Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-22 / 250. szám

Napkelet • A KM hét végi melléklete

12 I

TÁRLAT

Szepessy Béla művei

Szepessy Béla: Ex libris Rabelais I.

A nyíregyházi grafikus műveinek reprezentatív tárlatát a közelmúltban láthatta Tiszavasván közönsége a város művelődési központja kiállító- termében. A kollekció néhány tucatnyi alkotása egyaránt felvonultatja a művészi termés régebbi és újabb darabjait. A látottak alapján meggyőződhetünk: a nyíregyházi tanárképző főiskola rajz tanszéke oktatójának ars poeticája az utóbbi években alig változott.

Ma is, mint vallotta egyik korábbi nyilatkozatában: azt a képi programot szeretné követni, amely már a paleolitban elkezdődött a barlangok falán, mely kiindulópontja lehetett a XX. század művészetének. Szepessy grafikai lapjain felsejlenek az ősi mítoszok töredékei, a népi hiedelmek babonás látomásai, az ember oltha- tatlan titokkutató vágyakozása. Mestere a miniatűr formáknak; ex libriseinek mívessége a szakmai felkészültség „világszínvonalára” engednek következtetni.

Szepessy Béla: Ex libris Rabelais ü.

Szepessy Béla: A legenda

Balázs Attila reprodukciói

Századokon átívelő tánc

A hagyomány erőt ad a lelki föltápászkodásokhoz • Európa-díjas az Álba

Zánnnl Vr*«Áh«f MiUnKc

Kis hazánknak három Európa-díjas amatőr néptánccsoportja van: a Bartók és a Hajdú után a közelmúltban az Alba Regia táncegyüttes kapta meg a nemzetközi rangú elismerést. A 45 éve működő székes- fehérvári táncos műhely művészeti vezetőjét, Botos Józsefet kérdeztük a díjról.

□ Kérem, meséljen nekünk a hamburgi F. V.S. Alapítványról, amely az idén önöket választotta.

— Rövidítésében őrzi a német klasszicizmus jelentős alakjának, Friedrich von Schillernek a nevét és Steinét, aki a felvilágosult abszolutizmus jelentős képviselője, több liberális reform megvalósítója volt. Az alapítványt 1931-ben egy gazdag hamburgi kereskedő, mecénás és díszpolgár alapította, dr. Alfred Toepfer, aki életének 100. évében tavaly hunyt el. A jeles férfiú

akkor gondolt a kultúra békítő, az európai népeket összekötő, egyesítő erejére, amikor mások fegyvereket gyártottak, háborúra készültek. A nemzetközi hírű alapítvány az egyik legnagyobb egész Európában, amely közcélokat szolgál. Sokféle

díjat osztanak kiváló személyiségeknek, egyesületeknek, közösségeknek, akik példaértékű munkát végeznek a politika, a tudományok, a művészetek, a kultúra területén. Az Európa-nevű, amelyet mi kaptunk, a népművészeti kultúrörökség megőrzéséért, gazdagításáért végzett munka anyagi és erkölcsi elismerése.

□ Úgy tudom, Önök többször élvezhették Toepfer úr megkülönböztetett vendégszeretetét.

— Igen, több ízben voltunk vendégei Hamburgban és Lüneburg-pusztán, amely természeti park és amelynek megmentésében, fenntartásában nagy része van a pátriárkái kort megélt férfiú bőkezűségének.

Dr. Wolfgang Suppan grazi professzor a díj odaítéléséről a következőt mondta:

— A Wolf Wilhelm Brednich néprajztudós elnökletével működő, nemzetközi szak- tekintélyekből álló, független kuratórium többek között azért ítélte a fehérvári folklóregyüttesnek a díjat, mert Indiától Kanadáig az egész világot bejárva, színvonalasan közvetítették a Kárpát-medence népeinek néptáncos hagyományait. Az örökségek igényes és hiteles őrzése, átadása mellett nevelő munkájuk is elismerésre méltó.

Kriza Ildikó néprajzkutató, a nemzetközi kuratórium friss magyar tagja adott szakmai jellemzést az együttesről.

— Nagy tisztelője vagyok Pesovár Ferencnek, aki a fehér foltnak hitt Fejér megyében gyűjtötte a néptáncot, a népdalt. Elbűvölő az az aprólékos figyelem, amely- lyel rátalált a részletek gyönyörűségére, és lenyűgöző az a kitartás, amellyel felfedezte, begyűjtötte a kincseket. A Szent István Király múzeum jelenlegi néprajzosának, a Herder-ösztöndíjas dr. Lukács Lászlónak is nagy érdemei vannak a hagyományok őrzésében, életre keltésében. Az együttes többek között e két jeles személyiség szellemiségéből táplálkozik. A népszokásokat leporolják, az ünnepek fényét, melegségét gyermekjátékokkal, táncokkal hevítik, s mindezt a Tilinkó zenekar muzsikájával fűszerezik. Nem érik be azzal, hogy meghódítják a világot jelentő deszkákat, szűkebb hazájukban, közösségükben több évtizede vállalják a továbbhagyományozás kötelességét. Táncos műhelyükben gyermekek, ifjak százai, ezrei nevelődnek, tanulnak. Legjobb táncosaik több iskolában néptáncot, népzenét oktatnak.

□ Ebben a változó, az értékekre fittyet hányó kutyavilágban el tud bennünket igazítani a néphagyomány?

