Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-29 / 256. szám
1994• OKTÓBER 29., SZOMBAT 13 Temetés Bali-szigetén A hagyományok élnek, virágoznak, érvényes ez a születéstől a halálig Báli... A természet roppant bőkezűen bánt e buja szépségű szigettel. Zöld, termékeny és varázsaltos. A bali-i lányok kecsesek, vonzóak, gyönyörűek. Indonéziában mindenütt táncolnak. Pazar ruhákban, festői fej díszeket viselve lélegzetelállító, misztikus a tánc, történeteik fantasztikus mesék és mondák. A kifejező kézmozdulatokat, a furcsa figurákat, a klasszikus táncokat gyerekkoruktól kezdve gyakorolják a rendkívül tehetséges lányok. A hagyományok élnek, virágoznak, vonatkozik ez a születéstől a halálig, életük minden területére. Tisztelik isteneiket, félnek a démonoktól és a szellemektől. A ház asszonya naponta eledelt, gyümölcsöt, virágot helyez isteneik ház előtti oltárára. Bali a ceremóniák szigete. Egyedülálló és látványos a halottkultusz. Filozófiájuk: a halott lelkét meg kell szabadítani a testétől. Báli egyik leghíresebb tradícióját, a halottégetési rítust megőrizte. Néha évekig nem kerül sor az elhunyt temetésére, a ceremóniára ugyanis sok pénzt kell összegyűjteni. Gyakran egyidejűleg több elhunytat is temetnek. A pap és a falu vénei meghatározzák a temetés napját, kiválasztják a helyét. A rokonok, az ismerősök, s a kíváncsi emberek, akik a világért sem mulasztanák el az ilyen jelentős eseményt, messzi földről gyűlnek össze. Fából, magas, toronyszerű építményt készítenek, ezt gazdagon feldíszítik. A hozzátartozók, a falubeliek, a vállukra veszik, cipelik, gurítják e súlyos konstrukciót. A rossz szellemek távoltartására törekszenek, ezért elkerülik a forgalmas utakat, a földeken át, keskeny ösvényeken vergődnek előre, ha folyóhoz érnek, nem a hídon, hanem a vízen kelnek át. A nők négy-öt nappal a temetés előtt nekilátnak a rengeteg áldozati felajánlás, ajándék, virágfüzér, levéldekoráció elkészítéséhez, kosarakban, tálakban, mindent ízlésesen elrendeznek. Ezeket majd ők viszik a halotti máglyához. A férfiak már hetekkel előbb elkezdték a bonyolult torony építését, munkájuk annyi időt és energiát igényel, hogy ezzel akár egy házat is felállíthatnának. A koporsónak a formája többnyire tehén alakú. A kijelölt temetkezési helyre érkezve, a holttestet leviszik a toronyról, koporsóba helyezik. A rokonok, a barátok úgy teszüvöltő kandúrokat, vízzel locsolta a „he- tyegő” párokat vagy seprűt dobott közéjük. Egyszer hajnalban, amikor a garázs körül kergette a „dögök”-et, a falon belülről vékonyka nyávogást hallott. Nem kétséges, valamelyik odafialt. Másnap, munkába indulás előtt ki is ment a garázsba. Ott azonban a „Trabin” kívül nem talált semmit. Viszont a nyer- vákolás még mindig hallatszott. Benézett „Gyönyörű Álom” ablakán és a hátsó ülésen meglátott egy idegen, de elszánt „ama- zon”-nősténymacskát, aki — mint egy bősz tigris — dühösen fújva, sziszegve védte kicsinyeit. Pedig — így fekve — kiszolgáltatott volt. Nem tudott felállni, mert a hasán ott csimpaszkodott — szopva az anya édes, meleg tejét — négy, még vak, de gyönyörű, fényes szőrű kiscica. Anyjuk féltve és végtelenül büszkén nézte őket. Ebben az elérzéketlenedett világban, amikor az ember gyakorta hallja, hogy fiatal nők eldobják vagy külföldieknek pénzért odaadják újszülött gyermekeiket, megható volt látni ezt a parányi szőrcsomóban lobogó hatalmas lelket, a kicsinyeiért akár életét is áldozni képes megtestesült szeretetet. Beszaladt a feleségéért, hogy megossza vele a szívmelengető élményt. Az asszony is elgyönyörködött a látványban, aztán visszament a konyhába. Megmelegítette az előző napi vacsorából maradt krumplifőzeléket és pörköltet, és egy kopott porcelántálban az anyamacska elé tette. A szegény jószág