor új lakók költöztek a szemközti lakásba. A házaspár — mint kiderült — szenvedélyes állatbarát volt. Kit zavart volna, ha díszhalakat, kanárit, papagájt, aranyhörcsögöt vagy akár krokodilust tartanak a lakásban! De ők macskaimádók voltak. Különböző korú és színű kedvenceikből volt vagy féltucatnyi. Ezeket eleinte a folyosón vagy a lépcsőfeljárónál etették. Nem volt elég, hogy erős moslékszag terjengett a bomló ételmaradéktól, amelyre nyáron még a legyek is rajzottak, a macskák félfolyékony vagy egészen híg formában otthagyták a „névjegyüket” is a lábtörlőkön egy kis pi- kánsabb „buké”-val „dúsítva” a folyosót betöltő savanykás bűzt. Az emeleti lakók nem sokat törődtek a dologgal. Nekik kellett hát „rendbe tenni” a macskák ügyét. Többször szóltak a mocsok és a bűz miatt és — miután a szép szó nem használt — kidobálták a szeméttárolóba az ételes edényeket. Amikor pedig Amál, a vörös cirmos, a folyosón lévő szekrénybe fialt, elfogyott a cérna”. A szomszédok megkapták a felszólítást: „Ki a dögökkel a házból!” Jolánka, a szomszédasszony sírt egy sort, de nem esett kétségbe. Az egyik szobát kiürítette és berendezte „macskalaknak”. Sárgaszem, Murmanc, Circilla és társai megkapták a kétszemélyes rekamiét, amelyen kényelmesen heverészhettek, odabent pedig kényükre-kedvükre ehettek-ihattak. A rácsos ablakot Jolánka férje „lengő-libikókás”-ra alakította, így a cicusok orruk egyetlen pöccintésével ki tudták nyitni kívülről is, belülről is, tehát tetszés szerint ki-be járhattak rajta. Ettől kezdve a macskák szabad idejük jelentős részét az udvaron töltötték, s mivel az „egyszem férfi”, a jól megtermett Pucor kivételével valamennyien „hölgyek” voltak, valósággal vonzották a környékről a kóbor, szerelmi kalandokra éhes kandúrokat. Jolánkáék az éjszakánként harsogó nyer- vákolásból, visítozásból, az elnyújtott, fájdalmas szerelmi énekekből semmit sem hallottak, sőt a többi lakó sem, mert valamennyiük ablaka az utcafront felé nyílt. Azok számára azonban, akik az udvarra tekintő, volt házmesteri lakásban éltek, valóságos pokollá váltak az éjszakák. „Ezeknek a dögöknek még meghatározott párzási idejük sincs. Egész évben bag- zanak, töri őket a nyavalya, valóságos szerelmi csatatérré változtatják az udvart” — dühöngött a férfi, aki éjszakánként gyakran egy szál alsóneműben kergette a számára egyre gyűlöletesebbekké váló négyOlábúakat. Egyszer — a harmadik „macskajaj”-os, álmatlan éjszakát követő reggelen — fel- dúltan becsöngetett Jolánkáékhoz. Elmondta, hogy már lassan idegbeteggé válik a Napkelet • A KM hét végi melléklete