— Igen, mert európai és egyetemes — válaszol Pesovár Ernő néprajztudós. — Skóciától a Kaukázusig megfigyelhetők a néphagyomány és benne a tánc századokon átívelő azonosságai, szerves összefonódásai. Ugyanakkor a nemzeti karakter is jelen van bennük, a sajátosságok méltósága, amely nem azt jelenti, hogy többek vagyunk, hanem azt, hogy mások, és hogy egyáltalán vagyunk. A sajátosság, a másféleség nem elválaszt, hanem összeköt, a másokkal való egyenlőség gyakorlóterepe. A népélet: a lélek univerzuma, egy közösség történelmi létezése, amelyet megérteni, kifejezni mindenkor időszerű kötelesség. Már csak azért is, mert a lelki föltápászkodásokhoz erőt ad. Az olyan ünnepeken, mint egy Európa-díj átadása, az ember hajlamos újra hinni abban, hogy a történelmi egymásrautaltság kikényszeríti a humanitást, a méltányosság dolgaiban emberek, nemzetek között fogyatkoznak a tisztázni valók.

Az Alba Regia táncegyüttes MTI-Press-felvétel

KRÚDY GYULA:

A szerelem és a játék

Bánatos, szép, szomorú fejét lehajtotta Josephine, és ettől a naptól fogva a szerencse is hátat fordított Boldogházinak, a játékok nagymesterének és a szerencse gyermekének.

Boldogházi ebben az időben már többször milliomos volt, és a halántéka körül megderesedett a haja. Körülbelül mindent megpróbált az életben, még a szegénységet is, addig a napig, amíg Josephine-nel megismerkedett. Addig egy pénztelen, de előkelő kalandor volt, aki máról holnapra tengette az életét, és álmatlan éjszakái a fiáker- számlája miatt szoktak lenni. A kaszinók és klubok éppen hogy csak megtűrték falaik között a bizonytalan erszényű gavallért, és ugyanezért Boldogházi ez időben szívesebben vacsorázott hitelben, a Kék Bakhoz címzett városvégi kocsmában, mint rendes és előkelő kaszinójában. A külszínt meg kellett őriznie a gavallértársaság előtt, és vékony erszény kéj ével zsebében még csak sandítani se mert a kaszinói játékszobák felé, ahol ezrekben folyt a nagy játék, pedig majd meghalt a sóvár vágytól. Éjszaka, midőn a hajnal már útban volt a budai hegyek felől, boldogházi felgyűrt gallé- rú kabátban hagyta el előkelő kaszinóját, és szinte lihegve a vágytól vette útját egy külvárosi kávéháznak, amelyet közönségesen Czorniczernek hívtak és rendes láto116 évvel ezelőtt, 1878. október 21- én született Nyíregyháza nagy írója

gatói mindenféle gyanús, éjfél utáni egzisztenciákból teltek ki. Facér pincérek, állás nélküli artisták, mámoros cigányok forgatták itt a kártyalapokat a kávéház mélyébe húzódva, és Boldogházi kalapját mélyen a szemébe húzva telepedett le a játékosok közé, és áldozott léleksorvasztóan nagy, kimondhatatlanul sóvárgott szenvedélyének: a játéknak. Többnyire csak ezüst pénzdarabok felett rendelkezett, és a tallérok gyorsan elgurultak tőle, és ilyenkor szomorúan üldögélt a Czorniczerben, ahol nem ismert senkit, és őt sem ismerte senki. De mégis volt egy viharos téli hajnal, amikor elszánta magát arra, hogy kölcsönért fordul a kávéház héjatekintetű főpincéréhez... A pincér azonban a szeme közé nevetett:

— Nem tisztelt úr, nem... Nem akarom, hogy örökre elkerülje a kávéházat.

Boldogházi még mélyebbre húzta szemébe a kalapot, és szinte az öngyilkosságig elkeseredve ballagott haza.

Nem bírom már soká! — gondolta magában, midőn elegáns legénylakásába belépett, és fanyar mosollyal állott meg a tükör előtt.

— Vajon mit gondolnának rólam a kaszinóban, ha megtudnák, hogy mi történt a Czorniczerben? — kérdezte szinte fennhangon, és röviden erőszakosan nevetett, pedig a háta is borzongott a rémülettől.

Ilyen és hasonló körülmények között érte el harmincadik életévét Boldogházi, folytonosan színészkedve önmaga és a világ előtt. A kétségbeesés babonássá tette, és gyakori vendége volt egy öreg budai jósnőnek, akivel jósoltatta magának a szebb jövendőt. Mindenféle babonás tárgyakat hordott a zsebében, és a nyakába olvasót akasztott, bár annyira sem volt vallásos, mint az emberevő. Egyszer négylevelű lóherét keresett a város határában, és boldogtalan volt, mert nem talált. Máskor egy útszéli patkódarabot cipelt napokig a zsebében. Ismét vándorló cigányokkal ismerkedett meg, akiktől szerencsét hozó tárgyakat vásárolt és buzgón dörzsölgette zsebpénzét egy kócdarabbal, amely állítólag egy akasztott cigány nyakában lógott. Barátunk, bár nem volt műveletlen ember, az idők folyamán, az örökös balszerencse közepette vitorlázva olyan babonás lett, mint egy vén spanyol cigányasszony. Eljárkált a régi budai szerb templomba, mért azt hallotta, hogy ott egy csodatevő kép vagyon. A képet titokban megsimogatta, először az egyik, aztán a másik kezével, de hajnalban megint csak ott hagyta nehezen szerzett

énzecskéjét a Czorniczer hamisjátékosai

özött.

...És már azt a helyet is kiválasztotta a városerdőben, ahol egy napon golyót küld a fejébe, amikor az öreg budai jósnőnek meglepő ötlete támadt.

— Fiam — mondta a jósnő —, terajtad már csak asszony segíthet... Megálmodtam az éjjel, és a kártyák is azt mutatják, hogy