hálás tekintettel nézett rá és mohón falni kezdett. „Mi lesz veletek, kicsikéim?” — sóhajtott fel az asszony. Férje, a nagy, behemót ember elfordult és kétkilós öklével egy parányi könnycseppet törölt ki a szeme sarkából. macskák miatt és kilátásba helyezte, hogy mindegyiket ki fogja „nyírni”. A feleségét nem zavarja különösebben az éjszakai „macskarajcsúr”, de ő már a munkahelyén sem tud helyt állni a fáradtságtól. Jolánka zokogott, mint a májuséji szellő, a férje pedig — megpróbálva menteni kedvenceiket — az idegen, kóbor macskákra hárította a felelősséget. Ő azonban tudta, hogy mindennek a bentiek az okozói, főleg Sárgaszem, az a „büdös ribanc”. „Megölöm, mindet megölöm” — morogta. „Csapdával, méreggel, légpuskával. Nekem ne beszéljenek, hallotBalázs Attila illusztrációja tam, hogy az előző lakásukból is a macskák miatt kellett eljönniük, mert a szomszédok csúzlival lőtték, bottal kergették vagy elevenen a kazánba dobálták őket.” De nem vitte rá a lelkiismeret, hogy légpuskát szerezzen, vagy mérgezett „csalieledelt” kotyvasszon a macskák számára, mert egyrészt sajnálta volna az oktalan állatokat, másrészt tudta, hogy Jolánka, aki férjével együtt alapjában véve meleg szívű, jólelkű ember, nem élné túl „kedves gyermekei” elpusztítását. így aztán tovább hordozta a „keresztjét”. Éjszakánként szitkozódva üldözte a szerelmi mámorban MTI-Press nek, mintha ellenállnának, nem akarnak elválni az elhunyttól. Elkezdődik egy bizarr játék: harc a holttestért. Néhány percig a férfiak a tetemet a fejük felett forgatják, végül valaki megszerzi az élettelen testet, és győzedelmesen a máglyához viszi. Hirtelen végeszakad a nyüzsgésnek. A földi maradványt fehér gyolcsba csavarják, és háromszor körbehordják a halotti máglya körül. A női hozzátartozók a hajukkal tisztítják meg a koporsót. A ceremónia pontos forgatókönyv szerint játszódik le. Az egymást követő generációk szerint kötelességüknek tartják betartani, hűségesen követni őseik rítusát. Nézetük szerint bármilyen eltérés csak zavarná a „kozmikus egyensúlyt”, veszélyeztetné a ceremónia hatását. A tornyot megfosztják díszeitől, majd a halottal együtt elégetik. Egyszerre borul lángba a torony és a holttest. Szomorú látvány ez, de a temetés résztvevői nincsenek gyászos hangulatban. Ellenkezőleg. Halottjukat nem siratják, azt tartják, hogy az eltávozott már jobb körülmények között van, mint ők. Á nirvana vallásuk szerint a teljes megnyugvás, a legmagasabb boldogság állapota, melyre a lélek törekszik. A rokonok alig várják, hogy kihunyjon a tűz, vizet öntenek a még fellobbanó lángokra, ezüsttálkába szedik össze a hamut, ezt a tengerhez viszik. Félbevágott kókusz üregébe helyezik, beborítják pálmalevelekkel, s a szent tjempaka fa virágával, s a temetés helyére magukkal hozott oltárra helyezik. A halottat utolsó útjára elkísérők néhány percig elidőznek az oltár mellett. A temetés utolsó aktusa: a rokonok is halászbárkába szállnak, kihajóznak a nyílt tengerre, a hamut, az áldozatokat a tengerbe szórják. A Baliak számára a tengernek óriási jelentősége van, a mindent átjáró lelket is jelképezi... A fárasztó és hosszú nap után, csend és sötétség borul a tengerpartra. A nirvana csendje és sötétsége... Báli lányok a szertartásra várnak MTI-Press-felvétel MÚZSA Léka Géza: Hűség remetéje Tízezer szempárral zokog az ecetfa. Októbert ragyogtat a poros kavicsra. Asszonyomat nézi, Minden Bánat Végét, hajnalok hajnalát, hűség remetéjét. — Ints ki az ablakon s az esőnek vége! Megtörülközhetnék szelek pendelyébe. Tudod, nem sokára jő a tél és végem. Ki suttogná neved margaréta-szépen? ...Amíg így tűnődöm tán a Hold is alszik. Kis szobánk is szuszog: Veronikánk, Marcink. De csak ül a párom, nem gondol időre; pöttyös bögrét rajzol két kicsi cipőbe. JL
